Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-28 / 150. szám

Kenyér vagy selejt

— ez itt a kérdés

Üdítő ital kánikulára

A Badacsonyi Állami Gazdasá g az idén mintegy log millió palack Traubiszódái gyárt. A várható nyári csúcsfogyasztásra készül a nagyüzem, folya matosan feltöltik a vendéglátóipar hűtőtároióit.

(MTI-fotó: J ászai Csaba felvétele — KS) j

Krím — hatmillió üdiilovendég

öregúr vásárol kenyeret a Szekszárdi 50-esben:

1 — Abból kérek negyedkilót... Nem, kedves kisasz- szony, a mellett.. A melletti fölöttiből! Na, végre.

f Abban, hogy „na, végre” egyetért a munkába igyekvők várakozó sora, egyet az angyali türelmű eladó. A maga szempontjából az öregúrnak is igaza van: azt vesz meg a pénzéért, amit akar.

*

r Áz utóbbi hetekben néhány, sütőipari terméket bíráló, levelet publikáltunk. Lapunkat a szekszárdi kenyérgyárban is olvassák; így megérdeklődhettük a pékektől, mi a kritikáról alkotott véleményük.

Baka János betanított munkás tizenöt éve dolgozik a szakmában; a közeli jövőben esedékes a szakmunkásvizsgába.

1 — A rosszul sikerült kenyeret a pék sem eszi meg szívesen, — jegyzi meg elöl- íjáróbarv Baka János. — A pék abban különbözik a többi kenyérfogyasztótól, hogy tudja, mi mindentől lehet rossz a kenyér. A selejtet előidéző okok egy hányadát kizárhatja, más hányadát nem. Azok közül a kollégák közül, akik mulasztottak, ki figyelmeztetésben részesült, ki súlyosabb fegyelmi büntetésben. Van az éremnek egy másik oldala is. Ez a vállalat szocialista nagyüzem; ennek valamennyi dolgozója erkölcsileg és anyagilag érdekelt abban, hogy jó minőségű terméket állítsunk (dóí i — Milyen bajokon nem le- - hét úrrá a pék?

— A liszt „lelke” a sikér.

A sikéren múlik a tészta nyújthatósága, alaktartó, gáz- fejlesztő és gázvisszatartó képessége. A lisztszabványban több fontos dologról van szó.

de a síkér kötelező tulajdonságairól nincs. Az utóbbi időben hozzánk kerülő lisztek sikérjének főként alaktartó és gázvisszatartó képessége nem tökéletes. A hibát valamelyest tudjuk csak korrigálni azzal, hogy a tésztával, ami élő anyag, a szokásosnál gyorsabban dolgozunk.

Orbán Mihály szakmunkás hozzáfűzi, hogy nem ritkán tizenkét-tizennégy órát dolgoznak megfeszített tempóban. Gépesítés ide, jó kereset oda, a pékszakma nem a legvonzóbb szakmák egyike. Éjszakai munka 80—90 százalékos relatív nedvességtartalmú, tehát trópusi légkörben. A kemence felől hatvan Celsius fok körüli forróság süt, az ablak felől húszfokos hűvös levegő áramlik. Lisztpor, a kelesztéshez nélkülözhetetlen baktériumok légiója tapad a bőrre, jut a tüdőbe.

— Vállalatunknál mégis tizennégy szakmunkástanuló igyekszik elsajátítani ezt a nehéz, de a maga nemében szép szakmát, — folytatja Orbán Mihály. — A legénykék gyakran férfiemberhez illő erőfeszítéssel, de persze nem évtizedes tapasztalattal dolgoznak. Egy műszakban körülbelül két és fél kilót ad le testsúlyából a pék; ezt természetesen a következő műszakra visszaszerzi bő táplálkozással, vízivássaL

Szaporán bólogatnak a többiek.

— Ugy-e, kérdezhetek én Is a riportertől? — így Orbán Mihály.

—- Rajta, csak tessék.

! ;— A szerkesztőség a megyei pártbizottság épületében dolgozik, nemde? Gondolom, az elvtárs is látott már dühös embereket a pártbizottságra bemenni fél kiló keletien ke- nyérreL És hallott-e arról, hogy ugyanott valaki azon

háborgott, hogy két nap után levált ötszáz forintért vett cipőjének a talpa?

— Sosem!

— No, lám! Párttagként mondom: nem utasítjuk visz- sza a bírálatot, ha jogos. Azt is őszintén megmondom, amit igaztalannak érzünk. A Népújság megírta, mi a véleménye néhány olvasónak a munkánk eredményéről. Ez helyes, a demokratikus vélemény- nyilvánítást hiba volna elfojtani. Arról viszont, sajnos, nem olvastunk a lapban, hogy a megyei tanács v. b. elismerését fejezte ki a fel- szabadulás ünnepi és május elsejei teljesítményünkért.

Vass Ferencné sütemény- beolvasónak szintén „beolya- sott” valaki a nyilvánosság előtt, mivel selejt csúszott át a kezén. Vassné elismeri a tényt, nem mentegetőzik, de — kérésünkre — megmutatja, hogyan dolgozik. Hajlott testtartással, műszakonként húszezer zsemlét, ugyanannyi kiflit és sok más portékát rak ötösével, kettesével a nagy ládákból rekeszekbe. Aki azt hiszi, hogy minden egyes kiflit külön meg lehet meózni, szabad annak megpróbálkoznia a produkcióval.«

Elvitathatatlan, hogy a vásárlónak joga van a kifogástalan áruhoz.

Tény, hogy a sütőipari szakmában a megtűrt selet- arány négy ezrelék. Szintúgy tény, hogy a sütőipari vállalat ezen a négy ezreléken belül dolgozik.

E tények ismeretében — úgy véljük — fölösleges leírni a választ arra a kérdésre, hogy kenyeret, vagy selejtet gyárt-e a sütőipar.

BORVÁRÖ ZOLTÁN

Mintegy hatmillió dolgozó pihent tavaly a Krím-félszi- geten, a Szovjetunió e nemzetközi hírű fekete-tengeri üdülőkomplexumában. A munkások és a parasztok első szanatóriumait itt a cár és az arisztokrácia egykori palotáiból alakították ki. Azóta a félszigeten több mint 300 szanatórium és üdülő épült, melyekbe a szakszervezetek kedvezményes feltételek mellett utalják be a dolgozókat a hatalmas ország minden tájáról. A térítés a „legrosszabb” esetben sem

több, mint az önköltség egy- harmada; munkások vagy alkalmazottak részére az üdülés ingyenes. ,

A Krím-félszigeten található az Artyek; a híres nyári úttörőparadicsom. A legutóbbi nyáron 60 országból nyaraltak itt gyermekek, együtt a szovjet úttörőkkel. Kényelmes lakóépületek, stadionok, sportpályák és játszóterek állnak a rendelkezésükre. A gyerekek egy része ingyenesen üdül, a többiek szülei minimális részvételi díjat fizetnek. (BUDAPRESS—APN)

i

Pásztor Ferenc *

Fiúk a Leshegyen

— Régen Berlinben leszel az oroszokkal Nem az anyakönyvet nézik most, hanem a kurázsit. Legalább a mi falunkból is lesz valaki, aki megmenti a magyarság becsületét. Én is mennék, elhiheted, de öreg is vagyok, a kezem se jó már, a szemem sem engedelmeskedik. Menj csak, fiam, menj, ha gondolod. A szegénységnek kell most kezébe venni nz ustort. Olyan világ kezdődik.

— Akkor aztán elment, őrnagy elvtárs?

— kérdeztem, s szerettem vojna, ha mesél még, ha mondja. .

— Elmentem. Berettyóban kiképeztek, Debrecenben összegyűjtöttek, aztán mentünk nyugat felé. Előbb egy vasútépítő ezredbe osztották be a századunkat, később már igazi harcoló alakulathoz kerültünk. Igaz, úgy jutottunk el Bécsújhelyig, hogy az ellenségből már csak a foglyokat láttuk. A nehezét a szovjetek intézték. Mi ott rostokoltunk Bécsújhely alatt, közben elérkezett a május. Berlinben szétverték az utolsó náci csapatot is. Minket aztán szépen hazaküldtek. Ez is valami. Legalább a szándék megvolt bennünk. Legalább azt mutattuk, hogy készek vagyunk a harcra is. Visszakerültem Berettyóba. Akkor még majd fél esztendeig vasutat építettünk, romokat takarítottunk.

— Odajött hozzám egy őrmester, egy idős, ősz hajú szolgálatvezető. Azt mondja nekem: hallod-e Péter, ügyes gyerek vagy, szereted is ezt a katonaéletet Nem akarsz beállni határvadásznak?

— Azt sem tudom, hogy az milyen, őrmester úr! — mondtam neki. őrmester úrnak szólítottam, mert akkoriban az a furcsa divat volt, hogy a felettes bajtársnak szólította a katonát, de a felettest nekünk még urazni kellett.

— Majd megtudod, biztosan jobb, mint a laktanyai élet — nevetett az öreg őrmester, s mutatta, hogy komiszul vagyunk mi a laktanyában. — Kevesen lesztek egy helyen, családias lesz az egész. Ahol kevesebben vannak, ott könnyebben hozzájut _ az ember az ennivalóhoz. Magam is mennék, de engem már jobban leköt a család, meg a szokás, meg minden.

— Jelentkeztem, s hamarosan azon kaptam magam, hogy Beregböszörményben vagyok, a határportyázó század őrsén. Csöbörből vödörbe. Millpengős világ volt. Tudja, milyen volt az? Milliókban, meg billiókban számoltunk. Olyan infláció volt, hogy például vettem két darab cigarettát Azért annyi pénzt kellett kiadni, hogy a papír értéke több volt, mint a pénzé. A heti zsol- dunk, mert akkor zsoldnak neveztük még az illetményt, csupán annyi volt, hogy két cigarettát lehetett érte kapni. De nagyon kellett igyekezni, mert másnap már egyet sem adtak a milliókért. Tehát, milliomos, multimilliomos is voltam már. A felszerelés? Az egész határőrségen nem volt még hatszáz puska sem. Nekünk összesen négy volt az őrsön, s voltunk hozzá vagy huszonötén. Az volt a fontos, hogy annál legyen fegyver, aki portyára megy. Az őrs legénysége hasonlított a kurucokhoz. A mezítlábasokhoz. Akinek ép bakancsa volt, az már nagyon derekasan ellátott határvadásznak számított, örültünk, ha annak a lábán volt bakancs, vagy csizma, aki szolgálatba ment. Benn az őrsön megjárta mezítláb is. Az őrs? Tudja, milyen őrsünk volt? Egy földes, gerendás, zsupptetős parasztház. A kutat már magunk ástuk, a mellékhelyiségeket magunk tákoltuk össze. Az élelmezést leleményre, szerencsére, véletlenre alapoztuk. Pénzért semmit sem lehetett venni. Volt két lovunk, szekerünk, s ezzel bejártuk a vidéket. Cseréltünk, kupeckodtunk, ügyes-kedtünk. Ha sikerült elkapni egy-egy csempészt, akkor szerencsénk volt A csempészáru egy részét jutalomként megkaptuk. Az áru gazdát cserélt, átváltozott kenyérre, lisztre, szalonnára, átvészeltük a jó pénzig.

— Soha nem felejtem el. Volt nálunk egy kovácslegény. Semmi nem mutatta, hogy katona. A fején még leventesapka sem volt, amit majdnem mindannyian hoztunk magunkkal. Horthy idejében az kötelező volt

— 17 —

a legnyálasabb suttyónak is. A normál méretűnek lehetett keríteni. Ennek a kovácsnak még az sem volt. Akkora fejjel, lábbal áldotta meg az édesapja, hogy élyant sose láttam. Ha szolgálatba állították, egy rohamsisakot tett a fejére, az ráment. Volt egy gumicipője, kalocsni. Abban járt. Volt legalább negyvenhatos-negyvenhetes a lába. Az ördögből szereztünk volna rá bakkan- csot. Sátorlapból varrt magának ruhát. Mikor aztán jöttek a hidegebb idők, leszerelték, nem tudtak neki felszerelést biztosítani.

— Mire kellett akkoriban a határőrség? — kérdeztem az őrnagy elvtárstól nagy bu- tán,

f •

— Mire kellett? A nyugati határon azért, mert vagy jöttek volna vissza a nyilasok, nácibérencek, háborús bűnösök, vagy szöktek ki azok, akik azt hitték, Hitler majd küld értük, s megússzák a felelősségre vonást. Gyilkosokat, gazembereket fogdos- tunk össze, akiknek vér tapadt a kezükhöz. A másik nagy tábora a törvényszegőknek, a csempészek voltak. Pénz nem volt, mert ami volt, azt semmire nem lehetett használni. Ezek a csempészek mindennel kufár- kodtak. Hoztak élelmet, aranyat, ruhaneműt. A megszorult ember, az éhes pedig sokszor még a lepedőt is odaadta maga alól, ha korgott a gyomra. Ezek a feketézők pedig nem voltak szemérmesek. Egy kiló szalonnáért, vagy sonkáért olyan értékeket vittek el, amiért normális körülmények között egy egész disznót lehetett volna kapni. Ök áztán biztosították magukat. Mindent aranyra, műkincsre váltottak be. Az mindig érték, mindig pénzt lehet csinálni belőle/ Mi voltunk a mumusok. A rongyos, mezítlábas, éhes határvadászok. Sokat elfogtunk, sokat törvéhy elé vittünk, de nagyon sok kicsúszott a kezünk közül. Lassú, nehézkes szervezet volt a miénk. Volt két sovány lovunk, meg egy nyikorgó szekér. Az egész századnak egyetlen kerékpár állt rendelkezésére. Hát így kezdtem én,' így indultam.

— Nem resteilte később, hogy csendőrnek indult, s mégis kommunista lett?

*r — 18 — i

—