Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-24 / 95. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! Szocialista brigádok kitüntetése r Portugáliában befejeződött a választási kampány Simó Endre, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: PortugáliáDan szerdán éjfélkor befejeződött a választási kampány: a szavazókat csütörtökön már egyetlen párt sem „ostromolhatja” vok- sukért. A haladó fegyveres erők mozgalma (MFA) szerdán újabb fontos dokumentumokat tett közzé a tayaly szeptember 28-i és március 11-i ellenforradalmi államcsínykísérletről. Az MFA lapjában, az „Április huszonötödiké”-ben nyilvánosságra hozták annak a beszédtervezetnek a szövegét, amelyet Spinola szeretett volna a portugálokhoz intézni, ha sikerült volna a március 11-i reakciós hatalomátvétel. A Volt köztársasági elnök és hadseregből kizárt tábornok azonnal ostromállapotot akart bevezetni az országban. A tavaly szeptember 28-i szélsőjobboldali puccskísérletről kiadott dokumentumban megállapították, hogy a reakció ideológiailag és politikailag a kommunistaellenességet használta fel eszközként támadásának előkészítéséhez. Az összeesküvő Spinola, Galvao de Meló, Silvério Marques, Diego Neto (a junta tagjai), továbbá Miguel hadügyminiszter és Sanchos Osorio, a társadalmi kapcsolatok minisztere a „csendes többség” szeptember 28-ra tervezett lisszaboni tüntetését akarta felhasználni arra, hogy Spinolát teljhatalommal ruházza fel. A monoklis tábornokot messzemenően támogatta a Bragan- ca és az Espirito Santo bankárcsalád is. Spinoláék szeptember 28-ra virradóra lefogták az MFA vezetőit Akciójuk azon bukott meg, hogy az MFA egységei hűek maradtak mozgalmukhoz, a népi erők pedig a katonákkal összefogva megakadályozták a fasiszták tervét. A portugáliai- választási kampány utolsó előtti napján kommunistaellenes támadásról érkezett hír: bottal, vaslánccal és doronggal felfegyverzett reakciós provokátorok megtámadták a Portugál Kommunista Párt trofai választási gyűlésének résztvevőit, öt személyt, köztük a PKP egyik portói képviselőjelöltjét kórházba szállították. A rendőrség csak az összecsapás után érkezett a helyszínre. A Pravda cikke „Portugália legújabb történetének felelősségteljes idejét éli” — írja a moszkvai Pravda szerdai számában a portugál belpolitikai helyzetről Vlagyimir Jermakov, a lap kommentátora. Az alkotmányozó nemzet- gyűlési választások előestéjére kialakult politikai helyzetet felvázolva, a cikkíró rámutat, hogy Portugáliában elszaporodtak a kisebb-nagyobb csoportok, szervezetek, amelyek teljesen alaptalanul „baloldalinak”, sőt „marxistának” nevezik magukat. Ezek a burzsoázia elleni kibékíthetetlen harcról” szónokolnak, de fő céljuk a munkásmozgalom egységének megbontása, a fegyveres erők mozgalmának és a Portugál Kommunista Pártnak a rágalmazása. Jelenleg a burzsoá sajtó Portugáliában és annak határain túl egyaránt úgy igyekszik beállítani a helyzetet, mintha minden egy hajszálon függne és ha ez a hajszál elszakad, minden összeomlana Portugáliában. Azok a körök viszont, akik ilyennek igyekszenek feltüntetni a helyzetet, vágyálmaikat keverik össze a valósággal, állapítja meg a Pravda szemleírója. „Az a fontos most, hogy aa ország fejlődésére ható politikai erők a fegyveres erők mozgalmának programja alapján keressék és megtalálják az egységes politikai cselekvés útját.” Sajtótájékoztató Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) tavalyi évben végzett kiváló munkáért a miniszteri elismerő oklevelet, a Komarov brigádnak pedig az MSZMP Tolna megyei Bizottsága által alapított kongresszusi oklevelet. Az ünnepi termelési tanácskozáson Szigeti János, a válla-, lat. igazgatója méltatta a dolgozok lelkiismeretes, odaadó munkájának eredményeit. Elmondta, hogy hosszas mérlegelés után született a döntés: a sajtérlelő, a szakályi és a kölesdi tejüzem kapja meg ebben az esztendőben a „Kiváló üzem” kitüntető címet. Az igazgató beszámolója után Révhelyi Dezső, gazdasági igazgató értékelte a vállalat munkáját, majd a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint az Élelmiszeripari Dolgozók Szak- szervezetének elnöksége nevében átadta a miniszteri elismerő oklevelet. Ezután a dombóvári Komarov brigádot tüntették ki. Bu- csi Elek, az MSZMP Tolna megyei Bizottsága gazdaság- politikai osztályának vezetője átadta a megyei Rártbizottság kongresszusi oklevelét Budai Józsefinek,, a szocialista brigád vezetőjének. . Ezzel egyidőben a brigád megkapta a vállalat kiváló szocialista brigádja. Kitüntetést. A Komarov brigád a dombóvári tejüzem karbantartóiból alakult nyolc éve. Tagjai: Budai József tmk-lakatos, brigádvezető; Bondár Bajos, az olajtüzelésű kazán fűtője; Fodor Béla főgépész, művezető; Kovács Béla vízlágyító; Kristóf István festő; Öllé Lajos villanyszerelő; Palancsa József hegesztő; Varga Zoltán lakatos és Veszi Béla lakatos. A brigád munkájával nagymértékben hozzájárult, hogy zavartalanul folyhatott a nagyszabású rekonstrukció, s emellett biztosították a termelés feltételeit is. Harmincpontos kongresszusi felajánlásuk maradéktalan teljesítése tette lehetővé, hogy az építkezés ideje alatt is napi 40 ezer liter tejet tudott feldolgozni az üzem. A termelő munka mellett jelentős társadalmi munkát is végeztek. Elősegítették az óvodai Arőhelyek bővítését, s szebbe, csinosabbá tették munkahelyük környékét is. Szervező, irányító munkájukkal élősegífették, hogy az üzembén fellendült a sporttevékenység. Ezeknek-elismeréseként adományozta a többszörös aranykoszorús szocialista brigádnak az MSZMP Tolna megyei Bizottsága a kongresszusi oklevelet. BUDAPEST Szerdán tartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Nemzeti Bank. Jelen voltak- dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, továbbá az állam — mint részvénytulajdonos — képviselői, valamint a bank igazgatóságának és elnökségének tagjai. SAIGON A dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők kedden éjjel háromórás heves gyalogsági és tüzérségi támadás nyomán elfoglalták Ham Tan városát, Binh Tuy tartomány Saigontól 120 kilométerrel keletre fekvő székhelyét. A népi erők tüzérsége kedden és szerdán a hajnali órákban úgyszólván szünet nélkül lőtte a Saigontól 22 kilométerre északkeletre fekvő Bien Hoa-i légitámaszpontot. Az elmúlt huszonnégy órában a saigoni kormányzat a Bien Hoa-i támaszpontról kivonta és a főváros közvetlen közelében lévő Tan Son Nhut-i légikikötőbe telepítette át az utolsó sugárhajtású repülőgéprajokat is. HAVANNA A havannai rádió közlése szerint a keddi vértelen katonai puccs után Hondurasban az élet nyugodt kerékvágásban folyik. A tegucigalpai' rádió óránként ismerteti a legfelsőbb katonai parancsnokság közleményét, amely szerint Osvaldo Lopez Arenrllo tábornokot, — aki 1972. decemberében szintén puccsal ragadta kezébe a hatalmat — elmozdították az elnöki székből. Helyére Juan Alberto Castro ezredes, a tüzérség eddigi parancsnoka került. Csehszlovák ia felszaibadulá- sámak 30. évfordulója alkalmából szerdán a budapesti csehszlovák klubban dr. Vaclav Monavec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete sajtótájékoztatót tartott. Emlékeztetett arra, hogy a szovjet hadsereg által a fasizmusra mért utolsó csapás, a prágai hadművelet, a Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújának záróaktusaként játszódott le. Ez a hadművelet Csehszlovákia fasiszta meg>- szállódnak végső vereségét eredményezte. A hatéves fasiszta rabágából való kiszabadulás megnyitotta az utat az új élet felé, amelyért a nemzet legjobb fiad áldozták életüket. A kegyelet szavaival emlékezett a szovjet hősökre, akik életüket áldozták Csehszlovákia szabadságáért Ugyancsak őszinte hálával emlékezünk más népek — közöttük a baráti Magyarország —. fiainak és lányainak hősiességére: szülőhazái üktől távol harcoltak a szabadságért, áldozták életüket a szlovák nemzeti felkelésben és a cseh nemzet felkelésiében is. ök is vérükkel pecsételték meg testvériségünket és teremtették meg az országaink közötti új kapcsolatok szilárd alapját. A továbbiakban foglalkozott az 1945 után bekövetkezett változásokkal, a baráti szocialista ország munkásosztályának, dolgozó népének harcaival, eredményeivel. Elmondta, hogy a csehszlovák ipar ma 8,5-szer többet tenmel, mint 1948-ban. Hatalmas fejlődést ért el a mezőgazdaság, Csehszlovákia ezen a területen is a világ élenjáró országai közé került ifiéi. Befejezésül dr. Vaclav Monavec foglalkozott a magyar- csehszlovák 'baráti kapcsolatokkal, s kiemelte, hogy a két ország között sokoldalú, elvtársi együttműködés alakult ki, amely a marxizmus—leniniz- mus és a proletár dmtemaicio- malizmus szellemében dinamikusan fejlődik. Országainkat szorosan összefűzik külpolitikánk közös céljai is, a világ reakciós erői ellen, a nemzetközi feszültség enyhítéséért és a világbéke megszilárdításáért folytatott harc. Megemlékezés a nemzetközi ifjúsági szolidaritási napról A DlVSZ-iroda ünnepi ülése Április 24-e, a nemzetközi áJf— júsá-gi szolidaritási nap alkaii- anából ünnepi ülést tontott szerdán a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség budapesti irodája. A tanácskozást — amelyen számos meghívott között ott. volt Nguyen Phu Soai, a Dél-vietnami Köztársaság, W. M. Roushdy, az Egyiptomi Arab Köztársaság és Abdul- Halim Kaddour, a Szíriái Anaíb Köztársaság Budapesten akkreditált nagykövete — Pietro Lappieciretla, ,a DÍVSZ elnöke nyitotta meg, majd a gyarmatosítás és az újragyarmaitosítás elleni, az irnperiaSizmus agresszív politikáját elítélő felszólalások hangzottak el. Kifejtette véleményét a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövete, továbbá a ' dél- afrikiai ANC (appantheádellemes mozgalom), az Arab Szocialista Unió ifjúsági szervezetének, az Argentin Kommunista Ifjúsági Szövetségnek és a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetségnek a» képviselője. Az ünnepi ülésen a DlVSZ- iroda nyilatkozatot fogadott éL A dokumentum egyebek között hangsúlyozza: — Április 24-e fontos nap a nemzetközi szolidaritás krónikájában: a szolidaritás napja az Fif júséggal, amely a világ különböző részein harcol az imperializmus, a gyarmatosítás, az újragyarmat06ítás, a faji megkülönböztetés, a fasizmus és a reakció ellen. Ezt a napot új győzelmek fényében ünnepli a világ ifjúsága, e győzelmeket Afrikát, Ázsia és Latin-Amerika ifjúsága és népei aratták. A legrégibb gyarmati hatolom, a portugál ko- lonializmus összeomlott, Indokína népei nagyszerű példát mutatnak abban a harcban, amelyet országaik szuverenitásáért, az amerikai intervenció, s a 'belső reakciós erők uralma ellen folytatnak. Április 24-én kifejezzük az ifjúság nemzetközi szolidaritását Chile népével, az arab. és a latin-amerikai népekkel, a dél-afrikai fajüldözés, faji megkülönböztetés ellen harcoló felszabadító mozgalmakkal. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség felhívja minden tag- és baráti szervezetét, hogy fokozzák a felszabadítási mozgalmaknak nyújtott támogatásukat, erősítsék a nemzetközi szolidaritást Chile munkásosztályával és demokratikus erejével. Követeljék Luis Cor- valán és a többi chilei politikai fogoly azonnali szabadon bocsátását; közös erővel lépjenek fel az igazságos és tartós béke megvalósításáért a Közel- Keleten a palesztin nép nemzeti jogainak kivívásáért, s fokozzák szolidaritási kampányaikat minden nép érdekében, amely az imperializmus, a gyarmatosítás, az újragyar- matosítás, a fasizmus és a reakció ellen küzd, s amely sík- raszáll nemzeti, politikai és gazdasági függetlenségéért, a békéért, n demokráciáért és a haladáséit.