Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-18 / 41. szám

Folytatódik a csúcsforgalom a vasúton ' Néhány évvel ezelőtt, az év első negyedében a fuvarhiány okozta a vasútnál a gondokat. Az első hónapokra méltán illett a szó: uborkasze­zon, Az elmúlt ősz so­rán minden eddigi re­kordot megdöntötték a szállításban, s a lendü­let azóta sem csökkent. ► Ä kedvező időjárás { ösztönözte a vállalato- f kát, hogy kihasználva i a Jó időt, elküldjék a 1 kész termékeket, illet, t ve beszerezzék a .7 nyersanyagokat r i A vasút is felhívással fordult az ügyfeleihez, hogy a kisebb forgalmú időszakot kihasználva, már előre szállíttassák el a később felhaszná­landó anyagokat, termé­keket. A valóságban azonban az történt, hogy ezek a szállítások még­sem lettek úgynevezett előszállítások, mert a megérkezett anyagokat az ipar, építőipar s az útépítők rögtön felhasz­nálják. A forgalom növekedé­sére jellemző, hogy idén januárban M százalékkal több árut szállítottak a Pécsi Vasúi igazgatóság te. rületén a szerelvé­nyek, mint egy évet, Ezt előidézte a folya­matos építési munkák mellett az is, hogy je­lentősen megnövekedett a beremendi cementmű termelése. Ezenkívül a mezőgazdasági szállít­mányok mennyisége is nagymértékben megha­ladja az előző évit Ta­valy előtt például de­cemberben célba értek a cukorrépát szállító utol­só vonatok is, míg az idén még januárban is 95 ezer tonna alapanya­got szállítottak a cukor­gyárakba. Hasonló mó­don emelkedett a tran­zitszállítás is. A Pécsi Vasútigazgatóság terü­letén áthaladó szerelvé­nyek az idén n tavaly januárinál 25 százalékkal több árut szállítottak kül­földre. A megnövekedett Igé­nyek teljesítése érdeké­ben a vasút komoly szervezési munkát vé­gez. Növeli a feladatot, hogy ezekben a hóna­pokban kell áthidalni a 44 órás munkahétre tör­tént áttérés okozta gon­dokat is. Sajnos, bár ez nem a vasút dolgozóin múlik, néha még hiába várják a szállítók az üres kocsikat. A múlt év végén Jelentősen csökkent a késedelme­sen kirakott vasúti ko­csik száma, de a válla­latoknak, szövetkezetek, nek még tovább kell Javítani rakodási tevé­kenységüket Például február 1-én 103, har­madikén pedig 125 va­gont raktak ki késve a pécsi igazgatóság terüle­tén. A jelenleg is igen ma­gas, s a későbbiekben még tovább növekedő szállítási igény gyor­sabb, zökkenőmentesebb lebonyolítása érdekében a Pécsi Vasútigazgaté- iág területén tovább fejlesztik » korszerű, konténeres szállítást, A nyár eleji menetrend­változtatást követően Tolna megye székhe­lyét is bekapcsolják a konténeres szállításba. Ettől az időponttól kezdve Szekszárdról, il­letve Szekszárdra a szál­líttatok 5 tonnás konté­nerekben küldhetik az áruk — szí — Svábbál Kivilágok kivirrada­tig szólt a zene szomba­ton a paksi ÁFÉSZ szek­szárdi halászcsárdájá­ban. A hagyományokhoz híven az üzlet vezetői az idén is meghirdették a megyeszékhelyen és a környéken lakók szá­mára a svábbált A vi­dám eseményre nem csak Szekszárdról, de Kurdról és Varsádról is érkeztek. A sikeren fel­buzdulva a vendéglátó- egység vezetői elhatá­rozták, hogy március 1- én, szombaton este Is­mét táncmulatságot ren_ deznefc a német ajkú nemzetiségieknek. Síáraz, hideg idő Alagútépítés mérséklődik, hőmérséklet 0, Várható időjárás ma estig: Derült, száraz, hi­deg idő. A helyenként még élénk szél fokozatosan Várható legmagasabb nappali plusz 4 fok között Távolabbi kilátások péntek reggelig: Időn­ként megnövekvő fel hözet, csapadék nem valószínű. A hőmérséklet emelkedik. Legala­csonyabb hajnali hőmérséklet: eleinte mí­nusz 5, mínusz 9 fok között később—3, plusz 2 fok között. legmagasabb nappali hőmér­séklet: plusz 2, plusz 8 fok között Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az or­szág területén nem várható. Sooooooooooooooooooooooooooooooooooc' Szövetkezeti együttesek Budapesten < ( c 0 X főváros felszabadu­lásának 30. évfordulója alkalmából vasárnap a Madách Színházban „Magyar tájak köszön­tik a felszabadult fővá­rosunkat” címmel ünne­pi folklór műsort adtak a fogyasztási és az ipari szövetkezetek legjobb népitánc-együttesei. Az ünnepi műsorban a Rábaköz, Szatmár, Kalocsa, a Hegyalja, Ba­ranya, a Hortobágy és Tolna legszebb táncait mutatták be a szövetke­zeti együttesek. Baleset elles védekezz 1 A Bányásza i Aknamélyítő Vállalat dorogi körzetének vájárai építik azt az alagútrendszert a Gél lérthegy gyomrában, am ely majd összeköti a Gellert-, a Rudas- és a Ráez-iürdőket. Az épít ők a Kelcnhcgyi út alatt elérték a Gellért Gyógy fürdő épületét. A műnk álatok során forrásokat tártak fel, amelyeknek hé vizeit később csőrcndsze ren szállítják a gyógy­fürdőkbe. A képen: A kész alagűtszakasz egy részlete. Anyakönyvi hírek A bonyhádi anyakönyvi kerületben 1905. január hó­napban az a3át>bi anya­könyvi bejegyzések tűrtéo- tek. Születések; lovász Antzi Csaba. Katz Sándor. Vám­osa Bálára, Rdős Zoltán, Hajnal Anikó, Csordás András, Fankaalalvi I.ászlift, Bornátb Melinda, Zakar Já­nos, Czifra Annamária. Csiina Frigyes Norbert, Ko­vács Róbert, Kari Péter, Faiac Róbert, Szabó Mónika, Krammmcíxf József, György Attila, Darázs Ti­hamér Péter, Fábián Zsolt, Fáik László. Reiser Jánofe Szóig Gábor. Házasságkötések: Slegy* vemeki Béla—Eszlátyi An­na, Tanoda Zoltán—Bande! Erzsébet, Patócs László— Pap Erzsébet, Fodor Gábor —Vendég Terézia. Pintér Gyula—Eibeck Anna Erzsé­bet. Hámori 7oU*n iKlwt— Bogos Hona. Halálesetek? fcrfmlfhek, Komád. Schwab Henriks^ Slmcctoerger Fenne, la­kács Lajos, Cinken József. Miklós Bertalanná, Gapp jánosmé. Ménesi Adót?, Zsi- Ltaszdcy Vince. Miklós Bol­dizsárrá, Molnár Ilona, Árkalkuláció Az őrkolkulóció szent dolog. Bemegy a kedves vendég az egyik község kis­vendéglőjébe és reggelizni szeretne. — Csak tojósrántatbót tudunk odrai «— Kitűnői Kolbászom* vagy szc lármását? — Simát! •— Jöhet a sónál Négy tojásból kém«, — Azt sainot nem lebet. — f — Csőt bőrömből, vogy hatból tudó« — Es kilencből vagy tizennyolcbólI — ügy isi — Mennyibe kerül « bán« tafótbál rántotta? — Kilenc forintba! — Osszuk el a kilencet hárommal és a vég­eredményt szorozzuk meg néggyel. Sikerül? Sikerül. De azért mielőtt a komplikált rendelést kielégítik, tanácsos előbb megkérdezni a főnök- iMOt Két perc telik el. aztán valahonnan a szín­falak mögül a jóváhagyástól sugárzó arccal elő­bukkan a felszolgáló. — Tessék helyet fogloJnii Hozom a bért rán­tottál! „ ÉS hoz egy ínycsiklandozó, töltény tányérnyi méretre e II após flott rántották Készülhetett talán két és fél tojásból, „.t FOMHMB 18 Kontód A Nap kél 6M — nyugszik 17.11 órakor A Hold kél *.27 — . — Paks új lakótelepén megkezdte működését az első magyar atomerőmű építőinek ellátására hi­vatott háromezer adagos konyha és a hozzá csat­lakozó 800 személyes ét­terem. Az indulás nap­ján kétszáz dolgozónak tálaltak, de nap mint nap többen étkeznek majd itt, hiszen jelen­leg is másfél ezren dol­goznak a beruházáson) az év végéig pedig to­vábbi ezer dolgozót várnak. Az év közepétől hatalmas ételkombináttá bővül ez a létesítmény. Nyárra elkészül a 300 személyes bisztró és a 200 személyes eszpresz- szó. — Galambkiállítás. X LAMPART Zománcipari Művek bonyhádi gyár­egységének klubkönyv- táráhan február 22—23- án galambkiállítás nyí­lik. A kiállítást a klub­könyvtár galambás z- szakköre rendezi. Meg­tekinthető szombaton és vasárnap 9 és 21 óra kö­zött. — A pannonhalmi vár irattárának rendezése közben eredeti levél ke­rült elő. H. Rákóczi Fe­renc a latin nyelvű le­vélben megköszönte Bártfa város elöljárósá­gának levelét, amelyben azok a maguk és a város lakóinak támogatásáról biztosították a fejedel­met. Kardjukat és anya­gi javaikat ajánlották fel a szabadságharc cél­jaira. A történelmi érté­kű levél 1708. október 13-án íródott. — Tolna megye erdőségei­ben világra jöttek az idd de 5 vadmalanok. A Gyű La­li Állami Erdő- és Vadgaz- daság hivatásos vadászai a napsütötte dombolda­lak alacsony sűrűi közt figyelték meg az első csíkos kismalacokat, a vad­disznó-haj tówadáscatolcat kíméletből beszün tettók. \ gyulaJi , rezervátumban a* enyhe időjárásban jól tdelt át a híres dámvadállo­mány is. a Gyulái. Tamást, Regöjy, Lengyel között el­terülő erdőkben az idén na­gyon korán, már januárban megkezdődött a gímszarva­saik agamcshullajtása. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd. Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01. 123—® Sportrovat: l'i8—IS Kiadja: Tolna megy® Lapkiadó Vállalat Szekszárdi Béla tér X. Telefon: 120—11, 120—M Telex: 14251 Postafiók 71. Felelős kiadd: PKTRITS FERENC Készül • Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4«. Poataeim: 7101 Szék szárú. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely post»» hivatalnál és kézbesítőn® Előfizetési díj egy hónapra SO F8 indexszám: 2SMI t

Next

/
Thumbnails
Contents