Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-21 / 44. szám
* % „A tömegsport és a versenysport helyes arányát szem előtt kell tartani” Közgyűlés a Tolna megyei Építők SK-náA U. DÓZSA—CSEPEL, RÁBA ETO—VIDEOTON MÉRKŐZÉS A FELSZABADULÁSI KUPÁBAN Az MLSZ-ben elkészítették a Felszabadulási Kupa következő fordulójának sorsolását A legjobb 8 közé jutásért o csapatok az alábbi párosításban játszanak: Március 5: U. Dózsa—Csepel, Kaposvári Táncsics—Vasas, Bp. Honvéd—Haladás, SZEOL—Szolnoki MTE, Rába ETO—Videoton, Pécsi MSC—Salgótarján. Március 12: Dunakeszi VSE— Tatabánya, Miskolci VSC—Ferencváros. o Február 27-én Treíieborgban a Svédország—Magyarország Európa Liga asztalitenisz-mérkőzés lesz, amelyre két nappal korábban indul útra a magyar csapat Bérezik Zoltán, a válogatott edzője közölte, csak hétfőn jelöli ki a végleges csapatot de biztos, hogy a két világbajnok, Jó-- nyer és Gergely ott lesz a Bengtsson elleni találkozón. e Foggióban szombat-vasárnap rendezik a kardvívók hagyományos Santelli emlékversenyét amelyen a házigazda Olaszország, továbbá Franciaország, Románia és Magyarország válogatottja vesz részt. Ez a viadal nemcsak az egykori kiváló mesterre emlékeztet hanem presztízsversenye a négy ország csapatának. Magyarország együttese eddig 18-szor lett a kupa védője, az utóbbi két évben viszont az olaszok szerezték meg az első helyet. Most is az olasz csapat az esélyesebb, mért a magyar válogatott Gerevich Pál és Kovács Attila nélkül kénytelen pástra lépni, mivel még nem gyógyultak fel sérülésükből. Marót, Kovács Tamás, Gedővád, Ham- mang és Körmöczy indul a versenyen. Párizsban a Duval Kupa egyéni tőrviadal várja a fegyvernem legjobbjait, amelyen ott lesz Pap Jenő is, aki nemrég Milánóban a Spreafico párbajtőrverseny győztese volt, továbbá Kovács István, Czakkei, Orczy, Demérvy és Kovács Gyula. A magyarok ezt követően a francia tőrözőkkel kéthetes edzőtáborozáson vesznek részt és ennek „záróakkordja" — ugyancsak Párizsban — március 8—9-én a Rom-mel Kupa, amelyen még a Kamut! fivérek, és az Európa Kupában roithoz álló Uipesti Dózsa tározói is szerepelnek. A Tolna megyei Építők SK megtartotta közgyűlését. Ezen többek között meglelem Rubányi János, a vállalat pártbizottságának titkára. Prokos József, a vállalat szakszervezeti bizottságának titkára, valamint Várleonyi Béla, Szekszárd város «portfelügyelój«. zslgmomd Zsuzsa, vállalati ktSZ- titkár üdvözlése után Izsó Mihály, a sportkör elnöke tájékoztatta a tagságot az elmúlt év munkáiéról, eredményeiről. Többek között # kővetkezőket mondta; — Az elmiiR évi feladatod meghatározásánál mér figyelembe vettük a? OTSH Irányelveit. Ismerve a holvi körülményeket, és a sajátosságokat, egyeztettük ereket a központi követelményekkel. Munkatervünkben helyet kapott a tömegsporttal, az utánpótlás-neveléssel való törődés, versenysportunk fejlesztése és a szervezettebb murtkavégzésre való felkészülés. Figyelembe vettük azt a kedvező körülményt, hogy tavaly Igénybe vehettük salát sporttelepünket. melyet vállalatunk salát beruházásként épített. komoly anyag! erőfeszítéssel. A költségekhez hozzálárolt a megvet sporthivatal. valamint az Építők Szak- szervezetének központja la. — A7 elnökség két alkalommal adott számot munkájáról a párt- szerveknek. a sportkör anyagi alapla a vállalat, a szakszervezet, megvel sporthivatal, valamint a vállalat dolgozóinak tagdíjhozzá- Járulása fedezi. Fzek a ténvek azt blzonyltlák. hogy a sportkörünk nines magára hagyatva, az összefogás minden eddiginél Jobban érvényesül. Egyesületünk a tömegsport és a versenvsport területén egyaránt elvégzi a rá váró feladatot. Tavaly százhüsz.an azerenesltek a kispályás labdarúgó- batnokságban. dolgozóink részt vettek a vállalaton kívüli különböző sportrendezvényeken. TTgv érezzük, az elWib évekhez képest az előrelénésünk elsősorban annak köszönhető, hogy salát létesítményünk van. Tavaly először kapcsolódtak be vállalatunk női dolgozói a sportolásba. Kispályás labdarúgással kezdték megszeretni a mozgást, ami később rendszeres Igénnyé vált. Ebből a kis együttesből alakult ki az a mag. melyből megszületett a női teke- esaipatunk. Meg kell azonban mondani, hogy van ami hátráltatja munkásukat, a különböző rendeg.vénvek versenykiírásai és követelményei bonyolultak. A lebonyolítás adminisztrációja visszarettenti azokat, akik szenemének részt venni a sportolásban, de még azokat te. akiknek ezt meg kellene szervezni. Helyesnek találjuk például a koeogómozgalmat és a természetjárást. Az Igazság viszont az, hogy fiataljaink Igénye eltér e formától. Jobban szeretik a mozgalmasabb és versenyzési lehetőségeket biztosító spart— A fwwírt- és profoagaiyJasmmka további feladatai adva varmafc. A sportolás celláit és igényét ÍRetöen széles körű lsmer- totérre van szAksée. Továtrt> keH iértni a maradi felfogástól és a régi szemiéTenől, mert a mozgásra mtadenW'neűe szülésévé van, hogy egészségét me« tudta őrizni. A ©pörkölés és a ve^erwsport helves arányait a továbbiakban te szem «Jött keit tartani. Szakoaztálvatniktom versenyszerűen, »-en sportolnak. Az lflúséelak és a felnőttek aránya ló Szakosztályaink kfizűl o labdarúgó- és rfVo- labdaszakosztálynak van edzőle, a toíkéz^knek nincs, és 1tt kell sülősen megfelelő szakembert találod. Izsó Mihály a továbbiakban régiétpc-f'ri ismertet+P a latviprt- gó-, rörvlabda-. take- és sakk- szakosztály eredményeit, gondiáit é«? azt, hogy az etkűviptkező időszakban mit vámatc tűWk. Beszámolóiá nak véé én többefc között a kővetkezőket mondta: — A tavaly vérzett munka képezi alaniát további feladatainknak. TTym^es-rvn-tbar éc vercony- sporirbstn ervnránt van o továbbfeflődésrp. Dolrozó- im.k felvilágosítása, igén vei felkeltése a sport iránt, minden tömeg- szervezeti aktíva feladata, a kü- Sonböző éfpítűlnar! vállalatokkal eddi»« i* feli fid tJ** kaposoT-ataink, és ■etn-nek a lövfiben is nagy jelen- léxfz. A teactvoi «inort feladatainak megvalósításából salát eszközeinkkel mi is ki vesszőik ré- sKünket- Eleget teszünk a központi és a megyei feladatoknak Versenysportban az utánpótlás-nevelés fontosságát szem elén tartva a szakosztályi munkát tovább kell Javítani, finomítani. Eredményeinkkel _ a felmerült hibák ellenére is elégedettek vagyunk és kériük gazdasági és tömegszervezeti ve- setőfak további támogatását. KösEöneíet mondunk azoknak, akik munkájukíkal segítették sportkörünket, hogy m mai szinten dolgozhassunk. Bánáti András, a sportkör gaz- daságfelelöse Ismertette az elmúlt év leadásait, bevételeit. Ebből mindössze egyetlen adat, mely bizonyítja. bogy nem várnak mindent a vállalattól, hanem tagdíjaikkal is hozzájárulnak az egyesület fenntartásához. A tervezett 26 ezer forint tagdíjbevétel helyett 40 ezer forintot fizettek be a sportolók, a vállalat dolgozói az egyesület kasszájába. A gazdasági beszámoló után felszólalásokra került sor. Rubánvi János hozzászólásában megköszönte a vezetőségnek és a tagoknak az elmúlt Időszakban végzett munkát. Kihangsúlyozta, hogy a párt vb. álláspont 1a az, hogy elsődlegesen a vállalati dolgozókra kell építeni és a tömegsport terén kell továbblénni. Az edzők olyan munkát végezzenek hogy a sportolóik megállják helyüket az életben, példaként lehessen bárki elé állítani őket Munkában és sportban egyaránt példás magatartást kért a jövőben 3s mindenkitől. Lerb Béla megköszönte a vállalat vezetőinek azt a határtalan segítséget. melvet a sportlétesítmények elkészüléséhez adtak. Kérte, hof?v az öltöző építését is a közeljövőben oldják meg. Szabókovács János, a labdarúgó- bajnokság átszervezését fejtegette, mondván, hogy a Járási bajnokság nagyon rossz. A jól felkészült csapatok nem tudnak eredményesek lenni, ehhez hozzájárul a pályák hihetetlen rossz talaj a. a gyenee képzettségű játékvezetők. Sokhelyütt még öltöző, tisztálkodási lehetődé*? sincs. Szerinte 4—5 góh kel! rúgni idegenben ahhoz, hogy ebből kettő érvényes legyen. Aknai János méltatta azt a sok segítséget, melyben a szakosztály részesült. Megemlítette q bajnoki rendszert., mely nem alkalmas továbbiéi lód és re és feltette a kérdést. mi lesz azokból a csapatokból. hogy állják vajon meg a helyüket, akik a járásból kertinek maid a meevébe. Várkonyi Béla nagvrq értékelte azt'a munkát segítséget. melynek eredménye az építők sport- létesítménye. Helyes lervne elérni már az+ is. hogy a vidéki munkahelyek dolgozói is tudjanak sportolni Végül köszönetét fejezte ki mindenkinek. aki segítette az egyesülete^ azon as úton. melyen eljutott eddig. Halmai László a sakkszakosztály eredményeit ismertette, maid azt a szervezetlenséget, mély pilla nannyitag tapasztalható. Kérte a vezetőség támogatását annak érdekében. hogy a szervezett szakosztályi élet kialakulhasson. A közgyűlés végül' elfogadta Izsó Mihály kérelmét: felmentette elnöki tisztségéből, helyébe Hálás* Dezsőt választották * sportkör éílére. Izsó Mihály, mint sportköri elnök utolsó ténykedésként jutalmakat adott át az elmúlt évben legfegyehnezettebb és legeredményesebb sportolóknak. Horváth Éva, Báli László, Kienle János tekéző, Pál János. Szabó Péter és Dobra Péter labdarúgó. Pere Zoltán., Körösztög Ferenc röplab- dás és ifiú Prantner János valamint Halmai László sakkozó részesült tárgyjutalomban. A gondoson e?kész?tett beszámolóból kitűnt, hoqy a sportkör élvezi a vállalat vezetőinek bizalmát. A pártbizottsáqi titkáron és a szakszervezeti titkáron kívül ott volt a közgyűlésen Storcz János, termelési osztályvezető, Molnár István műszaki osztályvezető. Bánáti András számviteli osztályvezető, de Ho elfoglaltságuk miatt nem Is lehetnek ott, mindig számíthatnak Tarja ni Lajos igazgató és Dékán* Károly főkönyvelő segítségére fs. Az eoésr knMektívg érdeme az a sportlétesítmény, melyre foggal mondja mindenki, hogy várakozáson feKHI. A Maqyar Tek ószövetség vezetői, amikor az új tekepályát megnézték, elragadtatással nyilatkoztak, pedig a teljes befejezésre a nyáron kerül sor, omfkor beszerelik a 350 ezer forintos automata ál tf tág ép eketAU A RÓMAI COLOSSEUMBAN? Muhammad AH, hivatásos nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok legközelebbi mérkőzését március 24-én Clevelandban Quick Wep- ner ellen vívja. Egy televízlóinterjúban AH arról is beszélt, hogy négy hónapon belül kész ki ÓH ni a visszavágóra George Foremans ellen. — Jelenleg még nem dőlt el, hogy hol fogom ismét megverni Foremant — mondotta Ali. — Egy bizonyos, hogy a mérkőzés nem az Egyesült Államokban lesz. Valószínűleg Róma és a híres Colosseum lesz a színhely. Értesüléseink szerint az olasz kormány újjáépítteti a Colosseumot, méltó hely lenne ez az egész világ érdeklődését kiváló mérkőzésre. A tárgyalások ez Irányban már folynak. JgfTtQi 6 A paksi kosarasok Komlón Vívás Szeles zár dón tartották a Hl. osztályú fésrfitőrversenyt, melyen 15- en vettek részt, közülük hat m osztályú, kilenc TV. osztályú. Végeredmény: 1. Halász L (Pécsi Sí) «, X Ligetfalvi Z. (Pécsi Sí) 5, 3. Szabó K. (Szekszárdi Kórház) 5. 4. Bíró Zs. (Pécsi Sí) 4, 5. Fejes S. (Szekszárdi Kórház) 3, «. Szakács J. (Pécsi Sí) 3, 7. SzUy F. (Sz. Kórház) 2, 8. Csanaky P. CSz. Kórház) o ponttal. A Paksi Kinizsi női (kosárlabdacsapata szombaton és vasárnap Komlón szerepel. A Komló Kupa védője a Szekszárdi Vasas, de bajnoki mérkőzései miatt az idén nem vehet részt a kupamérkőzéseken. A szombat—vasárnapi Komló Kupán nyolc csapat vesz részt, köztük a jugoszláviai Kri- vaja és Pa csér együttese, a paksiak csoportjában (a tornát két négyes csoportban rendezik) a jugoszláv Pacsér. a Zalaegerszegi Te és Szigetvár kapott helyet. A paksiak szombaton 14.46- kor Pacsér, 17.45-kor Szigetvár csapatával játszanak. Vasárnap reggel 8 órakor a Zalaegeirszegi Te lesz a Paksi Kinizsi női gárdájának ellenfele. a két csoport helyezettjei Ll órakor játszanak a végső sorrend kialakításáért. Kern János, paksi edző szerint a Komló Kuoa az elmúlt években is jó felkészülési lehetőséget adott az NB HI-as bajnokságra. Bár a paksiaknak nincs esélyük helyezésre, de alkalom nyílik tanulni — mondta az edző. Sikeres rajt a kosárlabda középiskolás kupában SZ. GARAY GIMN.— NAGYKANIZSAI LANDLER GIMN. 8012« (40:141 Vezette: Vetted. Kardos. Szcfc- szárd: Veesésl (23), Kutas (12), Cötz (10), Gyurcsák É (t), Marth (6). Csere: Csuka (14), Farkas (6), Gyurcsák K. (1), Jávor (—), Egyed (—). Az első pontokat büntetőből a vendégek érték el, mejd Veesésl biztos távoli dobásaival előnyt szerzett a hazai csapatnak. Annak ellenére, hogy a szekszárdiak támadásban, és védekezésben gyengén Játszottak, minimális előnyhöz jutottak. A 13- percben I0:l2-re vezettek. A félidő utolsó szakaszában belendült a csapat és hét perc alatt 24 pontot ért el. A második Mikig «Mg bét parcében folytatták a szekszárdiak a Jó játékot és 57:14-re növelték előnyüket. Ekkor a hazai csapatban a cserék is szóhoz Jutottak, de lgy is Imponáló fölénnyel, biztos gyö- seémet arattak. A visszavágó mérkőzésre március #-án, Nagykanizsán kerül sor A két mérkőzés eredménye alapján a Szekszárdi Garay Gimnázl- Ma továbbjutását várjuk. RÁDIÓ TV KOSSUTH RADIO 8.22: Nótacsokor. 9.15: Illés Béla: Kárpáti rapszódia. — VI. 9.35a Nadia ßoulangex ének- és hang- szeregyüttesének Monteverdi-felvé- te leiből. 10.05: Iskolarádió. 10.30« £des anyanyelvűnk. 10.35: Az nie* hatnám szolgáló. Pergolesi operád Iából. 11.00: Hol Járt — mit csinált? 11.10: Mendelssohn: Szent* Ivánéji álom — szvit, 11.49: Könyv- szemle. 12.35: Tánczenei koktél,, 13.20: Népi zene. 13.45: Kicsi cb bors, de erős. Riport. 14.00: Születésnapi ajándék. Gyermekrádióo 14.25: „Nyitnikék”. 15.10: Magyarán szólva... 15.25: Magyar zeneszerzők műveiből. 15.44: Operettdalok. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Az éj földesúr. Jókai Mór regénye. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Operafelvételekból. 17.52: Mikrofórum. 18.12: Könnyűzene — hongszerszólók. 18.30: Borsod megye 50 hónapja. Dokumentumműsor. 19.35: Szimfonikus zenekara hangverseny. Közben: Kb. 20.20: A színházban és a moziban. 21.18: Népdalok, néptáncok. 22.20: Bach- művek. 22.50: Meditáció — a fiatal diplomásokról. 23.00: A Víg özvegy. Lehár Ferenc—Mérey Adolff operettjéből. 0.10: Operakórusok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Mozart-f elvételekből. 8.50: Külpolitika. 9.03: Ezeregy délelőtt. Gyermekrádió. 10.00: Ä zene hullámhosszán. 12.00: Az élő népdal. Vohyarc 3. 12.10: Magyar muzsika. 13.03: Eileen Farrell és Jon Vickers énekel. 14.00: Kettőtől . hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Walter Gieseking zongorázik. 18.45: Dicsőségvágy, féltékenység és 17 ezer halott. — II. 19.00: Nóták? 19.25: A Magyarország—Románia vízilabdomérkőzésről. 20.28: Pol- presszá. 21.18: A Nyugat lánya. Puccini operájából. 2Í2.15: Könnyűzene. 23.15: Századunk zenéiéből. m. MOSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Dzsessz. 18.55: Arany János — Vili. 19.16: Zenei panoráma. 19.53: A trubadúr. Verdi operájából. 20.39: Schumann- művek. 21141: Rimszkij—Korszakov: Az arany ka kas —- szvit. 22.07: As ember teremtése. Vihar Béla haftffl«t.fi— j|T5 PÉCSI radio 17.30: Műsorismertetés, WesfiL, 17.35: Tíz perc a Jókai téri zeneműboltban. 17.45: Ritmus és dallom. 18.00: A megyei pórtérte kéziéire készülve... Beszélgetés egtf küldöttel. 18.05: Tihonyi József dalokat énekel. Zongorán kísér Sz- Boros Erzsébet. 18.15: Hogyan készül? A fogpótlás. — Tiszay László riportja. 1820: Operett melódiák. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Pécsi Kiss Agnes és Pere János nótákat énekel. 19.00« Saerb-horvát nyelvű műsor. Hírek, —- Tudósítóink Jelentik. — Szerb dalok és táncok. — Adatok a baranyai délszlávok településtörténetéhez. Dr. Kovács András műsora. — Szórakoztató zene. 19.30: Némefi nyelvű műsor. Kulturális magazin« Hírek. — A llppői ifjúsági nemzetiségi kórus rádiófelvételeiből. Évfordulók. Bernd Skibitzkf írása« — Vidáman, frissen, összeálltótáSn 20.00: Műsorzárás. MAOVAR W 8.35: Iskola-tv. Angol nyelv (Hfc zépisk. IV. oszt.) 9.55: Fizika (ált, Isk. 7. oszt.) II. 15.25: Fizika. 17.08« Hírek. 17.15: Nevező. Özem és közművelődés. 18.00: Kispest. D» kumentumfilm. (Színes). 18.35: Meteorológia. 18.40: „Nem kerüli pénzbe.** Riportfilm. 19.10: Reklám« műsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Te’ híradó. 20.00: Leningrad. Utazás az Aeroflot Járatain. (Színes)« 20.25: Fürdés. Tv-film Kosztolányi Dezső: A kulcs és a Fürdés című novelláiból. (Színes). 21.15: Küzdelem. Dokumentumfilm, 22.05: Te> híradó — 3. JUGOSZLÁV TV 76.33: Magyar nyelvű bf-napló, 17.30: Betűre — betű. 18.15: Népi muzsika. 18.45: Reggeltől — takaródéig. 20.00: Mindent, vagy semmit — vetélkedő. 21.05: Világűr 1999. — Filmsorozat. 22.15: A szkopjei tv műsorából. n. MOSOK 20.00: Modem klasszikusok. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Vendég- szerkesztő: Mesa Selimovic. 22.25: Dave Cash szórakoztatja önöket MOZI BONYHÁD: Az utolsó völgy (Angol film). (16.) DOMBÓVÁR: A betörés (Felemelt helyárral). (Francia—olasz «lm). DUNAFOLDVÄR: Magas, szőke férfi, felemás cipőben (Felemelt helyárral). (Francia film). Du: Ma éjjel kór lenne meghalni. PAKS: Bekötött szemmel (Magyar film). SZÉK SZARD PANORÁMA: Szolad. szalad a kötváros (Francia film). TAMÁSI: Végzetes aranyrögök (Szovjet film). TOLNÁ* Aadtenria (Olaw fUm»« W4 1975. február 21.