Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-26 / 72. szám
Hangnem és demokratizmus KSZEtanácskozás A hangnem látszatra csupán formai dolognak, a modor kérdésének tűnik. Ha azonban a vezetők és a beosztottak között uralkodó hangnemről van szó, akkor már társadalmi, politikai kérdéssé válik. / A hangvételben ugyanis kifejeződik az emberek megbecsülésének, tiszteletének mértéke. Az, hogy a vezető megbecsüli-e munkatársait, az ügyintéző megadja-e a tiszteletet az ügyes-bajos dolgaiban eljáró ügyfélnek, nem mellékes tényezője a társadalmi demokratizmus érvényesülésének. A stílus árulkodik. A hanghordozásból következtetni lehet, hogy a vezető, az ügyintéző a közösség szolgálatában látja-e tevékenysége célját és értelmét, vagy pedig mások fölött állónak érzi magát, olyannak, aki több, nagyobb másoknál, s ezért jogában áll sérteni, leckéztetni, kioktatói. r TÁRSADALOM- [ POLITIKAI [ KÉRDÉS Mindenkivel előfordulhat természetesen, hogy olykor in. gerültebb, s emiatt „felmegy benne a pumpa”. De ahol polgárjogot nyer, meggyökeresedik a ■ bántó, lekezelő hangnem, ahol áz érdemben és tartósan kihat az emberek közötti viszonyokra, ott már társadalompolitikai kérdésről van szó, s ebben az értelemben kell vele foglalkozni. Nem véletlen tehát, hogy jó néhány pártszervezet beszámoló, illetve vezetőségválasztó taggyűlésén szóba került ez a téma. Több alapszervezetben oly módon, hogy a vezetőség elmondhatta: a kommunista kollektíva erőfeszítéseinek eredményeként a vezetők és beosztottak viszonyát, az embereket tisztelő demokratikus hangvétel jellemzi. Néhány helyen viszont kritikai észrevételek jelezték, hogy a lekezelő hangnem továbbra is gondot okoz, egyes párttagok joggal bíráltak magukról megfeledkező, önteltté vált munkahelyi vezetőket. Másutt a munkások egynémely hivatal tisztviselőinek lekezelő, fölényeskedő viselkedését tették szóvá és az illetékes pártszervek közreműködését, intézkedését kérték a jelenség megszüntetéséhez. Ha előbbre akarunk jutni a szocialista demokratizmus elmélyítésében, feltétlenül szükséges, hogy a pártszervek, alapszervezetek nagyobb figyelmet szenteljenek az embert tisztelő hangvételnek. Hiszen a munkás tulajdonosi szemléletét, az állampolgárnak a népi államhoz fűződő viszonyát nem csekély mértékben befolyásolja, hogy a munkahelyi vezető vagy a hatóság képviselői milyen hangon tárgyalnak. Az erre vonatkozó tapasztalatok erősíthetik a politikai tömegmunka érveinek súlyát, érzelmileg alátámaszthatják azokat, de csökkenthetik, le is ronthatják meggyőző erejüket. Már csak ezért is szükséges a pártpolitikai munka eszközeivel is szüntele. nül terjeszteni, erősíteni azt az igazságot, hogy a hatalom munkás jellege, népi jellege megköveteli a vezető és a beosztott, az ügyintéző és ügyfél kölcsönös tiszteletét és az azt kifejező demokratikus hangvételt. OBJEKTÍV TÉNYEZŐK Milyen dolgokon múlik ennek elérése? Kétségtelenül közrejátszanak itt „objektív” tényezők is, más szóval a munka feltételei, körülményei. Ahol akadozik az anyagellátás, nem szállít időben a kooperációs partner, szervezetlenségek adódnak a munkában, ott óhatatlanul idegesebb a légkör. Ahol bürokratikus megkötöttségek akadályozzák az ügyintézést, túlszabályozások nehezítik az ésszerű megoldást, ott az íróasztal mindkét oldalán természetszerűen élesedik a hangvétel. Ezen a fronton is fel kell venni a küzdelmet, de a legtöbb — ez bízvást állítható — a szemléleten múlik. A pártszervezetnek elsősorban ezt kell formálnia, példaképül állítva a kedvezőt és bírálva a helytelent. Amikor a dolgok általában jól mennek, a munkában sikerek születnek, az elbizakodottság fokozottan fenyeget. Ez az elbizakodottság újjászülhet olyan „ősi” tulajdonságokat és szokásokat, amelyek a szocialista demokratizmustól idegenek, de a múlt örökségeként még hordozzuk őket magunkban. Lappangva, rejtve még ott él egyesekben a hajlam az úrhatnámságra, a gőgre, a hatalmaskodásra. S adott körülmények között ez nyíltan is felszínre kerülhet, eluralkodhat egyik-másik emberen. TISZTSÉG ÉS TISZTSÉGVISELÉS Korábbi érdemekre való tekintet nélkül fellépni az ilyen jelenségek ellen — a pártpolitikai munka, á kádermunka fontos feladata. De még fontosabb, hogy a párt- szervezetek megelőzzék az ilyen helyzetek kialakulását, hogy meggyőző szóval, idejében elhangzó figyelmeztetéssel, a vezetők folyamatos nevelésével elejét vegyék bármiféle hatalmaskodásnak, kiski- rályoskodásnak. Legjobb ellenszere ennek az olyan légkör, amelyben tisztségét — legyen az bármilyen jelentős — betöltője, a köz szolgálatának tekinti. Az ilyen magatartás alapvető összetevője a közérdek gondos óvása, a törvények és előírások betartásának szigorú megkövetelése, illetve az emberek megbecsülése, személyiségük és méltóságuk tiszteletben tartása. A szocialista demokratizmus erősítése ilyen légkört, ilyen szemléletet igényel. S — nem utolsó sorban — az ilyen légkörnek megfelelő, azt tükröző hangvételt is. GYENES LÁSZLÓ Szekszárdon (Folytatás az 1. oldalról) T daságok a múlt évben 325 millió forintot ruháztak be. A gépek üzemeltetése, szervizellátása és javítása magával hozza új műszaki javítóbázis megteremtését: ezt egyszerű gazdasági egyesülés formájában teremtik meg, amelybe a társgazdaságokon kívül a területileg érdekelt ellátó vállalatok is társulnak. A gyakorlott, kellő irányító-^ szervezőkészséggel rendelkező szakembereknek is sok újat mondott dr. Felleg János, keszthelyi egyetemi tanár, „Az iparszerű termelési rendszerek munkaszervezési kérdései” című előadásában. A vetőgéptípusok teljesítménye, kiszolgálása, a tőszámbeállítás sokoldalú összefüggése, a kombájnokhoz kapcsolódó szállítójárművek száma, a velük dolgozó emberek mindennapi közérzete — egyszóval, mindent átfogó, mindenre kiterjedő vezetői szemlélet került „terítékre”. Ha csak a kétnapos program előadóit felsoroljuk — Bölöni István, az MGI igaz- gatóhelyettese, dr. Győrffy Béla, a Martonvásári Kutató Intézet osztályvezetője, dr. Konkoly István, az Agrotröszt vezérigazgató-helyettese, Péter Béla, a MÉM STAGEG-osz- tályvezetője, dr. Ivancsies József, szakszolgálati állomásvezető, dr. Németh János, GKI, Szeged — már kitűnik, a KSZE mennyi újat, hasznosítható! ad a két nap alatt a partnergazdaságok termelés- irányítóinak. B. 1. SO ér- SO történet Az én életem nagyobb része a .felszabadulás óta telt el, de ami előtte volt, azt sosem fogom elfelejteni, az emlékek valószínűleg örökre elkísérnek. Dombóvárról 1938-ban kerültünk Bonyhádra. Apám szegény, zsidó ember volt, az Ausch nagykereskedő alkalmazottja. Anyái részről azt is mondhatnám, hogy a zalai gyepűkről származom, szüleim vegyes házasságban éltek. Hárman voltunk, vagyunk testvérek. Apómat 1939-től kezdve hétszer hívták be, mindegyik alkalommal munkaszolgálatosként volt a fronton. Szörnyű halált halt. Mi itt Bonyhádon már szabadok voltunk, amikor neki Veszprémben sikerült megszöknie alakulatától. Egy városszéli házban kapott menedéket, ételt, szállást egy jószándékú juhászcsaládnál. Ruhát azonban már nem tudtak adni neki, így történt, hogy a sáncásásra kényszermunkások után razziázó nyilasok elfogták. Egész éjszaka kínozták és másnap a veszprémi piactéren közvetlen közelről tarkón lőtték. Testét felakasztották, nyakában egy táblával: „ így járnak a szökött katonák 1” Sokáig eltemetni se engedték, '.mikor igen, akkor is csak ry borpbatölcsérbe. Sírját a elybeliek segítségével később negtaláltuk, holttestét hazahoztuk. A felszabadulást mi, a családban úgy vártuk, akár a Messiást. Nekünk, nekem mondhatott a propaganda amit akart, bőrömön tapasztaltam a megkülönböztetést. Ez óhatatlanul dacot nevel ki az emberben. A bonyhádi katolikus iskolába jártam, a Rákóczi utcai volksbundisták gverekei sokszor inzultáltak. Nem voltam túl erős gyerek, de hosszú, magas és ahogy tudtam, verekedtem. Utólag se akarok azonban általánosítani. A németek között akadt sok rendes ember, a helyi plébános pedig, sőt még egy csendőr őrmester is igyekezett kímélni bennünket. Nagyanyám azonban Auschwitzban pusztult el és rokonaink is szétszóródtak. Én, a 4 éves öcsémmel hetekig minden éjjel vártam, hogy elhurcoljanak. Anyámra szakadt a három gyerek nevelésének terhe, aki a maga négy elemijével a Peterman n-G laser féle „Glória” cipőgyárban lett munkás. Jó munkás volt, rövidesen már szinte minden gépen dolgozott, „beugróként” hasznosították. Az államosítás után élmunkás-kitüntetést is kapott. Én jó tanuló voltam, de stréber soha. Otthonról annál különb motivációt, hogy „Tanulj, fiam!”, soha nem kaphattam, nem is kaptam. Leszámítva talán a rajzolást és a kézügyességet, ami az egész családunkra jellemző. Ma is fúrófaragó ember vagyok, talán más pályán is megálltam volna a hel vemet. Az építészet például mindig vonzott. Az ősztálytársaim korábban, épp a jó tanulmány^ előmenetelem miatt, „jegyzőnek” csúfoltak. Ez ma már bizonyára nehezen érthető, olyasvalami rejtőzhetett mögötte, hogy akinek eny- nyire jó a bizonyítványa, az még ilyen „magas” állásba is eljuthat. Mindez persze a mi Rákóczi utca 22. szám alatti, téglapadlós, ásatag, bérelt lakásunkban álomnak is valószerűtlen volt. öt elemit végeztem és az anyám inasnak szánt a cipőgyárba. ,.Hárman vagytok, nincs nekem annyi pénzem, hogy fizessem utánad a tandíjat!’’ — mondta. Már a felszabadulás után voltunk ugyan, de az egyházi kezelésben lévő középiskolák — Bonyhádon kettő is volt — tandíja számunkra elérhetetlen magasnak tetszett. Felvételem el volt intézve a tulajdonosokkal és én elkísértem az anyámat a gyár kapujáig. Azt hiszem minden ember életében elkövetkezik egy pillanat, amikor felnőtté érik. Kinél előbb, kinél később. Számomra ez a rövid út volt a sorsdöntő. Ami korábban természetes volt, arra most villanásszerűen rádöbbentem. Én tulajdonképpen szeretek tanulni és ki akarok emelkedni. Valósággal összeomlottam és nem mentem be a gyárba. Anyám se keveset töprenghetett, de amikor hazajött, így szólt: „Mégis vállalom!” Az ágostai hitvallású evangélikus főgimnáziumba iratkoztam, amelynek akkor Rózsa Sándor volt az igazgatója. Régi tanáraim közül a magyar szakos Keré- nyi (Kunz) Henrik bácsi, a latint tanító Gömöri József, a testnevelő Boros Dezső él és a természetrajzos Merész Kon- rád is, akinek az apja. Merz tanár úr a rajzot tanította. Furcsa időszak volt, az oktatás átszervezésének kora. így történhetett, hogy másodikos gimnázistákból máról holnapra ismét általános iskolás felsősökké változtunk. Ekkor léptették életbe a kötelező nyolc- osztályos általános iskolai oktatást, de hogy őszinte legyek, ez bennünket nem nagyon izgatott. Nemcsak az átszervezés terén voltunk elsők, hanem mi lettünk az első úttörők is. 1953-ban jó rendűre érettségiztem és a szegedi tudomány- egyetem természettudományi karára iratkoztam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a tanári elhivatottság vonzott. Sokkal inkább kedvenc tárgyam, az ábrázoló geometria. Bár valami már korábban motoszkálhatott bennem, hiszen a középiskolában nagyon sok osztálytársamnak segítettem a tanulásban, korrepetáltam őket. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy ami nekem olyan természetes — az ábrázoló geometriára gondolok — az másnak miért nem az. A tanári pálya iránti hajlandóság egyetemi tanulmányaim utolsó két évében tudatosodott. Mondhatnám úgy is, hogy a korábbi hajlandóság kitűnő professzoraim és az egyetem jó légköre segítségével ekkor vált céllá. Abban azonban megkötöttem magámat, hogy én sehová el nem. ! megyek tanítani, csak és kizá- : rólag Bonyhádra. István József elvtárssal, a megye akkori személyügyi előadójával éppen eleget tusakodtunk ezen. 1957-ben kaptam meg a diplomámat, szeptember 1-én lettem a mai Vörösmarty általános iskola VII/B. osztályának főnöke. Ez volt életemnek talán egvik legszebb éve. Szerettem a gyerekeket, akiknek Huszonegyedik történet. Elmondja: Schwarz Tibor. Született: Dombóvárott, 1934-ben. Állandó lakása: Bonyhád, Bem utca 13. szám. , Családi állapota:/nős. Szakképzettsége: matematika-fizika szakos középiskolai tanár. Beosztása: gimnáziumi igazgató. Munkahelye: Petőfi Sándor Gimnázium, Bonyhád. Édesapja foglalkozása 1945 előtt: kereskedelmi alkalmazott. java része ma már családos ember, és úgy érzem ők is szerettek engem. A következő évben kollégiumi nevelőtanári állást kaptam és a gimnáziumban óraadóként taníthattam matematikát, fizikát és ábrázolót. Szigorú ember hírében álltam, ebből nem kevés súrlódásom támadt, voltak akik maximalistának kiáltottak ki. 1960-ban, két héttel a feleségem érettségije után, megnősültem. A feleségem gyógyszertári asszisztens, itt Bonyhádon. Egy évvel később szolgálati lakást kaptunk,: 1Ö69- ben pedig pedagóguskölcsön- nel házat kezdtem í/iíteni. Azért fogalmazok így, mert igazság szerint ez az építés részben még ma is tart. Három gyermekem van; Veronka 1961-ben, Kati 1964-ben, Tibor pedig 1971-ben született. 1965-ben vettek fel a párt-, ba, kilencedik éve vagyok a" régi iskolám igazgatója. A gimnázium fennállásának 175.. évfordulója 1931-ben lesz. Azt, hogy akkor igazgatói posztot töltök-e be, nem tudhatom, de azt hiszem nem is ez a fontos. FELJEGYEZTE; ORDAS IVÁN
