Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-24 / 146. szám
1 Nyolcmillió vendég ' ENNYI, sőt valamivel még több külföldi látogatónk volt az elmúlt esztendőben. Zömük természetesen az idegenforgalmi főszezonban, a nyári hónapokban érkezett. A meteorológiai prognózisok nyelvén szólva, a várható idegen- forgalom az év végéig: Nyugatról és Keletről egyaránt megélénkülő vendégjárás, a turistalétszám jóval meghaladja a nyolcmilliót is. A Belkereskedelmi Minisztérium sajtótájékoztatóján ezt így fogalmazták: „Az eddig szerzett nemzetközi információk, utazási irodáink, szállodavállalataink szerződéskötései és üzleti előrejelzései arra mutatnak, hogy az 1975. évi idegenforgalmunk igen eredményes lesz, tovább emelkednek az ebből származó bevételeink, mind többen keresik fel hazánkat, és növekszik a belföldi és nemzetközi . turizmusban részt vevő magyar állampolgárok száma is." sfe Á Vendéglátás feltételei kétségtelenül tovább javultak. A szállodák zsúfoltságát valamelyest enyhíti újabb négyszáz ágy, a szolnoki Pelikán Szálló és a hajdúszoboszlói Délibáb Szálloda új szárnyának megnyitásával. Ezenkívül 1200 vendéggel többet tudnak fogadni az idén az üdülőházak, motelek, turista- szállók és touring hotelek, egyebek közt Komáromban, Sopronban« „ Berekfürdőn, Fadd-Domboriban; Győrött, Zalakaroson és az E5-ös út mentén, Szatymaznál. A legnagyobb mértékben a kempingek befogadóképessége nőtt, együttesen csaknem 4 ezer hellyel. A SZÁMSZERŰ fejlődés tényei nyilvánvalóan jobb lehetőségeket nyújtanak a növekvő idegenforgalom megfelelő lebonyolításához. Nem volna azonban bölcs dolog hallgatni arról, hogy a vendéglátósnak vannak személyi, vagy inkább szemléletbeli követelményei is. Azt szokták mondani, hogy a turista az idegen országban tulajdonképpen házája követe, magatartásából rendszerint általánosító következtetéseket vonnak le a vendéglátók. Kit ne bosszantana, ha külföldön olyan honfitársával találkozik, aki téliszalámit árul, vagy más módon, de rossz fényt vet a magyarokra? Ugyanígy el lehet mondani, hogy az ideérkező külföldi mindenelőtt abból ítéli meg országunkat, amit maga körül lát Illetőleg, akit és amilyennek lát: szállodai portást pincért bolti eladót idegenvezetőt Szerencsére, vége már azoknak az időknek, amikor az első nyugati turisták elé a hotelportás szinte szőnyegnek feküdt, a pincér majd nyakát szegte nagy igyekezetében, az utcai járókelők pedig csapatostul fogták körül és bámulták az addig csak filmeken. vagy képeken látott külföldi autókat Mostanában viszont mintha már egy másik véglet kezdene felülkerekedni a külföldiek iránt tanúsított magatartásban. Egyeseknél a vendéglátás leszűkült a legszükségesebb tennivalókra, az udvariasság mércéje a borravaló, a vezérlő elv pedig az lett, hogy minél jobban megvágni a külföldit. Ez a szemlélet szintén ellenszenves, majdnem annyira, mint a korábbi szolgai megalázkodás. AZ IDEGENFORGALOMNAK nemcsak anyagi oldala van. Jóllehet, a belőle származó devizabevétel tavaly megközelítette az ötmilliárd forintot, a vendéglátás mégsem közönséges üzleti vállalkozás. Nem kisebb fórum, mint a XI. pártkongresszus mondta ki határozatában: „Hazánkba sok külföldi látogat, és számuk tovább növekszik. A többségükben szocialista országokból jövő látogatók itt-tartózkodása a kölcsönösen jobb megismerést, a kapcsolatok fejlesztését, bensőségesebbé tételét is szolgálja. Az idegenforgalom hozzájárul. hogy a kapitalista országokból érkezők körében hazánkról a valóságot hűen tükröző kép alakuljon ki.” Világos beszéd, nem szorul bővebb magyarázatra. Mindenütt, ahol külföldiekkel találkozunk, ehhez kellene tartanunk magunkat. ! A. J. Rabló-partr és egyebek... A Népszabadság egyik számának „Közlemények” rovata hírül adja, hogy a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal e hó 20—26 között megrendezi a szocialista országok kempingezőinek I. találkozóját. Ez nagyon jó, Veszprém megyében bőségesen kínálkozik látnivaló egy ilyen találkozó résztvevői számára. Bizonyára érdekes lesz az autóbusz-kirándulás Veszprémbe, Herendre, Nagyvázsonyba, szép a tihanyi orgonakoncert és a gépkocsivezetők tudását próbára tevő az autós ügyességi verseny. A nemesvámosi Betyár-csárdához tervezett „rabló-party”-val kapcsolatban már marad hely némi kétkedésnek. Ha netán ismét műbetyárok műtámadására számíthatnak a látogatók egy műpostakocsi ellen, akkor az ilyen álromantikus idegenforgalmi fogásokat kárhoztató újságcikkek írói a korábbi években meddő munkát végeztek. Bizonyára a szocialista országok kempingezői is kézhez kapják azt a praktikus leporellót, melyet egy kideríthetetlen kiadó a Globus Nyomda segítségével bocsátott közre és amivel az IBUSZ szívesen szolgál az érdeklődőknek. Ez a magyarországi szállodák lajstromát tartalmazza, területenkénti és ezen belül ábécé-sorrendben. Az egyes rovatokból megtudja az érdeklődő, hogy melyik szálloda, milyen kategóriába tartozik és ennek megfelelően mit kell fizetni az egyágyas, a kétágyat szobákért, fürdőszobával és anélkül, magyar forintban és svájci frankban. Az igényesebbek a lakosztályok áraival is tisztába jöhetnek. (Utóbbit mellőzzük, hiszen a napi 1350—1400 forintos kategória, de még az olcsóbb 460—700 forint — sem az átlagos magyar pénztárcára méretezett.} t— A címjegyzékben 183 szálloda szerepel, közülük 25 a fővárosból, 29 a Balaton partjáról. Az elnevezések változatosak, olykor ízesek is, olykor inkább meglepőek (Hotel Baglas — így Marcaliban). Van amikor a múltat idézik (Claudius, Savaria, Isis Szombathelyen), van amikor a jelent és jövőt (Hotel Olefin Lenin- város). Sajátosságban alighanem a nagyvázsonyi LOTEL vezet, amiről véletlenül tudjuk, hogy a lovaglás kedvelőinek létesített szálláshely egy kastély oldalépületében. Csakhogy a rokonszenves négylábút egyedül mi magyarok nevezzük „ló”-nak, a német már „PFERDO* TEL”, a francia „CHEVAUXOTEL”, az orosz „KONYOTEL” kifejezést kívánna — mielőtt végleg nevetni kezd, ■•*■•** I«?«1 A magyar utazni vágyót az árak láttán már nem fogja el nevetés. Ugyanis minden ellentétes híreszteléssel szemben nemcsak Dalmáciába, Spanyolországba kívánunk, hanem olykor hazánk határain belül is szeretnénk utazni. Amivel a szállás együtt jár. Ha egy házaspár például országjárást vesz a fejébe és Trabantjára pattanván Szekszárdról elindul Kaposvár, Zalaegerszeg, Szombathely, Kőszeg, Sopron, Győr, Székesfehérvár vonalon, akkor egy-egy éjszakára, a következő összegekért kaphat legolcsóbban egy kétágyas szobát, fürdőszoba-használattal. 220, 300, 138, 210, 300, 360, 120 forint. Akárhogyan számítjuk is, ez hét éjszakára 1648 forint. A házaspár valószínűleg nem indul el, vagy ha mégis, akkor lemond a fürdőszobáról és így 1100-ból megúszhatja a szállást — ha nem ragaszkodik Kőszeg és Székesfehérvár meglátogatásához. Mindez bizony nem olcsó szórakozás, ha nem is éppen rabló-party... * Megyénk egyébként a kővetkező idegen- forgalmilag is jegyzett szálláshelyekkel szerepel a listán: Bonyhád: Hotel Béke, „C” kategóriájú szálloda, 13 szoba, 30 ágy. Az egyágyas szoba 46, a kétágyas 92 forint, természetesen fürdőszoba PélkuL , Dombóvár: Hotel Dombóvár, „C” kategória, 24 szoba, 53 ágy, a kétágyas 92 forint. Szekszárd: Hotel Garay, „C” kategória, 23 Szoba, 41 ágy, az ár az előbbi. Hotel Gemenc, „B” kategória, 92 szoba, 184 ágy, egyágyas szoba 180, kétágyas 240 forint (fürdőszobával), a lakosztály 360 forint naponként. Tamási: Hotel Dám, „B” kategória, 16 szoba, 32 ágy, a kétágyas fürdőszoba nélkül 120 forint. Hotel Diana Touring, Remeíeségpuszta, „B” kategória, 16 szoba, 32 ágy, a kétágyas, fürdőszobás sióba 260 forint. Ugyanaz, fürdőszoba nélkül 150. A2 utas jól teszí, ha ez utóbbi hotelt nem keresi Tamásiban, mert nincs. Hasonlóan jól teszi, ha figyelmen kívül hagyja a Dunaföld- váron állítólag lelhető Hotel Kék Duna árait. Itt ugyanis nem kell és nem lehet napi 92 forintot leróni, mert a szállodát lebontották. . .......„ • ^ ' imám ORDAS IVÁN —— As újságíró jegysetfüsetéből Kenyér és kolbász az aszfalton tTárom életvidám kölyök ricsajozik a városközpont lep- forgalmasabb boltjának tövében. Hónuk alatt félfél kiló kenyér, kezükben lángolt kolbász, falatoznak, _ és rövid ideig olyan étvággyal, mint a falnivalóra szabadított fiatal sáskák. A látvány megállítja az embert, aki igen gyorsan rájön, hogy az 50-es kirakatának lépcsőjén hangoskodó gyerekeket nem az éhség sorakoztatta ide. Játszanak egymással, a fehér belű, puha kenyérrel és a kolbász- szál. De még hogyan! Ni, milyen szépen tud repülni még a legtestesebb kolbászdarab is, ha tulajdonosa úgy gondolja, hogy nem megenni, röpíteni kell, majd szilajon utánanyargalva megtaposni az aszfalt szürkéjén is gusztusos látványt nyújtó húsételt! A játékot rikoltozás kíséri. Olyan az egész, mint valami vad színjáték, amiben az értelmetlenségé a főszerep. A dobásban második cigánygyerek már kettétöri a kolbászt, dobja, utánalódul, és mezítelen talpával szétmázolja. Többen is megállunk. Az első, aki beleszól az ennivalót gyalázó buta játékba, egy orvosházaspár. Nem fiatal emberek, több évtizedes pályafutásuk alatt bőven volt módjuk betegeik kapcsán tapasztalni, mit jelent a rossz, hiányos táplálkozás, uram bocsá, az éhezés. A kölykök pimasz pofákat vágnak, és rá se hederítenek a jó szóra, mely erre elapad. Az őszinte felháborodástól remegő hang nyaklevest helyez kilátásba. Ez már hat. Elnyargalnak viháncolva a kis csirkefogók, de előbb még elintézik a kenyeret is, aztán az egyik tisztes távolból szamárfület mutogat vissza. Szétszéledünk. Az aszfalton ott maradnak a megtiport kolbászdarabok és a kenyér, amit valamikor — hol, mi volt a szokás — megszegés előtt megcsókoltak azok, akik tudták, hogy milyen nehéz megszerezni a mindennapravalót, „i, . ____ • -<r .<• •••' • T\Jem jut eszembe pontosan', hogy a földkerekségen 1 ' hány százmillió ember éhezik. Eszembe jut ellenben a lázadással vegyes gyermekkori ábránd, hogy „egyszer majd a kolbász legyen nagyobb, és ne a kenyér". Feldereng aztán, hogy ettük a béke első hónapjaiban kenyeret pótló kukoricakását és prószát. hogy különleges ünnepnek számított például a felszabadulás első éveiben, ha húsféle került az asztalunkra. Sok minden jut kéretlenül eszembe. Még az a tisztifőorvos is, amelyik sok évvel ezelőtt hosszan keseregte el, hogy se éberség, se szigorú büntetések nem gátolják meg a cigány lakosság nem dolgozó csoportjait a járásban a dögkutak dézsmálásában. S íme itt a három kis ördögfióka, kenyeret és kolbászt hajigái a nyári verőfényben, mert nem éhes, csak játszik, bőszítve a különben közömbös felnőtteket, megállásra kényszeríti a fehér hajú doktorasszonyt, és szamárfület mutogat az egész világnak. Az imposztorok régen túl jártak már hét határon, amikor az eső elkezdte áztatni a földön hagyott kenyereket, megcsúfolt kolbászdarabokat, mígnem egy idős asszony zsémbelve összeszedte a hulladékot és bedobta a legközelebbi szemétgyűjtőbe. Éppen arra jártam megint és megtorpantam egy pillanatra. Tyémely ember nem tudja jő dolgában, mii csináljon— ’ mondta haraggal, és zsémbelve tért be a boltba kenyérért és fél liter tejért, ö is azok közül való, akik tudják még mit jelentett a hazánkban is milliókra nehezedő nincs, az éhséget éppen hogy csak csillapító, kipor- ciózott étel. Talán ábrándozott ő is olyan bőségről, mely nagyobbra szabja a húst, mint a kenyeret. S talán töprengve ő is azt tudakolja most a jövőtől, hogy megtanuljuk-e valahára igazán becsülni azt, amink van? Fel tu- dunk-e hagyni a prédálássai és meg tudjuk-e tanítani a gyerekeket arra, hogy a mindennapi kenyér nem tékozlásra való? — lászló — Új fafajiák Uj fajtákkal váltják fel a fákat erdőink egy részében, ennek eredményeként több tízmillió forinttal növekszik az ország élőfa-állományának értéke. Az Erdészeti Tudományos Intézet nemesítő munkájának sikereként az eddigieknél nagyobb hozamú, gyorsabban növekvő és a feldolgozóipar* számára is alkalmasabb fenyő-, v nyár- és akácfajták állnak az erdőtelepítők rendelkezésére. Az ország közepes nagyságú, egymillió 600 ezer hektáros erdőterületéből évente 4—5 milliárd forint értékű fát termelnek ki a gazdaságok. Az ipar faszükséglete számítások szerint az ezredfordulóig megkétszereződik. A termelés növelését többek között gyorsabban növekvő fafajok és fajták telepítésével lehet elérni. Ezért az intézet a világ különböző tájairól összeválogatott több mint ezer fafajtát vett gyűjtőtelepén vizsgálat alá. Legértékesebbnek az olasz nyár bizonyult, amely fele annyi idő, 15 év alatt kiter- meszthetővé cseperedik, mint az addig nálunk ismert nyárfák. AZ elöregedett erdők fáinak egy részét olasz nyáriakkal cserélték íeL ^ Az olasz nyár könnyű fája funérlemeznek kiválóan alkalmas, a cellulózipar azonban a nehéz, tömör fát igényli. Az Intézet most olyan nyárfajta nemesítésén munkálkodik, amelyet a papírgyártásra Is felhasználhatnak. A nemesítéshez az erdészeti kutató- intézetek nemzetközi szövetsége elküldte a kanadai feketenyár legszebb példányainak magját, ezekből a kísérleti telepen több már két méter magasra nőtt, s most folyamatosan vizsgálják tulajdonságait. Ha jónak bizonyul, megkezdődhet telepítése szerte az országban. , Folynak a kísérletek a nemesített fenyőfajták előállítására is. Az akácnemesítésben jelentős eredményt értek el a2 intézet munkatársai. Az akácerdők görcsös törzsű, vékony ágú, gyenge minőségű fáit az ipar nem tudta használni, a hosszas genetikai munka során sikerült csavarodás nélküli, egészséges fát kialakítani, amelynek ráadásul a koronája is feljebb szorult, és így megnövekedett a hasznos törzs hossza is. Két év múlva kezdődhet a telepítés. _ , \
