Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-25 / 121. szám
r Huszonöt ország — ezernyolcszáz kiállító A raktározás mindenütt gond, a vásáron bemutatták a legkorszerűbb változatát: egy ember szolgálja ki, tetszés szerint bővíthető, terjeszthető felfelé és bosszúságban egyaránt. „ 1975. május 25, A Diósgyőri Gépgyár vasútikerék-párokat kínál vevőinek. í FOTO: GOTTVALD KAROLT A budapesti nemzetközi vásárt már jegyzik a világpiacon. Amikor vége volt a tavalyi, őszi fogyasztói vásárnak, máris megkezdték a tavaszi szervezését. Nagyon nem is kellett szervezni, hiszen a budapesti tavaszi beruházási javak vásárának nem kell különösebb hírverés, mert akik a termelési eszközök gyártásában jeleskedtek, törzstagoknak számítanak. Tavaly különítették el a vásárt, s bontották két részre: fogyasztói és beruházási javak szakvásárra. Ez több vonatkozásban szerencsés intézkedés: a szakemberek könnyebben eligazodnak a világszínvonalat reprezentáló szakmai anyag között, s meghagyták a fogyasztónak. a lakosságnak is a jogot, hogy bírálhassa, szemlélhesse, mit kínál számára az ipar. Ezt az őszi fogyasztói javak vásárán tehetjük meg. S ezért nem is kell csodálkozni azon. hogy most kisebb a tömeg, s a közönséget a vásár idején csak a nap egy részén engedik a pavilonokba. Jól felfogott érdeke ez a hazai külkereskedelemnek, meg a látogatónak is. A külkereskedőknek nyugodt légkör kell a szemlélődéshez, a válogatáshoz, a tárgyaláshoz. A vásárt látogató „hétköznapi ember” jöszerint kapkodja csak a fejét, mert legtöbb termékről azt sem tudja megállapítani, hogy eszik-e vagy isszák. Még az egy-egy szakmában alapos jártassággal bíró szakember is tátogat, ha más szakma kiállítását veszi szemügyre. Ezért aztán ne is csodálkozzunk azon, ha a híradástechnika iránt érdeklődő ember az A pavilonban reked, s egész nan „fői” a meleg csarnokban. A látnivaló persze másutt is a földhöz szegezi az embert. A vegyipar, a vegyipari berendezések századunk boszorkány- konyhái. Most is olyan titokzatosnak tűnnek a különféle dif- fűzőrök, szeparálók, főzök, kukták, kádak, edények — mint a középkori alkimisták szerszámai. Láttunk egy olyan centrifugát, amelyik működés közben mínusz negyven fokra hűthető. Törheti a fejét a látogató, mi a fenét pörgetnek ebben a szerkezetben mínusz negyven fokon. A fémmegmunkálás is tudománnyá nőtte magát századunkban, bonyolult eszközeiéi járásai a falusi kovácsműhelyek, kisvárosi esztergák világát ismerő ember előtt titokzatosnak tűnnek. Mit is tehet az ember a legmodernebbnek mondott eljárások láttán? Hümmög, hogy hát ez igen — és örömmel nyugtázza, hogy a magyar ipar — értesül róla az újságokból — a világszínvonalon áll p tekintetben is. Mint annyi más területen. A szocialista integráció számos jelét tapasztalhatjuk. A szocialista országok nagyvállalatainak együttműködése a kiállított mintatermékek, gépek láttán azt erősíti meg bennünk, hogy érdemes keresni az utat a termelőeszközök gyártásában. a nehéz gének termelésében. a különféle gazdasági problémák, termelési eljárások kidolgozásában. Az ember, ha érdeklődik egy kiállított termék tulajdonságairól, szíves felvilágosítást kap. Kérésünkre a szovjet pavilon egyik dolgozója bemutatta, miként vontatja fel hátára a vontató a pótkocsit. Ez a jármű az erdőgazdaság nélkülözhetetlen szállítóeszköze lehet, s bízunk benne találkozunk majd vele hazai útjainkon is. Az a cél, hogy a BNV-n bemutatott termékeink közül a külföldi partner választani tudjon, s a hazai szakember megtalálja a termeléshez szükséges eszközt a külföldiek pavilonjában. Huszonöt ország ezernyolcszáz kiállítója vesz részt a beruházási javak tavaszi vásárán. A hazai kiállítók száma is nagv. pontosan nem is lehet megállapítani, hiszen egy-egy nagyvállalat a kiállító, de termékeinek gyártásában részt vesz tucatnyi leány- vállalat is. így a magyar ipar felvonulása — bemutatkozása 1975 tavaszán azt reprezentálhatja, hogy szocialista iparunk A vásár szenzációja, a pótkocsiját hátán hordozó rönkszállító, 235 lóerős, 23 tonnával terhelhető KRAZ-gépkocsi. A látogató kevés, a déli étkezők, sörözők sem foglalják cl a büfék előtti teret. Majd ősszel, a mezőgazdasági kiállításon! Akkor szoronghatunk, ácsoroghatunk a vendéglátó pavilonok előtt. harminc éve eredményes volt, korszerű termelőeszközt gyártó ágazattal is rendelkezik, s képes a hazai és a külföldi igényeket kielégíteni. Nem minden termékből. Érthető ez is. Hiszen nem lehet elképzelni, hogy akár a világ olyan nagy gazdasági potenciállal réndel- kező országai is, mint a Szovjetunió és az USA minden terméket maga gyártson. A gazdasági együttműködés egyre szélesedik a szocialista országok között, ugyanakkor a szocialista és a tőkés országok között is. Az ilyen fajta tavaszi vásárok, mint a mostani is, azt eredményezik, hogy a gazdasági együttműködés kiterjedjen — pontosabban: ne kísérletezzünk olyan géppel, amelyet másutt olcsón, nagy szériában gyártanak. ja, hogy a hazai ipar. elsősorban a VT 10-es számítógép, már világszínvonal, és a gyártási programból arra következtetni nem nehéz, hogy a következő években úgy fogják használni ezeket, .mint — egy. kis túlzással — öt évvel ezelőtt a telexgépeket. A BNV Európa és a világ iparának keresztmetszetét adja. Az USA, Japán, a Szovjetunió, Belgium, Svédország, Olaszország, Bulgária és ki tudja felsorolni hány ország tartja a budapesti vásárt fontos találkozónak! Jó, hogy annak tartják, jó. hogy a verseny itt éleződik, hogy itt próbálják a nemzetek egymást felülmúlni. A kereskedők, a termelőeszközöket gyártó cégek nagy találkozója a BNV, a szakemberek számára nélkülözhetetlen egy ilyen áttekintésre alkalmat adó kiállítás. Nyilván a sok látogató gazdag élménnyel tér haza, és valamit ebből a honi üzemek műhelyeiben, üzemeiben hasznosítani lehet. Tudjuk, pénz, meg pénz, meg pénz kellene, hogy a kínált új, nagyszerű gépeket a Tolna megyei üzemek is megvehessék... Látni, megszeretni, megismerni azonban lehet az új technikát, többet dolgozni, tenni az itthoni talán nem olyan korszerű gépeken azonban sokat lehet, hogy előbb jussunk a legjobbhoz, a legkorszerűbbhöz. S e biztatás, ösztönzés tekintetében is jó szolgálatot tesz az idei beruházási javak vására. PALKOVACS JENŐ Ha az ember vevő akar lenni ezen a BNV-n, akkor úgy kell kezdeni a tárgyalást, hogy tudnak-e szállítani ezer vasúti- kerékp-párt, hatvan speciális iszapszippantó autót, hetven markolót, stb. A beruházási javak, a termelőeszközök sora az utóbbi években azonban a hagyományos termékektől egy kicsit el is tér: a számítótechnika két éve még csak egy szobányi helyen mutatkozott be, ma a legnagyobb pavilonnak több mint felét, másik kettőnek harmadát foglalja el. A kétezredik év termelőeszközeinek is mondhatjuk a számítógépeket, hiszen egyre jobban behatolnak a termelésbe, egyre nélkülözhetetlenebb lesz gazdasági életünkben. Az idei BNV egyben azt is reprezentál