Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-13 / 137. szám
A megyei kézilabda-baj nokságért JÖNNEK A PANNÓNIA- VERSENYRE Az országos bajnokság után csők külsőleg csendesült el a súlyemelők tábora. A válogatott keret — amelyben bizonyos módosulások várhatók — tovább folytatja a felkészülést. Június végén a válogatott Holczreiter Sándor, korábbi világbajnok (most az egriek vezetőedzője) meghívására Egerben bemutatkozó jellegű versenyen vesz részt. A világbajnokságra készülő emelők soron következő nagy eseménye a július 25„ 2ó. és 27- én sorra kerülő Pannónia-viadal lesz. — Harmadszor rendezzük meg ö Pannónia-versenyt, évről évre fokozódik iránta az érdeklődés — mondotta Aján Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára. — A nemzetközi szövetség döntése szerint a Pannónia-versenyen lehet először teljesíteni a montreali olimpiai szinteket. A Pannónia *75 küzdelmeire a hónap végéig lehet jelentkezni. Tizenkét ország már hivatalosan bejelentette részvételét. A szovjetunió 11 versenyzővel indul. Japán 6, Franciaország és Anglia pedig 4—4 súlyemelőt küld porondra. A japán csapat érdekes- séqe, hogy Budapestre látogat a két Miyake testvér. Az olimpiai bajnok Yoshinobu Miyake már edző, de azért versenyez is, a világbajnok Yoshijuki Miyake a hírek szerint újra formába lendült és küzd az olimpiai kiküldetésért. A Pannónia-viadal előtt, július 5 és 12 között rendezik meg Marseilie-ben az első ifjúsági világ- és Európa-bajnokságot. A küzdelmeken 4 magyar fiatal vesz részt: Lepkesúly (52 kg): Baresányits István (Haladás) és Hornyok Ferenc (Leninváros). t A megyei kézilabda-bajnokság hetedik fordulójában a várt eredmények születtek, a nók mezőnyében a Szekszárdi Bőrdíszmű tartaJékgArdája könnyedén nyert a tartalékos D. Kesztyű ellen. Az Sz. Kórház Ismét veresléget szenvedett az eddig nyeretlen D. Spartacus t6L A szekszárdi lányok idáig még nem vonultak le győzelemmel a tavaszi fordulóban. Ozorára a Szekszárdi Vasas lányai látogattak. Szoros első félidő után biztosan hozták el a két pontot. A Bonyhádi Botond tovább folytatja ló szereplését, a mözsiek ellen 7:4-es félidő után végül keservesen nyertek ll:lO-re. A tavalyi bajnok Simon tornya a Gyönki Gimnáziumtól hozta ed- a két pontot. a nők mezőnyében továbbra ts a bonyhádiak állnak az első helyen, csak a gólkülönbség választja el ókét a második helyen álló Si- montornyától. A Győmki Gimnázium—Simontor- nya férfimérkőzés előtt kedves kis ünnepség zajlott le. A negyedik osztályt végző fiúkat búcsúztatták játékostársaik. A búcsúzók pedig ajándékokkal kedveskedtek nevelőjüknek, Tuba Gyulának, aki már oly sok kitűnő Játékos pályafutását alapozta meg nagy szakértelmével. A mérkőzésen mintegy 300 néző biztatása meilett nem sok hiányzott a meglepetéshez. A vendég sünontomya csak 18:15 arányban tudott nyerni. Hiába volt a paksiak lelkesedés« Hügyészen, a tavalyi bajnok fölényesen nyert az újonccsapat ellen. Szedres ismét vereséget szenvedett. Az első félidő végén még volt remény a 9:9- es állásnál, de a második játékrészben a rutinos vendégek biztosan nyertek. Dunaíöldváron az első félidőben még Mözs vezetett, de az erősíteni tudó hazai csapat, kis szerencsével, otthon tartotta a két pontot. A Szekszárdi szöv SK tartalékoson utazott el Iregszemcsére, ennek ellenére biztosan nyerte a találkozót. a tabellán a tavalyi bajnok Hőgyész áll az első helyen, megelőzve a Stmontornyát és az Sz. Szöv. SK-t. A serdülő lányok versenyében a bonyhádiak azonos pomtszámmal vezettek a Gyönk előtt, a D. Kesztyű és a2 Sz. Kórház csapata még nem szerzett pontot a lejátszott hét mérkőzésen. Könnyűsúly: (Pécsi MSC). ',«■ Kazinczi László .1 ... Nehézsúly (110 kg): Mészáros János (Tatai ACJ. ..... _ » ’ Megérkezett a Magyar Súlyemelő Szövetséghez az idei világ- és Európa-bajnoksdg hivatalos kiírása. A küzdelmeket szeptember 15 és 23 között Moszkvában, a Luzsnyiki sportpalotában bonyolítják le. Várnában megkezdődött az j.Arany homok” nemzetközi tornászverseny. A hagyományos viadalon a női összetett versenyben szép magyar siker született: a dunaújvárosi Tóth Margit a bolgár Matejevával holtversenyben 36,30 ponttal az első helyen végzett, harmadik a kanadai Nancy (36,15). Prágában a nemzetközi junior modern gimnasztikái versenyen Prága válogatottja és a csehszlovák Zawska győzött, Budapest csapata a negyedik helyen végzett. ; -*«**Mfc**w» ' " / • J SZÓRA: “ ' Európa-bajnoki mérkőzés: Bulgária—Málta 5:0 (2:0). 35 000 néző. Góllövők: Dimitrov (2. perc), De név (22. perc), Panov (25. perc), Bonev (68. perc, tizenegyesbe))* Milanov (71. perc). A 8. csoport ólláfea: 1. Görögország 52 2 1 11—8 6 2. Bulqária 4í1 2 1 10—6 4 3. NSZK ‘ 2— 4—3 4 4. Málta J 4J1—3 2—10 2 • --1 ' *,Í MUWf ,vr.»43ri ■ PRÄG A: ] &f***mr- A csehszlovák^bajnokság utolsó fordulója élőit még 3 csapat verseng az első helyért, 1. Slovan Bratislava 29 15 7 7 58—32 37 2. Inter Bratislava 29 18 1 10 64—37 37 3. Bohemians < 29 15 6 8 36=26 36 _ A fiúk mezőnyében Hőgyész ez' idáig százszázalékos teljesítményével £11 az élen mmaföidvár és Mözs előtt __j , , ■ ' , R észletes eredmények} 1 ' J-. -I Kők* ég. Szekszárdi Bőrdíszmű TI.—Dombóvári Kesztyű 13:6 (11:3). V.: Király. Közepes iramú mérkőzésen a tartalékos vendégek ellen könnyedén nyert a Bőrdíszmű tartalék* gárdája. G.: zimmermann *. Vasa* dl, Naszladi 3—3, Niki, Gaszler, Szarvas 2—Z, Mehr, Kovács, illet* ve Apáti E. 4. Apáti E„ Ráca. j Dombóvári Spartacus—Szekszárdi Kórház 13:» (6^). Vüa Szabód Játékostoborzó A Szekszárdi Vasat labdarúgó- szakosztály toborzást tart az 1958. szeptember 1. után született fiúk számára, jelentkezni lehet minden kedden, csütörtökön és pénteken délután is óra után a városi sportpályán. A jelentkezők felszerelést vigyenek magukkal* y —------------------------ -- x F elhívás tudósítóinkhoz : Kérjük tudósítóinkat, hogy szombaton este 7.30 órától szokásos tudósításukat a 12—815-ös telefonszámon adják le. Fáradozásukat előre is köszönjük* U7& június 13. Tőül. A Végig fölényben játszó hazaiak a második félidőben elfáradtak és szoros mérkőzésen harcolták ki az idei első győzelmüket. G.: Váralljai 6, Béres, Szűcs. Balogh M. 2—2, Balogh A., illetve Nagy, Schmiih 3—3, Dobii 2, mirinOzora—Szekszárdi Vasas 7:14 (4:5). V.: Kincses I.—Kincses II. A vendégcsapat kiegyenlített első félidő után ilyen arányban is megérdemelten győzött. G.: Dékány 4, Trubaes, Blázsovics, Kovács, illetve Szabján 5, Völgyi 3, Tam 2, Műnk, Bakos, Zsinkő, Győri. Bonyhádi Botond—Mözs 11:10 (7:4). V.: Savanyú—Kollár. A második félidőben feljavult Mözs ellen keservesen nyert a hazai csapat. G.: Sólya Zs. 8, Barabás 2, Baricz, illetve Lovasi 4. Fekete, Kovács 2—2, Urmös, Helyes. Gyönki Gimnázium—Simontor- nya ll:14 (5:8). V.: Sudár—Taksonyi. Izgalmas, de csak alacsony színvonalú mérkőzésen, igazságos eredmény született. G.: Vaczula 5, Fülöp 3, Gál 2. Szüsz. illetve Vass 6, Zsolnai 3, Molnár H. 2, Molnár I., Németh, Molnár K. Férfiak} Hőgyész—Paks 28:11 (15:4). V.: Sudár—Taksonyi. A sportszerűen játszó vendégek lelkesedése kevés volt a hazaiak fölényes, biztonságos játékával szemben. G.: Gábor 9. Nándor, Erdész 6—1. Héger 5, Tili 2, illetve Kiss 4, Kovács, Jó- ger. Feil 2—2, Birkás. Szedres—Dombóvári Kesztyű 18:25 (9:9). V.: Jilling—Leipold. Az első félidőben még tudta tartani magát Szedres, de a második játékrészben .A rutinos vendégek rászolgáltak a győzelemre. G.: Szu- kács lő, wenhardt 4, Széles 2, Szo- kodi, Kuti, illetve Szeltmer, Túri 7—7, szili B. 5, Trupp, Maróczi 2— 2, Eigenbróth, Pataki. Iregszemcse—Szekszárdi Szőv. SR 16:24 (6:13). V.: Kiss—Török. A tartalékosán felálló vendégcsapat megérdemelten nyert, a helyenként igen ügyesen játszó hazaiak ellen. G.: Dravecz, Gebhardt 6—6, Gyugyi 2, Csizmadia, Varga H., illetve Nagy 9, Drinóczi 8, Leipold 3, Mosonyi 2, Sebestyén, Cziráki. Gyönki Gimnázium—Simontor— nya 15:18 (6:10). V.: Sudár—Taksonyi. A hazai csapat kitűnő taktikával, mintegy 300 főnyi közönség lelkes biztatása mellett — főleg a második félidei jobb játékával — majdnem meglepetést okozott a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtó vendégek ellen. G.: Gyulay 5, Németh, Bacsányi 2—2, Bús, Si- migh 2—2, illetve Tenke lő, Mayer 4, Baranyai 2, Gara, Pál. Dunaföldvár—Mözs 18:17 (8:11). V-í Vida—Oláh. sportszerű, küzdelmes mérkőzésen kis szerencsével, de otthon tartotta a két pontot Du- naföldvár. G.: pelsőezl 7, Hargittai 6, Mészáros 2, iíinka, Bede, Berzi- cza, illetve Fekete 7, Fauszt 4, Ba- gosi, szabd 2—2, Schmidt, Drészer. Serdülők eredményeit Lányok: Sz. Bőrdíszmű—D. Kesztyű 22:2 (15:2). D. Spartacus— Sz. Kórház 17:2 (4:1). Ozora—Sz. Vasas 12:3 (7:1). Bonyhád—Mözs 7:10 (3:8), Gyönk—SBTC 10:7 <5:20. Fiúk: Hőgyész—Paks 31:4 (17:2), Szedres—D. Kesztyű 8:24 (6:18). Iregszemcse—Sz. Szöv. SK. 31:5 (13:1). Gyünk—SBTC 25:5 (15:4), Dunaföldvár—Mözs 28:8 (13:4). A bajnokság állásai Nők: 1. Bonyhádi 1 6 — 1 91-59 12 2. S.tomya 7 6 — 1 75-58 12 3. Sz. Vasas 7 4 2 1 85-59 10 4. Sz. Bőrd, 7 4 1 2 94-65 9 5. Mözs 7 3 2 2 72-65 8 6. D. Kesztyű 7 3 — 4 64-73 6 7. Ozóra 7 1 3 3 51-62 5 8. D. Spartacus 7115 66-79 3 9. Gyönk 7 1 1 5 68-90 3 10. Sz. Kórház 7 — 2 5 56-92 2 Férfiaki Jff 1. Hőgyész 7 7 — — 170-109 14 Z. S.tomya 7 7 — — 143-94 14 3. Sz. szöv. SK. 7 5 — 2 185-122 10 4. Mözs 7 4—3 1*3-113 8 S. D. Kesztyű 7 4 — 3 173-158 3 6. D.földvár 7 3 — 4 123-128 6 7. Gyönls 7 2 — 5 133-198 4 8. Paks 7 2—5 104-148 4 9. Iregszemcse 7 1 — 6 107-180 2 £0. Szedres 7 — 7 105-173 — Serdülők» J Lányok» T I. Bonyhád *$ — 1 104-41 12 2. Gyönk 7 6 — 1 69-40 12 3. D. Spart. 7 5 — 2 75-41 10 4. Mözs 7 4 — 3 57-36 8 5. Ozora "r' 7 4 — 3 57-46 8 6. Sz. Bőrd. 7 3 1 3 68-39 7 7. Sz. vasas 7 3 1 3 48-37 7 8. S. tornya 7 3 — 4 54-52 6 9. Sz. Kórház 7 —-* 7 15-95 — 10. D. Kesztyű 7 — — 7 0-1» L — Fiúk» "-gbjtf1" _ 1. Hőgyész t 7 — — 162-51 14 2. D.földvár 7 5 1 1 153-63 11 3. Mözs 7 5 — 2 108-78 10 4* Gyönk 7 4 1 2 128-81 9 5. D. Kesztyű 7 4 — 3 108-79 8 6. Paks 7 4 — 3 93-104 i 7. iregszemcse 7 2 — 5 99-116 4 8. Sz Szöv. SK 7 2 9 79-116 4 9. S.tomya 7 1 — 6 45-113 2 10. Szedres % % 21-195 Mi várhaló csapatainktól? KB n. Szekszárdi Dózsa—Egri Dózsa: Az elmúlt fordulóban mindkét csapat vereséget szenvedett. Eger otthonában Debrecentől kapott ki, mig a Dózsa idegenből tért haza vesztesként. A hazai csapatból Laki játéka kétséges, sérüléssel bajlódik. A szekszárdi szurkolóknak örömhír, hogy a tavaly ősszel megsérült Szentes és a tavaszi forduló első mérkőzésein lábtörést szenvedett Vágó felgyógyult. Játékuk még nem biztos, de várható, hogy egyikük egy félidőre pályára lép. Tudjuk, hogy Egernek már^ csak nagyon kevés reménye van a bentmaradásra. Amennyiben a visszalévő három mérkőzésen nyernek, akkor esetleg ősszel is a második osztályban szerepelhetnek. Ezért mindent megtesznek a győzelemért. A Dózsa pedig továbbra is szeretne a középmezőnyben végezni, de ehhez az kell, hogy a két hátralévő hazai mérkőzést megnyerje. Amennyiben a hazai szurkolók holnap délután biztatják csapatukat, biztos győzelmet tippelünk. MEGYEBAJNOKSÁG Fornád—Báta: Három mérkőzés van még vissza a bajnokságból. Fornád jelenleg az utolsó helyen áll, de még van lehetősége a bentmaradásra, mivel még hét csapat küzd a kiesés ellen. Bétának is van még mit veszítenie, ezért szoros mérkőzést várunk. Tippünk 1, x, esetleg 2. Stmontornya—Szekszárdi Vasas, A középmezőnyben már nerp vívnak éles harcot a csapatok, Simontornya vasárnap döntetlent, míg a Szekszárdi Vasas vereséget éct el. Tippünk: 1. Nagymányok—Bátaszék. Amenynyiben a Nagymányok nyer, felkerülhet a dobogóra a bajnokság végén. Ugyanakkor a bátaszé- kiek végleg elbúcsúzhatnak az NB Ill-tól. Két jó képességű csapat találkozóján három eredmény születhet. Tippünk: 1, x, 2. Kisdorog—Szedres: A bajnokság végén a papírforma ritkán szokott érvényesülni. Kisdorogot otthonában még egy csapatnak sem sikerült legyőznie. Szedres az utóbbi hetekben kitűnő játékkal rukkolt ki. Tippünk: 1, esetleg x. Dombóvári VSE—Dombóvári Spartacus: a két dombóvári csapat mérkőzéseit hatalmas küzdelem jellemzi. A listavezető Spartacus több játékosa sérüléssel bajlódik. Ezért tippünk 1. Tolna—Fadd. A két szomszédvár találkozóját nehéz megtippelni. Várható, hogy az izgalmas mérkőzésen a vendégek nehezen hagyják Tolnán a két pontot. Tippünk: x. Zomba—Tevel: A hosszú ideig utolsó helyen álló Tevel vasárnap helyet cserélt és Zombát is megelőzte. A kiesési rangadónak számító mérkőzésen hazai győzelmet várunk. Tippünk: 1. Bölcske—Paks. Még Bölcskte sem lehet biztos a bentmaradásban, az utóbbi időben rapszodikus teljesítményt nyújtó Paks ellen minimálisan, de nyerni fognak. Tippünk: 1. Bonyhád—Tamási. A hazaiak utóbbi nagyarányú győzelmei ellen nehezen tud védekezni a még kiesőlistán lévő Tamási* Tippünk; 1* . _ ^ RÁDIÓ-TV KOSSUTH RADIO 8.22: Népdaléikor. 9.00: A be« fejezetien morvdot. Portrék. IL (Ism.) 9.34: Losonczy György énekel. 10.05: Érdekes szigetek. 10.25: Rikító. IV. 10.31: Édes a-nyanyel- vünk. (Ism.) 10.36: Zenekari muzsika. 11.00: Egy új tudományág — a geomikrobiológia. 11.49: Fenyő István könyvszemléje. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.45: Jobban járok, ha eladom. 14.09: A magyar táj szerelmese. 15.15: Magyarán szólva... (Ism.) 15.30: Kóruspódhim. 15.41: Beethoven: Négy fúga. 16.00: Thomas Mann évei. IV. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: David OjsrtraJi hegedűk, 17.35: Szeretek dolgozni. Beszélgetés Bártfai Attila tanácselnökkel. 17.55: A sátán kutyája. Arthur Conan Doyle regénye. 19.30: Közvetítés a Népszava Kupa atlétikai viadalról. 19.40: Hangtárlat. 20.53: Népdalok. 21.20: Láttuk, hallottuk« 21.40: Mária főhadnagy. 22.20; Könnyűzene. 22.50: Meditáció« 23.00: Operafinálék. 0.10: Woltaí Wonder ley orgonái« PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Schubert felvételeiből. 8.30; Háyda: g-moll vonósnégyes. 8.50: Népszavazás után özönvíz? Angliai útijegyzet. III. (Ism.) 9.03j Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Magyar képeskönyv. 12.22: HaMgassuk együttI (Ism.) 13.03: Sosztakovkrs: I. szimfónia« 13.35: Az európai széppróza kiasz- szikusai. X. 14.00: Kettőtől hatig.« 18.05: Külpolitikai figyelő. (sm.) 18.20: Turandot. Részletek. 19.10: Nóták. 19.39: Vendégprofesszor voltam a salfordi egyetemen. 20.25; Kis magyar néprajz. 20.33: Húszas stúdió, (sm.) 21.30: Uj felvétel ©inte» bői. 21.40: A munka minősége« 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 23.15: Bécsi vér. Részleteik Johan® Strauss operettjéből. $ III. MOSOD IB.Offc A Hítversum! RádTő fca^ mamazen ©karó nők hangversenye« 18.52: Magyar irodalmi arcképcsarnok. (sm.) 19.21: Peter Schreies énekel* 19.51: A szegedi dzsessz- naipoik felvételeiből. 20.29: öt Chopin-noktürn. 20.55: A Bajor Rádió szimfonikus seiWkQ.rooafe hangversenye. t. «CSIMDIöW . 17.30* Műsorismertetés,’ fcírefcj 17.35: A zöldövezet hullámhosszán. — Riportok, tudósítások, zene. 18.30: Débdunántúil híradó. 18.45a Vá«MÍ Ferenc népdaJfekJolgozósab 19.00: Saerb-tearvát nyeérű műsor. Hírek. — Tudósítóiunk jelenítik. — Elfelejtett melódiák. — Beszélgetések ok cRnyanyelvrői, dr. Moflouteff Iván műsora. — Fesztiválok zené» jébőil. 19.30: Német nyelvű műsor« Zenés műsor iryaraWtenok. Híreké útikalauzok, riportok, zenés (cfván» ságok 30 percben 30.00« M&so*» ■f £ r-4* MAGYAR TV 10.00: iottósorsolás. 17.23: Híretek 17.30: 15 perc )azz. Osztrák fiten« 17.45: Gutenberg városa Meteix. 18.05: Műsorainkat ajánljükl 18.30r. Öt perc meteorológia. 18.35: Be» szédtéma — beszéljünk róla. 19.05a Retetómmösor. 19.15: Esti mese-, (Színes). 19.30: Tv-híradó — "ti 20.00: Tv-torna. 80.05: Bizonyítás» A per tárgya a történelem. Tsf„ j 21.15: Dalok, táncok a Szovjetunió’ bot. (Színes). 21.20: Volt egyszer«’ egy kislány. A.merlkai film. (Színes). 22.10: Tv4>ítadó — 3 . 22.20^ Yendia Don Carlos. Első feWonás* ■■ Mosot 20.00: Zene? figyelő. 20.50f Tö» híradó — 2. 21.10: Férfi kosár lob»" ...... J UGOSZLÁV TY , 16.35: Magyar nyelvű tv-naplő,' 17.30: Betűre betű. Gyermekadás. 18.15: Nérpi minzsteoa. 18.45: Reg- geteől 1aika»rodóilg. 20.00: Mindent vagy semmit — vetélkedő. 21.10: Kosárlabda. 22.45: A titkos fronton. 'Fiilmsorozat. 18.15: Mi újság« 20.00: Szikwvén dalfesztivál. 21.10: Kosárlabda. 22.50: Választás mizériáit: Rossz nap Black Rockban,, Amerikai játékfilm. H. MOSOK 19.25: Ko,sárlabda. 21.00: Huszonnégy ára. 21.15: A fekete dosz- szié. Dokuimentum isoro rat. 22.15: Dalo4ó szombat. 22.45: Hét tv-nap. MOZI JÚNIUS 13. BONYHÁD: A qyanú. DOMBÓVÁR: Srerlairtós. DUNAFOLDVAR: Hórom mogyorót Hamuoiipökérrok. PAKS: Ar öreg. SZEKSZARO PANORAMA: Egy kis előkelőség. TAMÁSI: Tombol a Hold. TOLNAí A .kerosztepo másít «rath . , ___________