Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-14 / 62. szám
VltóQPROtmajfflS, TOLNA MEGYEI NEPUISAG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA PÉNTEK 1975. műre. 14. XXV. évi. 62. szám. ARA: 0.80 Ft Ülést tartott a Minisztertanács Kádár János látogatása a Műcsarnokban és Kőbányán Ä kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszámolt a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság március 3—6. közöli Budapesten tartott XV. ülésszakáról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és határozatot hozott a tárgyalásokból, valamint az aláírt egyezményekből adódó szükséges intézkedések megtételére. A külügyminiszter jelentést tett a Német Demokratikus Köztársaságban március 3—5. között tett hivatalos baráti látogatásáról. A tárgyalások során a külügyminiszterek megállapították, hogy a két ország kapcsolatai minden téren eredményesen fejlődnek, és teljes a nézetazonosság valamennyi érintett nemzetköri kérdésben. Megállapodtak, hogy a jövőben is mindent megtesznek az együttműködés további erősítéséért. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette dr. Erich Bielká- nak, az Osztrák Köztársaság szövetségi külügyminiszterének február 23—26. között hazánkban tett hivatalos látogatásáról szóló jelentést Megelégedéssel állapította meg, hogy a két ország együttműködése zavartalanul fejlődik, a tárgyalások során aláírt egyezmények hozzájárultak jó. szomszédi kapcsolataink további erősítéséhez. A külkereskedelmi miniszter jelentést tett a hazánk és a többi szocialista ország között ez évre aláírt árucsere- forgalmi megállapodásokról és az ezek végrehajtására tett intézkedésekről A Miniszter- tanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentést tett a tavaszi mezőgazdasági munkákra való felkészülésről A jelentés megállapítja, hogy az enyhe tél miatt kedvező volt az őszi kalászosok áttele- lése. A gazdaságok az őszi esős időjárás miatt elmaradt mélyszántást már befejezték. Megfelelő ütemben folynak a tavaszi talaj-előkészítő munkák A kormány utasította az érdekelt minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a tavaszi mezőgazdasági munkák sikeres végrehajtása érdekében. A Minisztertanács határoza. tot hozott a felszabadulás 30. évfordulója alkalmából kiosztásra kerülő Állami és Kossuth-díj adományozásáról A kulturális miniszter javaslatára a kormány határoza. tot hozott a Kiváló és az Érdemes művész kitüntető címek adományozására. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt (MTI) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön megtekintette a felszabadulás közelgő 30. évfordulója alkalmából országszerte megnyílt számos jubileumi kiállítás, felavatásra kerülő létesítmény közül _ a Műcsarnokban a „Köztulajdon” című kiállítást és Kőbányán a magyar—szovjet ba_ rétsági parkot A látogatáson részt vett Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Katona István, a Központi Bizottság tagja, a Népszabadság főszerkesztője és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke. Az ország közterein és középületein három évtized alatt elhelyezett művészeti alkotás sokat bemutató gazdag kiállításon a párt első titkárát Or_ mos Tibor, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus vezetője kalauzolta. Kőbányán Szakali József, az MSZMP X. kerületi bizottságának első titkára és Zamóczi József, a kerületi tanács elnöke mutatta meg a felszabadulás évfordulóján megnyíló, több mint 120 ezer dolgozó társadalmi munkája-' val épült 22 hektáros parkod amelynek középpontjában Búza Barna szobrászművésznek; a magyar—szovjet barátságot jelképező pirogránit műalkotása emelkedik. Kádár János nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról. (MTI) Jelentés a Tolna megyei Tanács üléséről Tudatosabban, tervszerűbben, hatékonyabban! — ló alkotólégkör — Kereskedelmünk jelene és jövője Beleieződött Tito lengyelországi látogatása Jos zip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök négynapos bánáti látogatásának-befejeztével csütörtökön elutazott Lengyelországból. A rzeszowi repülőtéren Edward Gierek, a LEMPKB első titkára, Henryk Jablonski, az államtanács elnöke és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök. búcsúztatta. Tito elnök Edward Gierek, a LEMP KB első titkára vendégeként egy Rzeszow melletti: vadászkastélyban megbeszéléseiket folytatott a lengyel pártós állami vezetőkkel a két ország együttműködésének további fejlesztéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről. Újabb Szadai—Kissinger tanácskozás Csütörtökön Kissinger amerikai külügyminiszter délelőtt Asszuánban Szadat egyiptomi elnök szakértőivel tanácskozott, majd délután folytatta az eszmecserét Szadat- taL —.-.I t Egyiptomi források szerint a megbeszélések három fő téma körül csoportosultak; 1. A ha- diállapot megszüntetésének kérdéséről, amelyet Egyiptom kezdettől fogva elutasít, 2. Az izraeli csapatok újabb vonalainak kijelöléséről, 3. A felszabadult területeken való egyiptomi jelenlét kérdéseiről. Az A1 Ahram diplomáciai főtudósítója szerint Egyiptom szükségesnek tartja, hogy az újabb csapatszétválasztási egyezmény létrejötte esetén tűzzék ki a genfi értekezlet pontos időpontját Igen fontos kérdés a Szíriái fronton való csapatszétválasztás ügye és a palesztinai nép képviselőinek a genfi értekezletre való meghívása. Ezekben nem történt előrelépés. .. Soron következő ülését tegnap délelőtt tartotta meg Szekszárdion a Tolna megyei Tanács. Részt vett az ülésen Fülöp László országgyűlési képviselő, dr. Juhár Zoltán, a belkereskedelmi miniszter helyettese, és dr. Setényi József, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője is. A Tolna megyei Tanácsnak' Szabópál Antal elnök tett jelentést a lejárt határidejű tanácshatározatok végrehajtásáról, adott tájékoztatót a megyei tanácstagok interpellációira tett intézkedésekről, majd pedig a Vb. fontosabb intézkedéseiről és a felettes szervek vezetőivel folytatott tárgyalások eredményeiről. Az ülés második napirend-, jeként és igen hosszan foglalkozott a megyei tanács Szabópál Antalnak azzal a jelentésével, ami a végrehajtó bizottság 2 éves tevékenységéről számolt be. Az írásos jelentés vitára bocsátása előtt a megyei tanács elnöke szóban egészítette ki a beszámolót. Mint mondotta: néhány nap választ el bennünket a Magyar Szocialista Munkáspárt XL kongresszusától. Ez külön is szükségessé teszi, hogy előretekintsünk, arról beszéljünk a pártkongresszus irányelveinek, programtervezetének és a nemrég lezajlott megyei pártértekezlet megállapításainak ismeretében, ami az elkövetkező évek tennivalója lesz. A megyei tanács elnöke ezután szólt arról, hogy akár az országgyűlés őszi ülésszaka, a megyei pártértekezlet is pozitív megállapításokat tett a tanácsi munkára vonatkozóan. Az elismerésben biztatás van — mondotta — még jobb munkára kell hogy ösztönözzön bennünket: még tudatosabb, még terv. szerűbb, még hatékonyabb munkára van szükség. Bizonnyal ezt kívánják majd tőlünk a XI. pártkongresszus határozatai is és ezt várja a lakosság is, mely a demokratikus centralizmus alapján működő népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási szervektől, a tanácsoktól a nép hatalmának minél teljesebb megvalósíts, sát kérheti ma már számon. A Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának kétéves tevékenységéről 38 oldalas jelentés készült. Tartalmú, ról a teljesség igényével nem tudunk itt tudósítani. így inkább a során elhangzottakat idézzük, mivel ezek híven tükrözik a végrehajtó bizottság munkájának sokrétűségét, felelősségét, egyben erősségét és eredményességét is. ' l t, Grill Ferenc, a Tolná megyei Tanács tamási járási hivatalának elnöke azokat a főként az elmúlt két évben kialakult munkakapcsolatokat méltatta, melyek a végrehajtó bizottság és a helyi tanácsok, a Tolna megyei Tanács szak- igazgatási szervei és a helyi tanácsok szakosztályai között alakultak ki. Véleménye szerint ezeknek a jó munkakapcsolatoknak tulajdonítható, hogy a tanácstörvény megvalósulása eredményes volt a házunk táján. ______ j :-v .■ F üzesi Pál a megye egészségügyi, kommunális ellátásának tervszerű, arányos fejlődését hangoztatva szólt arról, hogy ez a fejlődés a vb. tevékenységének tulajdonítható. Mint elmondotta, a vb igen szoros munkaterv alapján tevékenykedik, az elébe kerülő előterjesztések alkalmasak az érdemi döntésre. Nem kis jelentőségű dolog az sem, hogy a vb. bátran támaszkodik a tanács bizottságainak munkájára és az sem mellékes, hogy á yb vezetőinek rendszeressé váltak a kooperációs tárgyalásai a felettes szervekkel. Horváth József vb-tag arról beszélt, hogy a megye jól illeszkedik bele abba a dinamikus fejlődésbe, mely az országban 30 év óta végbemegy. Nem veheti senki szerénytelenségnek, de ebben benne van a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának tevékenysége is. Horváth József később a tájékozódás lehetőségeinek kiaknázásáról beszélt, majd arról, hogy eddig is alkotó légkör jellemezte a megyei tanács végrehajtó bizottságának munkáját, de ez a megállapítás különösen érvényes az élmúlt két esztendő során kifejtett tevékenységre. Vidóczy László, a Dombóvár városi és városkörnyéki Tanács elnöke azt mondotta el, hogy tanácstagi csoportjuk megvitatva a vb tevékenységét összegező írásos anyagot, azt állapította meg, hogy szervezeti, gazdasági, testületi munkájában sokat lépett előre a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Zárszavában Szabópál Antal reflektált a vita során elhangzottakra, majd arról szólt, hogy lehet és kell is még hatékonyabbá tenni a megyei tanács vb munkáját, bár ami ennek eredményességét illeti, az eredményesség lényegesen több emberen áll, mint ahá- nyan a testületet alkotják. S ez így van rendjén. A tanácsülés a szünetet követően foglalkozott Horváth József elnökhelyettes előterjesztésében azzal a számvetéssel és tervezettel, mely egyfelől a kereskedelempolitikai Célkitűzések megyei megvalósulását, másfelől a kereskedelem távlati fejlesztési tervépek koncepcióit tartalmazta. Horváth József a szóbeli kiegészítés során beszélt arról, hogy az MSZMP életszínvonal- politikájának megvalósítása elképzelhetetlen a kereskedelmi hálózat bővítése, korszerűsítése nélkül. Horváth János az ipari, ke-- reskedelmi és szolgáltatási bizottság megállapításait tolmácsolta első hozzászólásként; annak adva hangot, hogy az előterjesztés azonkívül, hogy reálisan tárja fel a mai helyzetet, hosszú távon és helye-i sen határozza meg a fejlesz-- tés tennivalóit. Siklósi Ferencné az üzlet- hálózat bővítésének szükséges, ségéről szólva állapította meg hogy , j bolthálózatunknak az a 17 000 négyzetméteres növekedése, mely a IV. öt- : éves terv során valósul • meg, kevés. Siklósi Ferencné ezenkívül felhívta a figyelmet a megye kis településeinek, külterületi lakott területeinek jobb kereskedelmi ellátására. Kálmán Gyula, a MÉSZÖV elnöke a kereskedelemnek a lakosság ellátásában vitt szerepét elemezve fejtette ki; hogy valóban nem lehetünk elégedettek a tervidőszakra elhatározott fejlesztési feladatok végrehajtásával. Greiff Antal pedig arról beszélt, hogy a megye kereskedelmi hálózatának távlati fejlesztési koncepciói helyesen szabják meg a haladás útját. Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy a kereskedelemmel szemben támasztott igényeket nemcsak pénzeszközökkel lehet kielégíteni. Szükség van a rendelkezésre álló lehetőségek kulturáltabb, teljesebb kihasználására, mert ilyen vonatkozásban bőven vannak tartalékaink. •1 (Folytatás a 3. oldalon) j