Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-19 / 16. szám

\ agazín magazin agazin Egy orvos életveszélyes kísérlete Küzdelem a gombaméreg ellen A franciaországi Remire- mont orvosa, Pierre Bastian, kiváló gombaszakértő. Csa­ládjával együtt szívesen és gyakran fogyaszt gombát. Kü­lönösen említésre méltó egy, még az ősszel fogyasztott rend­kívüli gombavacsorája. Rendkívüli volt a szakács személye, egy bírósági tisztvi­selő, és rendkívüli volt maga az étel is, amely 60 gramm gyilkos galócából készült. Köz­tudomású, hogy az Amanita phalloides a világon a legerő­sebb mérget tartalmazó gom­ba. A bírósági tisztviselő fel­szolgálta az ételt, Bastien dok­tor pedig utolsó cseppig elfo­gyasztotta az egyébként rend­kívül ízletes és ínycsiklandozó illatot árasztó gyilkos galócát. Megivott rá egy pohár vörös bort, majd elfogyasztott egy banánt és kényelmesen rá­gyújtott egy szivarra. Azután várta, hogy az előre megsza­bott program szerint haladja­nak a dolgok. Mire is várt tuljadonkép- pen? A halálra, pontosabban a halál előszobájára. Úgy ren­delkezett, hogy csak. a halál közeledtével vigyék be a kór­házba és alkalmazzák rajta az úgynevezett „Bastien-féle gyógymódot”. A gomba mindig is közked­velt étel volt, a világ minden táján előszeretettel járják az erdőket a gombagyűjtők. An­nak ellenére, hogy számos plakát és hirdetmény hívja fel a figyelmet a mérges gom­bák veszélyeire, évente na­gyon sokan esnek áldozatul a jóhiszeműen és oly nagy lel­kesedéssel szedett gombának. Egyedül Európában évente több mint 10 ezer gombamér­gezés történik, ezek nagyobb része halállal végződik. Nc\n kivétel ez alól a hegyek kö­zött megbúvó Remiremont sem; Bastien doktor hosszú pályafutása alatt számos gom- bamérgezéses esetet kezelt. Kezdetben tehetetlenül állt a mérgezett emberekkel szem­ben. Később tanulmányozni kezdte a gombamérgeket és olyan antitoxikus kezelésmó­dot dolgozott ki, amelynek se­gítségével olyan betegeket is megmentett az életnek, akik­nek életben maradásához már semmi remény sem volt. Abban az időszakban, ami­kor a helyi kórház főorvosa volt, mintegy harminc gom- bamérgezéses beteget mentett meg a biztos haláltól. A Bas- tien-féle gyógymódót azonban hivatalosan nem ismerték el, a gyógyultakat a véletlennek tu. lajdonították. Ezért azután Bastien doktor magára vállal­ta a kísérleti nyúl szerepét. Hogy p kísérletnek törvé­nyes színezetet adjon, felkér­te a bíróság egyik tisztviselő­jét, hogy maga készítse el a gyilkosgalóca-pörköltet. Ebéd után egy óra múlva jelentke­zett a mérgezés első tünete, a gyomorégés. És ezzel megkez­dődött egy hosszú, egyre fáj­dalmasabb folyamat. A dok­tor testét ellepte a veríték, végtagjai görcsbe merevedtek, hányinger fogta el. A gomba- mérgezéses beteg egész testé­ben elviselhetetlen fájdalmat érez, amint a mérgezőanyagok átjárják szervezetét. Az Amanita phalloides 12- féle rendkívül erős mérget tartalmaz, ezek megtámadják a vesét, a májat, a gyomrot, a hasnyálmirigyet, az agyat, az izmokat, a vért és a mellék­vesekérget. Bastein doktor másnap reggel 'nyolc óra felé úgy érezte, hogy közeledik a vég. Felesége bevitte Nancy kórházába, ahol ugyanazzal a módszerrel kezelték, amellyel ő mentett meg oly sok emberi életet. Antibiotikumokat és intravénás C-vitamin-injekció- kat kapott. öt nap múlva gyógyultan távozott a kórház- bóL „Miért vállaltam a kísérleti nyúl szerepét? Minden bizony­nyal nem a nyereségvágy, vagy a reklámhajhászás vezé­relt. Túl sok embert láttam meghalni borzalmas körülmé­nyek között. Elhatároztam, hogy tanulmányozom a gom­bamérgeket. Mindenáron a megoldást kerestem. Hosszas kutatómunka után sikerült is megtalálnom. De én csak egy­szerű falusi orvos vagyok, nem áll rendelkezésemre ku­tatócsoport, nincsenek asz- szisztenseim. Ezzel a megle­hetősen nagy port felvert kí­sérlettel szerettem volna fel­hívni az egészségügyi szervek és a közvélemény figyelmét: van ellenszere a mind ez ide­ig legyőzhetetlennek tartott gyilkos galócának. Vállalnom kellett a kísérleti nyúl szere­pét. Ez volt az ára annak, hogy az általam kidolgozott gyógymódot elfogadtassam. És ha meggondolom, hogy hány emberéletet lehet ezzel a gyógymóddal megmenteni, ak­kor az ára nem is volt olyan . magas.” lő hír ökölvívóknak A mikrokristályos kollagén sebészeti beavatkozás nélkül is megállítja a vérzést. Erre a megállapításra jutott a Mas- sachussets General Hospital egyik sebésze. A hír nemcsak a sebészek körében keltett nagy érdeklődést, örömmel vették tudomásul az ökölví­vóknak a ringben rendelke­zésre álló „párbaj segédek” is. Szintetikus” beszéd A Minszki Rádiótechnikai Egyetem kutatói merőben új feliadatot ellátó készülék elkészí­tésén fáradoznak. Azt szeretnék elérni, hogy az ^nre akalimas berendezés — megfelelő prog­ram alapjain — a memóriájába táplált han­gokból szavaikat, mondatokat tudjon össze­állítani és elmondani. Ilyen készülékre első- Borban nyelvfonetikai vizsgálatok céljára len­ne szükség, később pedig — sokrétű tovább­fejlesztés után — az emberi beszéd edektro-; nikus úton való utánzására. A képen látható beszédszintetizátor az orosz és a belorusz nyelv 64 hangzóját tárolja, ame­lyek segítségével gyakorlatilag bármely sza­vakat ki lehet ejteni és ezekből mondatok fűzhetek egybe. A készülék könnyen és egy­szerűen kezelhető, működtetéséhez nincs szük­ség számítógépre, a betáplált programokba való „beavatkozás”, azok menet közbeni mó­dosítása minden további nélkül keresztülvihe­tő. A gép érdekessége, hogy — a memóriájá­ban tárolt hangok felhasználásával — nem­csak beszélni, hanem énekelni is tud. BAKTÉRIUM ELLENI HATÁSOS FEGYVER Egy hamburgi bakteriológus, Florian Heiss olyan anyagot talált fel, amely a kezelt felü­letről hosszú időre eltávolít mindenféle baktériumot. A spray-rendszerrel vagy közönséges vászondarabbal felvitt anyag hártyát képez a padlón, a falon, a bútorokon, a telefonkagylón stb. Az új anyag még nem áll az egyéni fogyasztók rendelkezé­sére, a közlekedési eszközö­kön, szállodákban, éttermek­ben, stb. azonban már sikerrel használható. Huszonhét egyedülálló ,növényfaj ta Amoldo Santos neves bíoló-' gus szerint Los Lamos de AriJ dane szigetén 720-fajta növény található, ezek közül 27-et se­hol másutt a világon nem lát­tak még. Félő, hogy kellő gondoskodás híján kipusztulnak ezek az ér­tékes növények, hiszen min­denütt elsősorban a mezőgaz­dasági haszonnövényekkel foglalkoznak. Inzulin az injekciós pisztolyból Nem kell többé félni a cukorbetegeknek a napi inzulin­adag befecskendezésétől. Mivel az injekciós tű állandó hasz­nálata sokszor féjdalomimal jár, az egyik stuttgarti vállalat most egy könnyen (kezelhető injekciós pisztolyt hozott for­galomba. Ha a beteg beállította rajta a beszúrás mélységiét ás a szérum mennyiségét, csak egy gombnyomásra van szük­ség, s minden egyéb automatikusan történik. — Ugyancsak a cukorbetegek életének megkönnyítéséről számol he az tö­mi egyetemről kiszivárgott hír. Az egyetem orvosfcutatási osz­tályának munkatársai FrdedrichPreiffer professzor vezetésével egy mesterséges hasnyálmirigyet állítottak eiő, ami egy mérő­készülék és egy minikomputer segítségével önműködően re­gisztrálja és irányítja a vér cukortartalmának mindenkori értékeit. Beültetésére talán már néhány év múlva sor kerülj hét. j A sokoldalú Aspirin A jó öreg Aspirinnak egyre újabb jó tulajdonságaira buk­kanunk rá. Legutóbb egy chi­cagói kórház orvosa, Graham Dobbie kimutatta, hogy a hí­res gyógyszer sikerrel alkal­mazható a cukorbetegeknél igen gyakran fellépő recehár­tyagyulladás gyógyításában. EGY MÁSODPERCCEL HOSSZABB Az 1974-es év egy másod­perccel hosszabb volt az elő- zőnéL Erre a döntésre jutott a nemzetköri időiroda, mert csak így lehetett kompenzálni a nap mint nap mért idő és az asztronómiai idő közötti elté­rési Ami lehetetlen.. Emest Hemingway köz­ismerten nagy whisky­fogyasztó volt. Emiatt há­ziorvosa sokszor korholta. Egy alkalommal az orvos dühösen fakadt ki. — Ha nem tartja be elő­írásaimat én igazán hiába fáradozom! Most azonban határozottan felszólítom: azonnal hagyjon fel az itallal! Minden egyes po­hár whisky helyett egyen meg egy banánt! — Doktor úr, ezt nem gondolhatta komolyan — válaszolta a nagy amerikai író. — Hiszen még egy jól kifejlett majom sem képes naponta 30 banánt befalni!

Next

/
Thumbnails
Contents