Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-24 / 120. szám
I* Az igar-simontornyai Lenin Termelőszövetkezetben hagyományt, méghozzá szép hagyományt teremtettek. Ez az évről évre megrendezett öregek napja, az idős termelőszövetkezeti tagok ünnepe, amikor méltán érezhetik, hogy most körülöttük, azok körül forog a világ, akik a jól működő közös gazdaság alapjait megteremtették. Háromszázötven embert nem könnyű Simon- Ä tornyán elhelyezni, ezért vá- J lasztották csütörtökön színhelyül a termelőszövetkezet szép, és erre az alkalomra fellobogózott lovaspályáját. A gyepen asztalok sorakoztak, az érkezőket bőséges reggeli várta, azokat pedig, akiknek már nehezére esik a járás, lakásukról hozták-vitték a termelő- szövetkezet személyautói. Az összegyűlteket először Kapoli Imre elnök, majd Tinódi Sándor, a termelőszövetkezet párttitkára és Tégla ImTörök Ignác bácsi, aki állítása szerint „mindenhol dolgozott a termelőszövetkezetben” a pusztaegresi citerásokat és énekeseket figyeli. réné, a járási pártbizottság nőfelelőse köszöntötte. A felállított pódiumról a pusztaegresi Röpülj páva kör citerásai, énekesei, az ideiglenesen hazánkban állomásozó egyik szovjet alakulat zenekara és az országos versenyen I. helyezést elért sárbogárdi úttörőzenekar szórakoztatta váltakozva vidám zeneszámokkal, táncdalokkal. Az eső csak á reggeli órákban szólt bele a programba és elmosta a helyi iskolások tervezett tornabemutatóját, de rendezési hibát kizárólag csak a természet követett el, az is rövid időre. Negyed tizenegy körül már ismét mindenki elfoglalta a helyét és az életkornak fittyet hányó jó hangulat uralkodott. Először a 80 éves Rátkai János kerekedett táncra és valamikori legénytársai siettek biztosítani bennünket, hogy az idős ember táncolási kedve mit sem változott az utolsó 60—62 év\ Kert vendéglővé változott a termelőszövetkezet lovaspályája. ben. Régi ismerősök találkoztak, elevenítettek fel sok éves emlékeket. Az érdeklődő pontos információkat szerezhetett az egykori Wimpfen-uradalom- ban osztott konvencióról, arról, hogy régen hol szántottak a béresek, de arról is, hogy most mennyire megbecsülik az öreg termelőszövetkezeti tagokat. Gondosan vigyáztunk arra, hogy beszélgetéseink során a termelőszövetkezet vehetői még csak a közelünkbe se kerüljenek. Ez helyesnek bizonyult, mert így legalább nem kellett pirulniuk a sok, hátuk mögött elhangzott dicséret miatt. Amikor rövid időre bemenekültünk az eső elől a közeli istállóba, a 76 éves idős Török Ignác bácsi, egykori állattenyésztési brigádvezető, elismeréssel minősítette a benn lévő lovakat. Általában, az idős tsz-tagok alaposan ismerték a gazdaság minden gond- ját-örömét és a bőséges ebéd során volt mivel dicsekedniük: a környező termelőszövetkezetekből és a Simon tornyai ipari üzemekből meghívott nyugdí**: jas vendégek előtt. Értheti, módon nem kis mértékbe:®! hozzájárult a jó hangulathoz^ az a pénzajándék is, amit aij termelőszövetkezetben kezdet-í tői hűséggel, becsülettel dol*§ gozott öregek kaptak, kinek-»., kinek névre szóló borítékban!; A gazdaság féltve őrzött büszkeségeinek, a sportlovaknak jó része ugyan már el-* utazott a mélykúti országos versenyre, de azért a délutáni lovasbemutató is kellemes ízelítőt adott a termelőszövetke-*' zet népszerű üzemágából. Egyöntetű volt a vélemény, hogyf , az öregeknek szentelt napolt eddigi sorában, hála az egész nagyközség összefogásának; idáig ez volt a legsikeresebb; ORDAS IVÁN FOTO: KOMAROMI ZOLTÁN v 12. • —- Jól is érzi, mert az is Van benne — mondta Rózsi. — Maradjanak a helyükön — parancsolta a nyilas. — Maguk meg vigyék oda mindenkinek! Eötvös engedelmesen fogta a fazék fülét, Rózsi meg osztotta a forró italt Amikor Melaniehoz értek, Rózsi tovább akart menni. — Hát én 7 — sipította dühösen a nő. Rózsi megbuktatta a bögrét — Skandalum. Állattá válik az ember — morogta Melanie és sáros kezével törölgetni kezdte a csésze szélét. Rózsi nemcsak a ház lakóinak, a szomszéd házbelieknek is osztott teát. — Ezek már nem a mieink! — figyelmeztette Eötvös. — Hanem? Ezek már oroszok? Vagy japánok. Eötvös elhallgatott. — Jöjjön csak, vitéz űr — kiáltotta Rózsi egy távol álló őrnek. — Nehogy kimaradjon. A nyilas odabaktatott. Kissé csodálkozott, hiszen már régen érezte, hogy a civilek megvetik, sőt gyűlölik. Talán ez is tette annyira vaddá és dühössé. — Köszönöm — mondta a pártszolgálatos és leszólt az árokba: — Az a két öreg néni hagyja abba a hajlongást, úgyis készen leszünk.» — Olyan ez a nő, mint egy angyal. Megmelegszik körülötte a levegő — mondta Roz- gonyi és hosszan bámult Rózsi után — Verset fogok írni róla — határozta eL * V Hajnalra készen lett az árok és a németek is megérkeztek. A lakók éppen le akartak feküdni — Rózsi meleg kézmosó vízzel várta őket —, amikor a németek parancsnoka lekiabált a pincébe: — Mindenki jössz fel! Schnell, schnell!... Gyorsan! Az éhezéstől elgyengült, törődött emberek, fásultan, mint az összeterelt juhnyáj, egymáshoz bújva álltak a fagyos téli hajnalban. — Ki megvan nektek parancsnok? — kérdezte a svábok jellegzetes éneklő hangján. — Itt nincs olyan, mi civilek vagyunk — mondta Simó. — Háborúban nem van ember parancsnok nélkül. — Rózsi a parancsnok! — kiabált Weivoda. — Rózsi,' lépsz elől Rózsi nem mozdult. Á sváb a hátáról a hasára rántotta a géppisztolyt: — Rózsi, lépsz elő! Vagy lövök belétek... — Könyörgök, menjen Rózsika! — könyörögtek a pince lakói. y Rózsi előrelépett: — Te vagy parancsnok? TI Vicceltek nekem? — ordította és felhúzta a géppisztoly súlyzárát. Rózsi, mintha már a lövéseket kellene túlkiabálnia,, azt ordította: — Nem viccelünk. Én va-’ gyök a parancsnok! A sváb leengedte a géppisztolyát. — Nekem mindegy. Te vagy a felelős, hogy betartsa mindenki a parancs. A házat megszálljuk. A katonák lesznek laktatva a földszinti lakások. Onnét mindenki takarodik ki. A házat nem elhagyja senki. Aki kimegy, le lesz lőve. Mint egy hund, egy kutya! Most pedig, ami megvan nektek dunna, paplan, pokróc, mind idehozni— Ha valakinek találok nála, azt is lelövöm. Futás! Van nektek egy perc rája! Nem telt bele a perc és a megrettent emberek újra ott álltak. Kezükben fehér dunnák, paplanok. — Ide teszitek le nekem...' — mutatott a sáros kőre a német. — Mi lesz? — ordított s sváb és újra kattant a gén- pisztoly zárja. Erre aztán szinte egyszerre dobták le a fehér ágyneműt. — Most mehettek le. Ha parancsot megszegtek, elsőnek a frau parancsnok lövöm le, mint egy kutva... Rózsi a pincelejáratból nézte. hogy a németek a dunnákat és a paplanokat magukkal viszik, az árokba és mi-» előtt belelépnek, az árok alját' és oldalait kibélelik. Akik nem mentek ki az árokba; betódultak a kinyitott földszinti lakásokba és ruhástól; csizmástól dőltek le az ágyakra. Előzőleg azonban összetört székekkel, asztalokkal, könyv* vekkel tömték meg a kályha* kát. Rózsiban forrt a düh. El* határozta, hogy beszél Simó» val. Valamit tenni kellene. Amikor elhaladtak Eötvösék pincéje mellett, Krisztina lépett elé. — Mondja, Rózsi, miért kerül maga engem? — kérdezte szomorúan. — Nézd már! Hát most egyszerre miért magáz a kisasszony? Tegezzen csak nyugodtan, mint eddig — mondta, de nem haragosan. Krisztina is megérezte ezt. — Ahogy akarja a kisasz« szony... — mondta Rózsi. — Akkor szervusz!.» Naj mondd, hogy szervusz! — Szervusz! — Behívnálak, de négy- szemközt szeretnék veled beszélni. — Hát akkor csak itt lehet a folyosón... — Te most biztosan azt hiszed, hogy a megváltozott körülmények miatt beszélek veled így... Tulajdonképpen ennek sincs jelentősége.., Nekem már minden mindegy. Én tudom, hogy meghalok és nem is akarok élni... — Butaság. Egy tizenhét éves lány, nem beszélhet így... (Folytatjuk) 1975. május 24, Vidám öregek Simontornyán JS» er A 80 éves Rátkai János nyitotta meg a táncot.
