Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-25 / 21. szám
Tt’Vapló Jugoszláviai magyar irodalom Bori Imre beszél, okosan, a mindent tudó emberek szerénységével. A kérdés azonban másként is megfogalmazható: mit mond nekünk a Vajdaság irodalma, s olyan egységben látjuk-e a fejlődést 1918-tól, miként értékei alapján megérdemli? Bori Imre közben kétszer is azt mondja, a hatásra lenne kíváncsi, az olvasói tudat reagálására, hisz épp az elmúlt évtized, a jugoszláviai magyar irodalom 1960 körül kezdődött új szakasza, néhány kimagasló művet hozott létre. Nevek villannak fel, Gion Nándoré, Németh Istváné, a magyar olvasó talán elsősorban az 5 nevükkel találkozott, a hatás azonban újabb kérdést jelent, s fájdalmasan gondolhatunk arra, hogy míg a nyugati irodalom egyes jelenségeit terjedelmes tanulmányok tárgyalják, néha értékükön felül is, a vajdasági irodalom értékelése, eredményeinek tudatosítása egyelőre várat magára. De nemcsak erről van szó. Éppen Bori Imre volt az, aki tudományos felkészültséggel és apostoli buzgalommal kereste a kontinuitás érveit, s a jugoszláviai magyar irodalom előtörténetét az aracsi dombormű feliratáig viszi vissza, megállapítva, „az 1918 után Jugoszlávia területén megszólaló magyar irodalom, meghatározó vonásaiban, ennek a lehetséges kontinuitásnak a letéteményese”. Ebbe az előtörténetbe Kosztolányi vagy Csáth Géza éppúgy beletartozik, mint a paksi születésű, méltatlanul feledett Jámbor Pál, vagy a Pécsett élő Lovász Pál, nem is beszélve a kitűnő Gozsdu Elekről, aki a Dunántúlról került a Délvidékre, s tehetsége is ott bontakozott ki. A jugoszláviai magyar irodalom ma már szinte legendás mestere Szenteleky Kornél, a Kalangya szerkesztője, az irodalmi élet korán elhunyt szervezője, akitől egyenes út vezet napjaink irodalmáig. S mellette Csuka Zoltán, aki nemcsak szervezője volt a jugoszláviai magyar irodalomnak, hanem közvetítője is, folyton tágítva a kört, hisz az ő művészi tolmácsolásában ismertük meg Jugoszlávia két világirodalmi jelentőségű élő íróját, Krlezát és a Nobel- díjas Ivó Andricot. A tv nagyon szerencsésen összeállított műsorában Csuka Zoltán is megszólalt, néhány pillanatra megjelent Ivó Andric arca is, mintegy élő igazolásaként mindannak, amit Bori Imre elmondott. Juhász Géza, a Fórum könyvkiadó szerkesztője és Fehér Ferenc, a jeles költő, mindegyik más oldalról, de ugyanazzal a felelősségtudattal beszélt a jugoszláviai magyar irodalomról, s szavaik nyomán egy mind jelentősebb, eredményeiben egyre figyelemre méltóbb irodalom körvonalai rajzolódtak ki, melynek megismerésével és elismerésével még vannak adósságaink. Ha csak ezt a figyelmeztetést írhatnánk a Jugoszláviában jártunk második adásának javára, a filmet már akkor is érdemes volt megcsinálni. Cs. U Filmjegyxet Pedagógusokról pedagógiai-szociológiai kisfilmsorozatot vetítenek a szekszárdi Nagyvilág művészmoziban. Csütörtökön mutatták be a hatodik részét: Rózsa János két rövidfilm - ■ jét. Nem új alkotás, sem a Tanítókisasszonyok, sem a Botütés saját kérésre. Néhány éve, amikor bemutatták a mozikban ezeket a filmeket, eleget olvashattunk róluk: vitát és többnyire elismerést arattak. Kényes témához nyúlt mind a két film. Két tanári kar mikrovilágát mutatja be, egy-egy kirívó eset kapcsán. A Tanítókisasszonyok című filmben a községi tantestület — élén az igazgatóval, támogattatva a falu egész vezetőségével | — legkedvesebb időtöltése a képesítés nélküli tanárlányok I magánéletének kilesése, aztán ízetlenebbnél ízetlenebb pletykák terjesztése. Természetesen a nagybetűs erkölcs nevében, és semmilyen módszertől sem tartózkodva. (Például rendőri ellenőrzést küldve estefelé a lányokhoz...) Amint a filmből kiderült, a lányok „erkölcstelensége” mindössze annyiban nyilvánult meg, hogy egy névnapi bulin — a lakásukon — jókat nevettek. Az igazi bűnük az volt, hogy újat akartak: irodalmi színpadot szervezni, pedagógus létükre tehenészekkel is barátkozni. No meg, hogy módszereket, segítséget vártak a tantestület oszlopaitól. A tanítókisasszonyokat sikerült elüldözni a faluból — szerencsére a tanári hivatástól mégsem vettél? el a testvüket. A másik film hőse egy furcsa fiatalember. Tanár ő Ss. Lelkes, lobogó, tevékeny. Amit mond, abban logika van. De miféle logika? És mit beszél? KGST-ösztöndíjasok A Szovjetunió számos felsőoktatási intézményében lehet KGST-ösztöndíjasokkal találkozni. És nemcsak a Szovjetunióban, hanem Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Romániában, az NDK-ban és Bulgáriában is. Az ázsiai, az afrikai és a latin-amerikai országokból 25 000 fiatalt oktatnak a KGST-országok legjobb tanintézeteiben. Mérnökök, közgazdászok, agronómusok lesznek és megtanulják a tervezést, a gazdaságirányítás tudományát. A káderképzés, az ipari és st mezőgazdasági vezetők kinevelése rendkívül fontos feladata a fejlődő országoknak. Ebben a szocialista országok nagy segítséget nyújtanak. A fiatal független államokban a szocialista tábor segítségével 17 felső és középfokú iskolát, körülbelül 100 közművelődési centrumot és iparitanuló intézetet építettek fel. A KGST-ösztöndíj alapján való képzés egyre bővül. A KGST titkársága közölte, hogy az idei tanévben 320 ázsiai, afrikai és latin-amerikai ösztöndíjas kezdi el tanulmányait, a szocialista országok felsőoktatási intézményeiben. A jövőben számuk hétnyolcszorosára növekszik. Óriásteleszkóp A Szovjetunió Tudományos Akadémiája különleges asztrofizikai obszervatóriumában — az észak-kaukázusi Hétforráscsúcson — megkezdődött egy hatalmas, azimutális távcső kipróbálása. Az új teleszkóp — amelyet a Leningrádi Optika-Mechanikai Egyesülés készített — jelenleg a legnagyobb csillagászati eszköz a világon. Tükörátmérője 6 méter. Segéd- berendezései segítségével le is fényképezhetik az égitesteket. „Bejáratás” után a tükröt alumíniummal foncsorozzák, ez jelentősen növeli teljesítő- képességét. (BUDAPRESS—APN) Igazának teljes tudatában, nyílt tekintettel érvel a kamerának: a testi erőszak helyességéről és szükségességéről. A gyakorlatától sem tartózkodott, ezek azok a bizonyos botütések. Egyes feleletért kettő, kettesért egy járt belőle. A tanár úr adta — a gyerekek kérték. Mert sikerült őket a szuggesztív tanár úrnak rávezetni, hogy ez a legegyszerűbb, legcélszerűbb módja a bűnhődésnek... A botozó tanár egyébként a gyerekek, a kollégisták kedvence, a filmben többször is elmondták, hogy visszavárják. (Mert elhelyezték más iskolába.) Igaz, ez egyáltalán nem furcsa akkor, ha az ember nézi, hallgatja a tantestület néhány nyilatkozó, habogó, sunyi és tudatlan tagját. Hozzájuk képest a furcsa, ficamos gondolkodású fiatalember — szupertanerő. A két film tartotta tükör nem hízelgő a bemutatott tantestületek számára. Lehet, hogy ennek előérzete okozta, hogy a pedagógusok nem nagyon érdeklődtek e filmek iránt. A moziban helyet foglaló másfél tucat néző nagyobb része ugyanis diák volt. Akiket érdekel a pedagógiai, szociológiai sorozat. — , ' / .... f»/« A zon sosem töprengett, miért van ez így, és lehetne-e másképpen. De hogyan is lehetne másképpen? A háborúban lőnek és mindig is lőni fognak. És ha már egyszer lőnek, akkor el is találnak néha valakit. Sokat beszélnek mostanában arról, hogy béke lesz. Ami azt jelenti, hogy olyankor nem lesz háború. Eltűnődött ezen, és megpróbálta elképzelni, milyen lesz az, ha már sehol sem lőnek többet, és mind civilt húznak, és hazamennek arra az időre a falujukba a katonák. És olyankor, amikor béke van. azt sem lehet tudni az embérek- ről, melyik katona, melyik nem. És azt sem, kinek hány csillagja van. mert mindenki civil. És lehet, hogy a szakaszvezető eláll cselédnek, a gazdafiú pedig, akinek egy csillagja sincs, parancsol neki. Amíg a béke tart A baka esetleg az őrmesternek is parancsol. És ha béke lesz, a tömérdek katonaruhát, a fegyvereket, az ágyúkat, a tankokat, a repülőket, a bombákat mind berakják valami irdatlan nagy raktárba. És ott őrzik, amíg a béke tart. Mert háborúnak akkor is lenni kell. ha valameddig csakugyan béke lesz. Mert mi lenne a rengeteg tankkal is. bombával, fegyverrel, ha soha többé nem lenne háború? Olvasni a történelemkönyvben, hogy ezek előtt is mindig háború volt. És ha békét kötöttek néha, csak azért kötötték. hogy kifújják magukat, és hozzákészüljenek. És adódó alkalommal egymásnak estek megint. Az örökös háborúzást könnyen el tudta képzelni. Az örökös Éékét már sehogyan sem. Voltaképpen még azt sem, hogy sokáig tarthat a béke. Vagyis a szünet két háború közt. (Berozsdásodnának a fegyverek is.) Jól van. győz majd valamelyik. 52. Grisáék azt mondják: meg sem állnak Berlinig — ott lakik Hitler —. és a kkor „Gityler kaputt”. Ezek azt mondják: most vetik be a csoda- fegyvert, és egy hét alatt elfoglalják Moszkvát, és „Sztálin kaputt”. > De ha győzne is valamelyik, hány ország van még a világon; talán száz is. Mikor győzi azt le mindent, lehet, hogy soha. Nem úgy megy az folyton csak győzni. Hol egyik győz. hol a másik. Régebben — beszélik de emlékezhet is rá — inkább a németek győztek, mostanában inkább az oroszok. De azért szaladnak Grisáék is néha; abból a hegyközi faluból is milyen egykettőre kizavarták őket... így töprengett néha. Azok nélkül a köznapi dolgok nélkül, amelyeket annyira megszokott már, a jövőt sem tudta elképzelni. Katonák nélkül. lövöldözések, bombázások, füstölgő romok nélkül; menekülők, bujkálok, sápadt, nyöszörgő, rossz kedvű sebesültek, az út szélére fektetett hamuszürke arcú hullák nélkül. „Ez a világ rendje” — gondolta a nagyanyja szavaival. Az ember nem férhet egymástól, folyton csak öli egymást. Félt az első időben. Miskolcon még különösen félt. de megszokta lassacskán, hogy ő elég nagy biztonságban van a felnőttek között. Mert a felnőtteknek mindnek több a félnivalója. Egymást üldözik a fenőttek, egymást ölik. s ez annyira lefoglalja őket. hogy vele nemigen érnek rá törődni. Tele a zsebük igazolványokkal, pecsétes írásokkal, keresztlevelekkel. Nála egyetlen sor hivatalos írás nincs, mégis nagyobb biztonságban érezheti magát, mint bármelyik felnőtt, akárhány-nyelvű igazolványaival együtt. Ha rákiabáltak, ha fenyegetőztek is, előbb- utóbb útnak bocsátották. Legfeljebb kigombol- kozott. A golyó persze nemigen válogat, ki a felnőtt, ki csak gyerek még. A bomba meg különösen nem válogat. Mit tudhatja azt a pilóta, kinek a fejére esik. De lassacskán azt is megszokta, hogy a golyó sohasem őt találja el. És a bomba is. az akna is csak ott veszedelmes, ahol éppen robban. 53. Tulajdonképp annyira megszokta a közeli front mennydörgéseit, kattogásait, a géppisztolyok feleselő kereplését, hogy most, a békés éjszaka közepében, a szénaboglyában hallgatózva, félelmetesnek, fenyegetőnek tűnt föl a csend. Mint a hegyközi faluban este az akasztások után. Bármilyen ágyútűzben, frontzajban el tudott aludni, mihelyt a fejét letette. De most nem jött a szemére álom. Az volt benne a rossz: nem tudta, mitől fél. Leginkább talán a vadállatoktól. Hiába a jó búvóhely, azok messziről megérzik az emberszagot. És akkor a gyereket is megérzik, mert a gyereknek is emberszaga van. Bár annyi a katona errefelé is, hogy a vadállatokat akár mindet kiríhat ták. (Az erdőben sem látott vadállatot, sehol) Ami esetleg maradt, az már fél az embertől. S ha erre jár, az emberszagé boglyát messze elkerüli, mert nem tudhatja azt a szagról egy vadállat, hogy itt nem katona bújt el. hanem csak egy gyerek. És nincsen nála puska. De hátha a gyereknek még nem emberszaga van? Csak gyerekszaga? Ez az, hogy vadállatokról sosem beszélt Parázsó nagymama. Csak a szerencsétlenségekről, hogy az ellen véd a varázsszer. És nem biztos — nem egészen biztos —. hogy a vadállat is szerencsétlenségnek számít. A vadász is ember, és ugye. a vadásznak épp az a szerencse, ha találkozik vadállattal, „Akkor is, én nem vagyok vadász. Ahhoz még puska is kéne.” A kísértetektől félt is, meg nem is. Maga sem tudta, hogyan van ő itt most, a boglyában a kísértetekkel. Idáig nemigen félt a kísértetektől, de sohasem éjszakázott ennyire egyedül idáig. Volt ember a közelében, legalább kiáltásnyi távolságra. Akkor már nincs mit félni. Kutya, macska, ló vagy akármilyen élőlény mellett sem félne (nem akármilyen azért: a bolha sem számít), mégis más úgy, mint teljesen egyedül. (Folytatjuk) 54. I
