Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-07 / 286. szám
I M egint árvfz van a pin« cében.' Két napig esett, s bokáig ér a ví2. Amikor a PIÉRT raktár céljából kivette az egyik alagsori helyiséget, nem hozott ide árut, mert féltette. Átalakították a pince egy másik, eddig raktárnak használt részét, könyvtárnak. Most a könyvek áznának, ha a polc a földhöz közelebb volna. Az építésztervezés nem számolt a realitásokkal, az asztalos igen: az alsó polcig ezért nem ér a víz. Itt van a klub. Kedden és pénteken. A hét többi napján könyvtár. Tegnap is könyvtári foglalkozás volt. Feri bácsinak, — a házfelügyelőnek — egész nap munkát adott a klubkönyvtár. Most is csikkek, napraforgó- magok, s egyéb hulladékok kerültek seprűje aló. Ki tudja hányadik komoly figyelmeztetést küldte már a könyvtár vezetőségének, változás nem történt. A klub a Tartsay lakótelep 35. számú házának alagsorában van. Zaj szűrődik ki a vasajtón. Nem zene. Zaj. Benyitok, mivelhogy hivatalos vagyok ide, találkozóra. Négy fiatalember. Egyik szép sza- kállú, huszonegy éves forma, a másikak fiatalabbak. Jön elém a szakállas, meghajol, köszönt, mint egy grófot. Szertartás. így kell ezt csinálni? Úgy látszik, igen. Jó estét, jó estét. Az árvíz ellenére is lesz beszélgetés? Majd nyolc órakor. Jó, addig nézem a tévében, miként püföli a Hajdúk a Boracot. A magyaron éppen valami okos ember, okos dumáját közvetítik. Tele vagyok okítással, ki kell kapcsolódni. A huszonkét bos- hyák legény a kötésig érő sárban küzd a bőrlabdáért... Szóval, vége a meccsnek. Vacsora. Nyolc óra, indulok. Ismét a klubban. A dohányzóasztalok szépen sorba állítva, körötte a fotelokban vagy húszán. Fiúk, lányok. Szakállal, anélkül. Hosszú hajjal, rövidre vágottal. Cigarettafüst. És még mindig szól a zaj. Most lekapcsolják. Jön Este a klubban elém a fiatalember, a Herceg Pista, a klubvezető. — Gyerekek, bemutatom... Nem kell, mondom én magam is, hogy újságíró vagyok, s jöttem, mert hívtak. Lássuk, miért. Zavart csend. Valóban, mit is kellene kérdezni. — Talán beszéljen az elv- társ. — Az asztal túisó végéről jön az indítvány, többen helyeslik. Miről? Hát az újságról. Szívesen. Teliát, a Tolna megyei Népújság, pártos újság, a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának megvolősítását segíti elő. Szekszártlon szerkesztik, huszonnégy év óía, folyamatosan megjelenik. Fiatalabb, idősebb, szebb, csúnyább, kövérebb, soványabb emberek írják, szerkesztik. Van fő- szerkesztő, helyettes, rovatver zetőkből kettő is, főmunkatárs, gyakornok. Minden. A hallgatóság még figyel, mert új a téma. Még senki nem beszélt nékik az újságról. A kommunista újságírásról. A fiatalemberek — a műszergyárból ketten, az építőktől hárman, kátéeszekből, iskolákból, iparitanuló-intézetek- ből — lesik a szót, mit is jelent, illetve hogyan fogalmaz egy gyakorló újságíró a kommunista újságírásról: A népet, a pártot kell szolgálni, hivatásnak kell tekinteni ezt a mesterséget, sokat tanulni, olvasni, és szeretni az embereket. És igazat írni. Látom, vonalas dumám már untatja őket. — Szabad kérdezni? Miért ne volna szabad. Tessék. — Legyen szíves megmondani, hogyan lesz valakiből újságíró? — Sokféleképpen. A szerencse is nagy szerepet játszik. Legfontosabb, hogy valaki az akar lenni. Tudok próbálkozóról, aki újságíró akart lenni, csak azért, hogy újságírónak mondhassa magát. Ismerek fiatalembert, aki — mondom a hallgatóságomnak „ — mindenkinek eldicsekedett, hogy újságíró, s egy mínuszos hírt sem tudott tisztességgel megírni. Ismerek olyan embert, aki fontos állami, jól fizető, kényelmes beosztást cserélt fel szerkesztőségért, mert újságíró volt, kiemelték, s az akar lenni újból, az az életcélja. .. Szóval, fiúk, ez is olyan szakma, mint a több mint kétezer, amelyet a szakmai névjegyzékbe felvesznek. Itt is csak úgy lehet, s csak úgy szabad dolgozni, hogy a népet, a pártot szolgálja a munka eredménye. Vége is a bemutatkozásnak. Már tudják, miként készül a riport, s ki volt bíróságon az újságírók közül sajtóperből kifolyólag, azt is megjegyzik, hogy milyen körültekintő módon kell egy bíráló írást megírni — hogy abból mások is okuljanak... S jönnek a kérdések. Nem válogatják, nem is szépítik, amit mondani akarnak, őszintén mondják. Mindjárt a közepébe vágnak. — Miért lehet, hogy negyvenéves a mi KISZ-titkárunk. Valójában öreg ember az már! — Maguk választották. — Az este volt itt ez a felvonulás, fáklyás. Megállapodtunk, hogy majd amikor a menet elindul a városban, legalábbis a főútvonalon, eloltják a villanyt, hogy hatásosabb legyen a demonstráció. Persze nem oltották le a villanyt, úgy lézengtünk. Láttam viszont, nem tudom már melyik országban, itt mutatta most este a tévé, hogy fiatalok egy csoportja a fasizmus ellen tüntetett, kapitalista országban. Az volt a felvonulás! A válasz: Kérdezzék meg a városi KISZ-bizottságon, miért nem oltották el azt a hangulatromboló villanyt. S a másik: lelkesedni nem fognak maguk helyett azok, akik Szekszárdon begubóznak lakásaikba, s onnan se ki nem látnak, se ki nem hallanak. Csak élik süket, magányos világukat. — Na, most azt legyen szíves megmondani, hogy miért nincsenek fiatalok a közéletben? A válasz: — Nehéz kérdés. Tudom mire céloznak. Arra, hogy némely vállalatnál csak egy-két embert ismer a közvélemény, az igazgatót, meg a párttitkárt, őket húsz—harminc éve. A fiatalokat, akik odakerülnek, senki nem ismeri. Vannak hivatásos nyilatkozók, olyan emberek, akiket mindig előkapnak, ha jön küldöttség, újságíró stb. A szürke embereket nehéz megkeresni, ha az ember megtalálja, s hozzájuk fér, ők nem mernek nyilatkozni... — Mondjon véleményt a mi gyárunk vezetőiről. A válasz: így kapásból nehéz, csak ennyit: a gazdasági vezetés kicsit többet lát maga körül, mint ami ott valójában van, ami érdemük; a mozgalmi emberek pedig kissé elszakadtak a munkásoktól. — Pontosan így van, — bólogat az egyik ifjúmunkás. .. .és jönnek a kérdések. Miért csúfították el a Kálvária hegyoldalt. Miért kevés a szórakozási hely a fiatalok részére? Miért nem szebb az újság nyomása, miért nem olyan, mint a pécsi lap? Mennyi a kezdő újságíró fizetése? Miért drágulnak a lakások? Miért emelkedik folyton a gyermek- ruházati cikkek ára? és. és... miért.!. miért... Kérdések, válaszok. • Élénk eszmecsere. így kés.zült ez a riport, így készül az újság — mondanák erre a beszélgetésre a hivatalos kofnmünikék. Ilyen itt azonban nincs, csak egy. elvtársi beszélgetés. Öszin+e beszélgetés. Már el is járt az idő. Egyik elvtársnő óráját nézi. — Elnézést, tízig van „maradásunk, akkor be kell zárni a klubot. Elszaladt az idő. Kabátokért, sálakért nyúlnak. A felelősök elcsomagolják a magnetofont, elrakják a könyveket. Egyik fiú könyvet tesz elém, vendégkönyv. — írjon bele, legyen szíves. Úgy mint a tévében. írok. Egy mondatot: Jó, - megértő hallgatóságom volt, köszönöm hogy meghívtak. — Ennyi elég? Nem. — Még a falra is. Az egyik sarokban ott. az aláírást gyűjtő, a vendégeket „megörökítő” lemez. Rajta van tucatnyi aláírás. Szekszárdi emberek. Ott látom Pollála Bandi barátom cirkalmas -aláírását ő partizánélményeiről beszélt ebben az ifjúmunkásklubban, én az újságírásról. Herceg bezárja a klubot, a társaság elvonul a pincéből haza. Feri bácsi kijön házfelügyelői lakásából, kulccsal zárja a bérház kapuját Tíz óra van, november hu« szonkilencedikén. PÁLKOVÁCS JENŐ Karácsonyi rádióműsorok gyerekeknek A rádió téli szünidőben sugárzott műsorai sok örömet szereznek majd a gyerekeknek. A „Leghosszabb délután” címmel december 24-én színes összeállítást sugároznak. Sötétségbe borul az ország, — így kezdődik Juhász Ferenc „A Nap és a Hold elrablása” című műve, amelyet december 25-én hallhatnak a kicsinyek Csetényi Anikó írta az „Egy állástalan ló kalandjai” című mesejátékot, amelynek zenéjét Szokolay Sándor komponálta. Gerencsér Miklóst Acsteszértő! a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye Rövidesen kiderül; mégsem. A zuhogó eső ellenére nagy sürgés-forgás támad az egyébként csendes utcában, S nemcsak jönnek-mennek, de zajonganak is az emberek, bár szavaik értelme nem hatol át a vastag börtönfalakon. A fegyvercsörgés hangja azonban egyértelmű, Stancsics az udvar felől szintén zajokat hall — ezek a helyőrség katonái, gyakran váltják egymást, ki-be vonuló osztagaik léptei alatt döng az udvar kövezete. A kettő együtt: az utca morajlása, meg az udvar felőli fegyvercsörgés, lábdobogás világos beszéd Stancsics Mihály számára. Idegfeszítővé válnak a pillanatok. Most ezerszeresen rabnak érzi magát. Végre, estefelé bejön Stancsicshoz a térparancsnok, aki egyúttal a börtön felügyelője. Igen tisztelettudóan elmondja, hogy Pes- ten-Budón forradalom van, Petőfi és társai fellázították a népet, megtagadták az engedelmességet a helytartó tanácsnak, ellenben átvette a hatalmat a pesti városházán ülésező forradalmi bizottmány. A térparancsnok valósággal referál, mintha felettesének tenne jelentést, majd védelmet kér, mert — úgymond — a tömeg máris útban van Stancsics Mihály kiszabadítására. Néhány perc múlva valóban szabad. Nyári Pál és Klauzál Gábor érkezik a tömeg élén. A cellájába hatolnak, a térparancsnokot elsodorják, észre sem veszik. Felesége, Teréz ezekkel a szavakkal repül a karjaiba: — Mihály! Nincs többé cenzúra! Fogat várakozik .á. a pesti fiatalok leveszik a hámot a lovakról, maguk húzzák lelkesülten a Lánchídon át Pestre a kocsit, amelyben a bol- dog-restelkedő Stancsics és felesége ÜL Rengeteg ember az utcák m, az ablakokban, megél- jenzik, ahol elhaladnak. Űtba ejtik a Nemzeti — 70 — Színházat, amely a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán, az Astoria Szállóval szembeni telken állt. Követeli az ünneplő közönség, hogy foglalja el a nádor — a király helyettese — díszpáholyát, de ő a rend és illendőség híveként a pesti városházára siet, hogy bemutassa magát a forradalmi bizottmány előtt: valóban szabad. így is történik, ám az ünnepélyes alkalom feszengő helyzetté változik, a kiszabadított férfiú félredobva mindenféle úri tutulust, a legnépibb módon „kendtek"-nek nevezi a forradalmi bizottmányt, amelynek tagjai — lévén mindany- nvian nemesek — elvárnák a tekintetes megszólítást. De Stancsics nem sokat ad az érzékenységükre. Számára a forradalom, — forradalom. Csak a radikális változásokat hajlandó támogatni. Jól tudja, a megszólítás csupán formai kérdés, de hadd lássák mindjárt az elején hovatartozását azok, akik a nemzeti újjászületés forradalmától a nemesi uralom átmentését remélik a jobb időkbe. Ilyesmikről beszél a Nádor Szálló erkélyéről, ahova vendégnek hívta Hauer, a fogadó bérlője. Késő este van, a tömeg nem hajlandó mellőle tágítani. Búcsúzóul azzal lelkesíti hallgatóit, hogy a forradalom céljaiért elszántan, a tennivalók világos ismeretében kell küzdeni, s ez a küzdelem éppen csak elkezdődött a mai nappal. E nap emlékére Stancsicsról Táncsicsra változtajta a nevét, amelyet így ejtett kislánya, aki meghalt. Ez a megszólítás is formai dolog, miként a „kendtek” megszólítás. De számára sokkal több; nem változtatható vissza, miként az eszméihez való ragaszkodás sem változtatható meg. ő már örökké Táncsics Mihály marad — a nép ügyétől soha el nem tántorítható forradalmár. 20. Nem derült ki mindjárt, mennyire egyedül fog maradni elveivel, törekvéseivel a politikai élet küzdőporondján. Megsegítésére gyűjtést rendeztek, s kézhez kapott 1100 pengőforintot. Esze ágában sem volt a közadományt, amelyért meg nem dolgozott, személyes célokra költeni Lapot akart indítani, erre tartogatta a pénzt. Egy este vékonydongájú ifjú állít be Tömő ut— 71 — cai lakására: Petőfi Sándor. Nyilcvan forintot hozott írótársának. Ekkor még nem tudta Táncsics, mennyire egy ugyanazon módon ítélik meg a helyzetet, képzelik el a forradalmat, szeretnék előremozdítani az ország sorsát. Más alkalommal nem is találkozott Petőfivel. Nem alapvető, de mégiscsak fontos elválasztó az életkor. ö már az ötvenediket taposta, a költő feleannyit. Igaz, Bem tábornok iránti fiúi ragaszkodását nem gátolta a korkülönbség. Tény, hogy Petőfi és Táncsics személyes útjai a szabadságharc egész ideje alatt többé nem találkoztak. Politikai útjaik annál inkább. Mindketten a teljes népszabadság feltétlen hívei, mindketten a volt nemesi osztály önzésében látták a függetlenné lett haza legnagyobb belső veszedelmét, magát az ellenforradalmat. Mert Petőfi már nem a Habsburgok Bécséhez, hanem a Pozsonyban ülésező magyar rendekhez és karokhoz írta: „Még kér a nép.. Ettől a politikai célazonosságtól eltekintve Táncsics Mihály magányos küzdő maradt egész a világosi fegyverletételig. Kiszabadulása után néhány nappal botrány kavarta fel a pesti közvéleményt. Mivel a város polgárainak többsége német ajkú, ők jutnak vezető szerephez a nemzetőrség megalakításánál. Kijelentik, semmi áron nem hajlandók beleegyezni, hogy a zsidó felekezetű ifjak is nemzetőrökké legyenek az ő soraik között. Táncsicsot felháborítja az eset, elszánt híve a teljes emberi jogegyenlőségnek, hiszen minden írásában emellett szállt síkra, ezért üldözték, s csukták börtönbe. Magától értetődő, hogy a zsidó vallású ifjak védelmére kel. Lapja még nincs, így hát Vallót Imre Divatlapjában tör lándzsát jogaik mellett. Nosza, a német polgárok veszettül nekiesnek, szidják, gyaláz- zák, agyonlövéssel fenyegetik. Táncsics Mihály nem hátrál. Bátran és nagy kedvvel külön nemzetőrcsoportot szervez a zsidó if jakból, akik fölkérik, hogy német nevük helyett adjon nekik magyar családi nevet. A csoportnak maga is tagja lesz, csakúgy, mint sok magyar ajkú fiatal. Az így megalakult nemzetőrcsoport hálából díszkardot ajándékozott Táncsics Mihálynak. (Folytatjuk) — 72 —
