Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-23 / 70. szám
/ \ egész területén biztosítani kell a marxizmus—leninizmus egyértelmű érvényesülését, az an- timarxista nézetekkel szemben folytatott viták kibontakoztatását Minden szinten javítani kell a világnézeti oktatás és nevelés tartalmát és formáját Elsőrendű feladat az általános iskolai és a szakmunkásképzés fejlesztése, az iskolák közötti színvonalbeli különbségek r (Folytatás a 4, oldalról). Ä határozat kimondja, hogy szocialista építésünk vezető ereje a párt. A X. kongresz- szus óta eltelt időszakban pártunk vezető szerepe érvényesült E vezető szerep még hatékonyabb érvényesítését követelik meg a szocialista építés soron lévő feladatai, a tár. sadalmi viszonyok és folyamatok tudatos alakítása. Ennek feltétele, hogy a párt politikája minden szinten következetesen megvalósuljon, a párttagok gyarapítsák eszmei, politikai felkészültségüket, javuljon az ideológiai munka, szilárdabb legyen a pártfegyelem. A párt sikeres tevékenysége eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egységén alapul. Az egység magasabb színvonalra emelése folyamatos munka és állandó kötelesség. Ezt pártszerű vitákkal, a téves nézetek bírálatával, cáfolatával, a párt álláspontjának kifejtésével és gyakorlati megvalósításával kell elérni. Pártunk hű a demokratikus centralizmus lenini elvéhez' — huzza alá a határozat. Továbbra is biztosítani kell a pártéletben a lenini normák, a kollektív vezetés maradéktalan érvényesülését. A demokratikus vitát követő döntés után, a határozatok egységes értelmezése alapján, a párt minden tagjára és funkcionáriusára kötelező a határozatok melletti elvszerű, érvelő kiállás és az egységes cselekvés. A határozat hangsúlyozza az ellenőrzés fontosságát, s hozzáfűzi, hogy a beszámolási időszakban szerzett tapasztalatok alapján a Központi Bizottság az új kongresszusi ciklusok félidején a jövőben is értékelje átfogóan a kongresszusi határozatok végrehajtásának helyzetét. A határozat a továbbiakban kimondja, hogy a szükséges stabilitás fenntartásával, a káderek tervszerű cseréjével javítani kell a párt- és állami vezető szervek összetételét. A választott szervekbe több fizikai dolgozó, fiatal és nő kerüljön. Változatlanul érvényes az az álláspont, hogy pártonkívüliek pártfunkció ki. vételével, minden tisztséget betölthetnek. A párt a dolgozóknak, elsősorban a munkásoknak a legjobbjait veszi fel tagjai sorába, azokat, akik meggyőző- déses hívei szocialista társadalmunknak, akik élei} járnak a munkában, akik a szocializmus elvei szerint élnek. A határozat kimondja, hogy a párt eszmei, politikai és cselekvési egységének erősítése érdekében 1975-bén elő kell készíteni és 1976 végéig be kell fejezni a párttagsági könyvek cseréjét. A munkáshatalmat erősíti, a szocialista építés hatékonyságát növeli, ha minden állami szerv, társadalmi szervezet rendeltetésszerűen, önálló arculattal működik, s mind nagyobb felelősséggel vesz részt a politikai irányvonal kialakításában és megvalósításában. A párt továbbra is erőteljesen támaszkodik a szakszervezetekre, s elvárja, hogy a csökkentése. Alapvető követelmény a fizikai dolgozók gyermekeinek hathatós tanulmányi segítése valamennyi iskolai fokozatban. A határozat megállapítja, hogy gyarapodott az elmúlt években népünk műveltsége. A fő feladat, hogy tovább erősítsük a közművelődés világnézeti hatását, különös gondot fordítsunk a munkásosztály tudatának gazdagítására, kultúráló- dúsára. ' szakszervezetek politikai befolyásukkal, mozgalmi eszközeikkel is segítsék a termelési feladatok sikeres teljesítését, a korszerű technika bevezetését, a haladó termelési mozgalmak elterjedését, a munkakörülmények javítását, a munkahelyi demokrácia kibontakozását. Minden szinten éljenek jogaikkal, képviseljék és védjék bátrabban a dolgozók érdekeit, lépjenek fel A párt nemzetközi kapcsolatait elemezve a határozat rámutat, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt megkülönböztetett jelentőséget tulajdonit a szovjet testvérpárthoz fűződő viszonyának és a sokoldalú,, mély internacionalista kapcsolatokat minden téren fejleszti. A Szovjetunió Komunista Pártja jár a társadalmi haladás élén, a legtöbbet teszi a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődéséért, forradalmi elméletünk lenini örökségének megvédéséért és gazdagításáért. Pártunk ápolja és erősíti kapcsolatait a szocialista országok közösségének minden testvérpártjával; még szilárdabbra ötvözi országaink és népeink barátságát, fejleszti egvüttrnűköd ősünket. Pártunk kész további erőfeszítésekkel hozzájárulni az imperializmus ellen a tőkés világban harcoló erők tömörítéséhez, a közös akciók sikeréhez. Szélesíti kapcsolatait, erősíti szolidaritását a tőkés világ és a fejlődő országok marxista—leninista pártjaival; támogatja az impe- rialistaellenes összefogás érdekében kialakított együttműködésüket más haladó politikai erőikkel. Pártunk a két- és sokoldalú találkozókon rendszeresen kicseréli tapasztalatait a többi testvéroárttal, és az új követelményeknek, feladatoknak megfelelően összehangolja velük munkáját. Aktívan fellép a kommunista és munkáspártok soron következő nemzetközi tanácskozásának előkészítéséért és összehívásáért A kongresszus megállapítja, hogy a kommunista mozgalom sorainak szorosabbra zárása, valamennyi imperia-PstaeTlenes erő tömörítése elválaszthatatlan az oTvooTtunizrrp’s jobb- és ..baloldali”, s az úgynevezett ú (baloldali válfajai ellen vívott elvi-politikai harctól. Határozottan vissza kell utasítani a szocialista országok és a nemzetközi kommun,ista mozgalom egvségére különösen veszélyes soviniszta, nacionalista és «znvjetellene* nézeteket. Elítél tűk a maoista vezetés nézetrendszerét és politikai gyakorlatát, amelv eltorzítja a nemzetközi osztályharc valódi Törvényt kell alkotni, mely összefoglalja a közművelődés céljait és feladatait, s gondoskodni kell a törvény végrehajtásának feltételeiről. Az egyes művészeti ágakban értékes művek születtek. Még határozottabban támogatni kell a szocialista eszmeiségű. közéleti elkötelezettségű irodalmat és művészetet. A dolgozó osztályok a szocializmus építésének központi kérdései kapjanak jelentőségüknek megfelelő szerepet a művészeti alkotásokban. a törvények, rendeletek megtartásáért. Az ifjúság körében folyó eszmei, politikai nevelésben növelni kell a társadalom minden szervezetének, minden tagjának felelősségét és aktivitását. A párt támogatja a KISZ politikai jellegének és mozgalmi vonásainak tovább, fejlesztését szolgáló törekvéseket és intézkedéseket. A KISZ- szervezetek neveljék fiatalsátartalmát, céljait, és arra irányul, hogy megbontsa a szocialista közösség, a nemzetközi gunkaí önállóságra, kezdeményezésre és kötelességtudásra, A párt alapszervezeteiben javítani kell a KISZ pártirányítel Seit A nők helyzetéről szóló párt- határozat megvalósítása társadalmi összefogással sikeresen liaLad. Erre építve, következetesebben kell érvényesíteni a nők egyenjogúságát a munkahelyek, betöltésében, a képzésben, az anyagi elismerésben. A választott testületekben és a gazdasági vezető tisztségekben egyre több a nő, s számukat tovább kell növelni. A tényleges egyenjogúság megteremtése érdekében további intézkedésekre és hatékonyabb tudat- formálásira van szükség. A párt szövetségi politikájának kerete a Hazafias Népfront-mozgalom. A szocialista nemzeti egység teljes kibontakoztatása azt igényli, hogy fokozódjék a Hazafias Népfront társadalmi, politikai szerepe. A népfront segítse belső építő- munkánkat, mozgósítsa az állampolgárokat a függetlenségükért és szabadságukért harcoló népekkel való szolidaritásra, a nemzetközi biztonság megszilárdításáért, a békéért vívott küzdelemre. kommunista és munkásmozgalom, az antUmperialis.ta erők egységét. Ja jelentette; tervüket megtetézték, hárommillió téglával gyártottak többet, s anyag- költségüket három százalékkal csökkentették. A lakosság ellátásának javítását, az áruforgalom növelését tűzték célul a Szentgotthárdi ÁFÉSZ dolgozói, s — mint táviratuk bizonyítja — feladataiknak maradéktalanul eleget is tettek. „1975-ben 450 000 tonna szenet termelünk” —■ írták a Borsodi Szénbányák fekete- völgyi frontján dolgozó szocialista bányászbrigádok; a Mátraaljai Szénbányák Thorez bányaüzemének dolgozói kommunista műszakjaik eredményeiről számoltak be. Az ajkai bánya dolgozói a kongresszus tiszteletére 32 000 tonnával fejtettek többet a tervezettnél, szocialista brigádjaik pedig 1350 társadalmi munkaórát dolgoztak a városért. A táviratban három generáció üdvözölte a kongresz- szust: A köszöntő sorok feladói között ott voltak a munkás- mozgalom régi harcosai, közöttük az Egyesült Izzó veteránjai, a szocializmus felépítésén munkálkodó derékhad, a nagyüzemi munkásság képviselői, közöttük Csepel dolgozói, s az ifjabbak-legifjab- bak, az úttörők, KISZ-esek, például az újpetrei Petőfi Sándor úttörőcsapat tagjai, s a forradalmi Viharsarok 25 000 ifj úkommunistá j a. Balogh Mihályné munkás, a Debreceni Ruhagyár PB titkára, Bálint József munkás, államtitkár, a KSH elnöke, Benke Valéria tanár, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának vezetője, Benkei András munkás, belügyminiszter. Pártunk a társadalmi haladás érdekében a forradalmi szolidaritás, az egyenjogúság elvei alapján fejleszti kapcsolatait az amtiimperialista erőkkel, a nemzeti demokratikus pártokkal, a hazájuk függetlenségéért, szabadságáért hax-, coló felszabadító mozgalmakkal. Együttműködésre törekszünk a szocialista és szociál- demokrata párto local a nemzetközi enyhülés és biztonság erősítése, a munkásosztály akcióegysége érdekében, minden lehetséges (kérdésben és terül®-, ten. Mély meggyőződésünk, hogy a kommunista és munkásmozgalom egysége, a (béke erőinek összefogása világszerte elősegíti a szocializmus, a ha-, ladás eszméinek győzelmét Az új programnyilatkozat megalkotásával pártunk megmutatja a jövetbe vezető utat A fejlett szocializmus távlatainak felvázolása lelkesíti és mozgósítja munkásosztályunkat, népünket az építőmunka feladatainak még jobb megoldására. A párt új programnyilatkozatában megfogalmazott! feladatok teljesítésével a fejlett szocialista társadalmat építjük, közelebb jutunk végső célunkhoz, a kommunizmus-, hoz. A párt XI. kongresszusa felhívja a magyar kommunistákat, hogy odaadó munkával harcoljanak a kongresszus határozatainak, a párt program- nyilatkozatának megvalósításáért. E cél jegyében szilárd eszmei, politikai egységben, a Szovjetunió, a szocialista országok népeinek oldalán dolgozzunk tovább a Magyar Népköztársaság felvirágoztatásán, népünk felemelkedésén. A Magyar Szocialista Munkáspárt XL kongresszusának szombati tanácskozása Szombaton reggel 9 órakor az építők Rózsa Ferenc művelődési házában — a korábban jóváhagyott ügyrendnek megfelelően — zárt ülésen folytatta tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa. A háromnegyed millió magyar kommunista képviseletében tanácskozó kongresszust változatlanul az ország egyetértő figyelme kíséri: a záró napon is táviratok sokasága érkezett a kongresszusnak címezve, vállalatok, intézmények kollektívái — sok dolgozó magánemberként is — fejezte ki egyetértő véleményét a Központi Bizottság beszámolójával, a párt program- nyilatkozatával. Fővárosi és vidéki vállalatok, termelőszövetkezetek jelentették a kongresszusnak, hogy teljesítették vállalt felajánlásaikat. A nagykanizsai vasúti csomópont kommunistái a kongresszusi munkaverseny sikeres teljesítéséről számoltak be, s a kongresszusi munkaversenyben született kiemelkedő eredményekről tudósítanák a tanácskozást a Lenin Kohászati Művek munkásai is. „Magunkénak érezzük a párt programnyilatkozatát” — fogalmaztak a Székesfehérvári Finommechanikai Vállalat kommunistái, ugyanígy foglaltak állást a debreceni Alföldi Nyomda dolgozói. A Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat 54 szocialista brigád. A Központi Bizottság tagjai: Aczél György munkás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Ajtai Miklós dr. mérnök, nyugdíjas, az Országos Műszaki Fejlesztés} Bizottság elnöke, Apró Antal munkás, az országgyűlés elnöke, A zárt ülésen a küldötteit meghallgatták a féllebbviteli bizottság jelentését, amelyet Varga Gyula, a bizottság elnöke terjesztett elő, majd titkos szavazással megválasztották a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságát és Központi Ellenőrző Bizottságát. A zárt ülés után a kongresszus ismét plenáris ülést tartott, s Kádár János elnökletével folytatta munkáját. Kádár János bejelentette, hogy a zárt ülésen meghallgatták és elfogadták a fellebbviteli bizottság jelentését, majd megválasztották a Központi Bizottságot és a Központi Ellenőrző Bizottságot. Ezt követően a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság megtartotta első ülését, ahol mindkét testület megválasztotta tisztségviselőit. A Központi Bizottság megválasztotta a KB mellett működő munkabizottságokat és munkaközösségeket, kinevezte a Központi Bizottság osztályvezetőit, a Központi Bizottság mellett működő intézmények vezetőit, a Központi Bizottság lapjainak felelős vezetőit. Ezután Biszku Bála, a jelölő bizottság elnöke ismertette a kongresszus zárt ülésének, illetve a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság ülésének határozatait. Bejelentette, hogy a zárt ülés megválasztotta a Központi bizottság tagjait. Bíró József dr. munkás, külkereskedelmi miniszter, (Folytatás a 6. oldalon) 1975. március 23. VI. A párt- és tömegszervezetek feladatai VII. \ A párt nemzetközi tevékenységének, kapcsolatainak fejlesztése