Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-23 / 119. szám

Szojuz—Ápoflo így készültünk fel Beszélgetés Alekszej Leonov űrhajóssal Szovjet és amerikai űrhajósok, akik a közös Szojuz—Apollo programra készülnek. Az előtérben (balról jobbra): Leonov, a szovjet űrhajósok felkészülésének vezetője, Satalov, Staf­ford, Brand és Kubászov. (A. Moklecov felvétele — APN—KS) j Nyári egyetem Pécseit Előreláthatólag 1975. július 15- én 15 óra 20 perckor kezdődik a szovjet—amerikai Szojuz—Apollo közös űdprogram: a bajkonuri ] űrrepülőtérről akkor bocsátják 1 Föld körüli pályára a Szojuzt ! Leonovval és Kubászovval a fe- i- délzetén. Az Apollo űrhajó hét ' és fél órával később startol, sze- ’ mélyzete: Stafford, Slayton és •í Brand. \ A szokásosnál korábban ér­kezett haza csillagvárosi ott­honába Alekszej Leonov űr­hajós. Készül a küszöbönálló szovjet—amerikai Szojuz— Apollo közös űrutazásra. Nem­ritkán késő estig bent marad munkahelyén, az űrhajósképző központban. A vidám, energi­kus, közlékeny természetű Leo- novból árad az optimizmus. Frissesége, közvetlensége, hu­mora megnyerő. Negyven éves, ez a legszebb űrhajóskor. Tíz éve, 1965. márciusában a Voszhod—2 fedélzetéről Alek­szej Leonov a világon első­ként lépett ki a végtelen vi­lágűrbe. Az első „űrgyalogos" 12 percig lebegett Földünk fö­lött az űrben. — Kérem, beszéljen 1965. március 18-ról, az űrben töl­tött percekről! — A beláthatatlan világűr — mondja Alekszej Leonov — akkor teljes szépségében je­lent meg előttem. A Föld méltóságteljesen úszott sze­mem előtt. Onnan fentről la­posnak tűnt és csak a széle mentén látható görbület emlé­keztetett arra, hogy tulajdon­képpen gömb alakú. Kissé el­taszítottam magam a fedélze­ti nyílástól és kezdtem egyre jobban eltávolodni az űrhajó­tól. A kötél, amivel a hajóhoz kötöttem magam, téljes hosz- szúságában megnyúlt. — Kis idő múlva eléggé energikusan meghúztam a kö­telet, hogy a hajó közelébe kerüljek, ennek következté­ben kezemmel kellett védekez­nem a felém közeledő űrhajó ellen. A zsiliphez érvén, ke­zemmel fogtam fel az ütést. — Milyen volt a felkészülés a közös űrutazásra? — Az első űrrepülést köve­tően — vallja be Leonov — egész idő alatt egy újabb út­ról álmodoztam. Úgy tűnik, hogy ez az álom nemsokára valóra válik. A közös edzések megmutatták, hogy a szovjet és az amerikai legénység is készen áll a közös űrrepülés­re. A hordozórakéta a Szojuz­zal július 15-én, a délutáni órákban hagyja el a kilövőál­lomást. Hét és fél órával ké­sőbb indul el útjára az ame­rikai Apollo. A két űrhajó a Szojuz indulása után 51 __ óra 55 perccel találkozik a körpá­lyán. Az űrhajók körülbelül két napig repülnek majd ösz- szekapcsolva. A Houston köze­lében nemrég megtartott közös edzésekkor a fő figyelmet ép­pen a repülés e szakaszának szenteltük. — Gyakoroltuk a különféle rendszerek és gépegységek ke­zelését, vezérlését, elsajátítot­tuk a keresés, a közeledés és az összekapcsolás pillanatait. Különleges berendezéseken át­keltünk az egyik űrhajóból a másikba. Mindez szigorúan a tervezett repülés időrendjének és programjának megfelelően folyt. Kidolgoztuk azt a doku­mentációt is, amely pontosan megszabja a legénység tagjai­nak tennivalóját az adott pil­lanatban. Két nap — 2880 percből áll. Nem nehéz elkép­zelni, milyen vaskos könyve­ket kell majd magunkkal vin­ni az útra. Még jó, hogy az űrben súlytalanság van! — jegyzi meg mosolyogva Leo­nov. — Különösen nagy figyel­met szenteltünk a baleseti helyzetek kidolgozásának — folytatja. — Az űrhajók fel­építése rendkívül biztonságos. A kozmosz azonban kozmosz! Készen kell állnunk a légvár ratlanabb helyzetekre is. A felkészülés során például azt a helyzetet imitáltuk, amikor a csatlakozó részleg, vagy ma­ga az Apollo űrhajó herme- tikus zártsága megszűnik. A megjátszott hiba pillanatában egy szovjet űrhajós az Apol­lo, egy amerikai pedig a Szo­juz fedélzetén tartózkodott. Különleges tervet dolgoztunk ki a személyzet saját hajóikra történő gyem* visszatérésére. — Ehhez még figyelembe kell venni, hogy a Szojuz— Apollo összekapcsolt rendsze­rében minden űrhajós szka­fander nélkül dolgozik. Vi­szont, ha át kell menni egyik űrhajóból- a másikba, az űr­hajósruhát is fel kell ölteni. Sok száz próba után a koz­mikus öltözés ideje már ész­revehetően csökkenthető. A mi rekordunk Valerij Kubá­szovval 8 perc — méghozzá két szkafanderre, mivel mind­egyikünk segít a másiknak. — A szovjet és az amerikai asztronauták utolsó közös ed­zését májusban tartottuk Csil­lagvárosban, ahol a Szojuzon bekövetkezhető váratlan szi­tuációkat tanulmányoztuk. Kérem Alekszej Leonovot, beszéljen arról, hogy hány űr­hajós szomszédolás szerepel a tervben. Mint kiderül, négy ilyen séta van kilátásban. — Ez a következőképpen fog történni — magyarázza Leonov. — Az űrhajók össze­kapcsolása után az átjáró- alagútban a két űrhajót külön­választó semleges vonalnál ta­lálkozunk, ahol kézfogással üdvözöljük egymást. Ezt kö­vetően Thomas Stafford és Donald Slayton jön át a Szo­juzra, ahol öt órát dolgozunk együtt, majd mindkettő visz- szatér az Apollóra. Másnap én megyek át az Apollóra, Vance Brand pedig a Szojuz­ra. Közös kísérleteket vég­zünk, majd én Stafforddal visszatérek a szovjet hajóra, Brand pedig Valerij Kubászov­val az amerikaira. Legvégül Kubászov visszatér a Szojuzra, Stafford pedig az Apollóra. Az utolsó látogató Slayton, aki a tudományos kísérleti terv szerint mikrobamintát vesz, majd távozik az Apollóra. — A mi Utunk — mondja befejezésül Alekszej Leonov — a Földön, ezen a tulajdon­képpen nem is olyan hatal­mas égitesten élő népek közöt­ti béke és együttműködés jel­képe lesz. Vitalii BORISZOV (APN—KS) Hazánk egyik legrégibb nyári egyeteme, a Pécsett működő Népek barátsága elnevezésű nemzetközi nyári egyetem, augusztus 1. és 14. között az idén tizenhetedszer fogad ven­dégeket itthonról és külföld­ről. A TIT nyári egyetemei közül a pécsi az egyetlen po­litikai jellegű. A politikai ismeretterjesztés mellett gazdag kulturális és szórakoztató programot állított össze a TIT a vendégek szá­mára. Az idei nyári egyetem újítása: „Kétszáz szó magya­rul” címmel kis nyelvtanio-. lyamot szerveznek. Negyven kiállítás a Balaton partján A Balaton partián 40 mú­zeumi, képző-, ipar- és nép- művészeti kiállítás kínál prog­ramot a nyári idényben. A nyolc emlékház közül a legtöbb új látnivalót az újjá­rendezett balatonfüredi Jókai- villa és a balatonszemesi Jó­zsef Attila-emlékmúzeum nyújtja. A képzőművészeti kiállítá­sok között a legnagyobb ér­deklődésre Ék Sándor emlék- kiállítása tarthat számot, a tihanyi múzeumban. Ugyan­csak Tihanyban mutatják be a Veszprém megyei képző­művészek 30 éves jubileumi kiállítását. Veszprémben, a Ba­kony-múzeumban á krakkói és a koppenhágai képzőművé­szek rendeznek kiállítást. ii. ar Rózsi felszította a tüzet és feltette a teavizet. Elgondol­kozva bámult a lángokba és halkan dudorászott. Közben így okoskodott magában: leg­feljebb két-három napig tart­hat az egész. Köpetzyék meg­próbálnak kitörni. Nem volna jó, ha sikerülne nekik. Nem volt bosszúálló, de Köpetzyt nem szerette volna szabadnak tudni. Az ilyen embereket ár­talmatlanná kell tenni. Test­vérei gyermekkorukban min­denféle állatokkal hadakoztak. Rózsi a mókust, a madarakat mindig megvédte tőlük, de amikor rókafogásra mentek, velük tartott és ő örült a leg­1975. május 23. jobban, ha hurokra került a csirketolvaj. Csakhogy az em­berek közül sokkal nehezebb lesz kiválogatni, hogy ki az igazi bűnös. Itt van ez a Tó- szeghy. Nyilas karszalaggal, géppisztollyal csörtet, de lát­szik rajta, hogy úgy cseppent bele az egészbe, mint Pilátus a Krédóba. Egy gondja van csak: Krisztina. Rózsi elmoso­lyodott. Nem is lennének csú­nya pár. Mind a kettő sápadt, egyszálbelű, de azért olyan fi­nomak. Szép hosszú kezük van, vékony bőrükön átsejlik az erek kékje... Haszontalan faj­ta, de talán nem kártékony.. Nehéz dolguk lesz itt Simóék- nak... Csak megérjék... Iste­nem, add, hogy megérjék™ Rózsi elmosolyodott, amikor észrevette, hogy imádkozik. Majd adna neki Simó, ha megtudná™ Egy kéz simogatta végig a hátát. Rózsi megfordult. 1 — Maga az, méltóságos úr? — mondta, de ezúttal nem volt a.hangjában harag. — Ne legyél ilyen velem, Rózsi! — Már megint kezdi? Mi­kor nő be a feje lágya? — mondta, mintha egy kamasz­hoz beszélne. — Figyelj ide! Ha egyszer vége lesz ennek a borzalom­nak, magammal viszlek. Nem cselédnek. Uriasszonynak. A feleségem leszel™ — Most már tényleg meg­hibbant — fordult meg Rózsi. — Ezek után már csak az hiányzik, hogy megígérje: a méltóságos asszonyt meg oda­vesszük cselédnek™ — Ne viccelj most velem™ Nekem elegem volt az, egész­ből, a nemes kék vérből. Bor­zadok, ha rágondolok. De sze­rencsére nem lesz vele gon­dom. Valamelyik éjjel, amikor Köpetzy nála volt, hallottam, hogy azt suttogták; magával viszi a kitöréskor. Ezt pedig úgysem ússzák meg élve. A nagy hadfi azt hiszi, hogy az oroszok nem számolnak azzal, hogy ki szeretnék menteni az irhájukat a gyűrűből. Tudod, milyen lesz az urak nagy ki­törése? Mint az a hajtóvadá­szat, amit Köpetzy úr annyira szeretett. Csakhogy most ő lesz a nyúl... És űnagysága pe­dig a nyúlné— — Azért így nein beszélhet a feleségéről™ — Nem? Hát tudod miért könyörögtem neked, hogy éj­szakánként kijöhessek hozzád beszélgetni? Már nem bírtam elviselni, hogy a bárónő őnagy- sága a szomszéd ágyban hem­pereg a szeretőjével és tudja, hogy a férje és a lánya min­dent hall. Napok óta altatót keverek Kriszti teájába, hogy legalább ő ne halljon, tudjon semmiről— Rózsi észrevette, hogy Eötvös sír™ — Jól van no — mondta és önkéntelenül megsimogatta a férfi fejét. •— Nem köll azért bőgni. Maga mégiscsak férfi... — Csak te voltál jó hozzám, egéáz életemben... — nyöször­gőit és csókolni kezdte a kezét. — Mert azért fizettek. Nem ingyért voltam én jó, hall­ja-e?! Maguk egymás között gonoszak, de tartanak ilyen magamfajta állatokat is, hogy azok jók legyenek magukkal... — Minden másképp lesz ez­után. Gazdaggá teszlek... — És ha mindenét elveszik? A házát, a földjét? Akkor mi lesz? Tud maga ppnz nélkül is jó lenni? — Majd meglátod™' — Na, akkor már most kezdje a bizonyítást. Lopjon el két üveg rumot a sajátjá­ból. Jó lenne a teába. Eötvös egy perc alatt meg­jött a rummal. Három üveg­gel hozott. — Ez sok lesz — mondta Rózsika és egy üveget a pár­nája alá rejtett. — Még da- nolni kezdenek és hátha olyan dalra zendítenek, amit a to- varisok nem szeretnek. Na, fogja meg az egyik fülét... — szólt a némán bámuló férfira. — Én? Ja... persze... Tudod szokatlan még... — mondta és megfogta a fazék fülét. Na­gyot szisszent. A forró vas égette a kezét. A ház lakói elhűltek a cso­dálkozástól. A háziúr és a cselédlány kettesben cioelték ki nekik a teát. Úgy látszik, felborult itt minden. — Csak egy bögrét hoztak? — csipogta Melanie. — Re­mélem, nem képzeli, hogy úgy vedelünk, mint maguknál otthon. — Nem köll inni — rántot­ta meg a vállát a lány. — Rumszagot érzek — kapta fel a fejét Kocsis az árokban. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents