Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-01 / 51. szám
I MEGGYEI NÉPÚJSÁG MÁRCIUS 1 SZOMBAT Névnap: Albin A Nap kél 6.27 — nyugszik 17.28 órakor A Hold kél 22.21 — nyugszik 7.41 órakor •— Fotókiállítás nyílik ma délután a nagymá- nyoki művelődési házban. A kiállítás a megyei fotóklub és fotószakkör legjobb 1974- ben készült képeit mutatja be. — A megye* főhivatású népművelői továbbképzésen vettek részt csütörtökön és pénteken. A kétnapos összejövetel a népművészet jegyében zajlott: az első napon előadásokat hallgattak és részt vettek a Szekszárdi Néptáncegyüttes próbáján, pénteken pedig Kaszőhidegkútra kirándultak és megtekintették a svábházat. — Megjelent a Módszertani Tanácsadó legújabb száma. A kiadvány Baranya, Somogy és Toina klubjai, szakkörei számára nyújt hasznos segítséget. —- Lányi Péter és Kovács József hangversenyének időpontja elírás következtében tévesen jelent meg lapunkban. A hangverseny vasárnap, március 2-án délelőtt 11 órakor lesz a zeneiskola nagytermében. — Vadászok közgyűlése. A belecskai Ságvá- ri Endre Vadásztársaság vasárnap délelőtt tartja évadzáró és vezetőségválasztó közgyűlését. A megnyitót Tolnai Ferenc, a MA VOSZ Tolna megyei Intézőbizottságának elnöke mondja. A vadásztársaság közgyűlése alkalmából trófeakiállítást rendeznek a kultúrházban. — A Szekszárdi Horgász Egyesület évi rendes közgyűlését március 2-án tartja a megyei művelődési központban, melyen az új horgászvizekről és karászi foki horgásztelepről is határoznak. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd. Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 1:3—15 Kiadja: Tolna megye! Lapkiadó V illatat Szekszárd, Béla tír 1. Telefon: 120—ii, 20—10 Telex: 14^51 Postafiók 71. Felelős kiadó: |>ETRITS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Szekszárd. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető t>Arme*y posta- hivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónanra ') Ft Indexszám; 25 fóe Véradás Tanácstagi továbbképzés Szekszárdim A Szekszárd várod Tanács, és a Hazafias Népfront városi bizottsága pénteken közösen tanácstagi oktatást tartott, amelyen a tanácstagokon kívül részt vettek a városi népfrontaktivisták is. Az oktatáson előadást tartott Rúzsa János, a városi pártbizottság első titkára is, aki a XI. kongresszus irányelveivel, ezzel kapcsolatban a városi tanácsra vonatkozó feladatokkal foglalkozott. Beszélt a kommunista szombatok mozgósító hatásáról, és arról, hogy az üzemi munkások mellett, jobban be kell vonni a területen élő lakosságot is a társadalmi munkába. Császár József városi tanácselnök előadásában, az 1975. évi város- fejlesztési terveket, valamint a következő ötéves terv városfejlesztési koncepcióit ismertette. Ezen belül a város iparosodásával, a lakásépítéssel, a kereskedelem, az egészségügy, valamint a művelődéspolitikával kapcsolatos fejlődésről beszélt. A következő előadást Sztárcsevity Ervin, a műszaki osztály megbízott vezetője tartotta. Előadásában az 1974. évi társadalmi munka eredményeivel és az Idei év feladataival foglalkozott. Szekszárdon az elmúlt évben 3 084 000 forint értékű társadalmi munkát végeztek. Ezen belül a lakóterületeken élők társadalmi munkája 200 000 forintra tehető, míg a többit az üzemek dolgozói végezték. A jogalkotás és Jog- politikai elvek érvényesülése a gyakorlati munka során című befejező előadást dr. Uh- rin János, a megyei tanács vb jogi és szervezési osztályának vezetője tartotta. ÁFÉSZ-közgyűiés Mórágy on A Bonyhád és Vidéke ÁFÉSZ részközgyűlést tartott Mórágyon. Papp Mátyásné, az igazgatóság helyettes elnöke ez alkalommal — többek között — elmondotta, hogy az ÁFÉSZ tavaly nyereségesen gazdálkodott, s hogy figyelemre méltó mértékben nőtt tagjainak száma is. A szövetkezet az elmúlt évben tv-készüléket ajándékozott a mórágyi KISZ-szervezetnek. Az 1974. évi eredmények lehetővé teszik, hogy az ÁFÉSZ az eddiginél többet nyújtson mind a lakosságnak,, mind a tagságnak. Elmenekültek a párizsi bankrablók A csütörtöki párizsi bankrablás két tettese pénteken hajnalban sértetlenül szabadon bocsátotta három túszát, majd eltűnt a nagy erőkkel felvonult rendőrök szeme elől. Előzőleg a rablók — eredetileg hárman — behatoltak a francia főváros egyik bankjába és túszokat ejtettek. A rendőrök agyonlőtték egyiküket, mire a banditák az egvik túszt végezték ki. Tíz órán át tartózkodtak a bank épületében, közben a hatóságok teljesítették kéréseik egy részét: gépkocsit kaptak a meneküléshez és kétmillió frank váltságdíjat, amelynek fejében két férfitúszt elengedtek. Ezután Izgalmas hajsza kezdődött a párizsi utcákon keresztül, végül a rablók egy alkalmas pillanatban kiugrottak az autóból és eltűntek. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Karcagon megtartott 9. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 3, 14, 29, 33, 59 A március 3-1 tárgynyeremény-sorsoláson a 7. játékhét szelvényűi vesznek részt (MTI) KRESZ-tavaszodás Folyamatosan felújítják az útburkolati jeleket éj a KRESZ-táblákat. Tavaszra nagy forgalomra számítanak, hiszen sokan előveszik a .téli álmukat alvó" gépkocsikat* 5-OOnooOOOOOOOOOOOQQOOOOOOOOOOOOOOOO© Várható időjárás ma estig: Az ország északi és keleti részén felhős, időnként erősen felhős idő, néhány helyen q futó havas esővel, esővel. Máshol kevesebb a q felhő, valószínűleg csapadék nélkül. Mérsé- Qj kelt, időnként élénk nyugati szét Várható - legmagasabb nappali bőménéklet Jaombaton fok között. 8 OOOOOOCXXXXXXXTOOOOOOOOOCOOOODOOOOOOCS Karambolozó büntetése Harka Mihály 39 éves dunaszekcsői (Csokonai utca 18.) lakos az elmúlt év szeptemberé^ ben Pörböly közelében teherautóval egy lovas fogatnak ütközött Ezt Kali Mátyás gerdei lakos hajtotta. Az összeütközés következtében Kali az úttestre zuhant, és súlyosan megsérült Nyolc nappal később meghalt a bajai kórházban. A Szekszárdi Járás- bíróság Harka Mihályt egyévi fogházra ítélte, mellékbüntetésként pedig egy évre és hat hónapra eltiltotta a JSrművezetéstől. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a szerencsétlenség bekövetkezéséhez szabályszegésével az elhalt is hozzájárult: Kali Mátyás fogata a sötétség ellenére nem volt ki világi tNover szállás lűz a kurdi tsz-ben A kurdi UJ Élet Tsx központi majorjában csütörtökön késő délután kigyulladt egy Sirocco típusú terményszárító. A tüzet a helybeli önkéntes, valamint a dombóvá és n szekszárdi állami tűzoltók oltották ek A kár nem csekély3 mértékének megállapítása még tart. A tűzvizsgálat eddig feltárt tényei arra engednek következtetni, hogy a bajt a technológiai előírások megszegése okozta. ff Ősrégi gond Augusztusban készül el Szekszárdon a kórház melletti nővérszállás, melyben 120 gaizoniakás lesz. Foto: Gottvald — Ne keseregj öregem, az utókor majd megért«. reis i Ezen ■ héten Magyar kesxíben hetvenötén, Bonyhädon kilenevenen adtak vért. A fejlődés tőként Bonyhádon szembeszökő, hlaaaa ott taaniy saak hatvaabérom volt a véradók A Jövő héten héttőn aSutt* Ataőnánén. kedden délelőtt Pőrbőlyön. kedden délután Alsónyéken, csütörtökön délelőtt Tensedc-JSaőlőb egyen, csütörtöki)» détatáa Mndfc* nén tart véraddaapot • Vdrőekeresxa