Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-27 / 98. szám
A harmadik Hétfős brigádjával a Baranya megyei Versendről jár be nap mint nap. Reggel hozza, este viszi őket a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szerződéses autóbusza. A művezető magyaráz. Elmondja. hogy már az elmúlt év áprilisától dolgoznak itt, s az 1974-es esztendőt nagyon jónak mondhatják. A tervek szerint közel 800 ezer forintot kellett volna beépíteniük a telepbe. ezzel szemben megközelítették a 7 milliót. — És ha hozzátesszük, hogy az őszi esők derékba kaptak bennünket, hát az elvitt legalább egymilliót. Határidő! Bűvös szó. A művezető is fontolgatja, rágja a szavakat. — Szerintem végzünk a határidőre. Az annyit jelent, hogy 1976. június 31-ig itt késznek kell lenni mindennek. A Gép segít a gépnek. Itt húzódik majd az Iparvágány. évezrednek épül ■r «— Egyenesen az ég alá? A gépész elneveti magát; — Szó sincs róla! Csak nyolc méterrel a föld fölé — kiabálja ki a dübörgő daru fülkéjéből. tr \ • f.y—v -v ^ . ve* . mint tizenkét ember. Kettő van a kotrógéppel, nyolc a billenősekkel, egy az SZ—100-as- sal. egy meg az úthengerrel. — És ha kubikosok lennének itt? Belőlük mennyi kellene? Járjuk a telepet. Mint egy léghajó bordázata, olyan a leendő műtrágyaraktár tartó- szerkezete. Távolabb már körvonalazódik a gépek, még arrébb az alkatrészek tárolóhelye. Nincs megállás. A darusbrigádon kívül itt van még egy kubikosbrigád is. Persze, amit most végeznek, az közel sem hasonlatos a klasszikus kubikmunkához. a föld kitermeléséhez, szállításához. tervekhez képest úgy találom, kicsit előrébb is járunk, mint kellene. Bizakodhatunk. Egy sajátosság. Az AGRO- KER leendő telepére vasúti iparvágány vezet. Távolabb, az idelátszó töltések mentén már dolgoznak. Sz—100-as taszítja maga előtt a földet, árúit a borkombinát mögül hordanak a billenősek. — Ennek a vágánynak két ága lesz majd. Egy, am; jön a vasútról, a másik meg itt ágazik el belőle —. így a művezető. Dél van. Autóbusz fordul a telepre, fehér kötényes asszony sürgölődik körülötte. — Ebéd. emberek — szólal meg a kubikosok brigádvezetője. i A brigádtagok felegyenesed-’ nek, ballagnak a meleg étel felé. Szokatlan csend ül a telepre.' Ebédidők * J VARGA JÓZSEF 1 Fotó: Gottvald Károly — Betonlábat csinálunk a tartóoszlopoknak —, világosít fel Kovács Antal brigádvezető. Emberek és gépek dolgoznak. Kicsit ködös az idő, alig látjuk Szekszárdot. Tájékozódás: szemben az Északi kertváros, jobbra termő- , terület, hátunk Mögött kirajzolódik a Csörge tavat ölelő jegenyesor, baloldalt a kenyérgyár füstje bodorog. Dénes Imre, a hatalmas K—61-es daru kezelője fél nyolc óta dolgozik. Most délelőtt tíz óra van. s kikapcsolódásképpen azt számolgatja, hány vasbeton tartóoszlopot illesztettek már helyére az AGROKER épülő telephelyén. A függőleges tartókból hatvanhat, a vízszintesekből öt- ven van a helyén. Irigykedve nézem a rideg betonóriásokat, s azt irigylem, megérik talán a 2100-at, 2200- at. Kovács Sándor hegesztő mintha gondolatolvasó lenne. — Tudja mit? — fordul felém. s a védőszemüveget föltolja homlokára. — Megelégednék, ha any- nyit élnék még. amennyit ezek az oszlopok. — Számít ez magának valamit? — Nagyobb a felelősség. Nem kis kócerájt csinálunk. Ezt már a jövő évezrednek csináljuk. Nem akarunk rossz munkát hagyni az utódokra. ’ No, emberj szorgalom, akarat, konokság. most is megtetted a magadét. A hatalmas telep 22 holdnyi. s erre a hatalmas területre —, hogy csak egyet említsünk a sok-sok munkából — 50-60 centiméteres magasságban földet hordtak. A borkombinát mögötti domb megindult, a fciller|csek hátán jderobogott a bogyiszlói út bal oldalára. — Látja —, mutat a jövőmenő autók felé Heil György művezető — ehhez az egész feiidhordáshoz nem kell több. — Ne vicceljen. Tudja, mi kellene ide? Keveset mondok, legalább 200 ember, és ki mondaná meg, hogy hány kordé, hány ló. Betonoszlopok és emberek. Ez lesz a műtrágyaraktár. ’ I Gratulálok, anyu ! Ortman Pétemé a ZIM bonyhádi .gyárának anyagraktár-vezetője azon a napon a szokásosnál később ért haza egy elhúzódó értekezlet miatt. Lánya, Annuska — aki ugyancsak a ZIM-ben dolgozik statisztikusként -— türelmetlenül h írta a mamát és a kezében borítékot lobogtatva rohant eléje. — Anyu, anyu gratulálok és ne haragudj, hogy fölbontottam. Kormánykitüntetést kapsz! Nézd csak, 3-án Szek- szárdra kell menned. Nagy volt a boldogság, ami tartósnak látszik, mert Ortman Pétemé hangja még ma is vibrál az izgalomtól, amikor a Munka Érdemrend ezüst fokozatáról beszél. — Váratlanul ért a megtiszteltetés, két év múlva megyek nyugdíjba, van már négy kiváló dolgozó kitüntetésem is. Álmodni sem mertem kormánykitüntetésről, pedig együtt nőttem, öregedtem meg a gyárral Egyszóval, mögöttem az élet alkotó része. Ez utóbbit szíve szerint meg kell hogy kérdőjelezze az újságíró. Az olyan .,régi bútordarab”. mint amilyen Ortman- né. puszta jelenlétével is alkot, mert alkalmas a követendő példára. S mivel a gyárnak nemcsak a termelési feltételei fiatalodnak a technológia korszerűsödésével, hanem a munkássárda is, kell az idősebbek példája az utánpótlás nemzedéknek. A négvholdas szegényparaszt lánya tizenöt évesen Í937-ben került be a gyárba, annak is bádogos részlegébe, ahol akkor viharlámpák, lóvakarók, krumplinyomók készültek. Betanított munkásként dolgozott. 90 filléres órabérért. — Nem volt az kevés? — Kevés volt. de az az igazság, örültünk, hogy dolgozhatunk. Akkoriban nem díszlett az üzem kapuján munkásfölvételt hirdető fölirat, mint manapság. Kint álldogáltak naponta és bejutni kívánók és szerencse kellett a bejutáshoz. — Mi volt az első munkásélménye ? Elmondja, hogy az a sztrájk, amit a művezetője szervezett. — Odaálltunk beszüntetve a munkát a Perczel irodája elé. Kivívtuk a 10 filléres emelést. Akkor jöttem rá —, nagyon fiatalon —, hogy sok ember milyen erőt képvisel, ha összefog, egy akaraton van. Az élmény, egész életrevalónak bizonyult. Ortmanné — akinek személyes sorsát a második világháború pecsételte meg katona férjének eltűnésével és azzal, hogy kislányával, idős szüleivel magára maradt —. 1946-ban belépett a kommunista pártba. Kétféle szolgálatot vállalt tehát. Azét a munkásét, aki úgy lép be a gyárkapun, hogy az üzem az övé. S azé a kommunistáét, aki soha nem húzódik háttérbe ha plusz munkát kell végeznie. Ma is tagja a párt- vezetőségnek és bizományosa a Kossuth Kiadónak. Mindenkit ismer, mindenki ismeri. — Negyvenben, amikor férjhez mentem, kiléptem a gyárból. de csak fél évig voltam asszony. Az uramat behívták katonának és 43-ban eltűnt a keleti fronton. Negyvenhétben jöttem vissza az üzembe és a zománcozóban dolgoztam három évig. Elvégezte ezután a pártiskolát. ahova küldték, megtanult gyors- és gépírni és rövid ideig a járási pártbizottság adminisztrátora lett. ötvenegyben jött vissza ismét és immár véglegesen a gyárba, hogy könyvelői képesítést is szerezve az anyagraktárba kerüljön könyvelőnek. Ma. azt a munkát Bőte Gizi és Knéisz And- rásné csinálja, amit akkor ő egyedül végzett. De megnőtt azóta a gyár! Mikor először átlépte a kapuját, alig 100— 110 ember dolgozott itt. Ma 1300 körül mozog a munkáslétszám és — ahogy mondja, szerencsére — sok a fiatal. — Készül a nyugdíjazásra Annuska? — Gondolnom kell rá. de. készülni nem készülök. Előre összeszonii a szívem, hogy 30 év után meg kell válnom ettől a közösségtől, amitől elszakadni nem tudok de aminek nyugdíjasként már csak a vendége leszek. Szeretem a gyárat, a munkámat is. pedig ugyancsak' bonyolulttá vált. Hogy szemléltessem; a raktárban ma körülbelül nyolcezer féle anyag van. Látta, kis alapterületen. Azért is becézik dzsungelnek. Általában október végén kezdjük el az év végi leltározást és február közepe felé készülünk el vele. — A raktárosokat, hogy úgy mondjam sikk időnként szidni. Hogyan visel) el, ha szidják? — Örülök neki, mert a bé-' kétlenkedés rendszerint azt jelzi, hogy valamit jól csináltam. A példa kedvéért; nem cserélem új vésőre azt a vasdarabot. ami szinte kiabáljad hogy újkorában sem véső volt. Kicsi dolog ez, mégis megbán- tódik átmenetileg, akinek nem sikerül a ésere. Különben ha szidnak is néha, nem hara- gusznak rám. Majd mindenki gratulált, s az ilyesmi nem kötelező. Végül beszélgetünk még a kézimunkáról, arról, hogy szeretne nagymama lenni és arról, hogy akárki, akármit mond. munkásnak lenni rang! Csak hát nem mindig könnyű ennek a rangnak a viselése. Csupa derűs nyíltság az erősen őszülő, törékeny termetű asszony. Búcsúzunk. Sietős léptekkel indul vissza a ..dzsungelba”, ahol sejtésem szerint sokan keresték már. Hány lépést tett meg vajon az üzemben eddig, hova lehetne eljutni annyi lépés árán? Ki lehetne számítani, de minek? A léptek otthonosak, a tartás tiszteletet ébresztő. Ortmanné 38 éve indult és munkásnak. Meg is érkezett — a tel-; jes emberi élet révébe... LÁSZLÓ IBOLYA i 1975. április Z3é