Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-01 / 51. szám
Oktatáspolitika Számadás és számvetés a pártkongresszus tükrében Dr. Polinsxky Károly nyilatkosata A XI. pártkongresszus küszöbén — a teljesség igénye nélkül — az elmúlt négy-öt esztendő néhány oktatáspolitikai törekvéséről, eredményéről és további lehetőségeiről beszélgetett dr. Polinszky Károly oktatási miniszterrel Szőke Sándor, a Magyar Távirati Iroda kulturális rovatvezetője. Ezek a kongresszus előtti términusok természetesen a szám-* adás és a számvetés időszakai is — életünk minden területén. A közvélemény — lévén a közoktatásügy társadalmi, illetve közügy is, részleteiben is ismeri az eltelt időszak intézkedéseit. Miniszter elvtársat ezért most arra kérem: irányítsuk a figyelmet bizonyos nélkülözhetetlen „hátterekre”, mindenekelőtt az úgynevezett szervezeti feltételekre, másképpen: a sokat hangoztatott „szintkiegészítésre’* gondolunk. — Hasznos, hogy éppen ezzel kezdjük. A tények itt is sokat mondanak, még inkább a tények összefüggései. A két és fél esztendővel ezelőtt született oktatáspolitikai párthatározat az „anyagiak” értelmében — a IV. ötéves terv időszakára — csupán részleges hatást gyakorolt, gyakorolhatott. A tanszerellátás érdekében az általános iskolák számára 1973-ban. 1974-ben és 1975-ben egyaránt 60—60 milliót szavazott meg az országgyűlés, illetve a kormány. A lemaradások pótlására kidolgoztuk az alapvető taneszközök jegyzékét minden intézménytípusra. A hiányok felmérése után úgv látjuk, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg célszerű felhasználásával néhány esztendőn belül megnyugtató helyzet teremthető. A IV. ötéves terv teljesítéséről elmondhatjuk, hogy a tervezett óvodai helyek számát a vállalatok, az üzemek, a társadalmi összefogás megannyi cselekvő tette révén messze túlhaladjuk. A tantermek létesítése már ne. hezebb ügy, a tervhez képest csekély lemaradás is tapasztalható. — A két kongresszus közötti időszakban az óvodai hálózat fejlődött a legdinamikusabban. Az eltelt négy esztendőben az óvodába járó gyermekek aránya 54,3 százalékról 66,2 százalékra emelkedett. Számuk 213115-ről 296101-re nőtt. A jelentős túlteljesítés ellenére esztendőről esztendőre igen sok, arra rászoruló gyermeket kellett helyhiány miatt elutasítani. Ugyanakkor az óvodai helyzet javulásával, továbbá az iskola-előkészítő tanfolyamok megszervezésével lehetővé vált, hogy az 1973—74-es tanévben az első osztályba beiratkozott kisdiákoknak már több mint 90 százaléka részesüljön szervezett iskolai . előkészítésben. A gyógypedagógiai oktatás, ban részesülőig száma 28 300- ról 32 552-re nőtt. Iskoláztatásukat a bentlakásos intézmények helyeinek emelkedése, továbbá az úgynevezett kisegítő iskolai hálózat bővülése tette lehetővé. Az általános iskolás fiatalok létszáma ebben az időszakban 140 ezerrel csökkent. A tanköteleseknek 98,2 százaléka iratkozott be az általános iskolába az 1974—75. tanévre. A tavalyi tanév végéig — 14 esztendős korig számítva — 79,9 százalékuk végezte el az általános iskolát. Mivel a tankötelezettség a 16. életévig tart, a következő két évben még mintegy 10 százalék eredményesen befejezi alsófokú tanulmányait. A további 10,1 százalék azonban általános iskolai végzettség nélkül kezd dolgozni. A szakrendszerű oktatásban részesülő felsősök aránya 94,3 százalékról 96,6 szá. zalékra növekedett. Ezzel egy időben — lényegében — megszüntettük a negyvennél nagyobb létszámú tanulócsoJSJQISjH4^ 1975. március 1. portokat. A tantermek gyarapítása — mennyiségében — megfelel a kitűzött céloknak. Az általános iskolás diákotthonokban 1969—70-ben még mindössze 6431 gyermeket tudtunk elhelyezni, 1973—74- ben viszont már 8351-et. Ez alatt az 5 év alatt a diákotthonok száma is 90-ről 114-re emelkedett. Míg 1969—70-ben az általános iskolás diákoknak 17,3 százaléka lehetett csupán napközis, 1973—74-ben már 25,1 százalékuk, vagyis átlagosan minden negyedik tanuló. Az általános iskolát befejező fiatalok az úgynevezett középfokú oktatási intézményekben — és ebbe a szakmunkásképzők is beletartoznak — 1969—70-ben még csak 83,7 százalékos arányban tanultak tovább, az elmúlt tanévben már 90 százalékuk folytatta tanulmányait. A múlt tanévben a 14—18 évesek közül a gimnáziumokban 26,5, szak- középiskolákban 28,9, szakmunkásképzőkben pedig 46,6 százalék tanult. Tovább foly. tatódott a középiskolák szerkezeti átalakulása, aminek! eredményeként az első osztályba felvett szakközépiskolások aránya 46,7 százalékról 51,3 százalékra emelkedett. Ez tehát azt jelenti, hogy ma már az elsős középiskolások sorában több a szakközépiskolás, mint a gimnazista. MlncJ-nWI tudja, mindenki tartly, hnijv a szocialista nevelésügy feladatainak megvalósíA független, szabad demokratikus Magyarországért folyó harc fő erejét a dolgozó nép legjobbjai alkották, élén a Kommunisták Magyarországi Pártjával. A kommunisták már a háborúba lépés előtt, még inkább utána jól látták, hogy a háborúval nemcsak a reakció, hanem a nemzet is elpusztulhat. Mindent félretéve tehát az egész nemzet, valamennyi, a Hitlerrel való háborút elutasító magyar összefogására szükség van, legyen az akár munkás, paraszt, hivatalnok, burzsuj. vagy birtokos, keresztény vagy zsidó, ma. gyár vagy nem magyar nemzetiségű. Újabb Muhi, Mohács és Trianon elhárítása érdekében a Kommunisták Magyarországi Pártja felhívással fordult a nemzet egyeteméhez szorgalmazva „az ország szabadságának a megvédése érdekében minden németellenes és haladó politikai erővel való együttműködést”. Hangsúlyozza a felhívás, hogy „az azonos célért felsorakozó erőknek az ország fennállását fenyegető veszély közelségében nem szó' t1 ''■''’mást felemész. feniök, hanem együttműkötásában az egyik legfontosabb tényező a pedagógusok személyisége. Ha elfogult lehetnék, személy szerint azt állítanám: a legfontosabb. Másként szólva, nem mindegy, hogy ki tanít, még inkább: ki nevel? — A politikus politikusán fogalmaz, az újságíró újságíróként. De lényegében egyetérthetünk. Az egész oktatásügy korszerűsítése, annak feladatai elsősorban a pedagógusok ideológiai-politikai-peda- gógiai felkészültségétől, fel- készültségük színvonalától, a pedagóguspálya társadalmi presztízsétől és a nevelők közérzetétől, nem utolsósorban a pedagóguslétszámtól függ. A személyi feltételek biztosítására a pedagógusokat képző intézmények felvételi keretszámát — a lehetőségek határai között — lényegesen megemeltük. Ennek ellenére sincs elég pedagógus. külsősen az általános iskolák nlsó tagozatában, egyes felsős szakokon és az óvodákban. Az elmúlt tanévben 16 450 óvónő és 64 600 általános iskolai tanító, szaktanár dolgozott alsófokú intézményeinkben. A képesítés nélküli pedagógusok alkalmazását egyelőre nem tud'uk felszámolni. A pályázati rendezer az úgvne. vezett finomítások ellenére sem hiztosítia az egyenletes és a szükségleteknek megfelelő létszámot.1 A nyugdíjasok reaktivitása — ismételt munkába állítása — sem eredményezett jelentős változást. Az déssel kölcsönösen erősíteniük kell egymást”. A kommunisták felismerték azt is, hogy e tragikus időszakban nem elég csak a demokratikus erők számbavétele, egy második kiadású Márciusi Front megteremtése, hanem az összes Hitler-ellenes erőket tömörítő Nemzeti Harci Frontra, vagy közismertebb nevén Függetlenségi Frontra van szükség. Adódhatnak az ország életében olyan válságok — írták —, amelyek elhárítására „egész széles — mondjuk ki a szót — nemzeti összefogásra van szükség”. Mégpedig olyanra, amilyen az 1848-as szabadságharcban bontakozott ki, amikor „a nép egyszerre harcolt a haza ezer. éves földjéért, a sajátjáért, jobbágytelkének biztosításáért”. Minden kommunistát és a népfront célkitűzéseinek korábban már megnyert hazafit a kommunista párt e feladat valóra váltásának szolgálatába állított. A börtönök, intemálótáborok és akasztóiak árnyékában szinte ember- feletti energiával láttak hozzá a feladatok megoldásához. Lehetetlennek tűnő helyzeóvodákbar. 1969-ben 1054 képesítés nélküli dolgozott (a teljes létszám 9 százaléka), 1973-ban már 3334 (azaz az óvónők 20,3 százaléka). — Az általános iskolákban 1969—70-ben 2700 (az itt dolgozó pedagógusok 4,3 százaléka), 1973—74-ben már 3780 (5,5 százalékuk) képesítés nélküli tanító vagy tanár alkalmazására kényszerültek a tanácsok, illetve az intézmények vezetői. Társadalompolitikai értelemben feltétlenül szükséges hangsúlyozni, hogy a képesítés nélkülieket túlnyomórészt az amúgy is hátrányos helyzetben levő kisebb települések óvodáiban, iskoláiban alkalmazzák. Annak érdekében, hogy a különböző területek közötti színvonalkülönb, ségek javuljanak, az eltelt időszakban több intézkedést is életbe léptettünk. Az 1972 —73-as tanévtől kezdve bevezettük a középfokú óvónőképzést, most pedig fokozatosan növeljük az így képzettek számát. Emellett segítettük és gyorsítottuk a képesítés nélküliek oklevélszerző képzését is. — Ezúttal nem elemzem a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülésére hozott intézkedéseinket. Csupán emlékeztetek arra, hogy Apáczai Csere János-díjat alapított a Minisztertanács, minden eddi. ginéi többen kapnak jutalmat, kitüntetéseket. Bérrendezést hajtottunk végre, munkaidő-, lekben, sok esetben az ősz. tályharc túlsó partján állókkal közvetlenül vagy közvetve vitázva érték el, hogy 1941. nyarán a még kevesek által képviselt gondolat 1941. őszére az egész ország németellenes közvéleményét lassan átalakító és a nemzeti összefogást országos üggyé formáló erővé váljon. Még az e problematikával foglalkozó kutatók számára is szinte rejtély, hogy hogyan vált lehetővé 1941. nyarán: a kommunisták által zászlót bontott nemzeti összefogás politikáját hónapokon keresztül baloldali és német- ellenes polgári lapok — Népszava, Magyar Nemzet, Szabad Szó, Független Magyar- ország, Kis Újság stb. — hasábjain, ha „virágnyelven” is, központi problémaként szerepeltetni. 1941. őszén a kommunisták szorgalmazására már mind többen sürgették, hogy az „elméleti vitát gyakorlati kérdések felé tereljék”. Sürgették a „mi oldalunkon jelentkező erők tömörítését” és „egy új politikai front megalakulását”. 1941. október 6-i Batthyány téri, november 1-i Kerepesi úti temetőben lezajlott antifasiszta tüntetés, a közös megnyilatkozások a Népszava karácsonyi számában, a különböző antifasiszta kultúrmegmozdu- lások, ahol ezrek és ezrek értették meg a József Attilától „kölcsönzött” verssorok időszerűségét és lényegét: Adj emberséget az embernek Adj magyarságot a m.agyamak Hogy mi ne legyünk német gyarmat. Ezek az előadások a nemzeti összefogás politikájának fórumává és a nemzeti függetlenség melletti lelkes politikai demonstrációkká váltak. illetve óraszámcsökkentést ve^ zettünk be. A személyiségfejlesztés, a nevelés valamennyi korosztálynál hangsúlyt kapott az eltelt időszakban. Nyilvánvalóan azért is, mert az eredmények nem egészen kielégitőek. Az intézkedések, a kezdeti lépések közismertek. Ezúttal a felsőoktatás nevelésügyének egy sajrtos területéről, a marxista—leninista képzésről beszélgessünk. — Az utóbbi esztendőkbeni a marxizmus—leninizmus oktatása jobban figyelembe veszi az egyetemeken és főiskolákon az adott intézmény jellegét. AZ eddigi tapasztalatok máris azt igazolják, hogy a hallgatók érdeklődése megnőtt a világnézeti-politikai kérdések iránt, a marxizmus—leni- nizmust nem mint kötelező tárgyat tanulják, hanem ab. ban a meggyőződésben, hogy* ez leendő hivatásuk, szakmájuk eredményes gyakorlásához nélkülözhetetlen ismereteket nyújt és helyes irányú szemléletet formáL A marxizmus—leninizmug oktatása egyúttal gyakorlatibbá, a mindennapi élet, a közélet valóságainak feltárójává vált. Másképpen szólva: az oktatás ebben az értelemben is közelebb került a szocializmus gyakorlatához, a korábbinál meggyőzőbben ad választ napjaink világnézeti- társadalmi kérdéseire, a diákokat minden eddiginél eredményesebben készteti a szó. cialista elkötelezettségre. Mindebből persze még nem következik, hogy a nevelés, az oktatás már mindenben megfelelne a mindinkább ki, teljesedő igényeknek. Példád ul nem mindig tart lépést a hallgatók érdeklődésével. Sohasem szabad — ebben az értelemben sem — a valóságtól elszakadnunk, és irreális ábrándokat kergetnünk. (MTI) A fenti előzmények után 1942. tavaszára az antifasiszta erők táborában megértek a feltételek „a cselekvő együttműködésre”. S így februárban a KMP kezdeményezésére megindultak a tárgyalások egy közös szerv létrehozására. 1942. március elején megjelent a Magyar Történelmi Emlékbizottság felhívása, amely közös harcra, a közelgő nemzeti ünnep antifasiszta szellemben való megünneplésért hívott fel. A felhívást aláírók között kommunisták, szociáldemokraták, különböző pártállású újságírók éppúgy megtalálhatók, mint egyes szak- szervezeti vezetők, kisgazda- párti politikusok, képviselők, vagy művészek. 1942. március 15-én a Pe- tőfi-szobornál és a környező utcákon lezajlott — a háborúi alatti legnagyobb — antifasiszta tüntetés a másik Magyar- ország jelenlétét mutatta, azét • a Magyarországét, amely háború helyett békét, fegyverek helyett kenyeret, zsarnokság helyett demokráciát és földet követel. A kormány a tüntetés után a kegyetlen megtorlás és a mézes madzag jól ismert módszeréhez nyúlt. A kommu. nisták százai kerültek börtönbe és internálótáborba. Rózsa Ferencet. R“zi Károlvt. Schön- herz Zoltánt, Borkanvuk Alexát és még sok más társukat meggyilkolták. A baloldali szociáldemokraták, szak- szervezeti vezetők százait frontra küldték, a polgári demokraták pedig állandó rendőri zaklatásoknak voltak kitéve. Azok, akik hailandónak mutatkoztak a KáUay-kor- mánnyal együttműködni egy eleve kudarcra ítélt „hintano- litikában”, morzsákat kantak a kormánytól, hogy azután vele eavütt egy országot veszítsenek el. (Folytatjuk.) Pintér István:
