Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-12 / 162. szám

Napirenden ax anyaggazdálkodás Gazdálkodjunk okosan: takarékosan Ülésezett a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Több újszülött, jobb csecsemőruházati ellátás Csaknem 200 millió forint állami támogatás a legkisebbek ruházkodásához — Választékbővítő import Tegnap délelőtti ülésén a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság — többek között — a vállalati és szövetkezeti anyaggazdálkodás kérdéseivel foglalkozott; figyelembe véve azokat az intézkedési terveket, amelyeket a vizsgált egységek a fokozott takarékosság érde­kében készítettek. A vizsgála­tot dr. Dán Mihály, megyei NEB-tag vezette. A népi ellen­őrzés négy mezőgazdasági, két ipari szövetkezetben, három vállalatnál és egy állami gaz­daságnál végzett részletes vizs­gálatot, és ezenkívül tájékozó­dott két szekszárdi gyárnál. Ez utóbbira főként azért került sor, mivel megyénk ipari ter­melésének hozzávetőleg ötven százalékát nem megyei szék­helyű vállalatok adják. Lényeges megállapítása a vizsgálatnak, hogy az anyag- gazdálkodás, — legalábbis ott, ahol a népi ellenőrzés ada­tokat gyűjtött —, fokozatosan javul. A nyersanyagárak igen gyors emelkedése azonban az anyagokkal való takarékosabb gazdálkodásban hasonló nagy­ságrendű alapvető változás be­következését nem tette lehető­vé. A nyersanyagok árának emelkedése azért növelte a hiánylistára került cikkek szá­mát, ' mivel egyes vállalatok saját termelésük biztonsága yégett TŰLZOTTAN KÉSZLETEZTEK. r-iv *. Jelentősebb' mértékű ányag- megtakarítás elsődlegesen a gyártmány- és gyártáskorsze­rűsítés eredménye lehetne; ehhez azonban pénzigényes, intenzív fejlesztés, rekonstruk­ció volna több helyütt szüksé­ges. Ezt felismerték a vizs­gált egységek: a korábbi üte­mű gyártmány- és gyártás­fejlesztés mellett főként körül­tekintőbb szervezéssel töre­kednek a fölösleges kiadások megelőzésére. Általános ér­vényű, hogy a vállalaton be­lüli anyaggazdálkodási tevé­kenység hatékonyságát alap­vetően befolyásolják az anyag- beszerzési és -ellátási lehető­ségek, a késztermékpiac biz­tonsága és az igények válto­zásának gyakorisága. Mind a vállalatok, mind a szövetkezetek anyaggazdálko­dási rendszere túlnyomó több­ségben megnyugtató, rende­zett. A hiányosságok inkább a kisebb egységeknél találha­tók, mivel azokban nem köny- nyű maradéktalanul biztosíta­ni a személyi és tárgyi fel­tételeket. A következetes po­litikai felvilágosító munkáért felelős személyek feladata, hogy az anyaggazdálkodás je­lentőségéről ismételten, ko­molyan szóljanak, mivel az egyre jelentősebb mértékben hat ki a gazdasági eredmé­nyekre. Az anyagtakarékossági ter­vek minden vizsgált egységnél elkészültek, — minőségük alsó és felső határa között azonban igen nagy a távolság. Gazdálkodni — közismerten nem könnyű. Különösen SZELES ÁTTEKINTÉS szükséges hozzá az olyan vál­lalatoknál, mint például a Tolna megyei Állami Építő­ipari Vállalat, amelynél ti­zenhatezer (!) az anyaggazdál­kodás alá vont cikkek száma. A hazai termékeket a tárgy- negyedév előtt 15 naptól 360 napig terjedő időszakban kell megrendelni, a tőkés import­ból származót szinte kivétel nélkül 360 nappal előbb. Apró, de jellemző érdekességként említjük, hogy a Bátaszéki Fémipari Szövetkezet által használt 11-es négyszögacél egyetlen megrendelője ez a szövetkezet... A mezőgazdasági termelés­hez használt anyagok sokféle­sége, a felhasználás idény­jellegű volta, a tárolással kap­csolatos számos igény jelenti az anyaggazdálkodás sajátos­ságait ezen a területen. A ter­melési költségek döntő hánya­da — hozzávetőleg hatvan szá­zaléka — anyagköltség. A vá­sárolt takarmány többsége ipa­ri takarmány; ezt leginkább éves szerződés alapján kapják a gabonafelvásárló és feldol­gozó vállalattól az üzemek. A nagyságrendet tekintve nyom­ban második a mezőgazdasá­gi ellátó vállalat. A vállalatok ügyrendje ál­talában egyértelműen, jól megfogalmazva rögzíti az anyaggazdálkodás feladatait; több egység idejében végre­hajtotta — nem egy esetben a népi ellenőrzés tanácsai alap­ján — azokat a változtatáso­kat, amelyeket a fejlődés kö­vetelt. Felelősséggel eldönteni, hol gazdálkodnak valóban takaré­kosan az anyagi erőforrások­kal, jószerint csak a nagyobb vállalatoknál lehet, hiszen ezeknél a vállalati nagyság­rend lehetőséget ad áldozni a helyes szervezésre. A kisebb üzemek közül nem egy — kénytelenségből — csak a sa­ját és a mások tapasztalataira támaszkodik. Ctlet és pénz gyakran jó szövetséges: a Tolna megyei Tejipari Vállalatnál — pél­dául — • i TECHNIKAI ^ FEJLESZTÉSSEL érték el, hogy a pasztőrözött tej hűtését takarékos módon összekapcsolják a lefölözött tej hűtésével. Szomorú annak a vállalat­nak példája, amely az alap- és kellékanyagra kidolgozott ugyan normatívát, — ám utó­kalkuláció hiányában képte­lenség megállapítani, hogy jó-e, rossz-e az anyagnorma. _A népi ellenőrzés a legjelen­tősebb problémák között em­líti azt, hogy az ellátás több cikkből nem folyamatos. Eb­ből, többek között, az szárma­zik, hogy a termelőüzemek szellemi kapacitásának jelen­tékeny hányadát az anyagbe­szerzés gondjai kötik le. Ke­ményebben fogalmazva: ahe­lyett, hogy kiművelt fők a mű­szaki fejlesztés, a jobb szerve­zés lehetőségein töprenghetné­nek, kénytelenek azon tépelőd- ni, miféle vállalati vagy sze­mélyes kapcsolatok alapján juthatna üzemük a termelés­hez nélkülözhetetlen anyag­hoz... Jellemző és elkedvetle­nítő példa erre az aparhanti Búzavirág Tsz-é. A közös gaz­daság ez év április 17-e és má­jus 13-a között a megrendelt 125 féle alkatrészből mind­össze 28-at kapott meg. A Szekszárdi Bútoripari Válla­lat rendkívüli szabadságolás­sal, a termelési program meg­változtatásával is csak rész­ben tudta áthidalni azokat a nehézségeket, amelyek a szál­lítás egyenetlen voltából adód­tak. A megyei NEB — többek között — a területi tsz-szövet- ségeknek és a KISZÖV-nek ja­vasolta, hogy tűzze napirend­re az anyaggazdálkodási és ta­karékossági tervek értékelé­sét, elemzését. A bizottság ál­láspontja szerint a megyei ta­nács v. b. ipari osztálya az ed­diginél is gyümölcsözőbbé te­hetné az anyagtakarékosság érdekében kezdett intézkedés- sorozatát. Azzal tehetné ered­ményesebbé, ha a felügyelete alá tartozó vállalatoknál a főbb jellemző anyagok fel- használásának alakulását fo­lyamatosan figyelemmel kísér­né. , A ruházati kereskedelem üz­letpolitikájában megkülönböz­tetett figyelmet fordít a cse­csemőruházati ellátásra, szín­vonalának emelésére. Az utób­bi években, különösen tavaly sikerült számottevő eredmé­nyeket elérni. Ezeket állapí­totta meg összegzésül leg­utóbbi ülésén a Belkereskedel­mi Minisztérium kollégiuma, amely áttekintette az ellátás helyzetét. A csecsemők ruházati el­látásának javítására az elmúlt két-három évben egész sor intézkedés született A pelen­ka kiskereskedelmi árának 30 százalékos csökkentésével egy időben a megnövekedett igé­nyeket kielégítő termelés fo­kozására darabonként 1,05 fo­rint állami támogatást kapott az érintett üzem. A múlt év­ben 300 ezer pelenkát impor­táltak is. Ugyancsak a múlt évben a kötött csecsemő­ruházati cikkek termeléséhez a Békéscsabai Kötöttárugyár állami támogatását 10 millió forinttal növelték. A vásár­lási körülmények javítására a minisztérium tavaly 10, az idén 7 gyermek- és csecsemő­ruházati bolt korszerűsítésé­hez 2,1 millió forintos anyagi segítséget adott. A szakkereskedelem össze­állította a csecsemők ruha­tári állományát. Az egyik vál­tozat az átlagos szükséglete­ket tartalmazza — amit min­den újszülöttnek biztosítani kell —, ennek értéke körül­belül 1700 forint. Az átlagos­nál nagyobb igények szerint ellátott csecsemő ruházati ál­lományának értéke 3600 fo­rint. A jelenlegi dotáció alap­ján az állam 765, illetve 1600 forinttal járul hozzá egy-egy csecsemő ruhatárának össze­állításához. Az intézkedések eredménye­ként a múlt évben az átlagos szükségletnél valamivel maga­sabb szinten sikerült meg­oldani a csecsemők ruházati igényeinek kielégítését, a ter­melői és a kereskedelmi kí­nálat elsősorban új alapanya­gok és kellékek felhasználá­sával, korszerű kikészítésével a korábbinál jobban megkö­zelítette a keresletet. Egy-egy újszülöttnek már 27 pelenka jutott, ami 90 százalékban megközelíti a jó ellátottság szintjét. A nélkülözhetetlen kisingből az egy főre jutó hat darabbal a korábbi hiányt tel­jesen megszüntették, s csök­kentették a legfinomabb ba- tisztból készült termékek vá­lasztékának hiányát is. örven­detes, hogy az ellátás aköz­ben javult, hogy a népesedés- politikai határozat nyomán az előzetes várakozást is meg­haladóan több gyermek szü­letett, az előző évinél példá­ul 30 ezerrel több. Az idei ellátásról a Belke­reskedelmi és a Könnyűipari Minisztérium megállapította; hogy a várható 220 ezer új­szülött, s az egyéves korú csecsemők igényeinek kielégí­téséhez a feltételek összessé­gében és a legfontosabb, leg­keresettebb cikkek forgalma­zásához is rendelkezésre áll­nak. A Könnyűipari Minisz­térium az érintett vállalatok­nak előírta a csecsemőruházati cikkek és a hozzájuk szüksé­ges alapanyagok minden mást megelőző termelését. Intézked­tek a pelenkagyártás további növelése érdekében, ezenkívül 900 ezer pelenka importjára is szerződést kötöttek. A vá­laszték bővítésére fokozzák az egyéb csecsemőruházati cikkek behozatalát is, 760 ezer francia, honkongi, iráni; jugoszláv, lengyel, NDK és NSZK gyártmányú kötött csecsemőholmit vásároltak, az import az összes beszerzés 20 százalékát teszi ki. A költ­ségvetés az idén is jelentő­sen segíti a szülőket a leg­kisebbek öltöztetésében. Ä csecsemőruházati cikkekre adott dotáció átlagosan 47— 48 százalék, a tavalyi 50,3 millió forinttal szemben vár­hatóan megközelíti a 200 mil­lió forintot. HAROMSZOBAS, komfortos, ét- kezőkonyhás, első emeleti lakás Tolna, újtelepi társasházban, szu- terénnel, garázzsal, beköltözhető­en eladó.. Érdeklődés: Tolna, Ma­dáeh u. 46. _____________________(219) B ÉRSZÁMFEJTŐT és admi­nisztrátort keres határozott időre (szülési szabadság miatt)' a Tolna megyei Illetményhivatal Szek- szárd, Rákóczi út 85/87. . (221) SZEKSZARD városi Tanács VB egészségügyi osztálya az újonnan beinduló V. sz. bölcsődéjébe szak­képzett csecsemő- és gyermek­gondozónőket keres felvételre. A IV. sz. Petőfi utcai bölcsődébe, 1 főt közgazdasági technikumi vég­zettséggel előadói munkakörbe azonnali belépéssel alkalmaz. Je­lentkezni lehet mindennap a váro­si tanács v. b. egészségügyi osz­tálynál, Béla tér 8. I. emelet 19. sz. ajtó. ____________________________(227) T OLNA központjában, nagy ház, részekben is eladó, ugyanott gu­mis kerekű platós kocsi, boros­hordók és 200 db gyümölcsösláda. Deák F, 06. Hochsteiger._______(149) 2 5 LE ..Moszkva A” vadonatúj CSÓNAKMOTOR eladó. Levélcím: Dunaújváros, Lenin tér 5. IV. 3. (231) * 1 SIMSON Star motorkerékpár el­adó. Szekszárd, Rlzling u. 1. (210) KÉTSZOBÁS családi ház eladó. Szekszárd, Tormai Béla u. 1. (volt Berzsenyi u.) Érdeklődés: 17 óra után.___________________________(24.5) A BONYHAD járási Kórház felvételre keres: i fő szgk.-vezetőt. 1 fő kertgondozót (udvarost), és 1 fő konyhalányt. Jelentkezés a gondnoknál.___________________(234) A DUNÁD mözsi üzeme felvesz palánk! telephellyel: gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépsze­relőt, . nádlemezprésgéphez, gép­munkásnak és kézi nádszövet­gyártáshoz nőket. Fizetés teljesít­mény szerint, közlekedés rend- szeres autóbuszjárattal.________(245) ELADÓ 1 db jó állapotban lévő 250-es Jawa motorkerékpár. Bár­mikor megtekinthető Szekszárdon, Baka utca 23, sz. alatt._________(247) E LADÓ 3Co négyszögöl kordon­művelésű szőlő, félig kész pincé­vel, és tanyával. Érdeklődni: Szek­szárd, Kölcsey ltp. 26. II. 1, (165) P—20-as motorkerékpár kiváló állapotban eladó. Paks, Szív u. 6. __________________________________(170) É PÍTKEZŐK FIGYELEM! Készí­tek mindennemű nyílászáró szer­kezeteket, erkélyajtót. garázs­kaput, portálokat, fa falburkolatot. Szűcs asztalos, 7143 Öcsény, Ka­zinczy 17. (92) PAKS belterületén 280 négyszög­öl házhely, pincével és melléképü­lettel eladó. Érdeklődni: Isgum Ferencné, Paks, Duna u. 9. (146) PALAnki téglagyár férfi és női munkásokat felvesz. Jelentkezni lehet a téglagyárvezetőnél. (50) T. m. Vendéglátóipari Vállalat felvesz fűtőt, eladót, kézilányt, gépkocsivezetőt. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán, szekszárd, Bezerédj u. 2, ______(138) H ÁZ beköltözhetően eladó. Grá­bóc. Fő u. 91. sz._______________(39) H ÄZ eladó üzlethelyiséggel, Hi­das, Külterület 7. (Állomás mel­lett).____________=_________ (88) Ér tesítjük kedves olvasóin­kat, hogy 1975. július 14-től július 26-ig tatarozás miatt a könyvtári szolgáltatások szünetelnek. Me­gyej könyvtár._________________(192) E LADÓ Balparásztán 450 négy­szögöl szőlő közel a városhoz, kö- vesúthoz. Érdeklődni: Szekszárd, Szakály t. u. 19. sz. ___________(215) 1 300-as Volkswagen, most vizsgá­zott, eladó. ‘Király István, Pince­hely. Kossuth u. 56.___________(224) T ÜZÉP-TELEP felvesz: ö fő érettségizett adminisztrátort (pénz­tárba) l fő T—174 rakodógép- kezelőt, 4 fő rakodómunkást. Je­lentkezés 16 óráig telepvezetőnél, KeselyOsi úti telep. ____________(249) H AROMSZOBAS ház eladó. Mözs, Petőfi u. 4. Érdeklődni le­het délután 5 Után és vasárnap délelőtt. (205) A Szekszárdi Tejüzem felvesz: 2 fő gép kocsikísérőt és 6 fő üzemi munkást — nőt állandóra. Jelent­kezni lehet: Bogyiszlói út. _________________________________(139) É RTESÍTEM megrendelőimet, hogy júuus 15-től, A Bükk utca 15/a alá helyezem javítóműhelyem. Telefon 1 hónapig szünetel. Ber­náth autószerelő-mester.________(x) N AGYMÉRETŰ satupad eladó. Alsónána, Dózsa Gy, u, 16. (x) POLSKI Fiat 1300, négyéves, sürgősen, 48 ezerért eladó. Paks, Lenin Tel,: 286._________(218) K ÉTSZEMÉLYES rekamié, 2 fotel, 4 szék, hármasszekrény el­adó. Érdeklődni lehet: július 12-én, Szekszárd, cserhát u. 17._______(179) SZEKSZÁRDI kétszoba-összkom- fortos lakásomat elcserélném ha­sonló komfortosért. „Augusztus 404 615” jeligére a hirdetőbe, (213) FIATAL, fogorvos—mérnök házaspár egyszobás albérletet ke­res, fürdőszoba-használattaL Aján- latokat a szerkesztőségbe. (229) GARÁZST vennék Szekszárdon, Hermann Ottó lakótelepen, vagy környékén, készpénzért. Ajánla­tokat: Népújság szerkesztősége, Varga.__________________________(25if>) C SERÉLEK: Díszhalat, napagáit adok, régiségért. 17 óra után. Bod­rogi, Szekszárd, Tartsay 27. (Lak­tanya mögött)._________________06°) V ENNÉK használt szőlőprést 1M 1-ig. Kajdacs, Hajnal u. 222. (171) GÁZTŰZHELY, palackkal eladó. Szekszárd. Kadarka ltp. 14. ni. lépcső. IV. em. 1._____________(216) K ÉTÉVES, vasderes, heréit, jól bekocsizott csikó, eladó. Öfa'u, Petőfi u, 1.________.____________(201) M OST műszaki vizsgázott IZS- motor eladó. Öfalu, Petőfi u. 41. _________________________________(202) S AJAT gépkocsival anyag- beszerzői, vagy üzletkötői állást vállalnék. „Gyors ügyintézés 404 624” jeligére a szekszárdi hir­detőbe.________ (2?3) K ÖVESÜT mellett, tanyával 2000 négyszögöl szOLO, megosztva is eladó. Víz, villany helyben. Szek­szárd, Munkácsy u. ll._________(199) ORSZÁGÚT mellett. Csatár első utcájában 94 négyszögöl kert, présházzal eladó, vagy vállalatnak raktározási célra kiadó. „Augusz­tus 404 618” jeligére a hirdetőbe. ________________________________(226) J ÓREMÉNYSÉG Mg. Tsz. Szek­szárd, felvesz: i fő autószerelőt. 1 fő hegesztővizsgával rendelkező lakatost. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Tsz géptelepén, Szekszárd, Bogyiszlói út 5. (252) KOMLÓI kétszobás, távfűtéses, belvárosi tanácsi lakásomat elcse­rélném hasonló szekszárdira. „Na­gyon előnyös 404 637” jeligére a szekszárdi hirdetőbe,__________(254) H ARKÁNYBAN, az első társas­házban egyszobás lakrész eladó, „230 ezer 404 636” jeligére a szek- szárdi hirdetőbe,______________(255) E GYEDÜLÁLLÓ nőt keresünk, beteges édesanyánk mellé. Külön- szobát-, biztosítok. „Szekszárdon 404 638’^ jeligére a hirdetőbe. (256) IDÉN vizsgázott 500-as Trabant eladó. Stilling, Regöly, iskola. (257) IS rsz. Zaporozsec eladó. Papp Illés, Dunaszentgyörgy, Óvoda u. 33,__________ (fZIt) N DK gyermeksportkocsi, újsze­rű állapotban eladó. Szekszá-d, Táncsics u, 6.__________________(260) B ÉRBE vennénk műhelyt, rak­tárt. vagy egyéb helyiséget, bú- torárusítás és -tárolás céljára, 80 —200 m!-ig. Bizományi Áruház. _________________________________(őrsi E EHÉRCSÁRDÁNÁL, 433 négy­szögöl, jó szőlő, terméssel eladó. Villany, víz van. Szekszárd, Ber- tina 24.________________ (243) A ZONNAL beköltözhetően eladó 2 és fél szobás öröklakás szekszár­don. Érdeklődni 17 óra után Bo­ros, Tartsay ltp. 54. I. em. (264)

Next

/
Thumbnails
Contents