Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-12 / 10. szám
Kolozsvári Grandpierre Emil: ANYAGISMERET HALÁSZ ROBERT FESTMÉNYE M. Berkolajkoy Gr. Arkadjev: A zseni drámája Kedves Kosztya! Zavarban vagyok. Sehogy sem tudok időt szakítani a személyes találkozásra. Ezért írok levelet. A mama említette, hogy a fő. nők általad kérdezteti annak az okát. amiért nem járok be dolgozni. Elhatároztam, hogy neked mindent elmondok. Június végén eljött hozzánk a vagynénikénk, Valja mami, és megkért engem, hogy tegyek az Édesipari Főiskolára felvételi vizsgát a másodunokatestvérem, Vovocska helyett. Emlékszel, amikor megvédtem a disszertációmat, akkor odajött hozzánk egy fiatalember, hippi-öltözékben? Hát ez a Vovocska. Egy évvel fiatalabb tőlem. Gyermekkorunkban sülve-főpe együttvoltunk, de aztán a sors szétszórt bennünket, öt a jazz- zene vonzotta, én meg atomfizikus lettem. Az ismerőseink közül valaki az én fényképemet küldte meg a Vovocskáé helyett a főiskolai jelentkezési lappal Így aztán én mentem el a felvételi vizsgára. A felvételi sikerült, mármint az általam adott felvételi, és Vovocskát, — azaz engem — felvették a főiskolára. Szeptember elején ismét megjelent nálam Válja nagynéni, és a lábaim előtt térdre borult. Nagyon megijedtem. Es mint később kiderült, nem is ok nélkül. Az a személy, aki az én fényképemet csempészte a Vovocskáé helyére, lebukott, és most nincs aki visszacserélje. Válja nagynéni azt mondja, hogy az adott szituációból csak egyetlen kiút van: Nekem keli tanulnom Vovocska helyett. — De Válja néni — próbáltam tiltakozni — ezt én, a matematika-fizika tudományok doktora, nem tehetem. Én nem tanulhatok egy cukrásztechnikus helyett! — Hát jó, kedveském — mondta sírva —, de azért azt is figyelembe vehetnéd, hogy te még csak mindössze huszonöt éves vagy, ráadásul zseni, mit neked megszerezni még egy mesterséget il adó diplomát. A kedvéért, hogy felszárítsam a nagynéniké könnyeit, elkezdtem tanulmányaimat az édesipari főiskolán! Először arra gondoltam, hogy járok én dolgozni is néha, néha pedig az előadásokat látogatom. Később azonban bebizonyosodott, hogy ez nem is olyan egyszerű. A tanulmányi osztály ugyanis igen szigorúan ellenőrzi az előadásokon való részvéteik Emlékszel, legutóbb a kaliforniai egyetemről járt nálam egy fizikus, hogy megbeszéljünk egy kutatási témát? Akkor is észrevették, hogy hiányoztam az előadásról, illetve, hogy Vovocska nem volt ott a névsorolvasásnál. A tanulmányi osztály ezért arra a hónapra megvonta az ösztöndíjat, ami a Vovocska zsebét nagyon kellemetlenül érintette. Válja néni ezért nyomatékosan felhívta a figyelmemet, hogy csak nagyon nyomós ok miatt maradhatok távol az előadásokról. így aztán érthető, hogy dolgozni a munkahelyemre végképpen nem mehetek. A tanulással meg egyenest nincs problémám. A tortát ií szeretem kavarni, a kuktasapka is jól áll. Meg aztán, amikor annak idején én tanultam — mármint valóban magam helyett —, mindössze tizenéves voltam. Akkor hoztam össze a kandidátusi disz- szertációmat is, ezért igazi diákéletem nem is lehetett. Most minden másképpen van. Belevetettem magam a diákéletbe. Előadások után moziba járunk. Tegnap meg egyenest azt kérdezte a csoportvezető, hogy udvarolok-e komolyan valamiféle kislánynak? Ez nálunk ugyanis majdnem tilos. Ezért felhívta a figyelmemet, hogy számoljam fel ilyen irányú kapcsolataimat. Meg azt is mondta, hogy most még neki se udvaroljak, mert holnap fizikából zárthelyi dolgozatot írunk, és a tanár szerint nem a legerősebb oldalam a fizika. Most már látod a helyzetemet. A főnöknek pedig mondd meg, hogy még egy kicsit bírja ki nélkülem. Ha befejeztem az első félévet, akkor átiratkozom — mármint Vovocska — levelező tagozatra, és akkor nem lesz akadálya annak sem, hogy dolgozni menjek. Barátod: Pávlik. Sigér Imre fordítása Az előzményekből annyit, hogy ezelőtt néhány esztendő, vei a bútorgyár vezetője egyik napról a másikra elbocsátotta egyik munkatársát. A munkatárs tiltakozott, a párt- szervezethez, a szakszervezethez fordult, végül egyeztető bizottsághoz. Hiába. Mennie kellett. Boldogult, de a tüske bent maradt a szívében. Szerette a szakmáját, szerette a bútorgyárat, s fájt, hogy másutt kell dolgoznia. Most, hogy a Duna-parton sétált, megpillantotta a vezetőt. Az is sétált. — Áh, áh. Kovács szaki, hát magát is lehet látni? — Ha olyan fontos lett volna, hogy lásson. Takács kartárs, akkor nem rúgott volna ki — felelte Kovács. — Még mindig ezen rágódik? — Az igazságtalanság miatt. Takács kartárs az állát dörzsölgette, úgy kérdezte: — Maga szerint tehát igaz. ságtalanság történt. Kovács szaki? Amaz bólintott, hogy úgy van, az történt. — És a részletekre emlékszik? — Kérem, igazgató kartárs, én sohasem tagadtam, hogy hibát követtem el. — Átvett egy nagy tétel műbőrt, pedig bőrt rendeltünk s a kereskedelem is bőrhuzatos garnitúrákat várt tőlünk. Ebből rengeteg kár és kellemetlenség származott. Min. denki reklamált, nem győztünk mosakodni. — Sajnos, az a színtiszta igazság, a hibás én vagyok. — Nohát — tárta szét a karját a vállalatvezető. — Csakhogy nem minden esetben könnyű felismerni a műanyagot. Különösen manapság. amikor több a műanyag, mint az igazi. Takács körülhordozta tekintetét, majd a szeme megállapodott a Margit-hídon. — Ha van egy kevés ideje, mindjárt bebizonyítom magának, Kovács szaki, hogy a műanyagot felismerni gyerekdolog. Emberi értelem sem szükséges hozzá. — Bebizonyítja? — állott meg Kovács harciasán. — Hát arra igazán kiváncsi volnék. — Akkor jöjjön velem. — Bocsánat — mondta Takács, felmarkolt a földről néhány kavicsot, majd betért egy boltba, aztán két másikba. Még néhány perc s á hídon állottak. A víz fölött, a főpillér körül sirályok röpködtek. — Ide nézzen, Kovács kartárs — mondta a bútorgyár vezetője, zsebéből zsemlét vett elő, a letört darabkákat a levegőbe dobta, a karcsú, hamvas tollú madarak vijjogva vetették magukat a zsákmány után. Volt aki elhibázta, behúzott szárnnyal zuhant lefelé, s az utolsó pillanatban kapta el a zsemledarabot, még mielőtt a vízbe csobbant volna. — Micsoda remek akrobaták! — jegyezte meg Kovács szaki. — Azok — bólogatott Takács —. de nemcsak azok, hanem az anyagismeretük is kitűnő. Mindjárt meglátja. Néhány kavicsdarabot vett elő, s a zsemledarabkákkal együtt a levegőbe dobta. A sirályok odarepültek, a zsemlét elkapták, a kavicsot hagyták a vízbe hullani. 1975. Január 18. — Jó vicc — vonta meg a vállát Kovács —, épp elég kavicsot láttak. Megtanulták, hogy a kavics nem ennivaló. — Igaza van, Kovács kartárs. Próbáljunk mást. Ezzel dugótörmeléket kevert a zsemledarabok közé. A sirályok ezúttal sem tévedtek. — Dugót is láthattak — vélte Kovács. — Ha máshol nem, hát azokon a palackokon, melyekbe utolsó üzenetét zárta egy süllyedő hajó kapitánya, vagy szakácsa. — Ahogy mondja. — És radírgumit? — Ahogy így röpdösnek a Duna mentén, s bepillantanak a hivatalok ablakán, dögivei láthatnak radírt. — Jó — nyugodott bele a bútorgyári vezető —, akkor radírral nem is próbálkozom. Rátérek a műanyagra. Tessék, most darabokra töröm ezt a bakelit hamutartót. Hadd lám, felismerik-e a sirályok, vagy átejtem őket, mint ahogy magát is átejtették a bőrutánzattal. Kovács szaki. Hadd lám. Azzal a levegőbe szórta a hamutartó maradványait. Minden darabhoz odarepült egy sirály, rápillantott, s unottan elfordult. — Látja — mondta Takács —, ezek nem tanultak anyagismeretet, mégsem tévednek. — Ezzel azt akaraja mondani ...? — Azt, hogy magával nem történt igazságtalanság. Kovács kartárs. Mert mit csinál egy sirály, ha ismeretlen anyaggal találkozik, ránéz, s a másodperc egy ezreléke alatt megállapítja, hogy használhatatlan. A kutya vagy a macska hasonló esetben nézegeti, szagolgatja, de a végén eldönti, hogy megfelel-e céljainak a kérdéses anyag; vagy sem. Egyedül maga nem képes erre, Kovács kar- társ. Ez nem szégyen, de nagyon nyomatékos figyelmeztetés arra, hogy változtasson pályát. Amihez én hozzásegítettem. No, Isten vele. remélem, most már megnyugszik, hogy nem bántunk magával igazságtalanul. — Ha nem nagyon siet az igazgató kartárs, megkérném maradjon még egy per. cig. Hadd tegyek én is próbát ezekkel a mindentudó sirályokkal. — Kérem... — mondta, s szokásához híven az áílát dörzsölgette, közben bólogatott, mintha valakinek igazat adna. — Pillanat — mondta a hajdani alkalmazott, a zsebébe nyúlt, s a vállalatvezető, nek hátat fordítva matatott. Aztán kinyújtott tenyerét a a másik orra elé tartotta. A tenyerén barna bőrdarabkák. Takács a derékszíja végét áldozta föl a próba kedvéért. — Ide nézzen igazgató kartárs! Azzal széles mozdulattal a levegőbe szórta a bőrdarabkákat. A sirályok szinte undorral fordultak el a zsákmánytól. Kis híján tiltakoztak, hogy tovább szórakozzanak velük. — Na? — kérdezte várakozón. — Hát igen — kezdte a vállalatvezető a maga lassú módján —, azt bebizonyította, hogy a sirályok éppúgy nem tudnak különbséget tenni műbőr és igazi bőr között, mint maga, szakikám. És tudja, milyen következtetést szűrök le én ebből a kísérletből? Azt, hogy protezsálhatja bárki, sirályt nem szerződtetek anyagbeszerzőnek. GALAMBOS1 LÁSZLÓ ÉVSZAKOK Csattog a lőcs. Dong a kerék. Csillagbojtos ostor pattog hajnaltájbar Vízicsibék csivitelnek. Gólya billeg: fénylő virág, a határban. Lapul a für}. Fut a fácán. Fűzfatuskó arany trónján ül a béka, Villa lendül. Fogy a boglya. Szekerekről zöld uszályként reng a széna. Madárlakta búza rezdül. Imbolyog a szélszaggatta pipacs-lámpa. Messzenéző édesanyám, varázsoljál kalász-inget unokádra, Ködöt küld a hegy a völgybe. Fűszál-hintán bús bogarak ringatóznak. Kikerics int kikericsnek. Kukorica sűrűjében tökhéj-csónak. Induljunk! Már zordra fordul. Darvak tollát hideg sújtja alkonyaikor. Varjúpelyhet markol a dér. Avar-szakállt visel majd a fáradt bocskor. Istállóba hajt a csordás. Parázsba nyúl. A dohánya füstölögjön. Jön a tél nagy jég-doronggal. Borjúbőgés szakadékot vág a csöndön. KÖTI HORVÁTH GYÖRGY: ESTÉNKÉNT esténként mikor már mély az árnyék irululok Tehozzád kedvesem egy dalt dúdolok kísér a csillagciterás ég szivemben ünnep nos s szerelem
