Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-28 / 302. szám

* * * fi giffiaffSBaSag -s *• eSafe ftéháíiy helyen, áll Cieg. Tólm-Mözsőh, Kötesd- Aladtetigelicem, Nagydorogeo, <?ecén é$ Súrbogárdon, mir» fcelj**en megtelik. Utána már csak fejfcgaitíhi alsókból. Keieíi- íoldön mozdony-váltás, a Ehe* aalt visszaküldik és villany- mozdcxny visz bennünket a ha- tárig. Hajnali négykor reggeli­re mozgósítják: az első csopor­tot, és mire a határra érünk, mindenki túl van a reggelin, Bs ahogy elvonulnak a regge­liző csoportok, számba veheti mindenki, hány ismerőssel uta­zik együtt Vannak, akik húsz —huszonöt éve nem látták egy­mást. Pártiskolán vagy a tsz- ktervezéskor vagy Zsámbékon vagy éppen valamelyik techni­kumban, főiskolán találkoztak utoljára. Ez a tíznapos kirán­dulás alkalmas a régi emlékek felelevenítésére is. „, Reggel van már, amikor a határhoz 'közeledünk. Kitárul előttünk az ország keleti kapu­ja. Tehervcmaitok húznak al mellettünk, megszámlálhatat­lan vagon, olajjal, rónfefávial, gépekkel. — Odanézz! A legújabb MTZ markölőgép! Ilyet kapunk feb­ruárban... Ott meg egy való­ságos Zsiguli-tenger. A másik oldalon árokásó gép dolgozik, legalább félméteres átmérőjű csövek várnak összehegesztés­re, fektetésre. Talán'az etilén- vezeték? Es megszámlálhatat­Barátságronattal a Szovjetunióban 2« Sxáztizenot éra vonaton lan autó. Zsiguli, Záporoz Seci Volga. Nem vagonokon, hanem a földön. — Csúcsforgalom van a ma­gyar vasúton, sok a szállítani- való a mezőgazdaságban, egye­lőre nincs elég vagon Záhony­ból. továbbvinni a Zsigulikat. A togjjatti gyúr pedig ponto­san, ütemesen szállít. Gsopra érünk, gyorsan túl­esünk a vámvizsgálaton és mi­re vonatunk befut, már mellet­te áll a szovjet szerelvény. Mindenki tudja, hányas kocsi, hányas fülkéjében, hányas szá­mú ágy az övé. Tehát ez lesz — vagy másik, de pontosan ilyen összeállítású szerelvény — az otthonunk hat napon át, Az első benyomás: Szűk a fül­ke négy embernek. De hamaro­san összerázódunk. Kiderül, még kétszer ennyi csomagot is kényelmesen el lehet helyezni. Teljes a komfort. Aki villany- borotvát használ, három helyen is talál konnektort, lehet-tisz­tálkodni, bár ügyes berendezés gondoskodik arról, hogy senki se pazarolja a vizet. Csak ad­dig folyik a csapon, amíg az EBÉD etükfBt otiatartj-a a kezét. De van víz — ha kell meleg víz —■ az egész úton. A fiatal, mindig mosolygó „provodnyik” — ka- lauzláíiy, háziasszony, felszol­gáló egysaemélyben, teát kínál, kiadja az ágyneműt, .mozgó­sít”, «mikor csoportunkra kerül got se. étkezőkoasihan, hajnal­ban pedig, megérkezés előtt egy órával ébreszt. ßk vonatnak rádiója van. _ Minden fülkében hang­szóró, amit az utasok kapcsol­hatnak be, állíthatják be a hang­erőt. A zeneszót néha megszakít­ja az Inturiiszt-urtaskísérő hang­ja. Arról tájékoztat milyen tájon járunk. Amikor átjutottunk a Verectoei-szároson, megtudjuk, hogy a Kárpátoknak ezen a ré­szén hatvanféle ásványi kincs található, itt vannak Európa leggazdagabb sólelőhelyei, há­romszáz ásványvízforrás bu­zog, barnaszén, építőanyagok, színes márványok találhatók, de legértékesebb a fehér szob­rászati márvány.» Milyen az állatvilága, milyen az erdők fa­állománya stb. Pár árával ké­sőbb Lvovról tudtunk meg any- nyit, amennyit a turista el tud raktározni emlékezetében. És így ismerjük meg az egész úton, amerre elhaladunk, a vi­dék nevezetességeit. Este, elal- vás előtt isimét „helyi adás” következik: „Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy vona­tunk holnap reggel hét óira há­rom perckor befut Kijevbe. Tessék igen gyorsan kiszállni, mert a vonatot perceken belül kivontatják az állomásról. Cso­magjait mindenki hagyja a he­lyén, mert este ugyanezzel a vonattal utazunk tovább Le- ningrádba. Csak art hozzuk magunkkal reggel, amire nap közben szükség lehet, fényké­pezőgépet, filmfelvevőt stb. Hajnali fel hatkor zenés éb­resztő lesz...” És a hajnali hétnuliahármas érkezést el is hisszük, mert már valamennyien hallottunk a szovjet vonatok pontosságá­ról. Amikor másnap este to­vábbindulunk Lenimgrádba. másfél napos út állt előttünk, amikor megmondták: Harmad­nap reggel öt óra ötvenhatkor futunk be Leningrad Vityebsz- ki pályaudvarára. Három nap­pal később a moszkvai érke­zést jelenítették be 9 óra 14 percre. Szánté percnyi pontos­sággal befutottunk. A szovjet vasutasok elkényeztettek ben­nünket. Ezért viseltük ed nehe­zen, amikor hazafelé jövet, már a határállomáson belecsöppen­tünk az anarchiába. Időre be­futunk — 1780 kilométer, hu­szonnyolc órás utazás után — Moszkvából Csopna, de ott két órát várakozunk, mire mellénk éli a magyar szerelvény. Ott volt Záhonyban időre, de ott állítólag megfeledkeztek ró­lunk. A késés további késést szül, így aztán éjfél helyett hajnali háromkor értünk Bu­dapestre, ahol már este hét óta várakozott ránk — állan­dóan fűtve —. az értünk kül­dött öreg 424-es gőzmozdony, A masiniszta végig erőlködik, de a háromórás késésből csak fél órát tud lefaragni. Közben az utasok idegesek, hiszen majdnem mindenkit várnak az állomáson, harminc—negyven kilométerről jönnek érte éjsza­ka autóval. Tje maradjunk egyelőre a szovjet külön vonaton. Senki sem unatkozik. Gyönyör­ködünk a tájban, beszélgetünk, viccelődünk. Közelebb ikerü­lünk egymáshoz. A takarék­szövetkezeti elnök megtudja, miről lehet megismerni a lopás bárányt — már amelyik más anyától lopja a tejet, a nyugdí­jas tanító pedig azt, hogy miért gyakori manapság a tehené­raaSefiCben a rwbéx «lés.' Ö? megtudunk sok mindent a vie déliről is, amelyen áthaladunk. 9iSán megállunk tizenöt perc­re. Ott áll az „Orsai csomó-; pont” főhősének a szobra, Irú-; nyitása alatt százszámra robé bántották fel siklatták ki » belorusz partizánok a német katonai szerelvényéket, mire az egyik akciónál ő is elesett. Gyönyörködünk a táj bánj amit már hó borít. — „Nézz oda, egyedül álló ház és benne a villany. Ott a tévéantenna is ...” Csak az út elején újdon­ság ez, később hozzászokunk. Amott meg építkeznek, előre? gyártott elemekből. Két embert lehet látni. A daruikezélőt, meg aki irányítja és a helyére U? lesztá a hatalmas betongeren­dát... Ami még feltűnik: A házalj között jóformán egyetlen, har­mincévesnél öregebb nincs. Itt: végig felperzselt föld fogadu a felszabadítókait, elölről kelleti kezdeni mindent... Másfél nap egyfolytában vo­naton ... tartalmasán telik éli Valóságos nagyüzem a szerel? vény közepén lévő két étkező-i kocsi. A mellettük lévő háló-j kocsi utasad az elsők az étke-j zésnél és sóiban, egymás utáni váltják egymást a csoportok! Mire a vége befejezte a reggé? lót, egy-két órás szünet után az első csoport mehet ebédel? ni. Az első napokban még szo-: katlanok az ízek, ile később' már hozzászokunk. A bőséges adagokhoz is. Közben eltelik az idő, beszélgetéssel, kártyázás­sal, nézelődéssel és a vetélke­dővel, mert arról ás gondos­kodtak vendéglátóink. A vonat rádiója mondja be, többször ismételve a tíz kérdést a Szov­jetunióról, a legjobb válasz­adók közt jutalmat sorsolnak ki’ JTárasztó napokig vonatoz­ni, sokan az első éjsza­ka keveset tudnak aludni, szo­katlan a ringatás felnőtteknek. De az utolsó napokban már mindenki megszokja Persze, a nagy élmények Kijeviben, Le- ningirádban, Moszkvában vár­nak ránk. De a hat nap — pon­tosabban 115 óra — vonatom — naár önmagáiban is élmény, JANTNER JÁNOS Nyikoláj Zabel kin, a Szovjetunió hose: Magyarországért harcoltunk (5.) Á verebi tragédia Üjra összehozott a sors Nye- yerovval, méghozzá egy lövész» árokban. A hitleristák támadó lendülete már a végén tartott, kifulladtak. Sok páncélost és katonát vesztettek, de ezt nem voltak hajlandók felmérni, s a tehetetlenség egyre csak haj­totta őket előre, tűzbe küld­őén utolsó tartalékaikat is. Egy újabb német támadás Visszaverése után Nyeverov magához intett, dohánnyal kí­nált. Elkérte az egyik katona kulacsát, nagyot húzott belőle, majd átnyújtotta. Nem szere­tem a tiszta szeszt, megráz­kódtam tőle. még a lélegzetem is elállt. A főhadnagy meg se rezzent. Nekidőlt a lövészárok íalának és mélyen leszívta a mahorka füstjét. A gyorsan járó téli nap nyugovóban volt. Hideg, nedves szél fújt, s ami­kor irányát változtatva végig­futott a lövészárkon, csontig hatolt. Kellemetlen didergés futott végig az emberen. A lö­vészárkok szélén, ahova a sár­ga agyagot kilapátoltuk, a fel­színi homokszemeket kavarta s szél. A harcmezőn lassan el­oszlott a füst, és láttuk a rob­banások szaggatta földet, ame­lyen kiégett német páncélo­sok feketéllettek, és fasiszták hullái hevertek. Szótlanul szívtuk a cigaret­tát. Harc közben a légnyomás­tól eldugult ,a fülem, csak las­san tért vissza a hallásom. Egyre tisztábban kivettem ’& sebesültek jajszavát. Az egész­ségügyiek és a katonák baj. társaikat kötözték. Amikor a gtólyos sebesülteket hátravitték. a mezőre, amelyen nemrég még dúlt a harc — jótékony csönd borult. Nyeverov elérzékenyülve el­mosolyodott, majd megszólalt: — A háború előtt az iskolá­ban arra tanítottam a gyere­keket, hogy az ember alkotó lény. Arra született, hogy át­alakítsa a földet, új városokat építsen, okos, hasznos gépeket készítsen, hogy boldog legyen. Emlékszel, hogyan mondta Gorkij: az ember éppúgy a boldogságra született, mint a madár a repülésre. És mi van most? Patakokban ömlik a vér a földön. Az emberek, ahelyett, hogy segítenék, ölik egymást, szétrombolnak mindent, amit maga az ember teremtett -? gonddal, ügyes kézzeL Mikor lesz már bölcséből az emberiség? — folytatta kis szünet után. — Hát soha sem* tanulja meg élvezni az egy­szerű életet, amely nyugalmat és derűt ad? A csendet, csendünket saj­nos újra megtörték. — Jönnek!... Már megint támadnak! — hallatszott a lö­vészárkokból. Kicsit kiemelkedve láttuk a dombok mögül előkúszó pán­célosokat és mögöttük a gya­logságot. Észrevettük, hogy már csak néhány tank indult el és gyérebb a gyalogság is Parancsszavak hallatszottak, ágyúk tüzeltek, megszólaltak a Katyusák. Közelharcra nem került sor. Az ellenség életben maradt katonái visszafordul­tak. Hasonló volt a helyzet a szomszédos szakaszokon is. Hátunk mögül dübörgés hal­látszott, elindultak páncélosa­ink a visszavonuló ellenség nyomába. Ezzel tulajdonkép­pen véget is ért a fasiszták kísérlete, hogy átvágják magu­kat a Budapesten bekerített csapataikhoz. Odamentem Nyeverovhoz el­köszönni. Szakasza az előre­vonuló páncélosokat követte, mi pedig parancsot kaptunk, hogy forduljunk vissza a bu­dapesti ellenséges csoportosu­lás szétverésére. Nyeverov idő. sebb volt nálam, bár alacso­nyabb beosztásban szolgált. Nagyra becsültem ezt az em­bert, és ezekben a napokban közel is kerültünk egymáshoz. Megszerettem nyugodt józan­ságéért. Elköszöntünk, megbe. széltük. hogy az első adandó alkalommal felkeressük egy­mást. A front azonban olyan, hogy vagy naponta adódik ilyen lehetőség, vagy soha többé. Nyeverovval a fronton már nem találkoztam. De más­nap találkoztunk fasiszta tan­kokkal. Néhány német páncélos mégis át tudott tömi. Igaz, nem jutottak el Budapestig, de betörtek Verebre. A faluban kis létszámú szovjet egység volt, őket visszavetették. Eb. ben tulajdonképpen nem volt semmi. Az a pár német tank nem jelentett veszélyt a fa­sisztákra súlyos csapásokat mérő hadseregünknek. De a verebi eseményeket soha sem felejtem el. Sokszor megírtam, elmond­tam már a verebi tragédiát, Most nem is szólok a részle. tekről. Azon a napon 39 szov. jet katona esett fogságba, Több súlyos sebesült volt köz­tük és egy fiatal egészségügyi. Várja Ivolgina. Valamennyi­ket meggyilkolták. Nem, nem lőtték agyon; odahurcolták a faluszéli kovácsműhelybe, és az üllőn kalapáccsal szétron­csolták a fejüket, összetörték kezüket, lábukat, bordáikat. Miért tették? Az emberi ért telem ezt képtelen felfogni. A verebi fasiszta bandái másnap megsemmisítették. Az egész falu ott volt, amikor meggyilkolt bajtársainkat kö­zös sírba temettük. 1957-ben, a szocialista forradalom 4(1, évfordulóján a faluban bala­toni vöröskőből emlékművet állítottak sírjuk fölé, és fiatal gesztenyefákat ültettek köré. Az emlékművön magyarul és oroszul ez áll: „A legdrágáb­bat. életüket áldozták a ma­gyar nép szabadságáért a fa­sizmus elleni harcban”. Ahányszor csak Magyaror­szágon járok, mindig elmegyek Verebre, hogy néhány percet az emlékműnél töltsék. Emlék­szem a szélben hajladozó fia­tal gesztenyefákra. Gyökerüket már mélyre eresztették, erős fákká fejlődtek, amelyek bát­ran dacolnak minden széliek viharral, (Folytatjuk) Vereb határában harcban a fasiszta tankokkal«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents