Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-09 / 58. szám
Nem az a kérdés, hogy miből Az a kérdés: hogyan X szabad Szombat tiszteleté-' re ma később csörgött az, ójja. Csak kicsivel később, mert. időben kellene kiérni a piacra, jó lenne kora délelőtt megvásárolni a tejet, kenyeret is.; De ki a csoda tud sietni, ha 6zól közben a rádió?. Várjunk csak! Nem az a baj, hogy szól, hiszen az nem ereszt a dolgomra amiről és ahogyan: szól! / Falusi asszonyokat faggat a riporter, méghozzá olyanokat, akik letették a kapanyelet és három éve bejárnak a közeli' város egyik üzemébe dolgozni. A kérdés ismétlődő. A válasz is az, ami a tartalmat illeti. De a hang, a hang színe az más! — Tudja, nem úgy van az most, mint valamikor. Most az emberlánya félredobja a szeny- nyes ruhát és akkor kezd nagymosást a géppel, ha már érdemes. Hol van az már, amikor az asszonynépnek este kellett nekiesnie a mosásnak, hogy reggel tiszta legyen az az egy szál gönc?! Csakugyan, hol van? — kérdezem magamtól, bár nagyon is tudom, hogy hoL Elégszer foglalkoztat a honnan, hová kérdése és most valahogy másként, mint máskor. A szinte napi kis számvetések a fel- szabadulás 30. évfordulójának szólnak mostanában, és mint észrevettem, másokat is megejtett az ünnepibb számvetés lehetőségének varázsa. Számvető lett az is, aki mindeddig nem volt az. Valamelyik nap például egyik nagyon jó barátom szegezte mellemnek a kérdést; * — Emlékezel még milyen volt- régen egy olyan családban a nagymosás, . ahol sok volt a gyerek? Emlékeztem. Erre is, meg arra is, mit jelentett égy-egy nagytakarítás, befőzés, lekvárfőzés, mit a tarhonyakészítés, gombaszedés és szárítás, már ahol lehettek a család életét két napra fej reállító valódi nagymosások, befőzések, tarhonyakészítések. — Most azért egyszerűbb as asszonyoknak! — Sokban egyszerűbb, sokban bonyolultabb, — vetettem oda kissé felületesen, nem gondolva, hogy módfelettien nagy vita kerekedik az eredetileg ' kedélyesnek ígérkező visszaemlékezésből— ' Az jut eszembe most, hogy hányszor irigyeltem meg a malmos lányát 1947—48-ban. Majd mindennap más ruhában jött az iskolába. Én este kimostam a kartonruhát, reggel vasaltam. Felnőttként először tizenöt évvel ezelőtt találkoztunk. Becsülettel bevallottam neki, hogy irigy voltam rá. Megértette, mert röstelkedve mondta, hogy „régen is jó volt, egyes embereknek, de ma még jobb, mert nemcsak egyeseknek jó, hanem mindenkinek.” Egy másik kép. Ülünk az asztal mellett, tej, vaj, méz és sajt a reggeli, fonott ikalács- csal. Minden adott ahhoz, hogy derűs békességgel kezdődjék a vasárnap. Mégis kitör a vihar. Különben is rossz evő unokaöcsém tologatja ide- oda a tányérját, a bögréjét. Nem. szeretem, — próbálkozik a magyarázattal, amit én, kész lennék méltányolni, de a papa szigorúbb. A mama — a húgom — igyekszik semleges , nek látszani, de egyáltalán nem az. — Emlékezel Farkas nagymamánál hányszor reggéliz- tünk főtt krumplit vasárnap is? Persze, hogy ezt sem felejtettem eL Az örökös bableveseket se, a hozzájuk fűzött mesével: „aki sok babot eszik, abból nagyeszű ember lesz!” •Ez a varáasige rendszerint hatott. Unokaöcsém nem ismer ilyen varázsigéket A kortársai sem ismernek ilyeneket, mióta nem az a kérdés, hogy az „emberek „miből élnek”, hanem az, hogy amit megszereznek, azzal és abból „hogyan élnek”. Gazdagabb ez a fiú nálunk sok vonatkozásban, de lényeges dologban szegényebb. Közel tíz éve őrzöm egy riportalanyom levelét. Azt írta, ez a munkásból lett tanácsi vezető, hogy „az emberek 70 százalékának szemében a kocsi, a háztartási gépek, vagy az ilyesfajta szerzemények jelentik az értéket Nem szeretném, ha az én gyerekeim ilyenekké lennének, mert az anyagiasság minden mást eltompít” Őrzöm a fiatal tanító szenvedélyes szavait is. — Miért számítana bűnnek, hogy az ember csillogni akar? Én nem ítélek el senkit, aki meg akarja mutatni mindazt, ami számára korábban elérhetetlen volt A kivetnivalók az ember. csillogásában akkor támadnak, ha a megszerzett anyagiakkal akar magának tekintélyt szerezni! Máshonnan, máskor« — Nálunk az, hogy miből élünk, ma kevés embert érint a múltbeli értelmezés szerint Ez óriási eredmény és akárhonnan is nézi valaki, a szocialista rendszer eseménye. Az viszont igaz, hogy az anyagi jólét nem feltétlenül jelent általános szellemi, kulturális jólétet, de elhiheti, hogy meg tudjuk tanulni a rendelkezésre álló lehetőségek használatát is! Régen véget ért a riport- műsor. De nem azt sajnálom, hogy vége, hanem azt, hogy nincs mód megkérdezni ugyanazt az asszonyt, mit csinál a szabad idejével? Csi- nál-e egyáltalán valamit miután a régi családi munkaszervezetet az ő életében is felváltotta a társadalmi, a közösségi .munkaszervezet? Egyszóval másként-él, mert még anyaságának a státusza sem ugyanaz?1 —, Unalmasan sokat foglalkoznak az újságok, a rádió, a televízió a szabad idő eltöltésével. Nem bíznák ránk, az érdekeltekre, hogy mit csinálunk a szabad időnkkel? — kérdezte egyik olvasónk, aki talán azóta is neheztel rám, mert nem sikerült szót értenünk. Mondtam pedig, hogy a szabad idő tömegméretekben új jelenség. Társadalmunk csak egy-két generáció óta ismeri és lakosságunk 80—85 százalékának szabadidő-problémája nem volt 30 évvel ezelőtt. Hogyan is lett. volna? Magyarországon, ahol a lakosság 60. százaléka volt paraszti foglalkozású, először 1935-ben kérült sor a munkahét törvényes szabályozására. Majd negyedszázaddal később,, mint a többi európai országban. A negyvennyolc órás munkahét pedig csak 1945 után valósult meg. Ma úgy számolnak a közgazdászok, hogy 1980 körül általános lehet az ötnapos munkahét— Hogy a csodába ne kellene megtanítani az embereket arra, hogy mit csináljanak a szabad idejükkel? Tanítani kell az élettel való oko6 gazdálkodást és nem is csak elemi fokon. Ma adottak már az okos gazdálkodás anyagi alapjaira 'épített szellemi alapok is. Ha nem így lenne, mi magyarázza, hogy egy tízmilliós országban évente 5—6 millió a múzeumlátogatások száma? Vagy: honnan van az, hogy a családok 40. százalékában a felnőttek rendszeresen olvasnak? Gondolja meg bárki! Harmincöt, ötven évvel ezélőtt elérhetetlen volt az 5—6 millió múzeumlátogató, az olvasó emberek tömege úgyszintén ! Magyarul: ’ nemcsak anyagiak a csillogtatnivaló- ink— — Sok alapvető dologban megváltozott az élet minősége. Kulcskérdés már most csak az, hogy az ember, aki a primitív szükségletektől megszabadult (és nem kell tűnődnie a miből élek kérdésen) képe6-e fokozatosan felfedezni, gazdagítani a hogyant? Képes-e? •— De még mennyire! Csgk be kell rendeznünk teljesen a szocializmust. Különben ez az a munkánk, am; miatt az öregek — mintha összebeszéltek volna — sokszor mondják ezt: — örüljenek a fiatalok, hogy nem 50—60 évesek, és előttük van még az élet legszebb korszaka. Rajtuk a sor! Igen, rajtuk. LÁSZLÓ IBOLYA A Mexikói Mezőgazdasági és a Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet a FAO keretében folytatott kutatásainak eredményeként egy új Triticale hibrid jött létre. A rövid • nappalos mexikói búza és a magyar Triticale kereszteződéséből előállított gabonahibrid a rövid napszakok kevés fénye mellett is bőven terem, s így alkalmas lesz arra, hogy az „éhező országokban”, köztük Indiában, a Himalája fennsíkjain is termeszthessék. A képen: a szeptemberben elvetett új hibrid beérett a Kecskeméti Kutató Intézetben. (MTI foto: Kozák Albert felvétele — KS) Summáslány volt ötvenéves. Megőrizte egykori kislányvidámsá- gát. Mert életéről mesél, nevet, derül azokon az időkön, amikor még summáslány ként dolgozott. Tizenkét éves volt, amikor először ment az édesanyjával markot szedni, két napig. Utána már egyedül dolgozott. Korán kelt, későn feküdt. Most aludhat nyolc- kilenc óráig, a kollégiumban, ahol kisegítő nevelőnő, délután kezd, s este hétkor végez. Nyolc óra, fél kilenc, amikor hazaér, ágyba kerül. Egyszóval minden megváltozott körülötte. — Szüleimmel szoba-kony- hás lakásban éltfünk, öt gyerek, két felnőtt. Édesapám a debreceni nyomdában szedőként dolgozott egészen addig, amíg nem kapott ólommérgezést. Akkor abba kellett hagynia a munkát. S mert abban a korban voltam — 12 éves — mehettem dolgozni. Summás voltam és mindig ott kerestem, kaptam munkát, ahol szükség volt rá. Nyáron a kertészetben vagy a mezőn, télen pedig a dohánytelepen. Szerettem dolgozni, szerettem azt, ha van munkám. Dolgosnak, igyekvőnek, jó munkaerőnek ismertek, ezért is hívtak mindenfelé. Sohasem voltam szükiben a dolognak. Csak a szám volt nagy,, nem szerettem, ha valakit igazta- lanul bántanak, mellőznek. Ha valakit sérelem ért, hizóny nem hagytam szó nélkül. Ezért volt problémám is bőven. 1942-ben például nem akarták kifizetni a munkabéremet. A vincellér azt mondta, azért, mert beleártom magam abba is, ami nem az én dolgom. Egy darabig hadakoztam, aztán fogtam magam és elmentem szolgáink — Hová? — Hajdúnánásra, egy gazdag parasztcsaládhoz. Elláttam az állatokat, vezettem a háztartásukat. Volt néhány gazdag parasztcsalád akkoriban, de kevés olyan volt, mint az én gazdámék. Úgy éltem náluk, mint a családtag. Ott ismerkedtem meg egy fiúval is, akit aztán elvittek katonának. A levelekben arról írt nekem, hogy a németek nem akarják hazaengedni. Nem voltak lázító szelleműek azok a levelek, bár szocialista 'eszmékkel voltak átitatva. Később beállt vörös katonának. — Tőle hallott először a szocializmusról ? — Nem volt előttem ismeretlen a kommunista eszmevilág, mert korábban az édesapám is beszélt erről. Engem gyakran magával vitt a debreceni nagyerdőbe. Itt találkoztak a kommunisták. Mint gyereknek, nagyon tetszett a szervezeti élet, az is, ahogyan politizálnak, vitatkoznak. Mindenre kíváncsi voltam, ami körülöttem történik. Ezt a későbbiekben is híven meg-1 őriztem. Édesapám arra nevelt, hogy kommunistaként éljek, gondolkodjak. 1945-ben MNDSZ-tag lettem. 1946-ban beléptem a kommunista pártba. Úgy éreztem ott-a helyem. Szervező és agitátor voltam. Mindig őrködtem, hogy senki se zavarhassa a pártértekezleteket, pártgyűléseket. Főztem is a városból kijövő elvtársaknak. Falujáráson sokszor megtámadtak bennünket, volt olyan hely is, ahol nem szívesen láttak, oda aztán többször is elmentünk. Nehéz évek voltak azok, mégis szép munkánk volt, szívesen csináltam. — Szereti az embereket? — Nagyon szeretem Őket Talán azért, mert véleményem szerint nincs nevelhetetlen ember. Különösen a gyerekek nem azok, ezért is vállalkoztam arra, hogy közéjük jöjjek. Megértem, szeretem őket és úgy érzem, ők • viszontszeretnek engem. Ha ész« revenném, hogy nem szeretnek, nem becsülnek, nincsen rám szükségük, nem csinálnám tovább a munkámat És azt hiszem nagyon szomorú, boldogtalan ember lennék., , — Ezek szerint most bolt. dog? — Igen, boldog vagyok, mert az embert a közösség boldogítja igazán. A pénz, akármennyi is van belőle, elkopik. Az emberek megbecsülése mindig megmarad'. — Mi kell ahhoz, hogy meg-' maradjon? — Hittel kell csinálnia azv embernek mindent, a legap-. róbb munkáig és ami talán a legfontosabb, örömmel. Egy dolgot azért sajnálok. — Mit? — Azt, hogy nem tanultam.. Ha vissza lehetne pörgetni' az idő kerekét, tanulnék, mert azt látom itt is a lengyeli; szakiskolában, hogy sok tanult emberre van szükség.. Meg aztán... a tudás teszi teljessé az embert Feljegyezte: VERESS ÉVA Hibril a Himalája fennsíkjaira
