Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-09 / 7. szám

Kinyílt előttük a világ Asszonyklub a felsővárosban Zömmel tsz-tagok részvételé­vel, 1971. november 8-án meg­alakult Szekszárdon a felsővá­rosi olvasó asszonyok klubja. Régi keletű problémát igyeke­zett megoldani a klub; azt, hogy tartalmas időtöltés bizto­sítása mellett, közösséggé for­málja azokat az asszonyokat, akik szabad idejük egy részét a klubban töltik. A klub a felsővárosi fiókkönyvtárban kapott helyet, így érthető az olvasási kedv növekedése az. asszonyok körében. A klubvezető Sebők László- né. ö állítja össze az éves programot. Az ő érdeme első­sorban, hogy a klubban csa­ládias hangulat uralkodik. Kö­zösen tudnak örülni egymás sikereinek. Közös névnaookat rendeznek, megemlékeznek egymás fontosabb családi ün­nepeiről. Jártak már Jugoszláviában, Csehszlovákiában és Lengvel- országban. Természetesen ki-ki saját költségén. Budaoesten megnézték a Nemzeti Múzeu­mot, s ez a kirándulás azért maradandó emlék, mert vol­tak. akik el'saör látták hazánk fővárosát. Ellátogattak a Hor- tobágvra, voltak Hajdúszo­boszlón és Debrecenben. A kötött programok leg­többjét az aktuális informáci­ók jelentették, melveket a vá­rosi tanácstól meghívott elő­adók tartottak. A vázos^eilesz- tés. a nagy építkezések, adó­ügyek és a piaci árusíMssal kapcsolatos kérdések voltak a legfontosabbak. A klubban sű­rűn váltják egymást a tartal­mas programokj szemléletes egészségügyi sorozat hangzott el, megismerkedtek a tagok Tolna megye néprajzával. S az év záróakkordjaként han­gulatos óévbúcsúztatón vettek részt a klubtagok a Szarvas­csárdában. Az új esztendőben folytató­dik az egészségügyi sorozat, mely nemcsak egészségügyi felvilágosítás, hanem tanács­adás is egyben. Dr. Csehák Judit főorvos Egészségünk vé­delmében címmel tart elő­adást, ezt követően a nőgyó­Póth Márta felvétele gyász mondja el az egészség- védelem legfontosabb nőgyó­gyászati problémáit. A megyei művelődési központ, a megyei könyvtár és a Hazafias Nép­front az asszonyklüb fenntar­tója. A vezetőkkel baráti ta­lálkozókon beszélgethetnek el a klubtagok. Ismerkedés Ro­mániával címmel előadásokkal készítik elő az év nagy prog­ramját: az erdélyi körutazást. Kozma Erzsébet Virág- és nö­vényápolás címmel tart hasz­nos tájékoztatást a növények kedvelőinek. Szé­A Pamutlextilmivek tolnai gyára felvesz: 1. KÉPZETT SZÖVŐKET. 2. 15. ÉVET BETÖLTÖTT LÁNYOKAT ÉS FIÚKAT BETA­NULÓ SZÖVŐNEK. (Betanulási idő 3 hónap.) 3. 14. ÉVET BETÖLTÖTT LÁNYOKAT LÁNCCSÉVELÖ­NEK. (Betanulási idő 6 hét) Havi kereseti lehetőség betanulás után 1600—2600,— Ft-ig. Vidékiek részére lakást biztosítunk. Naponta . bejáróknak utazási térítést adunk. AZ ALÁBBI ÚTVONALAKON SZÁLLÍTJUK NAPONTA DOLGOZÓINKAT; 1. Györköny, Nagydorog, Kajdacs, Borjúd, Kistormáe, Köiesd, Jánosmajor, Szedres. 2. Bölcske, Madocsa, Dunák ömlőd, Palss, Dunaszeaitgyörgy, Tengelic-Szőlőhegy. 3. Lengyel, Kisvejke, Závod, TeveJ, Kisdorog, Tabód. Zom­ba, Harc. A Tolna megyei Ta­nács Csecsemőotthonának (Szekszárd, Palánki út) igazgató főorvosa i PÁLYÁZATOT HIRDET SZAKKÉPZETT CSECSEMÖ­GONDOZÓNŐI ÁLLÁSOK BETÖLTÉSÉRE. Az állásra csecsemőgon­dozónői, gyermekápolónői szakképesítéssel rendel­kezők jelentkezzenek. Je­lentkezés a csecsemőott­hon igazgató főorvosánál naponta 8—16 óráig. Az állásra olyan szakképzet- len dolgozók is jelentkez­hetnek, akiknél a feltéte­lek adottak ahhoz, hogy munka mellett csecsemő­gondozónői szakképesíté­süket megszerezzék. (134) TOVÁBBÁ FELVESZÜNK: LAKATOSOKAT, ESZTERGÁ­LYOST, HEGESZTŐT, FŰTÉSSZERELŐT. VILLANYSZERE­LŐT. Fizetés megegyezés szerint. KORMÁNYRENDELET ÉRTELMÉBEN A SZÖVŐKÉNT LE­DOLGOZOTT IDŐ NYUGDÍJAZÁSNÁL KORKEDVEZ­MÉNYRE JOGOSÍT, 8 év szövőként ledolgozott idő után 2 év, minden további 4 év szövőként ledolgozott idő után 1 év korkedvezmény fl­leti meg a dolgozót Kéthetenként szabad szombat Kedvezményes áron étkeafat biztosítunk, (ebéd) Évenként kedvezményes áruvásárlás a gyár termékeiből. Szakmai és állami oktatásban való továbbtanulás y»hetősé ge biztosított JELENTKEZNI LEHET: levélben vagy személyesen. PAMUTTEXTILMÜVEK TOLNAI GYÁRA, ÚJ GYÁR FELVÉTELI IRODA. 7130 Tolna község. mlgközTlithetd^2 &ZakÍ réSZén * 6'0S útr<Sl könnyen 004) Melegkonyhás egységünk­be (vendéglő HL oj janu­ár 15-i belépéssel felve­szünk; 1 VENDÉGLŐ VEZETŐT. 3 VEND ÉG LÖVEZET Ö- HELYETTEST. 1 SZAKÁCSOT, 2 PINCÉRT. Jelentkezni a Gyönk és Vidéke Fogyasztási Szö­vetkezet kereskedelmi osztályán, ahol bővebb felvilágosítással szolgál­CU8) 1974: 37 halott a közúton így közlekedtünk ax elmúlt évben Öröm olyan adatra bukkan­ni a statisztikában, hogy me­gyénkben — 1973-hoz képest — 10 százalékkal nőtt a gép­járművek száma 1974-ben. Az arányok ismeretében első ol­vasásra az sem tűnik aggasz­tónak, hogy míg 1973-ben 508, addig 1974-ben 521 sérüléses közúti közlekedési baleset tör­tént szűkebb hazánk területén. Az anyagi kár előbb négymil­lió 412 ezer forint, utóbb négy­millió 629 ezer forint volt. Erősen csökken a derűlátás, amikor a statisztikából az tű­nik ki, hogy 1973-ban 27, ta­valy 34 volt a halálos balese­tek száma: a súlyos sérüléssel végződötteké 246, illetve 263, Sajnos, nem az a jellemző, hogy egy balesetnél csak egy ember sérül’ meg, vagy — a legrosszabb esetben — egy ve­szíti életét... Közlekedési bál­eset miatt 1973-ban 705 em­ber sérült meg, a halottak' száma 30 volt. Tavaly 736-ra emelkedett a sérültek és 37-re a halottak száma. Műszaki hiba 1973-ban 13, 1974-ben 16 alkalommal ve­zetett balesethez. Jóllehet, ezek nem kis hányada sem függetleníthető az emberi gon­datlanságtól, a főbb okokat másutt találjuk meg. A tiltott alkoholfogyasztás miatt történt balesetek száma — például — 31-ről 35-re nőtt, a kanyaro­dás nem éppen nehéz szabá­lyainak megsértése miatt tör­ténteké 38-ról 49-re. A gyors­hajtás 1973-ban 81, 1974-ben 95 ízben okozott kárt, sérülést, ha­lált A járműkategóriákat tekint­ve ismét öröm arról beszélni, hogy a tehergépkocsik vezetői, a motorkerékpárosok, a trak­torosok, a fopatosok, az egyéb járművek vezetői, valamint a gyalogosok az elmúlt észtén-* dobén jobban tiszteletben tar­tották a KRESZ életet va­gyont védő előírásait, mind 1973-ban; — valamennyien kevesebb baleset okozói voltak tavaly, mint az előző esztendő­ben. Ami azonban az érthetetlen^ séggel határos: a személygép­kocsik által okozott balesetek száma az 1973. évi 68-ról ta­valy 198-ra szökött Miért? „Csak” azért, mivel tegnapi utakon mai emberek a holnap autóin robogtak — vesztükbe. Talán fölösleges is megint em­lékeztetni arra, hogy nem elég a járművezetői vizsgán óvato­san, körültekintően vezetni, úgy kellene azt tenni az esz­tendő minden napján. A közlekedési szabályok ■‘megtartása nem egyszerűen jo­gi követelmény, — azon túl szigorú erkölcsi (morális) kö­vetelmény is. Kitűnően érzé­keltette ezt a decemberben Szekszárdon rendezett Közle­kedési morál című kiállítás. Ennek hatezernél több látoga­tója volt. Ami azt illeti, lehe­tett volna több is, ha sok-sok embernek nem csupán gépjár­műve, de embertársai és ön­maga iránt több felelősségér­zete volna... Sajnos, technikai okok akadályozták, hogy a közlekedési kiállítás — a va­gyonvédelmi kiállítással ellen­tétben — Szekszárdon kívül legalább a többi járási szék­helyre eljusson. Árról, hogy mit tesz a rendu őrség, mit tesznek a társadalmi erők — különösen a közleke­désbiztonsági tanácsok — a közúti közlekedés biztonságá­nak növeléséért, még ebben a hónapban szólunk. Az admi­nisztratív intézkedések közül most csak kettőt említünk. A rendőrség 1974-ben kereken öt­száz járművezetői engedélyt és hozzávetőleg félennyi ellenőrző la(pot vont be. A bíróság a, Btk.-novellának és a Legfel­sőbb Bíróság iránymutatásá­nak egyaránt megfelelően nem annyira végrehajtható szabad­ságvesztés-büntetéssel, mint más büntetési nemekkel törek­szik a közlekedési fegyelem megszilárdítására. Ez utóbbiak közül azzal, hogy a KRESZ ellen vétőket rövidebb, hosz- szabb időre eltiltja a jármű- vezetéstőL Az utóbbi eszten­dőben a járművezetéstől tör­tént bírósági eltiltások átlagos tartama nyolc hónap volt m p ■p r \TTTP 'n rxn'nN' ül II V 'r - <• -■ ) xll.JXU RAzsmesteri vizsgával rendel- Iceziő dolgozó 15 éves gyakorlattal állast változtatna- „Február 1 39T&IV* Jeligére a szekszárdi hirde- tgbe ___________________OM) KITŰNŐ ÜTÖD. 3 éves friss, fejős tehén eladó. Feisűaána. Dózsa Qy- 37­___________________(124) H Az eladó 400 négyszögöl téliek­kel. Szakszóra, Szőlőhegy 1*7. Ha­zafi István. _____________fjg) K ÉTSZOBÁS OTP-lafeás eladó. „Hermann o np. 38764»“ leiteére a szekszárdi hirdetőbe. (85) MEGYEI kórház (Szekszárd) fel­vételre keres gépírni tudó ad­minisztrátort, segédápolónőt. ren­delőintézeti asszisztensnőt, bonc- segédet. osztályos ktsl&borba asz- szxszten&nót, vér adóállomásra betanított munkást, takarító­nőt és tálalást, mosodába féa> és női betanított munkást, gépkocsivezetőt (legalább 5 éves gyakorlattal) fűtő szakmunkást és segédmunkást, hőkőzpontkezelőt, vízvezeték-szerelőt, lakatost, étel­szállító munkást. Jelentkezni le­het a kórház munkaügyi csoport­ig*1:_________ (5« A TOLNA MEGYEI Vendéglátó- Ipari Vállalat 4 tagú, „kategóriá­val rendelkező tánczenekart fel- vesz. Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztályán Szekszárd, Beze- réd) u. i. sz,_________________(92) HÁZRÉSZ 1264 négyszögöl iueer— nafölddel eladó. Hőgyőa. KWom- vén út 8. Búvárt-____________(pp) C SIRKE-csarda fölött 360 téev" ra&gől szőlő eladó. Érdeklődd; Varga András. Mttza, Tolnai u. 40. ----------------------------------------------qi7) J O kaiban lévő H-66-as otaj- kélyhát vonnék, sasksxásd. Petőfi __________________ (135) LOTTON nyert i db kétszemé­lyes, szabadon választható küliföidi társasutazás! utalvány olcsón el­adó. ftnaa .ténop. Gnábóc. (133)----w— .cuwaatnuos isuwianoz (aeu k ertváros) azonnali belépéssel ta­karítónőt felveszünk. Jelentkezés az iskola igazgatóhelyettesénél.-_____________________(131) S ZARUFA 4—s és 6 méteresek] kaphatók olcsó áron. Érdeklődni; szekszárd. Tinódi u. 3. Fülűn. üve­gesnél______ (125) I C-a 600,-es Trabant eladó. Ér­deklődés; Szekszárd. Kölcsey itp. *• L *■ (143) 160 Uteres szapuló eladó. Farkas. kádár, Nagydorog. (142 CG~s 601-es Trabant etedó. Sió- agárd; iskola ----­• uü2SÍSV?CSOT a<3CLék szőlőié tetórk Cikó, Arany J. 42. Kiss. ____________ ________C H ÍRLAPKEZBBSÍTÖT felveszi 4 órás munkaidőire. Postahiva szekszárd. KEVESET használt mély gy< mekkocsi eladó,, Szeüasaárd, R lung u. 7. (1. , -AZONNAL! BELÉPÉSSEL FE GÉPKOCSIVEZETŐT tonnád tehergépkocsira : BGY FŐT ÁRUSZÁLLÍTŰNA Toma megyei Szesz- lés üdítőit KSíí ViáiLaLat Saeöcszárd, Mát} fcftnály u. 73. családi ház e\ ^S»ÍA^Pület)elí:kei< ker*tel bek tözhetően eladói, Szekszárd R rey ti, 46. szám. EHETT sertéstrágya' eladó. T 3Ó/OOS. Sloagárd. íjsábóczi u. 24. TOL TEJELŐ 2 jit, vemhes b ***“*««»*0 üsző aóó. Egész nap megtekinthető: vet, Fo u* b 1975. január

Next

/
Thumbnails
Contents