Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-01 / 51. szám

p Közgyűlés a Szekszárdi Dózsánál Az egyesület fejlődése egyenletes AZ ELSŐ AZ UTOLSÓ ELLEN — TATABÁNYÁN ÉS SZOMBATHELYEN: KIESÉS ELLEN KÜZDŐK ÖSSZECSAPÁSA Egy hete, a labdarúgó N8 I nyitánya előtt még minden sze­replő arról beszélt, hogy az 5 ponttal vezető U. Dózsa lépés­ben nyeri ezt a bajnokságot is. A lilák váratlan pécsi veresége azonban új helyzetet teremtett. Három pontra csökkent az elő­nye, s a Bp. Honvéd előtt meg­csillant a remény: esetleg mégis utolérhetik az újpestieket Az U. Dózsa a tavaszi második fordu­lóban ismét vidéken játszik, még­pedig a sereghajtó Salgó­tarján ellen. A bányászoknak is égetően szükségük van pont­ra, vagy pontokra. Amennyiben ezúttal is baj érné az U. Dózsát a következő hetek­ben rendkívül éles küzdelem in­dulna az első helyért. Az első és az utolsó salgótar­jáni összecsapásán túl a forduló további, igen jelentős mérkőzé­sekkel szolgál. Tatabányán és Szombathelyen kiesés ellen küz­dő együttesek csapnak össze. Amennyiben az október 5. óta nyeretlen (a legrégebben az NB l-esek közül) Tatabánya nem szerzi meg a DVTK ellen a két pontot, keserves tavasz elé néz. Nem vár „sétamérkőzés” a me­zőny legrégebben veretlen együt­tesére, a Bp. Honvédra. A kis­pestiek utoljára szeptember 21- ér>, az U. Dózsa ellen kaptak ki, a jól rajtolt MTK-VM alapos pró­bára teheti őket. GILLINGHAM Csütörtökön a késő éjszakai órákban egy asztalitenisz Európa­iiga mérkőzés fejeződött be: Anglia 6:1 arányban nyert az NSZK ellen. A nyugatnémetek egyetlen győzelmét 2:0-ra Leiss aratta Jarvis ellen. LENINGRAD A Komszomolszkaja Pravda nemzetközi úszóversenyének újabb győztesei: 400 m férfi gyors: Szamszonov (szovjet) 4:02,05 p. 400 m férfi vegyes: Szmirnov (szovjet) 4:35,84 p. 4x100 m férfi gyors- váltó: Szovjetunió 3:36,38 p. BECS A férfi kosárlabda bajnokcsa­patok Európa-kupájának A cso­portjában a vendég együttesek győztek. A jugoszláv Zadar Bécs- ben fektette kétvállra az osztrák UBSC Wient 86:80 arányiban, míg a kupa védője, az olasz Ignis Varese Belgiumban a Ra­cing Malines ellen nyert 99:87-re. AUCKLAND Ausztrália Davis Kupa csapata 2:0-ás vezetést szerzett Uj- Zéland ellen az ázsiai zóna dön­tőjében. Emlékgyőrű A Budapesti Honvéd SE közgyűlésén az egyesület célkitűzéseinek megvaló­sításában hosszú időn át kimagasló eredményeket elért és az aktív sport- tevékenységet befejező versenyzők kap­tak jutalmat. Köztük Orbán László olimpiai ezüstérmes, Eurápa-bajnok, háromszoros országos bajnoknak emlék­gyűrűt adott át a Honvéd SE elnöke. Kérés tudósítóinklioz Kérjük sporttudósftóinkat, hogy a va­sárnapi előkészületi mérkőzésekről köz­vetlenül a találkozó utón a szokásos terjedelemben adjanak tájékoztatást o 12—815-ös telefonon. Fáradozásaikat 9lőre U köszönjük. 1975, március 1. A Szekszárdi Dózsa SE tegnap este a Babits Mihály művelődési ház kamaratermében tartotta köz­gyűlését. A megjelent vendégeket, sportvezetőket, sportolókat Paszler József elnökségi tag köszöntötte. Az elnökségben többek között helyet foglalt dr. Solymosi Mihály ezredes, a megyei rendőr­főkapitányság vezetője, Tatár La­jos, a járási pártbizottság első titkára, Varjas János, a KISZ Tolna megyei Bizottságának tit­kára, valamint Lépő László, a megyei sporthivatal vezetője. Paszler József méltatta a köz­gyűlés jelentőségét, majd sor ke­rült a beszámolóra. Az elnökség beszámolóját Pál László, az egyesület elnöke is­mertette. Többek között a követ­kezőket mondta: — Egyesületünk 1950-ben kap­csolódott be a város sportmozgal­mába. Abban az évben jöttek lét­re az akkori OTSH szervei, ame­lyek szervezettséget, irányvonalat adtak a végzendő munkához. Vá­rosunkban az atlétikai élet meg­indulásához, az alapok lerakásá­hoz a „Bástya” sportkör munká­ja volt a kiindulópont, Bessenyei testnevelő vezetésével. A Dózsa sportkör régi tagjai valószínűleg emlékeznek Farkas, Vinkelmann, Illyés motorosokra, Ványi, Papp, Jaszenovics röplabdázókra, akik egy év után már az NB n-ben játszottak. Vagy emlékeznek valószínűleg Pintér, Rács, Bics­kei, Garbacz atlétáinkra. Vagy az 1952-ben szereplő labdarúgócsapa­tunk néhány tagjára, Schmidtre, Brandtra, Palástira, Lászlóra, Dal- losra, Schilldde, Dósaira. Hetesire, Nagynémedire, Marosira, Kovácsra, akik hét pont előnnyel nyerték a megyei bajnokságot. Ismert lab­darúgóink voltak; Ihász, Kacsá- nyi, Farkas, Póta, Berkes, Tere- besi, Vigh, Nagy. ök voltak azok, akik megteremtették annak alap­jait, hogy egyesületünk labdarú­gócsapata az NB III"ból az NB II- be, majd az NB I. B-be jutott és szereplése ismert a közgyűlés résztvevői előtt. — Nincs szégyenkeznivalónk az ökölvívó-szakosztályunk múlt­ját illetően sem. Gondoljunk csak Füzesire, Takácsra, Halászra, Kál­mánná, Dorogira, Orbánra. Csőtö- nyire«, — Jellemző egyesületünk fejlő­désére, hogy 1951-ben a tagság létszáma 45 volt. Ma már taglét­számunk közeledik az 1000 felé, szélesedett pártoló tagsága, és olyan társadalmi bázist teremtett, amely mai munkánkban már nél­külözhetetlen. Mindezt a város és a megye párt-, tanácsi vezetőinek, a bázisszerv vezetőinek köszön­hetjük. Jellemző egyesületünk fej­lődésére, hogy 1952-ben az egye­sület leltárilag nyilvántartott va­gyona nem haladta meg a 100 ezer forintot és 20 év múlva, 1972-ben ez a vagyon már közel 600 ezer forint volt. Költségveté­sünk 25 évvel ezelőtt 5o ezer fo­rint volt, míg napjainkban majd­nem eléri a hárommilliót. Ma már olyan sportlétesítménnyel rendelkezünk, beleértve a felsze­relést is — amelyekről az 1950-es években még álmodni sem mer­tünk. — Napjaink eredményeit vizs­gálva és visszatekintve az elmúlt 25 évre, megállapíthatjuk, hogy néhány zökkenőtől eltekintve az egyesület fejlődése töretlen és egyenletes volt. Mindez annak köszönhető, hogy mindig akadtak olvan vezetők, aktívák és spor­tolók, társadalmi munkások, akik szívügyüknek tekintették a lila- fehér színeket, a város és a me­gye sportérdekeit. Egvesületünk, miként a múltban, a jövőben is igyekszik eleget tenni annak, amit a párt, a tanács, és a város sportszerető közönsége tőlünk el­vár. — Mindent összevetve megálla­píthatjuk: egyesületünk az elmúlt 25 évben magáévá tette a párt és a kormány sportra vonatkozó irányelveit, határozatait és azokat A megye! ökölvívó-szövetség vasár­nap délelőtt 10 órai kezdettel Tolnán a sportszékházban rendezi a megyei ifjúsági és serdülő körverseny első fordulóját. A tolnai versenyen a Szek­szárdi SI, a Bonyhádi Spartacus, a Paksi SE, a Dombóvári Spartacus és a vendéglátó Tolnai VL fiataljai lép­nek szárítóba. A szövetség a versenyt követően adja át az elmúlt év ered­ményei alapján az ökölvívóknak az el­ismerő okleveleket. igyekezett a maga erejétől telhe­tőén végrehajtani. Ennek köszön­hető, hogy egyesületünk tevékeny­sége kihatással volt és van nem­csak Szekszárd város, hanem a megye sportmozgalmának fejlő­désére is. — Társadalmi aktíváink lelki- ismeretes, áldozatos munkát vé­geznek, és ez a Szekszárdi Dózsa sikereinek egyik forrása. Évről évre javul az agitációs és propa­gandamunka. Tavaly is — két al­kalommal — színvonalas kiadványt jelentettünk meg, tavaly létrejött az elnökség mellett a fegyelmi bizottság is. örömmel jelenthet­jük, hogy sportolóink helyes ma­gatartása miatt ennek a bizott­ságnak nem volt munkája. Van viszont, ahol több éves útkeresés és erőfeszítés ellenére sem tud­tunk kellően előrelépni: A pár­toló tagság szervezésében nem sikerült állandó taglétszámot ki­alakítani. Pedig nagy szükségét érezzük annak, hogy az egyesület mögött komoly létszámú pártoló tagság álljon. Ennek érdekében a jövőben további erőfeszítéseket kívánunk tenni. Tervünkben sze­repel a pántoló tagság ismételt újjászervezése, hogy a jubileumi közgyűlésig ezer tagot mondhas­sunk magunkénak. — Fontosnak tartjuk, hogy a versenyzők emberi fejlődésével is foglalkozzunk. Szeretnénk elérni, hogy a sporton keresztül kialakí­tott pozitív tulajdonságok az élet más területein is megnyilvánul­janak versenyzőinknél. A mi szak­osztályaink tagjainak ugyanazok a problémái, mint a többi egyesület versenyzőié, össze kell egyeztet­ni a sportot a munkával, a tanu­lással és a családdal. Bátran kije­lenthetjük, hogy ezen a téren sincsenek magukra hagyva. Az elnökség és a szakosztályok ve­zetősége a különböző társadalmi munkásokkal együtt mindent megtesznek, hogy sportolóink aa életben megállják helyüket, jó szellemű, hasznos tagjai legyenek társadalmunknak. — A korábbi évekhez viszonyít­va új vonások, szerkezeti és mi­nőségi változások következtek be. A sportegyesület jellegéből faka­dóan mint sportszakmai koncep­ció továbbra is a differenciálás érvényesítése, a minőségi munká­ra való fokozottabb törekvés, a felkészülés, a versenyzés színvo­nalának hathatós emelése került előtérbe, örömmel állapíthatjuk meg, hogy tavaly még igénye­sebb lett a munka a szakosztá­lyokban, nagyobb felelősség há­rult az edzőkre, szakvezetőkre, sportolókra egyaránt. A felsőbb sportvezetés határozatainak szelle­mében arra törekedtünk, hogy a szakosztályokban fokozatosan megközelítsük a válogatott kere­tek munkájának színvonalát. Ez többé-kevésbé sikerült is. Vannak Holnap megkezdődik a labdarúgó NB M-ben is a küzdelemsarozat. A Szekszárdi Dózsa a Kaposvári Rákóczi együttesét fogadja. Kormos Mihály, a Szekszárdi Dózsa edzője hétközben a válható helytállásról a következőket mondta: — A februári felmérések azt igazol­ták, hogy a csapat rendkívül jó erőn­léttel rendelkezik. Ugyanezt mutatták a Dunántúli Napló kupamérkőzései és a többi előkészületi találkozó 1«. Von viszont olyan gondunk, melyet nehéz lesz megszüntetni: nincs góllövő játéko­sunk. Szentes kiválását nagyon meg­érzi a csapat és sok múlik azon, hogy SZOMBAT: Kosárlabda NB I.: A Szekszár­di Vasas női csapata Pécsett a Vasutas-sportcsamokban 17 óra­kor a PVSK ellen veszi fel a küz­delmet. Teke NB II.: A Tolna megyei Építők női csapata a Ganz-MÁ- VAG együttesét fogadja 10.30-kor. VASÁRNAP: Atlétika: Mezei futóbajnokság megyei döntője Szekszárdon, a városi sporttelepen 10 órától. Röplabda: Szekszárdon a Beze- rédj Szakközépiskola tornatermé­ben 9 órától Szendrei Béla emlék- verseny női mérkőzései. Teke NB II.: A Dombóvári Spartacus csapata Budapestem a azonban gondjaink. így ökölví­vóink és cseigancsozoniK letesit- menyproblemavai küzdenek, de az auétak, sőt a labdarúgók is „kinőttek” a korábban megfelelő helyeket. — Értékmérőnek tartjuk a vá­logatott keretekben foglalkozta­tottak létszámát. Tavaly hét ver­senyzőnk volt tagja különböző válogatott keretncü. Dudás Mi­hály ökölvívónk személyében olimpiai kerettagunk is van. Egye­sületünk tavaly az 55. helydol a 39. helyre küzdötte fel magát az országos ranglistán. El kell ér­nünk, hogy a most megalakult sulyemeló-szakosztályunk mellé a szüneteltetett lövészszakosztábf is megkezdje munkáját. — Atlétikai szakosztályunk ta­valy tovább erősödött, a verseny- zoailomány tudásszintje önmagá­hoz viszonyítva növekedett. Egye­sületünk egyik legjobb eredmé­nyeket felmutató szakosztálya lett. — Cselgáncsszakosztályunk az elmúlt évben országos rangot ví­vott ki magának. Csak fél ponton múlott, hogy L osztályú csapa­tunk legyen. Az idén ismét meg­kísérlik a magasabb osztályba ke­rülést. — ökölvívó-szakosztályunk telje­sítménye hullámzó. Egyesületünk csak felnőtt ökölvívókkal foglalko­zik. A serdülő és ifjúsági ver­senyzők a 13. életévük be&őtté-se után kerülnek hozzánk. — Labdarúgó-szakosztályunk fennállása óta a tavalyi évet mondhatja egyik legeredménye­sebbnek. Ifjúsági L csapatunk So­mogy és Tolna megye csapataival játszott és másodikként fejezte be a Mecsek-kupa küzdelemsoroza­tot. A tartalékcsapat az év első felében megyei L osztályban ját­szott, míg serdülő labdarúgóink is több figyelemre méltó eredményt értek eL A labdarúgás átszervezé­se után öt csapatot kell indítani különböző bajnokságokban. Egye­sületünk az MLSZ rendelkezése értelmében vezető edzőé nevezett ki a szakosztály élére. Kormos Mihály személyében, A Jövőben ő felelős az egész szakosztály szakmai munkájáért. NB ü-es csapatunk az NB n-ben 5« szá­zalékos eredménnyel, 19 pont bir­tokában fejezte be az őszi sze­zont és kezdi vasárnap a tavaad idényt, — Befejezésül az elnökség ne­vében köszönetemet fejezem ki a sportegyesület társadalmi aktívái­nak, sportolóinak, edzőinek azért az áldozatos munkáért, amelyet &z elmúlt Időszakban végeztek. A közgyűlés lapzártakor még tart, a felszólalásokra lapunk ked­di számában visszatérünk. a csatársor a feldolgozott helyzeteket góllá tudja értékesíteni. Az előkészü­leti mérkőzéseken sajnos itt mutatkoz­tak a legnagyobb problémák. Játéko­saink lelkiismeretesen készültek és bí­zom bennük. Remélem, hogy a jó erőnlét és a győzni akará-s eredmény­re vezet. A Kaposvári Rákóczi ellen a következő játékosokból lép pályára a kezdő 11: Pólyák, Lipovszky, Fodor, Simon, Lubastyik, Vágó, Micskó, Korom, Laki, Freippán, Posztot, Kovács, Lugo­si, Márkus, Németh. A találkozóra a Dózsa-edzőpályán kerül sor holnap 14.30-kor«. Gorkij fasori pályán a Ganz-Vil- lany ellen mérkőzik 10 órakor. Kézilabda: Szekszárdon, a Zrí­nyi utcai tornacsarnokban folyta­tódik NB-s női csapatok részvé­telével a Szekszárd-kupa mérkő­zéssorozat. Kezdés 8.30. ökölvívás: Tolnán a sportszék­házban 10 órától megyei ifjúsági és serdülő körverseny. Labdarúgó NB II.: A Szekszárdi Dózsa a Kaposvári Rákóczi csa­patát fogadja 14.30-kor. V: Ja- czina. Előkészületi labdarúgó-mérkő­zések: Szekszárdi Vasas—Fadd 13, Gerjen—Paks 14.30, Bátaszék— Dombóvári VSE 15, Dombóvári Spartacus—Sásd 15.30, Kisdorog— Bonyhád 15, Tengelic—Dunaszent- gybrgy 15. I RÁDIÓ TV KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Cigányszerelem. Lehár Ferenc— Gábor Andor operettjéből. 9.10: Gazdasági jegyzet. 9.20: A Rádió lemezalbuma. 10.40: Kacsasült dél­előtt tízkor. Vészi Endre hangjáté­ka. 11.32: Híres énekesek műsorá­ból: Németh Mária és Ezio Pinza énekel. 12.20: A lakodalom dalaL — 1. 12.30: Magyarán szólva.«, 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Kárba- veszett idő. Jegyzet. 14.10: Régi magyar dalok és táncok. 14.25: Uj zenei újság. 15.05: Leo Slezák énekel. 15.25: Az Omega együttes felvételeiből. 15.50: Kis magyar néprajz. 16.00: A 168 óra. 17.30: Spörtkrónika. 17.50: Petrovics Emil feldolg.: Csángó dalok és táncok«, 18.02: Paganini: h-moll hegedű- verseny. 18.30: Pest megye 50 hó­napja. 19.30: Sport. 19.35: Az ope­ra világáról. 21.30: Rita Streich énekel. 22.15: A Magyarország—• Belgium jégkorongmérkőzésről, Szó­fiából. 22.25: Beat. 23.10: Kodály- és Bartók-művek. 0.10: Melódia- koktél, PETŐFI RADIO 8.05: Kamarazene. 9.03: Népű muzsika. 9.46: Válaszolunk hallga­tóinknak. 10.00: Szombat délelőtt, 12.00: „Jelképek erdején át—.” 12.10: Zenekari muzsika. 13.03: Az üzemi demokrácia lépcsőin. 13.30.-, Altáriák. 14.00: Napraforgó. Gyer° mekrádió. 15.00: Falurádió. 15.30: II. félidő. A Videoton—Rába ETO és az SBTC—U. Dózsa bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. 16.35: Orvost! tanácsok. 16.40: A hót műsorából, 17.43: Vendégprofesszor voltam Francioországban. 18.10: József Afr- ti la-szava lóverseny. — U. 19.00t; Annie, a puskás amazon. Seri*« musicaljéből. 19.26: Jó estét, gye» rekekl 19.35: Munkáséne kkocofe hangversenye. Kb. 20.25: Sport, Kb. 20.30: Uj könyvek. Kb. 21.15* Közös tánczenei műsor. Kb. 22.1&S Verbunkosok. 22.30: Prokofjev; moh hegedűverseny. 23/15: Mótáfe,' KU. MOSOK 72.23: Felicia Weathers énekéi T2.43: Sohönberg-művek. 13.29$ Dzsessz. 13.53: Vokális zene. 15.14s Arany János. — X. 15.35: Délutáni hangverseny. 16.50: Ötórai tea, 18.10: Falstaff. Verdi operája« 20.18: Szimfonikus zene. 22.00: rendező mankó bon: Barioy G«»° táob pécsi rádió 17.00: Műsorismertetés* híredhl 17.05: Szombat este a József Atttten Művelődési Házban. Gombár János és Várkonyi Balázs műsora. 16.00s Hkreko tudósítások. 18.10: Fel® sport — fele muzsika, 18.30: Szerb* horvát nyelvű műsor. Hallgatóink kérésére. Zene. — Három megyés át, Aktuális összeállítás. — Szla­vóniai dalok és táncok. — Vendé" günk volt: Vera Szvoboda. Zenés műsor. 19.15: Német nyelvű mű­sor. Mentsük meg éCisújbánya nép* Fojzi értékeit. Varga Károly dokwp mentumműsora. •— Lapszemle. —° Szombat esti mmlka. 20.00: •orzáróa» MAGYAR IV 8.20: Filmesztétika (középiskJ I«—IV. oszt.) 9.20: Kémia (közép- isk. I. oszt.) 9.55: Politikai vitaosS a szocialista demokráciáról. 10.40« A Thibauit-család. Filmsorozat — U. 12.15: örökség. Néprajzi soro» zat. Porták, házak, emberek. (Szk nes). 14.03: A Mississippi aligáto­rai. FUm. (Színes). 14.30: Szivár­vány. Rím. 16.00: Hírek. 16.05« És eltelt négy esztendő. Riporfr- film. 16.25: Bajnok! labdarúgó- mérkőzésekről. 18.10: József Attilo- szóvá lóverseny. A 2. területi döntő. 19.00: A látás hatalma. — VM. A képes világ. (Színes). 19.20: Cica­vízió (Színes). 19.30: Tv-híradó — ^ 20.00: Kérem a következőt I Raj»’ filmsorozat. —- X. Bajok a télévé; zfóvot. (Színes). 20.15: Gogol: Á revizor. Vígjáték. 21.55: Közbe»« Tv-híradó — 2. JUGOSZLÁV TV 112.30: Labdarúgás: Szarajevó— Cryena Zvezda. 15.10: A zöld terv. 15.40: Fiatalok fiataloknak. 16.30: Játékfilm. 18.15: Gyermekbe ngver- seny. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Szín­ház a házban. 20.30: Partizór»szín- báz. 21.00: Játékfilm. II. MOSOK 17.50: Labdarúgás: Norwich City—Aston Vila. 2Ö.00: Az ember felemelkedése — filmsorozat. 20.50: Huszonnégy óra. 21.05: Daloló szamba tó 21.35: Hét tv-nap. MOZI BONYHÁD: A lopakodó hold (Fel­emelt helyárral) (Amerikai film). DOMBÓVÁR: Osceola (NDK-film). ÜJOOMBÓVÁR: Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres (Olasz film.) DUNAFÖLDVÁR: 141 perc A befeje­zetlen... (Dupla helyárral) (Magyar film). (16.) PAKS: A banditák alkonya (Ro-mán film). SZEKSZÁRD PANORÁMA: A négy muskétás (Francia film). TAMÁSI: Az utolsó percig (Szovjet film). TOLNA: Monológ (Szovjet fiira}* Ismét a bajnoki pontokért... Holnap: Sz. Dózsa—K. Rákóczi mérkőzés Sportműsor

Next

/
Thumbnails
Contents