Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-31 / 304. szám

Visszapillantás 1974. sporteseményeire Egész évi szerepléséhez raéhá. on fejezte be az 1974. évet Va- szilij Alekszejev, a világ legerő­sebb embere. A szovjet súlyemelő Lipeckben rendezett versenyen az ólomsúlyú lökésben 243,5 kilóval új világcsúcsot állított fel, fél kilóval megjavítva az általa tar­tott rekordot, amelyet két hete ért el. Alekszejevnek ez a 69. Világcsúcsa. • Bulgária 3:1-re győzött Dá­nia ellen a nemzetközi jégko. rongtornán és ezzel veretlenül lett első. Svájc 8:1-re nyert Franciaország ellen és megsze­rezte a második helyet. • A lengyel Maiinovsfcí, a 3000 méteres akadályfutás Európa- bajnoka 26:07 perccel győzött a 9,2 kilométeres mezei futóverse­nyen. A második helyen a fran­cia Boxberger végzett 26:27 perccel. v Befejeződött a nemzetközi ké­zilabdatorna, amelyen Budapest csapata (a Bp. Spartacus) a Hölsingborg együttesétől 14:12 (8:6), Moszkvától 13:8 (5:5) ará­nyú vereséget szenvedett. A he­tes mezőnyben a lipcseiek vé­geztek az első helyen, a buda­pesti csapat utolsó, miután va­lamennyi mérkőzését elvesztette. • Groningenben a junior sakk Európa-bajnokság döntőjének 3. fordulójában Székely — sötéttel — győzött az angol Nunn ellen. További eredmények: Borskowsld (lengyel)—Grinfeld (Izrael) füg­gő, Meinsohn (francia)—Sterren (holland) 0:1, Schneider (svéd)— Dieks (holland) 1:0, Pozielny (nyugat-német)—Bichsel (Svájc) 1:0. • A nemzetközi ifjúság! jégko- rongtornón a szovjet csapat őri­re győzött o csehszlovákok elten. • A Slavia Prága labdarúgó- együttese nemzetközi tornán 2:0- ra nyert az «America Mexico el­len. * Svédország kézilabda-váloga­tottja 22:18 és 18:13 arányban legyőzte Dánia csapatát • Csehszlovákia lett az első a nemzetközi kézilabdatornón, miután utolsó mérkőzésén 17:7 arányban győzött Tunézia ellen. • A 22 éves Kuzmenko 182,447 ponttal nyerte a szovjet férfi, Nyikityina 203,219 ponttal a női gyorskorcsolyázók versenyét. MOZI BONYHÁD: Lányok pórázon, (Francia—olasz film.) SZEKSZÁRD PANORAMA: Uliana, (NDK film.) DUNAFOLDVAR: Lóny a pisztollyal. (Olasz frtmj A Bonyhádi Cipőgyár FELVÉTELRE KERES 1 VONTATÓ­VEZETŐT. aki egyben markoló­gép-kezelői vizsgával is rendelkezik, továbbá 2 SEGÉDMUNKÁST, rakodói munkakörbe. Bérezés: a kollektiv szer­ződésben foglaltaik szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál, mponta 7 órától 15 óráig. (484) JANUAB BolViári ILcü2có (Totaai T. se. A3L Isk.) az Egerben rendezett téli út- fcöróolimpia versenyén asztalite­niszben első lett. FEJäRUÄB Pécsett rendezték meg a HL osz­tályú ökölvívóik versenyét. Me­gyénket a Szekszárdi Dézsa három versenyzői« képviselte. Egyéni Versenyben Horváth László köny- nyűsúlyban nyert. Először írtéi: ad a fedettpályés ifjúsági atlétikai bajnokságot, az eredményesem szereplő szekszárdi­ak három bajnokságot szereztek. Csaba Györgyi, Vaszfcó Judit és Illés Antal, aki 3000 méteren meg­javította az ifjúsági országos csú­csot. SZEOL—Fadd 5:1 (2:0). Végig küzdelmes mérkőzésen a magasabb osztályban szereplő csapat bizto­san nyert az MNK-ban. a fáddá csapat ezsel a eredménnyel lehe­tőséget kapott, hogy Hercegszántó eilen mérkőzzön a Szabad Föld kupáért a Népstadionban. Az NB I/B szezonnyitó mérkőzé­sén Szentendrén a KKFSe 5:2 arányban Legyőzte a Szekszárdi Dózsát. Az 5 gbl közül négyet ele­mi védelmi hibából kapott a Dó­zsa. MÁRCIUS A megyei rangadóval kezdődött a kosárlabda NB II. A Szekszárdi Vasas 85:39 arányban nyert az újonc Dombóvári VSE ellen. Megkezdődött a megyei labdarú­gó-bajnokság tavaszi idénye. Az élcsapat állása: 1. Bonyhád. 2. Domb. Spart., 3. Kisdorog. A megyei labdarúgó-bajnokság­ban Bonyhád elszenvedte első ve­reségét. A Bölcskén lejátszott mér­kőzésen a második félidő 24. per­cében Mész lányi lőtt gólt ős ezzel megszerezte csapatának a két pon­tot. Befejeződött Szekszárdion a me- gyehajnokságban szereplő kézi­labdacsapatok téli teremkupája. A torna győztese lett a Szekszárdi Szöv. SK II. csapata. 2. Mözs, 3. Hőgyész I., 4. SBTC, 5. Szöv. SK I., 6. Hőgyész, X, Fadd, 8. Györ- köny. A megyei egyéni sakkbajnokság nehéz küzdelmek (között zajlott le. A versenyben Holtai Attila (Sz. Építők) I. osztályú versenyzője szerezte meg a megyebajnok cí­met, klubtársa. ifj. Pnatner János előtt, így kellett volna 1. Birmingham—Ipswich 9:1 2 2. Bur nicy—Carlisle 2:1 1 3. Chelsea—Queens 0:3 2 4. Everton—Middiesbc. 1:1 v 5. Leicester—Leeds 0:2 2 6. Luton—Wolverhampton 3:2 1 7. Manchester C.—Derby 1:2 2 8. Newcastle—Liverpool törölve f. Sheffield U.—Arsenal 1:1 4 10. Stoke—West Ham 2:1 1 11. Tottenham—Coventry 1:1 X 12. Oldham—Manchester U» 1:0 1 13. Orient—Sundedand 1:1 a M. Cardiff1—Aston 3:1 « + 1 15. V. B—mwich—Boldtp 2:0 1 Városi tanács költségveté­si üzeme felveszi 2 adminisztrátort, 1 GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ BÉRELSZÁMOLÓT, ÉS 2 KALKULÁTORT, termelésirányítói munka­körbe, magas- és mély­építésben jártas 2 Üzemmérnököt, 1 főépítés vezetőt. Jelentkeaés: Szetezárd. Tartsa? V. u. 8. (440) A Tolna negyei fekvőbeteg- gyógyintézetekben 1974. december 31-451 további intézkedésig a BETEGLÁTOGATÁS SZÜNETEL (498) ÁPRILIS Az 1974. évi országos mezed futó­baj nokságot a MASZ dtmakeszi- alagi lóv ersenypádyán rendezték. A rajthoz 2300 versenyző állt. a 3.3 éves lányok versenyében Ríngwald Anna (Tolnád VL) biztosan szerez­te meg a bajnoki címet. Az első hazai mérkőzésen az NB I/B-ben a Szekszárdi Bőrdíszmű női csapata győzelemmel mutatko­zott be a hazai közönségnek. A Dunaújvárosi Kohászt 7 :3-as félidő után ll:0-re győzték le. A megyei labdarúgó-bajnokság­ban. miután Simontomya 2:0-ra legyőzte Bonyhádot, jobb gólkü­lönbséggel a D. Spartacus állt az éüre. Nem volt elég a Szekszárdi Dó­zsának a B-közép felhívása és szurkolása. Balszerencsés veresé­get szenvedlek a 27. fordulóban a Ganz -MÁV AC- tó 1. az első félidő­ben jól játszott a hazai csapat, do a másodikban visszaestek és 3 vendégeik 1:<M» nyerték. MÁJUS A Népstadionban Hercegszántó ellen lépett pályára a faddi lab­da rúgócsap at. a Szabad Föld ku­pában a 3:3-as eredmény után, mi­vel Hercegszántó alacsonyabb osz­tályban szerepelt, a faddiak a 2. helyet szerezték meg. A Szekszárdi Vasas lányai nyer­ték a kosárlabda NB II. rangadó­ját. a szigetváriak az elmúlt év­ben már NB i-ben szerepeltek. Az 50:35-os szekszárdi siker bíztató volt a további küzdelmekre. Münchenben rendezték a Magyar —NSZK női ügyességi viadalt, a magyar csapat tagja Vaszkó Ju­dit, a Szekszárdi Dózsa versenyző­je a 2. helyezést szerezte meg ma­gasugrásban 173 cm-es eredmény- nyeL JÜNIUS A kosárlabda NB II. tavaszi for­dulójában a szekszárdi Vasas lá­nyai a BKV Előre legyőzésével ve­retlenül végeztek az első helyen. A Szekszárdi Dózsa labdarúgó- csapata l:0-ra legyőzte Debrecent és ezzel az eredményével a 10. he­lyen végzett, 11 győzelemmel. 10 döntetlennel -és 13 vereséggel, 32 pontot gyűjtöttek. Véget ért a megyei labdarúgó- bajnokság. 1. Dombóvári Sparta­cus, 2, Fadd. 3. Bonyhád. Nyíregyházán tartották a közép­fokú iskolák országos atlétikai bajnokságát. Megyénket 37 tanuló képviselte. Csaba Gyöngyi az L korcsoportban a 1O0 m síkfutásban és 200 m-en lett országos bajnok, JÚLIUS A bátaszjékiek Kecskeméten sze­repeltek az NB ILI-ban mara­dásért. OBZtáíyozón. Az utolsó mérkőzésein, is súlyos vereséget szenvedtek. Kiskunfélegyházától 3:G-ás félidő után 7:l-re maradtak aluL csoportjukban pont nélkül a negyedik helyen végeztek. Pécsett került sor a falusi dolgo­zók spartakiádjának területi dön­tőjére. Megyénk színeiben Losoncz József magasugrásban elért 18Q cm-es eredmény ével szerzett jogot, hogy indulhasson az országos dön­tőin. A medinai Láng Katalin 40 m feletti gránátdobásával, vala­mint a mözsi női kézilabdacsapat is megszerezte a jogot aiz országos döntőn való szereplésre. Népstadionban Hepp György né, az országos pályabaj nokságon ki­emelkedő teljesítményt nyújtott. 8Q0 sn-en 2 lOOö-tea 1500 m-en 4:22,6~ oe új megyei csúccsal ^erezte meg a bronzérmet, AUGUSZTUS A Magyar Lovas Szövetség Ka£ poll Istvánt, az Igar-simontorayai Lenin Tsz kiváló lovasát meghívta Bz ifjúsági válogatottba. Bukarest­ben a szocialista országok ifjúsági versenyén a magyar csapat második helyen végzett, Kapoli István egyéniben a 1 és az i helyet sze­rezte meg. Svájcban rendezték az Európa«» bajnokságot, ahol a magyar csa­pat 7., Kapoli egyéni versenyben a 8. lett. Húszeaer néző volt a mérlege a négynapos tamási lovasnapoknak. A rendezők minden szempontból kitették magukért. A versenyek barátságos légkörben, a nézők tó- tűnő ellátottságban részesültek. Szegeden a falusi dolgozók or­szágos spartakiádjának döntőjén Losoncz József (Bonyhád) 178 cm- rel magasugrásban 3., Láng Kata­lin (Medina) 44,64 m. Gránátdo­básban 4. és a mözsi kézilabda- csapat a harmadik helyet szegezte meg. A megyei Labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában 54 gól született. A bá- taszékiek 12:3 arányban legyőzték Fornádot. Tolna 4:2-re verte ott­honában Paksot. Az élcsoport ál­lása: 1. Bátaszék;. 2. Fadd, 3. D- Spartacus. A kosárlabda sió-kupát a Buda­pesti Spartacus végleg elnyerte. A Szekszárdi Vasas 5. alkalommal rendezte meg a versenyt, népes nemzetközi mezőnyben. SZEPTEMBER Halász, a Szekszárdi Szöv. SE versenyzője először ért el me­gyénk kerékpárosai közül helye­zést a Mecsek-kupán, a 9. helyért járó tiszteletdíjat, valamint a leg­fiatalabb versenyzőnek ítélt aján­dékot vehette át. Nyolc egyesület legjobb lovasai vettek nászt az első szedrest baj­nokságon. Nagy várakozás előzte meg a Dombóvári Spartacus—Bátaszék összecsapást a raegyebajmokság- ban. Az élen álló bá taszéíkieket különvonatta 1 1000 szurkoló kísér­te eL Az első félidő 42. percében Varga vezette fel a labdát, minta­szerűen kiugrasztotta Lódrit, aki a kifutó Varga mellett megszerezte a vezetést. 1:0. Ezután mór nem volt veretlen csapat a megyebaj­nokságban. Vaszkó Judit (Sz. Dózsa) az or­szágos ifjúsági versenyen 172 ern­es eredménnyel első lett. Csaba Gyöngyi 100 m síkfutásban 12,3-et futott, ami a 2. helyet jelentette 200-on 25,2-veL 400 xn-eo a 3. he­lyet szerezte meg. Bolvári Ildikó (Tolnai VL) neve került a Képes Sport-kupára. a íiégyfordulós versenyen a legtöbb pontot elérő versenyző nyeri ei a kupát, Bolvári neve olyan ver­senyzők mellé került, mint Magos Judit, Lotthaller Henriett. Befejeződött a labdarúgó MNK megyei döntője. A Dombóvári Spartacus fogadta az NB II-es Szekszárdi Dózsát. A mérkőzés végeredménye I2O lett a szekszár­diak javára. OKTÓBER Kaposvárott került sor atz NB I/B atlétikai bajmoikság utolsó forduló­jára. Megyénk ifjúsági válogatott­ja kitűnő szerepléssel a nők mező­nyében mindkét ellenfelét legyőz­te, így 1075-ben ismét van NB I-es csapata Tolna megyének. Deli József (Szedres) két új or­szágos csúcsot ért el súlyemelés­ben. a fiatal versenyző már au­gusztusban kétszer megjavította szakításban. a serdülő országos csúcsot. A serdülők vidék-baj­nokságán szakításban 10« kg, az országos csúcs. A, régi; Déli 97, S. Lökésben 120 kg, összetettben 220 kg új országos csúcs. Kézilabda MNK megyed győztes Simontornya és Hőgyész férficsa­pata. a (kétnapos küzdelemsorozat­ban nagy verseny alakult ki a he­lyezésekért. A Szekszárdi Bőrdíszmű NB I/B-s kézlLabcLacsapata a Martfű Cipőgyár ellen. 10:7 arányban nyert és győzelemmel búcsúztak az őszi fordulóban és a 8. helyen végez­tek. Dudás Mihály az országos ökölvívó-bajnokságon üoözéeaúly­ban IX. helyen végzett. (NOVEMBER Budapesten a BKV Előre hafcos automata pályáján került sor a 4. ifjúsági teke Európa-bajPokság főpróbájára. Az L ifjú­sági nemzetközi ifjúsági egyé­ni bajnokságban igen rangos me­zőny gyűlt össze, a magyar válo­gatottban helyet kapott a Dombó­vári Spartacus versenyzője. Tar­soly Péter le- A magyar fiú első nemzetközi versenyén a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Befejeződött a megyei labdarú­gó-bajnokság őszi fordulója. Az utolsó fordulóban a vendégcsapa­tok közül Bátaszék. a D. Sparta­cus és a Sz. Vasas nyert idegen­ben. Kisdorog megőrizte őszi ha­zad veretlenségét. Élcsapat állása: L. Bátaszék, 2. D. Spart, a, DVSE, ^ Nagymányok, Kteflarog,, §, ■ , DECEMBER ’ rA hónap első napján véget ért a labdarúgó NB II. őszi fordulója, a Szekszárdi Dózsa, psapata a Bp. Spartacust fogadta és l:l-es fél­idő után 3:l-re nyertek a szek­szárdiak. Az Őszi bajnokságban így Szekszárd a U- helyen vég­zett hét győzelemmel, $ döntet­lennel és 7 vereséggel. Szekszárdoa került sor az Épí­tők országos tekebajnokságára. A versenyben nászt vettek olyan ver­senyződ is. akik tagjai a világ- bajnokságot nyert magyar váloga­tottnak. a verseny sikere mégis a Szekszárdi Építők lányaihoz fű­ződik. Az igen rangos mezőnyben első versenyükön — fél éve ala­kultak — megásták a helyüket. A középfokú iskolák kupaküz- delmeine szekszárdon került sor. Labdarúgásban a szekszárdi szak­munkásképző intézet, kosárlabdá­ban a Garay Gimnázium mindkét lány-, fiúcsapata, (kézilabdában a lányoknál a Györki Gimnázium, fiúknál a Szekszárdi Szakmunkás- képző Intézet szerezte meg a jogot a továbbjutásra. A kosárlabda Nb XI. utolsó ha­zai mérkőzésién a Szekszárdi Va­sas lányai hazai pályán 66:59 arányban legyőzték, a Szigetvári ÁFESZ-t és így hazai pályán ve­retlenül végeztek a bajnokságban. Egy héttel később a Bp. Spartacus csapatát 68 UJl-re verték. Végered­ményben 100 százalékos teljesít­ménnyel jutottak toyább, s így 1975-ben NB I-es kosárlabda- csapata lesz Tolna megyének. RÁDIÓ TV KOSSUTH RADIO 8.22: Leoncavallo: Bajazzók. Két- felvonásos opera. 9.45: Nagy meste­rek indulói. 10.05: Mikrobi, a mes- terdetektív. Fantasztikus rádiójáték. 10.45: Baráti gyermekrádiók műsora 11.33: Liszt-művek, magyar előadó- művészek tolmácsolásában. 12.20 Melódiakoktél. 14.00: Szilveszter o gangon. 17.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Szilveszteri hangverseny Közben kb: 17.40: A Szabó-család Kb. 18.10: A hangversenyközvetítés folytatása. 19.10: A Rádió kabaré- színházának humorfesztivál ja. Dön­tői. Kb. 20.10: Trufa. A Rádió Ka barészínházának folklórműsora. Kb, 21.00: BUÉK — 19751 A Rádió Ka­barészínházának szilveszteri bemu­tatója. 24.00: Himnusz. Vörösmarty Mihály: Szózat. Kb. 0.05: Tánczenei PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Magyar Rádió és Televí­zió női kara énekel. 8.16: Sláger­múzeum. 9.03: Népdalcsokor. 9.53: Petőfi Sándor két verse. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Orvosi tanácsok. 12.00: Francia muzsika. 12.55: üzenet Kőbányára. 13.03: Thomas Beecham operafelvételeiből 14.00: Tánczenei koktél. 14.45: Pil lantos ebbe a nagy világba. Kül­politikai magazin. 15.10: Évfordulók nyomóban . , . 16.05: Év végi szám­adás. 17.00: Sikerlista 1974. decem­ber. 17.40: Vidám kórusmuzsika 18.10: Világhírű előadóművészek Mozart-felvételeiből. 19.04: Vörös Sári, Solti Károly és Szentendrei Klára nótákat énekel, Kállai Kiss Ernő klarinétozik. 20.10: A Bécsi Filharmonikus zenekar hangverse­nye. 21.42: Tánczene. 24.00: Him­nusz. Vörösmarty Mihályi Szózat, Kb. 0.05: Dal lom koktél® Hl. MOSOK 12.23: A ,,Májusfá”-val kezdő« dött... 13.57: Barokk muzsika. 14.58: Buborék a tengeren. Mesejáték. 16.05: Beethoven és Bartók művei­ből. 16.49: Kaleidoszkóp az őszi er­dőről és a vadászéletről. 18.10: Hí­res filmslágerek. 18.33: A denevér. Johann Strauss operettje. 20.40: Aki megjárta a purgatóriumot. Boccac­cio novellája. 21.00: Schubert-le- mezeinkből. 21.42: Tánczene. 24.00.. Himnusz. Vörösmarty Mihály: Szó­zat. Kb. 0.05: Tánczene,, PÉCSI radio 77.30t Műsorismertetés, hírek,; 17.35: Búcsú az óévtől. Elmondja: Bőhm József, a Somogy megye? Tanács elnöke. 17.40: Vidám zenés szilveszter-est. 18.30: Dél-dunántúH híradó. 18.45: Csárdások. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Búcsú az óévtől. Zenés összeállítás. 19.30:' Német nyelvű műsor. Szilveszteri turmix. A Pécsi Stúdió német szer­kesztőségének vidám sziJveszte«*} •ásóra» 20.00: Műsorzárás MAGYAR TV 9.30: Szünidei matiné. to Spa­nyol felfedezők. 2. Nemtudomka autózik. 3. Az üstökösön. (Színes.) 15.53: Szármák Marói. Mesejátéké 17.10: Shirley, a riporter. V. Shíi* ley a béke angyala. 17.35: Hírek. 17.40: Ki mit tud?-klub: Záróadái 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Rek­lámműsor. 19.15: Esti mese. (Szí« nes.) 19.»: Tv-híradó. 20.00: A felügyelő. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi filmsorozat. 21.00: Bocsa« nat, egy pillanatra. 21.40: Szilvesz­ter, csak tv-nézőknek. (Színes.) 24.00: Himnusz» 0,03: Táncoljunk *25* 6Sz»ne&3 R. MOSOK 20.00: Offenbach: Orfeusz az világban. 21.45: Utazás az évsza­kokban. (Színes.) 22.55: Nemzetkö­ti ötletparádé. 23.10: A Karib-szi- Sietek táncosai Párizsban. (Színes J) JUGOSZLÁV TV T5.40í Magyar nyelvű Tv-nap lő«’ 17.»: Szilveszteri műsor gyerme­keknek. 18.15: Komoly zene. 19.15; Rajzfilm. 20.00: Szilveszteri műsors A Világbajnokság legszebb góljá­ra szavazunk. 20.30: Betűről be­tűre. 20.45: Komoly zene. 21.00: Kabaréműsor. 21 -30; Szilvesztert szórakoztató biok. 00.»: Szilvesz­teri műsor Prist inából, Növi Szád­ból és Zágrábból. 03.30s „„Betola­kodók*” amerikai film. HL MOSOK 18.00: Red barátom. Walt Disney rajzfilmje. 19.»: Tv-híradó. 19.40s A muzsika öröme. 20.15: Szórakoz­tató show műsor. 21.45: Trapéz« Film. Főszerepben: Gina Lollobr»- gida. 23.30: Melódia és ritmus éjfélig. 0.00: Éjféli köszöntő. 0.05s Közvetítés WiesbadenbőJ: Tán©« porty 74/75. OSZTRÁK TV 20.00: Szilveszteri műsor. 21.00s Olivera Katarina — show. 21.30s Liza Minelli és Charles Aznavour — show. 22.35: Népi muzsika«. 23.00: Charlie Chaplin rövidfilm­jei. 23.20: Az elmúlt év dalaiból« 23.55: Éjféli jókívánságok« 1914. december SL

Next

/
Thumbnails
Contents