Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-02 / 153. szám

t JÚLIUS SZERDA Névnap: Ottó A Nap kél 3.50 — nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 23.34 — nyugszik 12.56 órakor — A Tamási Költség- vetési Üzem KlSZ-szer- vezetének az üzem he­lyiséget biztosit klub­célokra. A berendezés megszerzésében is segít­séget kapnak a fiatalok. — A Mecsek hegyei között fekvő Dombay- tónál társadalmi össze­fogással úttörőtábor épült, amelyet kedden foglaltak el a gyerme­kek. A mesterséges tó közelében romantikus külsejű vízimalom áll, régóta nem működik és most a pécsváradi tanács a pajtások rendelkezésé­re bocsátotta, s — A Balatonnál jú­lius 1-én megkezdődött a nyári főszezon. A vál­tozékony időjárású elő­szezon után, a főidény is kedvezőtlen előjelek­kel, viharos idővel in­dult ,V A Balatonnál, a ked­vezőtlen körülmények ellenére megközelítően már százezerre tehető a vendégek száma. Közü­lük csaknem ötvenezren a szakszervezeti és a vállalati nyaralóházak­ban üdülnek. Kultúr- felelösök, együttműköd­ve az idegenforgalmi hi­vatalokkal, ezekben a napokban sűrített ki­rándulóprogramról gon­doskodnak. A balatoni körjáratokon kívül ba­konyi és Balaton-felvidé- ki kirándulást szervez­nek különjáratú autó­buszokkal. a — Július elsején ese­dékes — s a hónap vé- végéig késedelmi kamat nélkül fizethető ki — a magánautósok gépjár­mű-felelősségi biztosítá­sának 1975 második fél­évi díja. A biztosítási díj kiegyenlítéséhez az autótulajdonosok már a múlt év végén megkap­ták a postai utalványt. Aki azt elvesztette, az ál­landó lakhelye szerinti AB-igazgatóságon, vagy fióknál kérhet másik utalványt, * 1 TOLNA MEGYEI '*» * NEPÜJSAG Ä Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságinak lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárdi, Beloiannisz u. 2. Telelőn: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 14251 Postafiók 71. Felelős kiadó! PETRITS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Szekszárd. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely posta- hivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft laAtxszim: a 06» Jól szervezeti kommunista műszak A Tamási Költségveté­si Üzem dolgozói 1975. június 28-án kommunis­ta szombatot tartottak, tájékoztatott bennünket Kupi János, az üzem szakszervezeti bizottsá­gának elnöke. Reggel hétkor kezdő­dött a műszak, amelyen valamennyi dolgozó megjelent. A munkát di­cséretes módon jól meg­szervezték úgy, hogy mindenki képességének megfelelő munkát vég­zett nagy szorgalommal és igyekezettel. Így is lehel ■ Sok szó esik mostaná­ban a korszerű oktatás­ról, aminek egyik fel­tétele a korszerű iskola. Sajnos az iskolák nagy része korszerűsítésre szorul. Ehhez nincsenek meg az anyagi adottsá­gok. De úgy is lehet kor­szerűsíteni, ahogy Zom- bán tették. Már a tanév ideje alatt megkötötték az „Egy üzem, egy isko­la” szerződést az iskola és a termelőszövetkezet dolgozói. Tettekre is sor került. Az iskola korsze­rűsítését a tornaszoba, mosdó és öltöző kialakí­tásával kezdték el. Jú­nius 27-én, szombaton kivonult a tsz vezetősé­ge, élén Barsi Mihály főagronómussal és Schu­macher István kőműves­brigádjával. Hozzájuk csatlakoztak a tantestü­let férfi tagjai. Társa­dalmi munkában körül­belül 180 négyzetméter területet betonoztak le. De nemcsak a munka mennyisége jelentős, ha­nem a munkához való hozzáállás szép példáját is láthatták Zombán. Ábrahám Béláné tanítónő Panaszkodik Keresz­tes Lajosné, nem lehet Szekszárdon égetett me- szet vásárolni. „Mi tud­juk, hogy a meszelés­hez jobb az oltott mész, mint a hidrát. Az üz­letben, sem a Rákóczi utcában, sem a TÜZÉP- telepen azonban nem lehet meszet kapni. A kereskedők nem gondol­nak a háziasszonyokra, akik szeretik szép fe­hérre meszelni názukat, tanyájukat?” Tisztelt Asszonyom, úgy hiszem az oltott mész ügyében hozznák intézett panasza eljut majd az illetékesekhez, azt, azonban nem ígér­hetem, hogy meszet „ki tudunk járni” önnek. Mi ugyanis a közvéle­mény tolmácsolói va­gyunk, nem pedig ke­reskedők. Tehát bízzék a keres­kedőkben, talán elol­vassák ezt a kis jegy­zetet. ...ez van... A menü az alkalom­hoz illő: borjúbe csinált, bécsiszelet — borjúhús­ból. A borjú csontos ré­sze a szekszárdi Kis- pipa vendéglőben ma­radt, java az ünnepre 'került. Nyolcvan adag ételt készítetlek az al­kalomra. A vendégsereg el is költötte az ízletes ételt. Éppen törölgetni kezdték szájukat az emberek, amikor a me­gyei vezető felállt és elővéve pénztárcáját kö­zölte, hogy a menüért minden résztvevő 46 forintot fizet— Néhány nagyevőnek kerekre nyílt a szeme, de kénytelen volt fa­gyos mosolyt erőltetni arcára, s ha már a „fő­nök” is fizet, akkor a legzsugoribb potyaevő­nek is ki kell nyitni a pénztárcáját. így aztán valamivel olcsóbba került a nagy cécó, mintha e negyven­hat forintos borjúétel is a rendezvényszámlára került volna. * Engedje meg az ol­vasó, hogy e helyütt, s egyszer, az újságíró sa­ját panaszát tegye szó­vá, bizonyítandó, hogy nekünk sem sütik piro­sabbra a pecsenyéi. Sirius nevű rádióról van szó, amelyet a szek­szárdi Gelka tizenhá­romszor, a székesfehér­vári márkaszerviz egy­szer javított. A legutób­bi javítás több mint egy hónapig tartott, és jú­nius 30-án félórás ke­resés után a szekszárdi javítóban a szóban forgó rádiót meg sem talál­ták... Mondja valaki, • hogy könnyű nekünk... Figyeljünk a fényképészre ! Halálos baleset Tegnap délelőtt Szek­szárd határában, az úgy­nevezett Deltánál Elisa­beth Müller 34 éves gra­zi magánalkalmazott személygépkocsi j á val nekiütközött az apar-' hanti Búzavirág Tsz te­herautójának. Ezt a 33 éves Bogos Sándor ve­zette. A karambol kö­vetkeztében Elisabeth Müller súlyos sérülést szenvedett. A szekszárdi kórházba szállították. Az autó utasa: Emil Müller 49 éves grazi kőműves a helyszínen meghalt. Az anyagi kár hozzávetőleg 40 ezer forint. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a halálos szerencsétlensé­get az okozta, hogy Eli­sabeth Müller a jelző­tábla ellenére nem adott áthaladási elsőbbséget Bogos Sándor, teherautó­jának. Dalol a Tápió és a Kapos völgye Kétnapos vendégsze-' replésre hívta meg a szakályi Kapos völgye népdalkor a Tápiósze- csői Népi Együttest. Szombaton este közösen rendezett népdalesten zengtek fel a két táj­egység legszebb népda­lai, táncai. Nem vetélke­dő volt ez, hanem baráti bemutató. Reprezentálta egyúttal a két együttes immár öt évre vissza­nyúló kulturális kapcso­latának gyümölcsöző J eredményét. Vasárnap délután népviseleti fel- i vonulást rendeztek. A menettáncot a szecsői zenekar kísérte. s,, A kétnapos program csúcspontja a vasárnap esti műsor volt, ahol „Sej, haj, szép a páva” címmel a szecsőiek ven­déglátóiknak dedikálták ajándék műsorukat. Vidám jókedvükkel,' fáradtságot nem. ismerő lendületükkel, közvet­lenségükkel tovább erő- ,, sítették a két együttes eredményekben gazdag barátságát, Virág Balázsné műv. ház ig. Várható időjárás ma estig: időnként kissé fel- 3 szakadozó felhőzet, or­2 szágszerte újabb esők, a keleti megyékben D helyenként zivatar. Sokfelé erős, a Dunán­2 túlon viharos lökésekkel kísért északi szél. ö 3 Hűvös marad az idő. Várható legmagasabb D 2 nappali hőmérséklet 15—20 fok között o DOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOŰOOOOOOQOOOOOOO! Gyerekek a 11. sz. YOLÁN-üdüloben Kellemesen telik azok­nak a gyerekeknek a nya­ra, akik a 11. számú Vo­lán Vállalat üdülőjében töltenek egy hetet a vaká­cióból. A gyermeküdülte­tésnek ez a „házi" formá­ja nem nagy múltra tekint vissza. Köztudott, hogy a 11. számú Volán Vállalat egyike a legtöbb dolgozót foglalkoztató munkahe­lyeknek. Dolgozóik több­sége pedig fizikai állomá­nyú, családos ember. Tavaly nyáron az ő gondjaikon akart a válla­lat vezetősége enyhíteni, amikor kísérleti jelleggel ugyan, de üdültek gyer­mekek a vállalat Dombo­dban lévő üdülőjében. Mivel ez az üdültetési for­ma bevált, úgy határoztak az idén, hogy három gyer­mekcsoport tölthet a nyá­ri szünidejéből kellemes, vidám hetet itt. Az idén tehát 60 gyerek pihenhet, szórakozhat Dombodban. Az első turnus tagjai már élménybeszámolót tarthatnak. Jelenleg 22 gyermekre vigyáz Böcz Judit tanárnő, aki nem­csak a gyermekek testi épségének őrzője, hanem sok kedves programot ál­lított össze a különböző korosztályú gyermekeknek. Hogy munkáját megköny- nyitsék az első csoportba a 6—8 évesek, a második, harmadik csoportba a na­gyobbak kerültek. Az ér­dekes, változatos prog­ramból néhányat említünk. Mindennap más foglalko­záson vesznek részt a gyerekek. Kulturális prog ram, játék és munkafog lalkozás várja őket. / játékórákon szoba- és ud vari játékok vannak. Tol lasozhatnak, labdázhat nak, tekézhetnek a ki esik, a nagyobbaknak baj nokságot is rendeznek. A társalgóban társasjátékoz- hatnak az iskolásgyerekek. De részt vesznek a ki mit tudókon, szellemi vetélke­dőkön is. Minden csoport korának és ismereteinek megfelelő kérdésre vála­szol. A munkafoglalkozá­sokon bábukat, különböző mesefigurákat „alkotnak" rongyból a kicsik, vagy le­rajzolják a hallott mesék figuráit. Ezenkívül mese­filmvetítés tarkítja üdülé­sük programját. És termé­szetesen jó idő esetén fel­ügyelet mellett fürödhet­nek, hintázhatnak is. A csendespihenő alatt, akik nem szeretnek aludni, ked­vükre válogathatnak az üdülő könyvtárának ifjú­sági könyveiből. A családos üdültetésnek ez a formája nemcsak a gyerekeknek és szüleiknek jó, hanem a vállalatnak is, mert vele nagy segít­séget ad a családosoknak és az üdülő sem áll ki­használatlanul a felnőtt­üdültetés nyitásáig. A Volán gyermeküdül­tetési akcióját követendő példaként ajánljuk a me­gyeszékhely más, üdülővel rendelkező vállalatainak, intézményeinek. Lopkodjuk a búzát Nem tudom június 9-e óta mennyi csapadék hullott a Tolna megyei gabonaföldekre. abban azonban biztos vagyok, hogy amikor e sorokat írom, ismét zuhog az eső, a Bartinát sűrű fel­hő borítja. Az idei aratásunk nehéz lesz, s úgy hiszem a természettől úgy kell ello^kod- nunk megtermelt kincseinket, terményünket. Az aparhanti termelőszövetkezet elnöke is bele­fáradt már a időjóslásba, -lesésbe, s munka­társaival felkészült, hogy amint lehet egy-egy brigád kivonul, s amennyit lehet, betakarít a gazdag termésből. Vasárnap tíz vagon terményt gyűjtöttek be. Hétfőn összeállt munkakezdésre az aratóbrigád, hiába. Esett az eső, felázott a talaj. Két napig az eget kell ismét kémlelni, mikor derül, mikor lehet az eső elől ellop­ni néhány vagon terményt. —Pj— Ié idő

Next

/
Thumbnails
Contents