Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-11 / 9. szám

1

Magyar ssersopir díja

a máltai dalfesstiválon

Szenes Iván átveszi a For Peace különdíjat, a kép bal oldatán Nagy Tibor,

Decemberben rendezték meg negyedszer a máltai nemzetközi daLf&sztivált, melyet ez alkalommal Fesztivál a világ- békéért címmel hirdettek meg. Ezzel a nagyszabású eseménynyel ünnepelte az immár független Máltai Köztársaság nemrég kivívott szabadságát. A dalfesztivál színvonalára jellemző, hogy 22 ország ötszáz szerzője csaknem háromszáz dallal nevezett be, s a szerzők és előadók között számos világsztárt üdvözölhettek a vendéglátóit. A fesztiválon magyar Bzerzőpór, Nagy Tű-bor—Szenes Iván: Nárciszok virulnak című dala nyerte a negyedik díjat és a For Peace különdíjat, a Békedíjat. A zeneszerzővel és a szövegíróval hazaérkezésük után beszélgettem a fesztivál eseményeiről és ott szerzett SapasztaLaiaikróL

— A légkör nagyon kellemes volt megérkezésünk pillanatától kezdve — mondta Szenes Iván. —- A város zászlódíszben pompázott, nagy transzparenseken üdvözölték a fesztivál résztvevőit, s mi rakéták és díszlövések közepette vonultunk végig a főúton.

— Már-mér azt hittem minden ágyúlövés nekünk szól, amikor megtudtam, hogy akkor kiáltották ki a Máltai Köztársaságot. Szerencsére azonban Örömöm a következő órákban sem párolgóit el, mert ha a díszsortűz nem is minket köszöntött, de a műfajnak és általában a zenének olyan megbecsülését tapasztalhattuk, amelyet kevés ország mond- (tat el magáról,

— Úgy érzem, ilyen me- »őnyben a negyedik díj rangos helyezést jelent — folytatta Nagy Tibor — nemcsak személy szerint nekünk, de a magyar könnyűzenének is. Például az utánunk következő ötödik díjat nyert Ted Wade, világszerte ismert sikeres zeneszerző; dalának előadója. Lou Spahkers pedig a tokiói és Rio de Jiameiro-i fesztivál díjnyertese volt előzőleg. Az első díjat a skóciai Green- feelds együttes nyerte.

— A fesztivál egyik legfontosabb tanulsága mindkettőnk számára az volt, hogy ismét bebizonyosodott: a köny- nyűzene mai divatja nem az értelmetlen, artikulál!an üvöltéseké, a dallamtalan kompozícióké. Ellenkezőleg, a nyugati tánczenében is él és erősödik az igény a dallamos zene

és az érthető, színvonalas szöveg iránt. Örömmel tapasztaltuk -azt is, hogy a komoly és könnyű zene között nincs olyan szakádéit, mint másutt. A könnyűzene,- eseményeken — így ezen a fesztiválon is —■ az egész zenész társadalom képviseltette magát.

— Máltán komolyan érdeklődtek a magyar zened élet iránt. Kiderült, jól ismerik a magyar zeneszerzőket, nemcsak Bartókot és Kodályt. Ottlétünk másik eredménye volt az a számos levél, amelyet különböző zenei és kulturális intézményeknek hoztunk, ugyanis a fiatal Máltai Köztársaság szeretne minél hamarabb kulturális kapcsolatba lépni Magyarországgal

K, A

Színházi esték

Moliere Bon lasisia

Ellentmondásos, kétarcú remekmű Moliere Don Jüanja, eredeti címén Don Juan, vagy a kőszobor lakomája (Don Juan ou le Festln de Pierre), melynek eredete a spanyol legendakörbe nyúlik vissza, ahonnan később nagyon sokai! merítettek, mindenekelőtt a spanyol Tirso de Molina, akit talán Moliere I« ismert A köztudatban elsősorban Mozart operája révén ment ót („az operák operája”), jóllehet Da Ponte, mester, a szövegíró iparos alig sejtett meg valamit Don Juan Tenorio, a XVI. században állítólag valóban élt lovag dé- mortikus életéből. Annál többet Mozart aki egyre jobban tragédiává mélyíti az egyébként elég frivol történetet, s ami az első felvonásban Leporelló áriájában (a nevezetes Regiszteráriáról van szó: Madamina! U catalogo), még szerelmi tréfa, a zárójeisnetben tragikusra fordul, s amikor elhangzik az ünnepélyes bejelentés: terítve van (Gia lanensa e preparata), már tudjuk, hogy a jóvátehetetlen végzet jelent meg.

Moiiere-nél mindez két síkon fut: a derék Sganareile kétségbeesve nézi gazdája cinizmusát aki mellett bár folyton igazát hajtogatja, épp oly nevetséges és együgyű, mint Don Quijote mellett az ugyancsak jó étvágyú Sancho Panza. így aztán valóban mulatságos jelenetek tanúi vagyunk, amelyek Moliere legjobb lapjait idézik, de közben egy kicsit elhalványul Don Juan megátalkodottsága, főleg

olyankor, amikor —■ egyébként teljes joggal — erkölcsi prédikációt tart saját kora nemeseinek. Időnként, főleg Sganareile jóvoltából, pazar komédiában van részünk, de közben elmosódnak Don Juan démonikus vonásai, s erkölcsi érzékünk tulajdonképpen akkor is helyeselne, ha a Kószobor (Moliere-nél a parancsnok szobra) már az első felvonásban elragadná.

Gyakran emlegetik vele kapcsolatban a Hamletet, vagy a Faustot, de azt hisszük, ez némileg indokolatlan; Hamletvogy Faust nem saját szenvedélye pdSSZÍv kiszolgáltatottja, hősi gesztusukat éppen az jelenti, hogy szembe szállnak sorsuk immanens végzetévei, míg Moliere Don Jüanja a bűn megszállottja, egy állapot megtestesítője.

Persze a Don Juan mégiscsak remekmű, főleg hű beállítjuk a Moiiere-i életműbe, mert azt se feledjük, hogy a Tartufíe és a Mizantróp között keletkezett (közben egy kevésbé jelentős vígjáték, A szerelem, mint or vos). S az is kétségtelen, hogy Mozart is hozzájárult színpadi elhalványulásához.

Magyar színpadon is keveset játszották, .s éppen ezért dicséretes a Pécsi Nemzeti Színház vállalkozása, midőn szinte úttörőként adta elő a Don Jüant, S tegyük hozzá mindjárt: kitűnő előadásban, mindvégig megmaradva Moliere körén belül.

Nógrádi Róbert rendezése na-; gyón sok eredeti ötlettel fűszerezte az előadást, bár szemmel láthatóan inkább a komikai elemre helyezte a súlyt Szerencsére Bárány Frigyes Don Jüanjában olyan ellenpontra talált aki halk szavú cinizmusával, rendületlen megátalkodott ságával pontosan olyan figurát varázsolt elénk, amilyent Moliere elképzelt Ahogy Szegváry Menyhért is, akit szívesen látnánk más Sganarelle-szerepben is (Le cocu imaginaire), nem is beszélve a Kénytelen házasság Sgancrelle-jéről, mert igazi Mo- liere-színész.

Kitűnő, jól pergő előadást láttunk, ezzel szemben a színpad-; kép nagyon szegényes. A jelzésszerű, bár tulajdonképpen jelentéktelen színfalak ide-oda tologatása semmit nem jelképez, főleg akkor, ha még horpadtak, sőt porosak is. A modernségre való törekvésnek nem kell szükségszerűen szegénységet árasztania.

Ettől függetlenül az előadás kitűnő, s reméljük, hogy az első ifjúsági előadást még jó néhány követi.

Cs. L

Minőig is sajnálta, hogy náluk a faluban nem történik semmi. Nagy dolog semmi. Félreverik a harangot, persze, de az idegen repülők csak elhúznak fölöttük, néha olyan magasan, hogy semmit, egy légypiszkot sem látni az égen. Csak a zúgásuk hallatszik.

Lőni se lőnek, bombázni se bombáznak.

Egy képes újságban látta először, milyen az, ha leszórják a bombákat valahol, összedőlnek tnég az emeletes, nagy házak is, kettészakadnak a hidak. Szalad mindenki, bújnak az emberek a pincékbe.

Aztán kiássák a halottakat a romok alól, és lefektetik szép sorban, egymás mellé. Lefényképezik és beteszik az újságba.

Borzongott ezektől a képektől. De nem félt, Csak borzongott.

Ha azt hallotta volna, hogy a szomszéd faluban már dúl a háború, talán átszökik, legalább a kertek aljáig. Leslcelődni a bodzabokrok közül.

Később, Miskolc alatt azután félni is megtanult. Amikor kőhaj ításnyira tőle kilőttek egy tankot, majd egy teljes napig étlen-szomjan, krumpli verembe szorulva hallgatta, hogy kerepelnek körülötte a géppisztolyok, durrognak a lövedékek. Pergett a nyakába a föld egy-egy közeli robbanásra.

Sírt a rémülettől, kiáltozott, míg bele nem fáradt.

Aztán csak bebújt a nyirkos szalmába, és elaludt.

Azt álmodta akkor: háború van, s ez már az igazi.

... <3 egy tankon forgolódik, a gulyalegelőn, körülfogta mindenfelől az ellenség, és a legnagyobbakat az Acsay-féle présházból lőnek rá, a hegyrőL Ö a tank legtetején lovagol, és egy16.

szerre többfelé is tüzel — nem is tank ez, Valósággal hadihajó, amilyet a Magyar Futár-ban látott, meredeznek belőle az ágyúcsövek, a gépfegyvercsövek mindenfelé —, húzgálja a különféle színű zsinórokat, nyomkodja a kallantyút, és nagyokat pukkannak az ágyuk, kerepel a géppuska, és okádja a tüzet a sok hosszú cső minden irányba, már olyankor is, ha ő nem húz- gál, s nem nyomkod semmit a tetőn

__

.

,. De hiába működnek olyan jól az ágyuk, ő érzi, hogy nincs rendben valami. Baj van valami, csak egyelőre nem tudni, micsoda.

... Most dől össze a présház. Csupa füst és láng és porfelhő, mint egy filmhíradón. Fel- meredeznek a diófák karéjából a romok a füstölgő égre.

. A beszakadt ablakon egyszerre csak Márti nénje ugrik ki, utána a pesti vőlegény. („Ez volt volna az a baj ?”) ... mindketten anyaszült meztelenül, s kézen fogva szaladtak a kökénybokrok közé. („Bolondok ezek, összevissza marja őket a tüske csupaszon. Persze a vőlegény pesti, honnan tudná, hogy az ott kökénybozót, de Mártinak lehetne esze”.)

... Most a nagy dörgésben-csattogásban az apja kiáltozását hallja, de nem látja az apját sehol ... úgy van, odabújt a csordakút mögé, onnan kiabál: „Te! A szőlőre vigyázz!... Agyonütlek, te, ha,a szőlőt szétlövöd!”

... Csakugyan a szőlő ... majd ad nekem édesanyám háborút..(Akkor meg ez lehetett az a baj.)

... Lemászik a hadihajó-tank árbocáról, hogy eligazítsa az ágyúcsöveket. Mert maguktól is lőnek az ágyúk, csúnya, nagy gödröket vágnak a szőlőhegy oldalába... s ebben a pillanatban az ő tankját éri találat. Irtózatos dörrenés, füst, korom, telifröcsköli a száiát-szemét a puskapor, elakad a lélegzete — s felébredt.

Szeme-szája tele földdel, köpködve forgolódott. S mintha rugóra járt volna, olvan hirtelen felült. amikor a valóságra ráeszmélt.

Sötét volt mée. Fel-fellobbantak odakint a robbanások tűzrózsái. Később elcsendesedett a harci zaj, s ő elaludt megint.

Hajnalban újra elkezdődött a lövöldözés. Ki- sebb-nagyobb kihagyásokkal tartott egész nap; nem bírtak egymással a hadakozók,

17.

Elmúlt lassacskán a félelme.

Már csak azt érezte, s egyre erősebben érezte, hogy: éhes. Egyetlen szem krumplit talált, azt elrágcsálta.

Alkonyaikor kiugrott a veremből és a mindenfelől kerepelő-csattogó lövöldözésben elszaladt a legközelebbi házig. Nyitva az ajtó. betörve az ablakok, sehol egy lélek — megkereste a pincelejárót, bedörömbölt, és a halára rémült lakóktól enni kért.

Azóta fél esztendő telt el. Úgyszólván végig a tűzvonalban, a fronton, vagy nem sokkal a front mögött. Hozzászokott a lövöldözéshez, a robbanásokhoz, mint az ostorpattogtatáshoz a kanászok. Közel a front, hát persze, hogy lőnek. Ha az ember óvatos, nemigen mutogatja magát, akkor nehezebben éri utol a golyó. Lám, őt még sose érte utói (és nem is a kötél miatt, hiszen csak nemrég sikerült szereznie a kötelet.)

Halottak persze vannak, meg sebesültek, de hát az vele jár. Van egyáltalán háború meg front, meg ütközet halottak és sebesültek nélkül?

Félt a halottaktól eleinte.

Pedig az anyja már kikúrálta, mikor Parázsó nagyapa meghalt. Ahogy elütötte az óra az éjfélt, odavezette az anyja a ravatalhoz, megmutatta a halott lábát, aztán betakarta a lepedővel.

— No most, harapd meg. Harapd meg szépen, kisfiam. Meglátod, többet .sose nem félsz a halottól ... No, szépen, kisfiam.

El akart szaladni, de az anyja erősen fogta, egy tapodtat sem engedte a ravataltól, S addig bíztatta, erőltette míg aztán rászánta magát, s megharapta a halott nagylábujját a lepedőn keresztül.

*— No, látod, kisfiam. Ugye, már nem is félsz? — kérdezte rögtön az anyja.

Bizonytalanul megrázta a fejét, pedig dehogy- isném félt. Utána még az ágyban is elfogta a reszketés: hátha aztán megbosszulja magát a halott. (Mert nagyapától nem félne, de ez már nem a nagyapa, ez egy halott.) Behúzza a földbe vagy valami — hall ilyeneket az ember.

Eltemették Parázsó nagyapát, s elfelejtődött ez a dolog. Csak a frontpn jutott eszébe megint, hogy őt már kikúrálta az anyja, nem kellene félnie a halottól.

(Folytatjuk)

18.