Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-05 / 4. szám

Hogyan gondoskodik

az ember a folyóról?

A Tom vizét „issza” három iparág

Híradástechnikai termékek exportra

Huszonnyolcféle híradástechnikai terméket, — vagy ezekhez kapcsolódó részegységeket — gyárt a Budapesti Híradástechnika Szövetkezet balatonlellei gyáregysége. Űj

termék sorozatgyártása is megkezdődött. Szalagon készül a képkeresős tv-kamera. Termékeiket javarészt exportálják.

A szocialista állam így veti fel a kérdést: ha óvjuk a természetet, ha lehetőségeit figyelembe véve bánunk vele, akkor többet kaphatunk tőle. Ehhez az elvhez igazodik, amikor kidolgozza természet- védelmi intézkedéseit, amelyek 1974-től a népgazdaság-fejlesztés egységes állami tervének szerves részét alkotják. ,

Hogyan valósul meg konkrétan ez a hosszú távú program? Igen szembetűnően megmutatkozik ez Nyugat-Szibé- ria példáján, ahol az ipari fejlődés üteme az utóbbi esztendőkben meghaladja az országos átlagot. Vajon tiszták maradnak-e a bő vizű szibériai folyók, amelyeknek partján mér százával jelentek meg a nagy iparvállalatok?

Nyugat-Szibáriában a Tom folyó — az Ob jobb oldali mellékfolyója — átszeli az egész Kuznyecki-medencét, amelynek három fő pillére: a Szén, a fém, a vegyipar. A Szovjetunióban előállított szénmennyiségnek hatodrészét, a nyersvasnak körülbelül 8 százalékát és a nitrogén-műtrágyák több mint 5 százalékát a Kuznyecki-medence adja.

A Kuznyecki-medence termelékenysége ma már meghaladja az évi százmillió tonna Szenet. Fejlődése energiku- sabb, mint az egész szovjet Széniparé.

A Kuznyecki-medence lakosságának létszámnövekedése * Is példátlan. A legutóbbi negyven esztendőben a városok lakosainak száma itt csaknem százszorosára nőtt.

Naponta több millió köbmétert használnak fel a Tom- folyó vízéből.

A Kuznyecki-medencének mindhárom nagy iparága a Tom és mellékfolyói vízét

„issza”. Nélküle nem fejlődhetne a gépgyártás, az energetika, a fa-, a könnyű- és az élelmiszeripar. Megállna az élet a Kuznyecki-medence legnagyobb városaiban.

Hogyan gondoskodik az ember a folyóról?

Az előző ötéves tervben a Kuznyecki-medencében 114 tisztítóművet építettek. Együttes teljesítőképességük meghaladta a napi 1 millió 400 ezer köbméter vizet. A nagyobb városokban biológiai szennyvíztisztító-rendszerrel ellátott városi csatornahálózatot építettek.

A novokuznyecki tudósok

dolgoztak ki az egyik nagy nyugat-szibériai üzem számára a víz ismételt felhasználásának műszaki tervét. A Kuznyecki-medence húsz vállalatát állították át az ismételt vízfelhasználásra. A Tom szerepe a jövőben mérhetetlenül megnő a vidék egész gazdaságában. A szénipar új lelőhelyek kiaknázásába kezd. Befejeződik Tastagol és Sereges ércbányák rekonstrukciója, megnyitják az új taselgini vas- és beik!ni foszfor!tbónyát. Megkezdik a kemerovói ne- hézgéngyár és a tomszki nagy petrolkémiai komplexum építését.

A következő évtizedben a Kuznyecki-medencében 30 város fejlődik gyors ütemben. Lakosaik együttes létszáma eléri majd a 4—5 milliót.

Mindez lényegesen megnöveli a Tom vízének felhasználását. Az igénvek kielégítésére hatalmas víztárolót építenek a folyón, befogadóképessége mintegy nyolcmilliárd köbméter, felülete pedig 60 ezer hektár lesz. A tervezett ötven méter magas gát építésével a folyó vízszintje másfél méterrel emelkedik, s ez lehetővé teszi a hajózást is. A folyami hajók eljuthatnak Kemerovóba, Jurgába,

Tomszkba, Novokuznyecbe. A folyón 600 ezer kilowatt kapacitású vízierőművet létesítenek.

Nagy előnyökhöz jut a mezőgazdaság is; két nagy öntözőrendszert helyeznek majd üzembe.

A jövendő „tengerhez” kapcsolódik a Tom középfolyásá- nál létesítendő új komplexum is, ahol a gépgyártást fejlesztik ki. A gépgyártó üzemekből nem kerül veszélyes szennyvíz a folyóba.

Mindez a Tom folyón kiépítendő vízügyi létesítményekkel válik majd lehetségessé. Aa építkezést 1975-ben kezdik meg és az 1978—1980. évekber» fejezik be.

(APN — KS)

(MTI-fotó — Bajkor József felvétele — KS)

Működik az Északi kikötő

Gdanskban üzembe helyezték az Északi kikötő első egységét — ezzel megnyílt az ország legújabb tengeri kapuja. Az előzetes terveknek megfelelően a kikötő ez év második felében már készen állt az első szénszállító hajó fogadására, s 1975-re tervezik az első tartályhajó bebocsátását.

A Balti-tenger legújabb, s egyik legnagyobb kikötője sok szempontból különleges. A szakemberek nemrégiben még úgy vélték, hogy a tenger- szorosok kis „átbocsátóképessége” miatt a Baltikum csak 60 000 tonnánál kisebb vizkiszorítású hajók számára megközelíthető. A legújabb vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy a Balti-tenger partvidékét 150 000 tonnás hajók is megközelíthetik, s ezt figyelembe Vették az Északi kikötő terveinek elkészítésekor is.

Az Északi kikötő jelentősen különbözik a korábban épített gdanski és gdyniai, inkább folyami-tengerinek nevezhető kikötőktől : a nyílt tengeren épült, legfontosabb objektumai 2,5—3 kilométernyi távolságra vannak az egykori partszegélytől. S hogy miért „egykori” partszegély? A legfontosabb kikötői berendezések felépítéséhez mintegy 3 millió köbméter talajt kellett kitermelni, s így a tengerpart _ egyes helyeken több kilomér terrel beljebb került. Ezt a

munkát Lengyelország saját erejéből nem lett volna képes elvégezni. Szovjet és NDK- beli vállalatok nyújtottak segítséget: az arhangelszki és rostocki kikötőből érkeztek földgépek. Teljesítményük nagyságát néhány adat jellemzi: az új kikötő területe több, mint 100 hektár — s ebből mintegy hetvenet a tengertől hódítottak el, 1,5 millió tonna talaj és kő letértté- sével;'*'

Az Északi kikötő üzembe* helyezése nagy jelentőségű a lengyel népgazdaság szempontjából. Lengyelország egyik legfőbb exportcikke a kőszén, s az új kikötő évi 5 millió tonna szén átrakodását teszi lehetővé.

(BUDAPKESS — INTERPRESS)

Repülő zúgott el a fenyők felett Egészen alacsonyan.

A fiú utánabámult, S azt gondolta: „Ha fel- kéredzkednék egy repülőre, az lenne a legjobb. Az, bizony isten. Hazarepítene egy-kettőre, nem kellene itt koncsorognom, ki tudja, meddig. És le is tudna szállni minálunk a vásártéren ..."

„Nem, a vásártér, az nem jó, még aztán nekirepülne a karámnak, de a gulyalegelőn le tudna szállni. Megmutatnám én a levegőből a pilótának, merre van a gulyalegelő. A szőlőhegyet biztosan meglátni odafentről. messziről meglátni, s ott a legelő, rögtön a hegy lábánál...”

„Meg a patakot is látni odafentről, meg az akácost is, volna ott hely a legelőn a leszállásra. Ilyen kora tavasszal a gulyát még ki se igen hajtották. Csak a csordát.”

„... Bár nem is tudom, lehetséges, a gulyát hamarább kihajtják. Mindegy, volna ott hely akkor is.”

Figyelt, de nem hallotta már a repülőgép- zúgást.

„Azóta otthon is lennék.... Nem, még otthon nemigen lennék, de ha számolok húszig, már biztosan otthon lennék.”

„Persze, nem mernének ezek elvinni hazáig. Félnek az oroszoktól ezek ... De megmondanám a pilótának, hogy én tudok a nyelvükön, és csak lekiabálok: Nyisztrijáty!... És akkor nem lőnek.”

Felizzott a kelő nap a fenyőlombok között. Vörös hasú felhőcskék világítottak a keleti égen.

Nem igazi nagy felhők, de nem is bárányfelhők; semmi sem olyan, mint otthon. Tegnap is, amikor elment a nap, vörös volt az ég alja,

L

mégsem fúj a szél. Otthon meg fúj a szél, ha napnyugtakor vörös volt az ég alja.

Neszeket hallott.

Az erdei ösvényre figyelt, amely lefelé kanyarodott a lejtőn. De másik Irányban, a faház mögött roppant megint az avar.

Ösztönösen az ajtónyitáshoz húzódott, de azonnal felfogta, hogy a faházba nem menekülhet. Se ajtaja, se padlása. És sehol egy bútordarab odabent. Csak a földre behányt falevél.

Pedig farkas is lehet, vagy medve. Vagy tigris — az még a legrosszabb. Az még — lehetséges — a fára is felmászik.

Otthon az erdőben sosem találkozott vadállatokkal. De otthon nincsenek is. Épp ez az, hogy idegen országban élnek a tigrisek meg a medvék.

Megint roppant az avar. A bozótosban, a ház mögött roppant, egészen közel most már.

A ház túlsó sarka mögé bújt, s nézte a közeli fákat. Semmi kapaszkodó rajtuk, öreg, vastag fenyők. Csupasz a törzsük a ház magasságáig.

Mozdulatlanul figyelt. Megszűnt a neszezés.

Csak messze, lent a völgyben, a kövesúton dongtak a motorok.

Óvatosan kilesett a ház sarkától. Egy tarka kutya nézett vissza rá a bozót széléről, menekülésre is, barátkozásra is készen.

— Takarodsz I — kiáltott rá olyan hangosan, ahogy a torkán kifért. Üres konzervdobozt kapott fel és a kutya felé vágta.

Nem szaladt messze a kutya. Biztosabb távolságban megállt, és miközben figyelte a fiú mozdulatait, körbeszi matolt.

— Éhes vagy, mi? — kérdezte hangosan a fiú. Aztán csak magában: „Majd bolond leszek ...”

Mostantól kezdve egyedül kell gazdálkodnia.

Hcgytak ugyan Gábor bácsiék valami kevés ennivalót. De nagy kérdés, kitart-e hazáig? Mert ezek itt, errefelé, barátságtalan népek. Még szállást se igen adnak, nemhogy ennivalót.

Egy idősebb házaspárral jött el idáig. A győri vasútállomáson, a lebombázott váróteremben találkozott velük először; azok lócán aludtak, lá- basost, ő meg a sarokban, a betonpadlón, mert nem jutott már neki lóca.

Reggel az ember azt kérdezte tőle: — Hát te, öcskös? Te hová igyekszel?

2.

— Én-e? ... Én sehova.

— Hogyhogy sehová? Idevalósi vagy?

— Nem olyan messzire innen — megmondta a falu nevét. — Miskolctól tudom az utat, megjártam én azt már többször is. De úgyse mehetnék most a front miatt.

■— Hogyhogy Miskolctól tudod az utat ? ... Hát hol van ide Miskólc?

— Itt kell annak lenni. Győr mellett, valahol;

Nevetett az ember, csőválgatta a fejét. Az aszszóny meg csak nézett, nézett rá az aranykeretes szemüveggel;

Magyarázták aztán, hogy ez nem az a Győr, és nagyon messze van innen Miskolc. Még sokkal messzebb, mint Budapest.

Sokáig sugdolóztak. Közben őt is megvallatták, kifélék a szülei, hogyan keveredett ilyen messzire hazulról. S végén azt mondta a szemüveges asszony:

— Gyere velünk, kisfiam. Ne félj csak, majd mi gondodat viseljük.

— No? Eljössz velünk Németországba? — kérdezte a férje is, Gábor bácsi.

Megvonta a vállát. Hiszen nem volna rossz.

Volt már úgy az őszön, hogy őt is kiviszi Magda nénje Németországba. De akkor nem lett a dologból Semmi, .mert a német - katonaság őt nem vállalta, csak a nénjét. Pedig nem való vol-. fia az egy asszonynak, elcsavarogni egyedül a katonasággal.

Ahogy kiment később félredolgát végezni —• csak a fal mellé, mert csupa rom volt az állomásépület, s nem tudott eligazodni, a klozet' merre van — az ember utánament. Megsímo- gatta az arcát.

— Egyszóval elviszünk magunkkal, Péter, Németországba. be ne is haragudj, fiam, azt tudnom kell, nincs-e valamilyen betegséged ...

Ki kellett hyújtania a nyelvét, és az ember megnézte, mint az orvosok szokták. Majd ki- gomboltatta vele a nadrágot. Tudta ő már akkor, hogy nem a betegség miatt.

— Jól van, fiam. Jöhetsz velünk, nincs semmi bajod.

Gábor bácsinak kellett szólítania ezentúl. Az asszonyt meg Rebus néninek.

{Folytatjuk)

S,