Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-19 / 66. szám
Mimkayerseny és szocialista brigádok a rárosgazdálkodási vállalatnál Mezőgazdasági gépek a Szovjetunióból Érkeznek a tavaszi mező- gazdasági import gép. és alkatrész-szállítmányok a Szovjetunióból. Az AGROTRÖSZT illetékeseinek tájékoztatása szerint az 50 millió rubel értékű behozatal összetétele a mezőgazdasági termelők szempontjából kedvezően alakul. 1975-ben minden eddiginél nagyobb számban érkeznek nehéz traktorok; a K—700 típusú vontatókból 200-at kapnak a mezőgazdasági nagyüzemek. A szovjet külkereskedelem a hazánkban legkedveltebb traktortípusból, az MTZ-ből, folytatja a szállítást: ebben az évben 4500 ilyen traktorhoz jut a mező- gazdaság. Az MTZ—50-ből az első negyedévre esedékes gépek már megérkeztek és a záhonyi állomáson megkezdték a második negyedévre esedékes importszállítmányok átvételét. A szálas takarmányok betakarításánál alkalmazott bálázógépek nagy része szintén megérkezett a Szovjetunióból. ^ Kedvezően alakul az idén a kombájnbehozatal is. A több mint tíz évig alkalmazott, igen jól bevált SZK—4-es arató-eséplő gép továbbfejlesztett, korszerű típusait kapja a mezőgazdaság. Az SZK— 5-ös gépből 1050-et biztosított a szovjet külkereskedelem a magyar megrendelőnek és a tavalyinál lényegesen nagyobb számú SZK—6-os kombájnt is küldenek. Ebből a gépből eredetileg 150-re kötöttek szállítási szerződést, az AGROTRÖSZT kérésére azonban 300 SZK—6-ost szállítanak. Már a vállalaí vezetői is úgy fogalmaztak, hogy a fűtésszerelő ifjúsági brigád eredményeinek legalapvetőbb szülője a brigádon belüli családias hangulat. Lényegében ezt mondja Csigi István művezető brigádvezető is, amikor útközben, az öltöző felé az összefogásról beszél, s arról hogy: — Az egyöntetűség, a megértés, az egymás segítése a legfontosabb. De majd meglátja, ha odaérünk. Odaértünk, kalauzom volt a brigádvezető, és Király Sándor. Előbb takarékoskodtak a szóval, aztán olyan természetességgel beszéltek életükről, hogy az nemcsak arra mutat, szeretik a munkájukat, hanem legalább annyira arra is, hogy a brigád valóban második családjukat jelenti. Tóth Gábor vállán már az oldaltarisznya, indulóban a Kadarka utcába. Málinger István később jön be az öltözőbe, Dömötör István meg Bősz László is abbahagyja kis időre a munkát. Gondolom, ez nem csupán az újságíró érdeklődésének szól, legalább annyira annak, hogy jólérzik magukat, ha együtt lehetnek. Kezdjük a legelején. Csigi és Király vállalkozik „szóvivőnek”. — Két éve alakultunk, két évvel ezelőtt megszereztük az első helyet. Most is az első helyen végeztünk. A továbbiakban nem hiszem, hogy pontokba tudnák szedni, mivel érték el szép II. eredményüket, inkább idézem, ahogy mondták. Király Sándor: — Szerződésünk van a Babits iskolával is, meg a Kadarka utcai bölcsődével is, meg a... Újságíró: — Jó, köszönöm, ne sorolja fel valamennyit, mert ahhoz túlságosan sok papír kellene. Csigi István: — A környéken lévő középületek (a 160 lakásos bérház tőszomszédságában beszélgetünk) és körülbelül 1200 lakás tartozik hozzánk. Bernáth István:' — (visszatérve a bölcsődéhez) Még gyerekbicikliket is javítottunk. (Érdekes, erre mindenki mosolyog, úgy látszik, a gyerekintézmények támogatása a brigád szívügye.) Tizenegyen lennének a brigádban, ha lennének, de két tagjuk katona. — És velük milyén a kapcsolat? — Ök is tagjaink. Látogatásokat szervezünk, levelezünk, rendszeresen küldjük nekik a vállalati értesítőt Visszavárjuk őket. Nem tudom magamba fojtani a kérdést. — Mit szólnának ahhoz fiúk, ha én egy másik vállalat toborzója lennék és fejenként ötven fillérrel magasabb órabért kínálnék? Málinger István: — Még egy forintért sem. Itt jó a légkör, jól érezzük magunkat. Itthon vagyunk. Nem feszegetem tovább, mert “többek arcára rá van írva, ha valóban toborzó, közkeletűbben munkaerő-csábító lennék, feltehetőleg így adnák ki az utamat: „Menjen a fészkes fenébe!” A brigád menetközben ko- vácsolódott össze. Persze hogyan is lehetett volna másként, de itt úgy történt, hogy különböző helyekről jöttek a városgazdálkodási vállalathoz. Bernáth István: — Én mint betanított segédmunkás jöttem, 1968. november 15-én. Csigi István: — Együtt jö'fc-í tünk az építőiparból. Bernáth István: —■ 1973. novemberében szakmunkás- vizsgát tettem. Jól érzem itt magamat. Talán az az oka annak, hogy a mi brigádunk lett az első, hogy ismerve a város pár évvel ezelőtti katasztrofális fűtéshelyzetét, nekünk többet kellett az asztalra tenni, mint más brigádoknak. Király Sándor: — Azért én azt hiszem, hogy más brigádok is elérték volna a szocialista címet, ha jobb irányítást kapnak. Szóba hozom, amit a K1SZ- titkár mondott, s amit előző írásomban idéztem, a szocialista módon élni kérdésérőL Elismerik, hogy bizony nincs ebben minden a helyén, de... De én inkább nem a gondokról írok, az eredményekről inkább. Ezen belül szóljunk a kdszorúzásróL Csigi István: — Ml minden ünnepen koszorúzunk, a Fel- szabadulás téri emlékműveknél. Nem, ezt nem kívánja tőlünk a vállalat. A mi brigádunk ezt egyszer elhatározta, és azóta életünk részév®, vált. Egyszer is, odajön hozzánk egy idős bácsi, és megkérdezi, kik vagyunk. Megmondtuk. Aztán beszélgettünk. Sajnálom, hogy nem kérdeztük meg a nevét, szívesen meghívnánk hozzánk^’ élménybeszámolóra, hiszen annak idején a Tanácsköztársaság vöröskatonája volt. Nem kértek meg rá, de le-' írom: szívesen látnák az elvtársat a szekszárdi városgazdálkodási vállalat fűtésszerelő ifjúsági brigádjának tagjai. Király István és Bernáth István: — Ami legfontosabb dolgunk, hogy a bérlőkkel a lehető legjobb kapcsolatot tartsuk. Sokszor nem várjuk meg, hogy a bérlő megjárja a hivatali utat a hibabejelentéssel, elvégezzük a munkát azonnaL . . — Tehát közvetlenül magiakhoz fordulnak? — Néha igen. Ezzel sok kárnak tudjuk elejét venni — Fejlődik-e létszámába» is a brigád? — Igen, akarjuk. — Töb-’ ben is válaszolnak. — Itt van például Lehr Csaba. Vállalatunknál dolgozott eddig is,1 de más részlegnél. Hozzánk kérte magát, szeretne a szocialista brigád tagja lenni És két fiatalunk is van. Velük majd meglátjuk, élőbb végezzék el a nyolc osztályt, — Aki jelentkezik, felveszik? I j — Attól függ. Szavazunk; 1 A szocialista brigádmozgalomról, a kongresszusi mun-; kaversenyról számos kérdez- nivalóm lenne még, de hiszen eddig is arról beszéltünk. LETENYEI GYÖRGY J Tizenötödik történet Elmondja: Gy. Balog János. Született: Cecén, 1915-ben. Állandó lakása: Pállá, Rákóczi utca t. Családi állapota: nős. Szakképzettsége: nincs, Beosztása: tsz-fogatos. Munkahelye: pálfai termelőszövetkezet Édesapja foglalkozása: teknővájó. — Ismerős ez a kép? — Hogyne lenne. Nézd csak kislányom, ilyen volt az édesapád. Mikor is? ■i-l i SO — 1961. január( 28-án. .',.[5] .1 — Akkor volt itt Pálfán, a Kádár elvtárs. Te kislányom akkor még nem éltél. De honnan került elő ez a kép? — Az archívumunkból. ''' ■—• De furcsa most így viszont látni magamat. Rongyos gúnyában^. ■. i — Mesélje el azt a napot — Megpróbálom. De élőbbről kell kezdeni egy kicsivel. Az apám teknővájó volt. Én elvégeztem a hat elemit és dobált a sors. Pálfán éltem, a szigetben, kis egészségtelen lakásban. Nem volt az már púS ri, de háznak sem volt mondható. Nyolc gyerekkel nem volt könnyű az élet. 1960-ban mindenki arról beszélt: jobb lesz a sora mindenkinek a termelőszövetkezetben. Értettem az állatokhoz, hát beléptem. Ez 1960-ban történt. Tettem a dolgom. Valamivel jobban is ment a sorom, de előfordult, hogy reggel később mentem dolgozni. Bementem a Lakos elvtárshoz és mondtam neki: „Ne haragudjon Lakos elvtárs, de meg kell vámom a bolt nyitását Az este becsomagoltam a kenyeret de reggel, mire indultam volna, megették a gyerekek. így hát nekem nem jutott” Megértették. Segítettek is, amiben tudtak. — Így éltem én akkor, amikor eljött hozzánk Kádár 30 történet elvtárs. Az egész falu lázban égett Mindenki látni, hallani szerette volna Kádár elvtársat. Mindenki biztatást, jó szót várt tőle. Én is. Akkor még nem volt kultúrház a faluban. A gyűlést a papírszalagokkal feldíszített magtárban tartották. Ott szorongott az egész tsz-tagság ... — Már nem emlékszem Kádár elvtárs minden szavára. De azt pontosan tudom, hogy azt mondta: a termelőszövetkezet az egész parasztság, a falvak népének felemelkedését jelenti majd. Azt is mondta: minden tőlünk függ, a mi munkánktól. Mert dolgozni kell ezután is, de meg is lesz az eredménye. Tőlünk is függ, hogy lesz-e út, kultúrház a faluban, meg minden. Azt is mondta: ő vissza mer jönni ide a faluba nyolc-tíz év múlva és a szemébe mondhatják az emberek: igazat beszélt-e. Állta a szavát. Visz- sza is jött, de akkor már az új modern kultúrházban volt a nagygyűlés ... Egy kicsit most elkanyarodtam. Maga elsősorban most arra a napra kíváncsi, ugye? — Hát, mint mondtam, ott szorongtunk a magtárban. Hallgattuk Kádár elvtársat. Aztán megkérdezték, már ahogy szokás, ki akar hozzászólni, kinek van valami észrevétele. Négyen szóltunk hozzá. Embernek éreztem magam akkor is, így hát nem féltem felállni és elmondani Kádár elvtársnak azt ami engem foglalkoztat. Azt mondtam én: mi cigányok is hozzá tartozunk a falu népéhez. Mi is nagyon sokat várunk a termelőszövetkezettől, a közösségtől. Mit várunk mi elsősorban? Azt, hogy emberi körülmények között élhessünk, hogy kikerülhessünk a szigetről, házat vehessünk, hajlékot építhessünk, tanulhassanak a gyerekeink. — Ha jól emlékszem,' megtapsoltak. És külön jólesett, hogy Kádár elvtárs is helyeselt nekem. Hát ennyi volt az én akkori szereplésem. — Nem lenne azonban "teljes a kép, ha nem mondanám el, mi történt azóta. A szigetben már csak két-három család él. A többiek mind kijöttek, házat vettek, vagy építettek. Én is vettem egy háromszobás házat. Igaz kopott egy kicsit, a tetőt már rendbe hoztam, amint látja, de be is kellene vakolna Ahhoz viszont pénz kellene. Négy disznó hízik az ólban, egy hónap múlva eladom őket, de ezeknek az ára nem lesz elég a vakolásra. Ráadásul beteg- állományban vagyok. A foglyoktól megijedtek a lovak és felborították velem a kocsit. Most már javul a vállam, ha. marosan ismét dolgozni tudok. Ez itt a legkisebbik lányom. Most negyedik osztályos, ö még nem tudja, hogy mi akar lenni. A hatodikos fiam szakmát akar majd tanulni a nyolc osztály elvégzése után. Csak egy gyerekem nem tanult szakmát, ő csak hét osztályt végzett, a többinek mindnek szakma van a kezében. Egy lányom óvónő, kettő állattenyésztő szakmunkás, egyik fiam traktoros, a másik ács-állványozó, a harmadik meg most tanulja a szakácsmesterséget Szekszárdon. — Hát ez történt azon a napon. És ennyi történt azóta. FELJEGYEZTE: SZALAIJÁNOS 1915c március 19.
