Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-03 / 128. szám

I T .Szaiay Péter, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Tampere, Varsó, Madrid és Grenoble után Bernben is to­vább futott és „jól váltott" o szovjet tornász „staféta”: Voronyin (1967. és 1969), va- Idmint Klimenko (1971. és 1973.) győzelmi sordzatát a svájci fő­városban megrendezett XI. tor­nász Európa-bajnokságon Nyiko- toj Andrianov folytatta összetett győzelmével. ■ A tavalyi világbajnokság hu­szonhárom éves ezüstérmese a sZerenkénti döntőkben is a leg­eredményesebbnek bizonyult: első lett az ugrásban és a kor­láton, ugyanúgy, de „csak" holt­versenyben a talajon és a nyúj­tón, a lólengésben második, a gyűrűn pedig ötödik. Ezzel a tel­jesítménnyel beállította honfitár­sa, Jurij Tyitov (ma a Nemzet közi Tornászszövetség egyik al elnöke) 1959-ben elért „csú­csát”, aki a koppenhágai Európa- bajnokságon ugyancsak öt aranyérmet nyert a lehetséges hétből! A svájci főváros a rendezés­ből, a résztvevők és a mindig kényes sajtó kiszolgálásából je­lesre vizsgázott. Arról a vendég látók nem tehettek, hogy az All mend-jégstadion szinte a szó szoros értelmében „jeges” volt, gz oldalán félig nyitott terem­ben a hűvös hétvégén végig fa gyoskodtak a tornászok és a né­zők, még szerencse, hogy ko jooly sérülés nem történt. —r Szép és eredményes Euró- pa-bajnokságtól búcsúzunk — nyilatkozott Ivan Ivancsevics, a Nemzetközi Tornászszövetség fér fi technikai bizottságának ju­goszláv elnöke. — Európa so­kat fejlődött, kivétel nélkül min­den szeren színvonalas volt a verseny. Nagyon örülünk annak, hogy az élmezőny szélesedett, ezt bizonyítja, hogy a szerenkénti döntőkben kilenc ország is kép­viseltette magát, a korábbi öt­hattal szemben. Az összetett győzelemért járó aranyérem mél­tó kézbe került, azokon a szere­ken pedig, ahol nem Andrianov fett az első, ott is a favorit si­kere született meg, hiszen o gyűrűn és a lólengésben is a tavalyi világbajnok, a román Grecu, illetve Magyar Zoltán állt a dobogó legmagasabb fokán. Az Európa-bajnokság utolsó eredményhirdetése után a vil­lanyújságra ezt írták fel; Viszont­látásra Montreálban! Valószínűleg megfeledkeztek arról, hogy a legközelebbi nagy tornász-randevúra még az idén sor kerül, október 27—29-én Londonban, az első ízben meg­rendezésre kerülő világkupán. A magyar küldöttség hétfőn vonattal elindult haza, a csa­pat kedden délután 14.40 órakor érkezik meg a Keleti-pályaudvar­ra- „ . ■* Elkészült a portorozsi nemzet­közi sakkverseny sorsolása, amelynek érdekessége, hogy az első fordulóban az új világbaj­nok Karpov a magyar Portisch Lajossal mérkőzik. 11 nagymester vesz részt a viadalon, amelynek sorsolása: 1. Furman (szovjet), 2. Barle (jgoszláv), 3. Ljubojevics (jugo­szláv), 4. Karpov (szovjet), 5. Hort (csehszlovák), 6. Musil (jugoszláv), 7. Velimirovics (ju­goszláv), 8. Planincs (jugoszláv), 9; Mariotti (olasz), 10. Ribli (magyar), 11. Gligorics (jugo­szláv), 12. Karmar (jugoszláv), 13. Porticsh L. (magyar), 14. Os- termann (jugoszláv), 15. Parma (jugoszláv), 16. Garcia (kubai). * • Elutazott Franciaországba a magyar asztalitenisz-válogatott, amely kéthetes vendégszereplés­nek tesz eleget. Horváth Tibor, a szövetség titkára vezeti a kül­döttséget, tagja Bérezik Zoltán, a válogatott edzőie, Jónyer Ist­ván (ő Kanadából közvetlenül utazott Párizsba), Gergely Gá­bor és Börzsei János. , NB ti Kihagyott büntető, kiállítás, keserves hazai győzelem Szekszárdi Dózsa—Canz-MÁVAG 1:0 Szekszárd, 3000 néző. Vezette: Marton László. Szekszárd: Pólyák — Fodor, Simon, Pusztai, Lubas- tyik, Micskó, Laki, Komer. Ko­vács, Kiss, Márkus. Csere: Frep- pán, Lugosi. Edző: Kormos Mi­hály. Ganz-MÁVAG: Polina — Ko­vács, Monostori, Marczall, Zsoldos, Kvassay Tóth, Végh, Simon, Nagy, Kecskés, csere: Molnár. Edző: Nagy János. Az első perc­ben Kiss—Kovács akció végén Ko­vács lövése lepattant a védőkről és a jó helyzetben lévő Márkus lövését szögletre mentették. Gép­gyári támadás után Kecskés be­adásáról lemaradtak a belső csa­tárok. az 5. percben Márkus indí­totta Kovácsot, aki középre adott, Korner elöl Polina mentett. A 8. percben Dózsa-támadás után egy gyors ellentámadás végén Végh el­ment, beadása a tisztán álló Kecs­késhez került, aki nyolc méterről lűo százalékos gólhelyzetben mel­légurított. A 10. percben Komer— Kovács akció után Kovácsot sza­bálytalanul szerelték a 16-os sar­kánál. A szabadrúgást Laki lótte be az ötösre, de Kovács Polina kezébe fejelt. A rendkívül gyors ellentámadás során Kecskés elől labdáját Kovács elől védte a, ven­dégek kapusa. Az ellentámadás után Kecskés kapott jó labdát a jobb oldalon, beadását az ötösről mellégurította az egyik csatár. Ezekben a percekben Pólyáknak többször akadt dolga a heves tá­madások elhárításában, a 27. perc­ben Végh elől mentett gólhelyzet- ben. az ellenkező oldalon Kiss lőtt oldalhálót. A 30. percben Pusztai legurított egy szabadrúgást Lu- bastyiknak, aki 20 méterről lőtt a felső léc fölé. A 34. percben Si­mon—Lubastyik akció után Lubas- tyik beadását • a tiszta helyzetben álló Komer csukafejessel centi­méterekkel küldte fölé (a helyze­tek alapján már gólokkal vezethe­tett volna a Dózsa). Az ellentá­madásnál egy lepattanó labdát a vendégek csatára. Kovács elcsí­pett, lövését Pólyák csak kiöklöz­ni tudta. A 36. percben Laki be­adását Kovács mellélőtte. A 40. percben szöglethez jutottak a ven­dégek. Tóth legurítását Végh lőt­te kapura, de a védőkről kipat­tant a labda. Ä 44. percben Laki beverekedte magát a 16-osig, le­adását ' Micskó röviden gurította Á mindvégig kitűnően védő Polina, Kovács és Fodor elől ment. Fehér mezben a szekszárdi játékosok. Fotó: Bencze. Pólyák előrevetődve mentett. ‘Ese­ménytelen mezőnyjáték után a 18. percben Kovács után Fodor szö­kött meg a labdával, beadását Korner elől mentették a védők. A 20. percben MicSkó indította Ko­vácsot, aki elhúzott az egyik ven­dégvédő mellett, az csak szabály­talanul tudta szerelni a 16-oson belüL A büntetőt Lubastyik nagy erővel a felső lécre vágta. A 24. percben Fodor szépen előreívelt vissza és oda lett az első félidő utolsó gólszerzési lehetősége. A második félidőben a vendégek kezdtek jobban, két támadásukat ügyesen rombolták a hazai vé­dők. A 2. percben Márkus—Laki összjáték után Laki beadását véd­te Polina, a 7. percben Freppán az oldalvonalról adott középre, de a kitűnően védő Polina ezt is há­rította, majd a következő percben Kovács és Fodor elől is tisztá­zott. a 8. percben Freppán ütkö^ zött Kováccsal és a gépgyári Játé­kost ölben kellett levinni, helyet­te Molnár lépett pályára, a 14. percben Kovács ellen szabályta­lankodtak. A szabadrúgást Frep­pán ellőtte a sorfal mellett, de a vendégek kapusa védett, a 16. percben Simon előreívelt labdáját Freppán lőtte kapura, de a kapus szögletre tornászta azt. Freppán beadását a tömörülésben íytárkus mellélőtte. Az első negyedóra után élénkült az iram, a I>ózsa táma­dott többet, de a vendégvédők jól romboltak. A 20. percben Márkus helyett Lugosi lépett pályára. Két perc múlva Micskót szabálytalanul szerelte Nagy, ezért kiállította a játékvezető. A 29. percben gyors támadás után Marczell beadását e kapu torkából melléfelelt* Végh A 35. percben Freppán középre pergetett labdája Micskó lábáról centiméterekkel szállt mellé. A 39 percben Micskó előrevágott labdá­ját Lubastyik csúnyán mellégurí- totta. Ugyanebben * percben Freo- pán középre ívelt szabadrúgását Ko­vács a földre fejelte, de onnét fó- lépattant a labda. Elkeseredetten támadtak a hazaiak a gólért, de a mindvégig lelkesen látszó vendégek mindig és jól rombolták a támadásokat. A 44. percben a 16-os tájékán forgolódó Freppán Lubastyik elb csúsztatta a labdát, aki becsapta védőjét és 10 méterről a hosszú sarokba lőtt A labda a kapufa belső éléről vá­gódott a hálóba. 130. A kiesés ellen küzdő gépgyáriak idegesen kezdtek, de a sorozatos Dózsa-támadásokat sorra ügyesen rombolták. A kihagyott 11-es után a hazai csapat lendülete alább- szállt, és ezután kissé ellaposodott a játék. A vendégek szoros em berfogással és a gyors ellentámadá­saikkal többször teremtettek ve­szélyt Pólyák kapujánál. A máso dik félidőben csereként beállt Freppán játékával mozgalmasabbá vált a mérkőzés. Nagy kiállítása után a Dózsa mezőnyfölénye nyo­masztóvá vált, de a csatárok ezen a napon sem remekeltek. Végül az utolsó percben a büntetőt kihagyó Lubastyik szép góljából nehéz ha­zai győzelem született. . Kitűnő játékvezetés mellett kö 2epes színvonalú mérkőzésen i vendégek döntetlent érdemeltek volna, jók: Simon, Freppán, Pusz­tai, Laki, illetve Polina, Marczell. Végh. Tóth. Hazafi József Kézilabda NB I B Sz. Bőrdíszmű—Békéscsabai Konzervgyár 18:13 (7:8) 290 tom utazott és egyórás pi­henő után a következő összeállí­tásban lépett pályára a Bőrdísz­mű: Kadosa I.. Till, Verhás, Tö­rök, Sztáronszkí, Czakó, Laborcz. Csere: Göröncsémé, Zimmermann, Kadosa E., Naszladi, Vasadl. Ne­héz volt az átállás a zötyögésböl a gyors, kemény játékra, a hazai csapat megtermett, rutinos Játéko­sokból állt. Czakő szerzett veze­tést, de büntetőből egyenlített a békéscsabai csapat, majd a követ­kező percben szintén büntetőből a vezetést Is megszerezte. Till egyenlített. A 11. percben 4:2-re elhúztak. Török szépített, majd Verhás 5:4-re hozta lel a csapatot. Törők büntetőből egyenlített. A 20. percben ismét Sztáronszkinalc kellett egyenlíteni. 6:6. Még ebben a percben Sztáronszkí büntetőt hibázott, de Tőrök az utolsó perc­ben még szépíteni tudott. 1:8. A második félidőt is Czakő kezdte eredményesen. 0:8. Török indulásból a vezetést is megsze­rezte a 4. percben. Büntetőből egyenlített a hazai csapat 9:9. Sztáronszkí bátor befutással is­mét csak egyenlíteni tudott 10 no. A IS. percben Till egyenlített li :u. A hazaiak újra vezetéshez Jutot- takf 11:12. Török büntetőből egyen­lített. Sztáronszki vezetést szer­zett a Bőrdíszmű csapatának, de kiegyenlítettek a hazaiak. Sztá- ronszklt Kadosa Erzsi váltotta fel. Rögtön gólt szerzett i4:13. a má­sodik félidő 19. percétől nem adta ki a vezetést a Bőrdíszmű csapa­ta, szellemes, gyors játékkal egy­másután érte el góljait. Török in­dulásból, Vertvás ügyes átjátszás­sal juttatta az ellenfél hálójába a labdát, a 23. percben Ismét Ver­hás volt eredményes. Till az utol­só percben kétperces kiállítást kapott. Előtte Kadosa kényszerült két percre a kispadra. Laborcz büntetődobásával alakult ki a végeredmény. 18:12. A második félidőben Kadosa Ida jól védte a szekszárdiak kapuját, ami az eredményből is látható. Góldobók: Török 6. Sztáronszki 3, Verhás 3. czakó 2, Till 2, Laborcz, Kadosa E. Szombaton a bajnokesélyes Bor­sodi Bányászt (tavaly NB I-es csapat volt) fogadja a Bőrdíszmű csapata. Nagy szükség lesz a lel­kes szurkolók támogatására, hogy tisztes eredményt érjen el a hazai csapat. így kellett volna 1. Dunaújváros—SZMTB 3:1 1 2. Szekszárd—Ganz-M. 1:0 1 3. Várpalota—Volán 0:1 2 4. Nagykanizsa—Dorog 3 :0 1 5. Budafok—FÖSPED 0:1 2 6. MVSC—Nyíregyháza 3:2 1 7. Borsodi V.—Gyöngyös 1:1 X 6. Kisterenye—Záhony 2:2 X 9. Leninváros—Rudab. 2:0 1 10. Tuzsér—DMTE 2 :i 1 11. Hajdúb.—Nagybátony 1:5 2 12. Brindisi—Gatanzaro 0:0 X 13. Spal—Verona 0:0 X j +i 14. Parma—1Taranto 2:1 1 HÍREK A Dél-dunántúli területi torna csapatbajnokságot Dunaújváros­ban rendezték meg. melyen me­gyénket a Szekszárdi Sportiskola fiú tornászai képviselték a serdü­lő I. és IX. osztályban, a verseny során Dunaújváros várható győ­zelme az I. osztályban már az el­ső szer után egyértelmű volt. A további dobogós helyezésért igazi tomászküzdelem indult meg Pécs és Szekszárd között. A nagy harc­ból a szekszárdi fiúk kerültek ki győztesen, akik mindkét osziály- ban 2. helyezést értek el, és ígv jogot szereztek az országos dön tőn való részvételre. Deesen a művelődési központ ban Adorján András nemzetközi sakknagymester adott nagy síké rű sakkszimultánt. A 24 táblán csak egy döntetlen született, ame lyet Rafojlovics Angéla medinai kislány ért eL a többi versenyző ellen nyert a nagymester. A ver­seny után hosszan tartó baráti be­szélgetésen számolt be Adorján az összegyúlteknek és nyújtott se­gítséget nekik a további verseny. zéshez. • A szekszárdi IV. számú általá­nos iskola szombaton egész napos tomaünnepélyt tartott, az Iskola valamennyi tanulója részt vett a küzdelmekben. a programban szerepelt kispályás labdarúgás, zsi- norlabda-bajnokság, tollaslabda-, kosárlabda-mérkőzés, asztalitenisz­verseny. Délután három órakor az iskola tanulói szép tornagyakorla­tokat mutattak be, a megjelent szülőknek. Nagy esemény volt a szülők—diákok labdarúgó- és ko­sárlabda-mérkőzése is. Öholrívás Jó küzdelmek Konyhádon A megyei ökölvívó-szövetség vasárnap délelőtt Bonyhádon ren­dezte meg az 1975. évi ifjúsági és serdülő Körverseny 4. fordulóját. A 100 néző 15 pár küzdelmét lát­hatta. a fiatalok lelkesedésükkel és harcosságukkal pótolták a na­gyobb tudást. Részletes eredmé­nyek: (elöl állók a győztesek). Nagyváradi P. (Tolna)—Vidács M. (Paks), Benke Gy. (Dombóvár) — Szér> L. (Szekszárd), Porpszkai I. (Pales)—Beneciczky M. (Tolna)/ Szabó B. (Tolna)—Hergert G. (Pécs). Straubinger T. (Tolna) — Fritz Gy. (Paks), Régi J. (Paks) — Nyilas A. (Pécs), szalai j. (Paks) —Babrányi Gy. (Szekszárd), Var­ga S. (Bo'nyhád)—Bodakos L. (Dombóvár). Horváth L. (Tolna) — Mihálv N. (Pécs), Ferkel Z. (Tol­na)—Hegedűs J. (Pécs) Balázs K. (Dombóvár)—Kontra I. flBonyhád). Balázs Z. (Tolna)—Gyenei Z. (Dombóvár). Kiemelkedő .teljesít­ményt nyújtottak: Nagyváradi P.j Kanczler I. Nyúl S.. Szabó B.. Horváth L., Balázs Z.. (Tolna) (Szekeres , J.. Benke Gy.. Balázs K. (Dombóvár). Poroszkai I.. Sza­lai j.. (Paks). Varga S- (Bonyhádi. Babrányi Gy. (Szekszárd), Nagy K. (Pécs). Á mérkőzéseken köz­reműködő bírák: Mestván Ádám* Orosvári János és Tóth József. Eredmények NB 11.: Budafok—FÖSPED szál­lítók o:l. Kanosvár—Ózd 1:0. Deb­recen—MÁV DAC 1 :0. Komló—Kos“ suth KFSE 1:0. Nagykanizsa—Do­rog 1:0. Szeged—Budapesti Spar­tacus 1:1. Oroszlány—Eger 2:0. Dunaújváros—Szolnok 3:1. Volán- Várpalota 1:0. Megyei ifjúsági bajnokság? Nagymányok—Fomád 2:1. Kisdo- rog—Szekszárdi Vasas 5:0. DVSE —Bátaszék 3:3. Tolna—Szedres 3 :0. Zomba—Dombóvári Spartacus 5:0. Bölcske—Fadd 1:3. Bonvhád—Té­véi 2:4. Tamácí—Paks 1:1. Báta—• Simontornya 0:3. Paksi járás• Kajdacs—Madocsá 3:1, ifi: 2:3. Ozora—Alsópél 4:3. ifi: 5:0. Alsótengelic—Dunaföldvár 4:2, ifi: 2:4. Tengelic—Pusztahen- cse 5:1, ifi: 6:1. Pincehely—Gyönl: .1:1, ifi; 3:1. Nagydorog—Tolna né - medt 6:1. ifi: 11:0. Németkér—Du- nakömlőd 3:2', ifi: 0:3. Áz NB II állása 1. SZEOL 34 18 7 9 59-?6 a 2. Kaposvár 34 18 6 10 56-32 42 3. Volán „ 34 13 6 10 52-36 42 4. Komló 34 13 15 6 41-33 41 5. D.új város 34 12 13 9 46-30 37 6. DVSC 34 14 9 11 44-39 37 7. Dorog 34 12 13 9 34-33 37 8. Szekszárd ■ 34 12 11 11 44-54 35 9. MÁV D. 34 10 14 10 45-52 34 10. Szolnok 34 12 10 12 37-35 34 11. Oroszlány 34 9 16 9 33-41 34 12. Bp. Spart. 34 10 12 12 52-5.2 32 13. Kanizsa 34 11 10 13 48-50 32 14. KKFSE 34 12 8 14 34-42 32 15. Várpalota 34 11 9 14 42-40 31 16. FÖSPFD 34 n 9 14 40-49 31 17. Budafok 34 10 10 14 41-44 30 18. Eger 34 ii 5 18 38-56 27 19. Ganz-M. 34 7 12 15 31-41 26 20. Ózd 34 8 7 19 32-54 23 Kik rezeinek vasárnap? Paks—Bonyhád: Varga. Tevel— Böleske: Csordás. Fadd—Zomba: Korvicska. Dombóvári Spartacus —Tolna: Haaz. Szedres—DVSE: Kerekes. Bátaszék—Kisdorog: Lu­gosi. Szekszárdi Vasas—Nagymá­nyok: Stumpf. Fornád—Simontor* nya: Várad!. Báta—Tamási: szabó. A játékvezetői küldés körlevelé­ben tévesen jelent meg a mérkő­zések időpontja. A bajnokság 31. fordulója változatlanul június 8- án, vasárnap lesz. 1975. június 3.

Next

/
Thumbnails
Contents