Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-21 / 68. szám
Tanácsi Tervező Vállalat Beszélgetés a kongresszus szünetében A kongresszus harmadik napján, az ebédszünetben beszélgettünk Egyed Mihály elvtárssal, aki Tolna megye küldötteként vesz részt a nagy jelentőségű tanácskozáson. Pontosabban úgy is fogalmazhattam volna, hogy az interjú előre megfontolt szándékával beszélgettünk most. Hiszen teljesen érthetően itt most minden találkozás, minden beszélgetés úgy kezdődik, hogy „mit szólsz a beszámolóhoz”, vagy „hogyan tetszett ... elvtárs hozzászólása.” — Nagy megtiszteltetés, hogy a megye kommunistáit, megyénk dolgozóit képviselhetem. Először veszek részt pártkongresszuson és állítom, hogy ez örök élmény marad számomra — mondja Egyed elvtárs. — Gondolom, ezzel mindenki így van, aki már máskor is volt.,. — Nekem még külön is öröm, hiszen most 30 éve, hógy állandó munkaviszonyban állok. A felszabadulás előtt — mint cselédember gyereke — alkalmi munkából éltem. A beszélgetés pillanatnyi szünetében szinte leolvasható az arcáról, hogy átvillant előtte az egész eddigi élete. 1945, amikor önként jelentkezett rendőrnek. 1951: népművelési előadó előbb Szek- szárd város, később Tolna megye tanácsi apparátusában. 1957: kultúrfelelős a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsában, később szervezési feladatokat kapott, majd titkár lett 1974 februártól van jelenlegi beosztásában: SZMT vezető titkár. Aztán gyorsan kiszámolja, hogy a felszabadulástól mostanáig — az egy évnél rövidebb tanfolyamokat nem számolva 12 évig tanult. Gimnázium, esti egyetem, politikai főiskola. Rágyújtunk. Az első szívás után azt mondja: — Ez a tárgyilagosság, ez a helyzetismeret, ami az előzetes jelentésekből is kiderült, és amit még tovább erősített a Kádár elvtárs által előterjesztett beszámoló, meg amit a Központi Ellenőrző Bizottság nevében Brutyó János elvtárs elmondott, nagyon tetszett. Nem szólam az sem, hogy az őszinteség, a problémák nyílt feltárása mind a beszámolókból, mind az eddigi hozzászólásokból egyértelműen kicsendült. — Láttam, hogy a megye többi küldöttével együtt szorgalmasan jegyzetelt. — így igaz. Nagyon odafigyelünk és jegyzetelünk is szorgalmasan. Tele vagyok élménnyel. Nagyon sok okos dolgot hallottunk eddig is. — Ezt így mondják a többiek is; persze azért most, mielőtt még leülepedhettek volna a gondolatok, ki-ki másra emlékszik a legélesebben. Egyed elvtárs ezzel hogy van? Mit jegyzett meg legmélyebben? — Nem egyszerű kérdés. Én úgy látom, hogy ragyogó perspektíva előtt állunk, de ezzel nagy feladatok is várnak ránk. Azok a célok, amik itt a kongresszuson kirajzolódnak, találkoznak a lakosság, ezen belül természetesen a szervezett dolgozók igényeivel. •— Nyilván van valami, amit úgy jegyzett meg magának, hogy azt otthon okvetlen továbbadja. — Van. Az ember nem tudja magát függetleníteni a munkakörétől. Amikor a beszámolót hallgattam, egy mondatot azonnal megjegyeztem, hogy a soron következő szakszervezeti választásnál is, meg a munkatársaim körében is külön elmondom. — Melyik mondat — ha nem követünk el indiszkréciót az „előzetes” közreadásával. Előveszi a Népszabadság keddi számát. Egy pirossal bekeretezett részre mutat — Tessék, ez az. Hogy egész pontos legyen az idézet, én magam elé fordítom, Egyed elvtárs anélkül is diktálja: „Kommunistának, pártfunk- eionáriusnak, köztisztség viselőjének lenni nem kényelmes beosztást jelent, hanem mindenekelőtt kötelességet, munkát, küzdelmet, a kommunizmus eszményének, a munkás- osztálynak, a népnek önzetlen szolgálatát jelenti.” A beszélgetést be kell fejeznünk. A kongresszus folytatja munkáját, és az a megbízatásunk, hogy semmit el ne mulasszunk meghallgatni. (F. I.) Termelési tanácskozás Tegnap délelőtt termelési tanácskozást tartott a Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat kollektívája, számadást téve arról, hogyan tettek eleget elmúlt évi megbízatásaiknak. A tanácskozáson részt vett dr. Ambrus Attila, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának munkatársa és Fábián Imre, a megyei tanács ÉKV-osztályá- nák vezetője. Paszler József igazgató arról számolt be, hogyan végezte feladatait a vállalat tervezőkollektívája — Megkülönböztetett évet hagytunk magunk mögött, olyan évet, amelynek munkáját a XI. kongresszusra, és felszabadulásunk 30. évfordulójára indított munkaverseny határozta meg — mondotta bevezetőként. Beszámolója azzal folytatódott, hogy a vállalat tervező- kapacitását a múlt évben szinte teljesen Tolna megyei megbízatások kötötték le, és kötik le az idén is. Bár még csak 1975 elején tartanak, de már 1978-ig számolnak előre. Paszler József felsorolta a tervezést nehezítő okokat is: egyebek közt azt, hogy a községi tanácsok csak az év elején tudják, milyen anyagi forrásokkal rendelkeznek az év közbeni beruházásokhoz. Ebből következik, hogy kevés idő áll rendelkezésre a tervezéshez — így a rövid idő tévedések okozója lehet. Ebből következik az új feladat: nagyon alaposan, megfontoltan elkészíteni a beruházási programokat, ezek alapján pedig a pontosabb kivitelezési terveket. Hasonlóan lényeges a beruházókkal és a kivitelezőkkel való jobb, összehangoltabb együttműködés, az ellentmondások enyhítése. A hozzászólások nagy felelősségérzettel sorolták fel a tervezés, beruházás, kivitelezés között jelentkező feszültségek, ellentmondások okait, de azt is, hogy azokat miként lehet megszüntetni, enyhíteni. Váczi Imre főmérnök ismertette ezután — miként már korábban a kollektívát írásban is tájékoztatták —, kiket javasolnak Kiváló dolgozó kitüntetésre. A termelési tanácskozás egyhangú szavazattal fogadta el a tíz jelöltet, akik a kitüntetést és a vele járó jutalmat majd az építők napján veszik át. Ugyancsak Váczi Imre főmérnök ismertette a szocialista brigádverseny eredményeinek értékelését, amelyet követően döntött a kollektíva a címek odaítéléséről. A Lajta Béla brigád (veze-' tője Lőrinczy Gyula), hatodszor, a' Zipernovszky brigád (Tornóczki János) negyedszer, a Pollack Mihály brigád (Báthori Béla) ötödször, a Szimkár brigád (Major Gyula) harmadszor, a Bánki Do- nát brigád (Földesi József) hatodszor, az Ybl Miklós brigád (Oszter Miklós) hatodszor, a Hild József brigád (Rottler Ferenc) hatodszor, a Vásárhelyi Pál brigád (Gré- linger György) másodszor nyerte el a kitüntető címet. — Harminckilenc esztendeje, tízéves korom óta dolgozom. Gróf Draskovich birtokán előbb negyven, majd hatvan fillér napszámot kaptam. Ennyi „kuncogó krajcárért” akkoriban másfél—két kiló kenyeret adtak. Noha két holdra hatan voltunk testvérek, mégsem koplaltunk. Édesanyám vasszorgalma, édesapám ezermester volta a többi nincstelenénél valamivel magasabb életszínvonalat biztosított a számunkra. A továbbtanulás ennek ellenére az álmok birodalmába tartozott. Tanulhattam volna, ám csak akkor, ha szüleim örökbe adnak egy gyermekszerető, de gyermektelen házaspárnak. 1945 tavaszán a MÁV pályamunkása voltam. Munkahelyünkön kerestek fel bennünket azok az elvtársak, akik a demokratikus rendőrség állományába hívták a fiatalokat. Beszéltek arról is, milyen nagyszerű feladat annak az 1975. március 21. újnak a rendjét védeni, amely hatalomra jutásának úgyszólván az első órájában már adott: földet adott... így csaptam föl magam is rendőrnek negyvenöt májusában. Pontosan emlékszem első egyenruhámra: katonasapka, vasutaszubbony, civilnadrág. Néhány héttel később szavazás alapján jutottam egy Parabellum pisztolyhoz és némi lőszerhez. Huszonheten szolgáltunk akkoriban a vajszlói őrsön. Szavaztunk, kié legyen a fegyver a lőszer. Az enyém, a parancsnokhelyetteséé lett. Messzire vezetne elbeszélnem, hogyan fogdostuk össze a bujkáló, csaknem kivétel nélkül fegyveres SS-ka- tonákat, — egy SS-históriát azonban elmondok.» Igen elégedettek voltunk az egyik őrs szakácsnőjével. ízesen főzött abból a kevésből, amiből főzhetett Egy napon az akkori Baranya megyei rendőr-főkapitány tanácsolta, hogy sürgősen szabaduljunk meg tőle. Az ok: az asszony egykori SS-katona felesége. Akkor mérgezhetett volna mindannyiunkat halálra, amikor éppen kedve szottyan. S ha ez megesik, bizony nem tudom, kik kerítik elő Hegedűs József Csikaját Pedig; higgye el nekem, annak a lónak mi, fiatal rendőrök sokat köszönhettünk, a lóügy megszerezte számunkra három falu népének bizalmát. Hegedűs József : valamivel jobb leírást adott a lóról, mint az általa feltételezőn tolvajról. No, elég az eléghez, hogy három rendőr három napon át, három falun keresztül „hajtott" a csikóra. Meglett a ló, meglett a tolvaj. Az én fiatal elv társaimnak volt annyi ér30 év - 30 történet zékük a propagandához, hogy a tolvajt megvasalva vezessék végig mind a három falun. Hadd lássa a nép, hogy kezdünk beletanulni a rendőrmesterségbe.. — Azt viszont jobb, hogy nem látta senki, miként hasaltunk bele hárman-négyen egy télutói napon a pocsolyába. Úgy történt, ballagtunk egy erdei úton. Hirtelen megkérdem; „Mit tennétek elvtársak, ha valaki ránk lőne?" Abban a minutumban lövés dördült; valamennyien egyszerre vágódtunk el, mintha csak a gyakorlótéren tanultuk volna. A lövés szerencsére, nem nekünk szólt, hanem egy óznék. Orvvadász rabsickodott A másik őrs tagjai kerítették kézre néhány hónap múlva. Gondolom, legalább annyira megdolgoztak érte, mint az én tamási fiaim 1967 elején. Akkor fogtuk el a nyolctagú, nagyszékelyi orwadászcsopor- tot Tizenkét fegyvert foglaltunk le azoktól a rabsicoktól, akik majdnem százezer forint kárt okoztak a társadalmi tulajdonban. Rendőri pályám szép emléke ez; bár úgy igaz, hogy van ennél sokkalta szebb, sokkalta fontosabb. — Végh András, nálam va- J lamivel korosabb rendőr tolmácsolta részemre 1947-ben a barcsi pártalapszervezet tagságának bizalmát. „Munkád, magatartásod, szíved szerint kommunista vagy, — mondotta —, a pártban a helyed.* De szép Idők voltakt Fiatal rendőr, fiatal párttag, erre rá egy esztendőre fiatal parancsnok. Egy s másban, nem is kevésben, nehezebb volt akkoriban a rendőri munka, mint ma. Azért is, mivel gyorsabban változott a politikai helyzet. Annak alapos ismerete nélkül egyszerűen képtelenek lettünk volna eredményesen dolgozni. 1949—50-től újszerű bűncselekmény-kategória, a mezőgazdasági szabotázs ellen kellett következetesen keményen küz- denünk. Abban az időben kaptunk közérdekű bejelentést egy földbirtokosról, aki szándékosan rosszul vetette el a búzát. A kúriáján fogtuk el. Az uraság megbilincselve ült a hintón, amikor a részére ösz- szecsomagolt háromnapi élelemmel nagy jajveszékelés közepette előkerült a felesége. „Hányszor mondtam, vén bolond, — így az asszony —, de hányszor, hogy szolgáltassa be azt az átkozott puskát!” A szigorú szabadságvesztés-büntetés végső soron javára szolgált annak az embernek. Megbecsült, jó keresetű, szakmáját értő dolgozó vált belőle. — Egész pályám alatt nélkülözhetetlen segítséget kaptam, s természetesen ma is kapok a párttól. Igen értékes segítséget, többek között az emberek neveléséhez. Aki szolgált valaha fegyveres testületnél, tapasztalatból tudja, hogy a parancsot — általában — nem nehéz végrehajtani. Úgy adni parancsot, hogy azt jól hajtsák végre, ez többnyire már nehezebb. A legnagyobb parancsnoki felkészültséget azonban az igényli, hogy a beosztott örömmel, öntudatosan hajtsa végre a parancsot. Ez az, amit nem lehet máról holnapra elérni; ez az,- amiért következetesen tanulni kell. A tanulás nélkülözhetetlen része a pártmunkának; a rendőri munkának. A párttag a nap valamennyi órájában Tizenhetedik történet. Elmondja: Hideg Mihály. Született: 1924-ben, Drátesztórán. Állandó lakása: Tamási, Építők útja 5. Családi állapota: nős. Beosztása: kapitányságvezető. Szakképzettsége: rendőrtiszti akadémia. Édesapja foglalkozása: földműves. Munkahelye: Tamási járási Rendőrkapitányság. párttag; a rendőr pedig rendőr. Ez is, az is szakadatlanul szolgálatban.. Ezért, hogy az a néhány epizód, amit pályámról elbeszéltem, valójában egyetlen történet; részecskéje a demokratikus rendőrség történelmének. Olyan történelem ez, amely minden becsületes ember számára sok tanulsággal szolgál; a rendőrnek nem csak szabad, de kell is tanulnia belőle. Lám, mennyiszer emlegetem a tanulást! Nem véletlenül.. Betűről betűre tudom az igazságot, amelyet számtalanszor fejtegettem elvtársaim, beosztottam előtt. Kádár János elvtárs mondotta ezt belügyminisztersége idején, a kommunista rendőrök első országos értekezletén, 1949 februárjában. így szól: „Aki megérti hivatása fontosságát, az megérti azt is, ha nem tanul állandóan, elmarad a világtól, és haszontalan rendőr lesz.” FELJEGYEZTE: BOBVÁRÓ ZOLTÁN
