Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-24 / 300. szám

f \ ffiNY ÉS ÁRNY. Európa- és magyar csúcs az úszók halói évzáróján — ennél jolsban nem is fejeződhetett vol­na be az 1974 évi versenysze­zon. .. Első pillantásra a kép valóban ezt mutatja, hiszen az eredmé­nyek jobbak voltak mint egy esz­tendővel korábban, több sikert arattok a magyar úszók a nem­zetközi medencékben és több rekordot is döntöttek meg. Az év legnagyobb viadalán, a bécsi Európa-bajnakságon két arany-, egy ezüst- és három bronzérem volt a mérleg; a rekordlistán egy világ-, két Európa- és 28 felnőtt magyar csúcs szerepel, ami figyelemre méltó teljesít­mény. De mivel az úszás sem kizárólag az élvonalból áh, ér­demes az eredmények mögé nézni és részletesebben is bon­colgatni: hogyan áll a magyar úszósport 1974 végén? Erről1 be­szélgetett Kozák Mihály, az MTI munkatársa Maráti Lászlóval, a szövetség szakfelügyelőjével. — ‘Hargítay, Vernasztó, Rudolf, Sós, Tóth, Kaczander, Czövek és Peile voltak azok, akik ebben az évben a legtöbbet nyújtották, a legtöbb sikert szerezték úszó- sportunknak — mondta Maráti László. — De az éremnek ez csak az egyik oldala, mégpedig a fényes, mert — pillanatnyilag — kevés a biztató jei, ha azt néz­zük. Mi van Bargitayélk ,,mögött", mit mutat az utánpótlás. Az 1972. évi olimpia évében 37 if­júsági és 18 serdülőcsúcs szü­letett; tavaly 22 és 17; idén már csak 10 és 8 volt a mérlegen (utóbbiból Verrasztó Gabriella egymaga hatat ért el), s még szembetűnőbb a visszaesés az alsóbb korcsoportokban. így az 1972-es és 74-es eredményeket összehasonlítva a „békáknál" 29—4, a „delfineknél" 38—8, a gyermekeknél 34—1 a rekordok száma. De miéit a nagy „zuha­nás”? —- Ez elsősorban és döntően edzői probléma — volt a vá­lasz. Szakembereink többsége a jobban jövedelmező úszásokta­tásra foidítja fő energiáját nem pedig arra, hogy a tehetségese­ket végig „vezesse", versenyző­ket neveljen belőlük. A Magyar Üsző Szövetség nehéz helyzet­ben van és a megoldást csak az egyesületek határozott segí­tése, az együttműködés hozhatja meg. Évekig refrén szerűen hangzott: kevés az uszoda, nem lehet biz­tosítani az utánpótlást. Most mi a helyzet? — Budaipest uszodagondjai valóban nem megoldottak, jövőre az új Császár meg nyitása nagy segítség lesz. Vidéken azonban javult a helyzet, így Szentes, Nyíregyháza és Pécs is sátor­tetőt ka pctt, s másutt is nőtt a létesítmények száma. De az az igazság, hogy ezek nincsenek megfelelően kihasználva — egy­két város kivételével, — amiben közrejátszik a szakemberek, az edzők hiánya is. L-átjok, hogy a Testnevelési Főiskola edzői sza­kóra milyen kevesen jelentkez­nek, a versenyzői létszám szem­pontjából, ha a kartonok szá­mát vennénk figyelembe, okkor élig rózsás képet kaphatnánk. A valós helyzet viszont mást mutat. Mintegy 1800 a verseny­zőink száma, a békáktól a fef- nőttekig, ami az elmúlt évekhez viszonyítva kis eíőrolépést mu­tat, de ho! vagyunk mi a nagy úszó - n em zctektó! ? ________________ A ÍÖZ# DECEMBER 24. SZEKSZÁRD PANORAMA: Penny Gold (Angol film.) (14). DUNAFÖLOVÁR: Marl« szeszélyei (Francia film). Helyi probléma, itt kell megoldani Ambrus Péter Jattulato, Az Iskola folyosóján már mesz­sziről hallani lehet, a hatalmas zajt. A MüM 509-ös Szakmunkás­képző Intézet 20xl0-es tornatermé­ben készül fel a következő Idény­re a Szekszárdi Bőrdíszmű NB L B-s kézilabdacsapata. A parketton 27 lány verejtékezik, Ambrus Pé­ter edző irányításával. Varga La­jos és ítáez József a serdülők, Il­letve az úttörők edzőinek segítsé­gével. A beszélgetés rögtön a de­cember 13-i számunkban megjelent Kevés a tornaterem? című cikkre terelődött. A bőrdíszműves kézi- labdások ügye még nem rendező­dött, Itt szorongnak napról napra a kicsi tornateremben. Az eszme­csere végül Ambrus Péter edző monológjává vált. — Sokan vagyunk. Pedig az utánpótlás egy része most nem is dolgozik, helyszűke miatt — mond­ja a vezető edző. — A Zrínyi ut­cai terem segítene bennünket a tökéletes felkészülésben. Sajnos egyelőre még szcrorigani kell, de remélem, hamarosan megoldódik a gond. Sok vita, és vélemény el­hangzott azzal kapcsolatban, hogy a' két csapat (NB I-es kosárlab­da, NB I. B-s kézilabda) nem ka­pott helyet a korszerű játékcsar­nokban. Én elfogadom azt az ál­láspontot, hogy mindkét félnek igaza van. A művelődésügyi mi­niszter utasítása és az atlétikai ál­lásfoglalás igaz, és helyes. De az is tény, hogy hosszú évek fárad­ságos, küzdelmes munkájának eredménye a meglévő két minősé­gi szakosztály Is. Ezeket a csapa­tokat meg kell becsülni, biztosí­tani kell a lehető legjobb feltéte­leket számukra, mert ha visszaes­nek, nagyon nehéz újra felkerül­ni felsőbb osztályba, össze kell fogni minden sportszerető vezető­nek (társadalmi vezetők, aportve- zetők, iskolaigazgatók), hogy a pa­ragrafusok és rendeletek mellen megtalálják a legjobb megoldást. A központi határozatokat az egész ország területére hozták, amit he­lyeslek. A ml gondjainkat viszont speciális esetben csak Szekszárd hozzáértő szakemberei, vezetői tudják megoldani. Az utóbbi hetek vitájára Amb­rus Péter rövid. Indulatmentes mondatai találták meg ez idáig a legjobb megoldást. A szekszárdi tornaterem ügyének végére csak kölcsönös megértéssel, egymás sportágának megbecsülésével, se­gítésével lehet pontot tenni. — hazafi — Őkoitízás Dudás ismét nyert Nagykanizsán háromszáz néző előtt tartották meg az MNK har­madik csoportjának 5., befejező fordulóját. A verseny nagy-nagy érdektelenség mellett zajlott le, mivel az eredetileg kisorsolt 16 pár találkozója helyett — vissza­lépés, betegség, sérülés, kiütés, kényszerpihenő, érdektelenség és egyéb okok miatt — csupán négy pár összecsapására került sor. Szoritóba lépett középsúlyban Du­dás Mihály, a Szekszárdi Dózsa versenyzője is, ellenfele. Szakái (MÁV NTE) az első menetben sé­rülés miatt leléptetve. Az öt forduló során értékelték a versenyzők egyéni eredményeit is, és Így a Szekszárdi Dózsa ver­senyzői közül többen szereztek ér­tékes helyezéseket. Légsúlyban el­ső Tímár (Kun Béla SE), 2. Acs (Szekszárd). 3. Tóth (SZIM Va­sas). Pehelysúlyban: 1. Nagy (Kun Béla SE), 2. Varga (Óbuda). 3. Dörnyel (Szek-zárd). Könnyűsúly- ban 1. Varga (SZIM Vasas), 2. Horváth (Szekszárd), 3. Marót! (MÁV NTE). Váltósúlyban: L Tompor (Óbuda), 2. Kalcsu (Szek­szárd), 3. Csáki (Kun Béla SE). Nagy váltósúly ban: 1. Dobi (Óbu­da), 2. Kertli (Kun Béla SE), 3. Szabó (Szekszárd). Középsúlyban: 1. Dudás (Szekszárd), 2. Balom (SZIM Vasas), 1. Szakái (MÁV NTE). A szakosztályok kOzOttl verseny­ben 3. lett a Szekszárdi Dózsa, a Kun Béla SE és Óbuda után, 4. MÁV NTE, 5. SZIM Vasas. A NOB felhívása Az olimpiai felkészüléshez és a részvételhez társadalmunk hagyo­mányosan minden segítséget meg­ad, ennek egyik részét képezi az anyagi támogatásnak az a formá­ja, amely a sportesemények olim­piai felárában jelentkezik. Az el­múlt olimpiák előtti időszakkal megegyezően 1975. Január 1-től 1976. december 31-lg a belépője­gyek alapárához hozzászámítanak. 0,50—2 forintos olimpiai felárat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnök­sége kéri a sportszerető közönsé­get, hogy ezt — mint eddig — moss Is fogadja megértéssel. (MTQ Hírek Bonyhádról A Járási asztalitenisz-szövetség Bonyhádon, az l-es számú általá­nos Iskolában rendezte meg a fel­nőtt férfiak tizek bajnokságát. A mindvégig Jó színvonalú, sportsze­rű mérkőzéseken Csányi Béla bonyhádi versenyző szerezte meg az első helyet. Második Klézli László Klsvejke), 3. László István (Klsvejke), 4. Slmcslk Pál (Ka- kasd), 5. Lakner Mihály (Bony­hádi, 6. Erós Ferenc (Bonyhádi, 7. Beck Tibor (Klsvejke), 8. Pal­kó Ferenc (Kakasd), 9. Hajdú Balázs (Kakasd). JA. Pécsi Zoltán (Bonyhád). Montreali reménységek I9T4. december 2-t. Neve: Tóth Csaba. Születési helye ég ideje: Buda­pest, 1957. szeptember Iá Magassága: 176 cm. Súlya 68 kg. Foglalkozása: a Rákóczi Ferenc gimnázium III. oszt. tanulója. Klubja: KSI. Edzője: Széchy Tamás. — Csaba útja nagyon kanyargó­sán kezdődött de azóta. hogy „egyenesbe” került, snort pályafu­tása évről évre felfelé ível — kezdte beszélgetésünket egyik leg­jelesebb tanítványáról Széchy Ta­más edző. — Még 1966. nyarán tör­tént, hogy a KSI — szokásához híven — úszótaníolyamot hirdetett, s ezen megjelent az akkor alig 9 éves Csaba gyerek is, aki nagyon otthonosan mozgott a vízben. Egy évig foglalkoztam vele, de aztán „átadtam" egyik segítőmnek, aki újabb egy év után kijelentette: „Nem lesz ebből a gyerekből ko­moly úszó, kár vele foglalkozni...’* De makacs ember vagyok: tovább próbálkoztam vele, visszavettem. Dr. Kausz István, a volt világbaj­nok párbajtőröző, a kitűnő sport- szakorvos segítségét kértem, hogy különböző vizsgálattal állapítsa meg. milyenek Csaba fizikai adott­ságai. Az eredmények meglepően jók voltak, s az úgynevezett álló- képességl mutatók alapján meg­kezdtük speciallzálását a közép- és hosszú távokra. Szóval Így keidé dött.o Széchy mester valóban nem téve­dett. mert Tóth Csaba Idén a bécsi Európa-bajnokságon 16:08.97 perces új magyar rekorddal, több mint 20 másodpercet javítva tavai—1 csú­csán, negyedik lett. Hogy mit Je­lent ez számára, azt a gimnazista úszó Így mondja el: — Szerénytelen lennék',' ha mos* úgy nyilatkoznék, hnev elégedet­len vagyok, sokkal többet vártam az idén magamtól. Sikerült több számban és többször is meglazí­tanom a maavar rekordot, a kon­tinens legjobbjainak találkozóján csúcsformát értem el — de csak erre az évre.. . Most ugyanis a legközelebbi célom, hoev a bűvös­nek tartott 16 nercen belül ússzam, s jövőre a columbiai világbajnok­ságon is dőntős legvek. Ennek ér­dekében mindent megteszek: na­ponta 70—25 kilométert úszom, té­len sínes pihenőm, egyszóval, a „vizben élek". Mire gondol az edzéseken,' a versenyeken és mivel tölti szabadi idejét a magvar úszósport egyik montreali reménysége? — Más edzeni és más versenyez­ni, ugyanígy mások a gondolata­im Is. Edzésen például elsősorban arra koncentrálok, hogy megfelelő stílusban ússzak, ha akad techni­kámon javítanivaló, azt ne ha­nyagoljam cl; a versenyeken dön­tő a betervezett részidők eléróze és az ellenfelek szemmel tartása. Szabad időm persze kevés akad, hiszen az edzések és a tanulás szinte minden percemet kötik. Egy-egy jó könyv. Jő film, szín­házi előadás, vagy könnyűzene azonban feloldja a gyakran mono­tonnak tűnő hétköznapokat. De aztán minden kezdődik elölről. Tóth Csaba — aki érettségi után a Testnevelési Főiskolára készül — nem bánta meg, hogy úszó lett. S további elöbbrelépésr* ösztönzi, hogy az Idei világranglistán — or­szágonként két-két úszót figye­lembe véve, tehát ahányan a vi­lágbajnokságon Indulhatnak — a nyolcadik helyet foglalja el. Ez pedig már komoly rangot, ellsme- rást Jelent a sportvllágbanl Napokban adtunk hirt arról, hogy a paksi Járási labdarúgó-szö­vetség felhívással fordult a sport­vezetőkhöz, játékosokhoz és a szurkolókhoz; a játékvezető-képzés megindításáért. Bonyhádon már a vizsgával is végeztek, Így jövőre a bonyhádi Járásban hatan. Nagy Sándor (Bonyhád), Fazekas Pál (Kakasd), Krall János (Hidas), Keresztes József (Máza), Zsók Ist­ván (Závod), Bencze János (Szász­vár), szerepelhetnek, mint játék­vezetők. A vizsgáról távol maradt még négy fő, akik különböző munkahelyi és családi probléma miatt nem vehetnek részt és ezért még várható, hogy az 6 vizsgájuk után még négy fővel növekszik a bonyhádi járás labda­rúgó-játékvezetőinek száma. • A Járási sakk úttörő-olimpián 13 fiú és öt lány, valamint kisdobo­sok közül hat fiú és két lány vett részt. Végeredmények: Úttörő lá­nyok: 1. Dénesi Zsuzsa, 3. Bőtel Hona, 3. Bíró Éva. Kisdobosok: L Pálos Grácia, 3. Belu Mária, Úttö­rő Búk: L Láng Győző. 2. Szász Ferenc, 3. Tarosai Miklós. Kisdo­bosok: L Lovász István, 2. Ro- hárt Menyhért. 3. Eberhard« Jó­zsef. így kellett volna 1. Ascoli—Lanerossf 1* 1 2. Fiorentina—Inter Id x 9. Juventus—Cagliari 1Ä 1 4. Milan—Bologna 3:0 1 5. Roma—Cesens 2:8 1 6. Sampdorim—Torino 8:8 X 1. Tern ana—Napol), 0:8 X 8. Varese—Lazio 0:I 2 9. Arezzo—Perugia 2:8 2 10. Atalanta—Brescia ®:8 X 11. Foggla—Novara. OK) X 18. Parma—Genoa 2:1 1 13. Bpai—Peacara 10. X •fa tó* £ Ildikó Véletlenül toló Lkozta ra Ildikóval. Bekapcsolta*» a televíziót. Épptn vége volt valami műsornak és kezdődött «gr új, A képernyőn megjelent: „TTT Aszta Iltenkx Ka­pa". Kirteten azt sem tudtam, hogy ml az « TTT. Mojd megmondta Gyulai István: „Tíz*® Túliak Társasága". A képen két kislány állt a pingpongasztal­nál. Az egyik magasabb volt, a másik alacsony, kicsit tömzsi. Mindjárt a kicsinek kezdtem szur­kolni. Pedig akkor még nem tudtam, hogy a kicsi a Tolnai Vörös Lo­bogó versenyzője« Bc4- várl Ildikó. Ildikó az első ppáito kot elvesztette. Egyszer Izgalmában a szervánál a labda mel­lé ütött. — El a nagy letel Aztán egyezer csők megtáltosodott Ildikó. Egymás után és győzött. A második mattat te megnyerte. Ezzel elnyerte az el­ső ízben kiirt TTT-kupó*. Utána még többször szerepeit a képernyőn. Egyszer klubtársával, az ugyancsak tolnai Balogh Ilonával Játszott olyan versenyzők ellen, akik már NB l-ben ütik a labdát. A párosban má­sodik helyet szerezte meg Bolvórl Ildikó áe Balogh Ilona. A dijak átadása után nyilatkoztak a helyezet* Wdlfeó, amikor g ter­meiről kérdezte a ripor­ter, így válaszolt: — Világ-, esetleg Eurápa-bajnok szeretnék lenni. — Sok sikert hozzál —• mondta a riporter. A sikerhez sok mun­ka kell. Tehát ha to­vábbra is legalább olyan szorgalmas lesz Hd-ikó, mint az elmúlt két és fél évben. Két és fél évvel ezelőtt kez­dett asztaliteniszezni, úgy, hogy: „Az apukám barátja az edzőm I" Egy tehetséges kis­lánnyal találkozott az ország. És egy tehetséges ed­zővel, akit ugyan nem látott senki, de minden­ki tudta: Ildikó ered­ménye az edzőt b di­cséri. Ha továbbra is jó lesz az „összhang" edző és tanítvány között, talán valóra Is válhat Ildikó álma. (Sz*) RADIO-TV KOSSUTH RADIO 3.22: Máté Rác* Lászlá népi 2^ nekpra játszik. Varga László nótán kát énekel. 9.00: Harson a kürtszóö 9.35: Haydn: F-dúr vonósnégyes 10.05: Mikroba a mesterdetektívb Fantasztikus rádiójáték. 10.45n Szimfonikus zene. 12.20: Sport' magazin. 12.45: Melódiákoktól 14.00: Téli virágzás. Sánta Ferenc elbeszélése. 14.20: Kóruspódium« 14.31: Jáger Balázs János gordon- kázik. Kovács Andor gitározik. 15.053 A Jacques Loussier trió hangverse­nye. 15.46: Gyermekeknek. 17.4ÖU Örökzöld dallamok. 18.30: A Sza* bó család. 19.05: Egy rádiós nap« lójából. 20.27: Fény. Magyar kök tök versei. 20.47: „Óvd a gyerme­keket". Könnyűzenei hangverseny' 22.05: $zvjatoszk>v Richter Beethcr. ve n-zon gora estje. 23.35: Népdalok? 0.05: Melódiákoktól« PETŐFI RADIO 8.05: Opera részletéé. 9.033 Rodgers zenés játékaiból. 9.533 Hazatérés. Váci Mihály versel; 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55s Orvosi tanácsok. 12.00: Fúvós- esztrád. 12.20: Kórusok, hangszer* szólók. Í2.55: Pákolitz István ver* sei. 13.03: Barokk muzsika. 14.003 Tánczenei koktél. 14.36: Turandofc, Háromfelvonásos opera. 16.47: Ze­nekari muzsika. 18.10: Zongora* művek. 18.50: Ferencz Éva, Lukácsai Huba és az MRT énekkara nép­dalokat énekel. 19.31: Ember és ter­mészet. 20.05: Karácsony este. A Rádió kívánságműsora. 23.05: Klas& szlkus operettdalok. 23.30: Merc* delssohn: d-moil trió. 23.35—24.QG» Zpnebovl muzsika. ML MOSOK 12.23: Szabó Ferenc: Emlékeztetői — szimfónia. 13.03: Az ezred Iá* nya. Részletek Donizetti operájá­ból. 13.43: A 60 éves Benjámin Britten. 14.36: Hangfelvételek felső­fokon. 16.05: Magnósok, figyelemII 16.50: Rádiószínház: Pathelln mer ser. 17.21: Kodály-művek magyar előadók tolmácsolásában. 18.10: Bach: Karácsonyi oratórium. Kö;c ben: 19.30: Weöres Sándor ver sei. (Ism.) 19.45: Baoh: Karácsod rcyi oratórium c. művének folytatá­sa. 21.01: Chopin összes mazurkád — I. rész. 21.37: Az európai nép dalgyűjtés útja. 21.59: Uj lemeze« lakbői. ».46: DzsesszfelvételekbőA 1 MCSI RADIO 17.38: Műsorismertetés,' 17.35: A ka ráesőnyf ás ember . ..d Galambos! László irodalmi össze* állítása. 18.30: Hírak. tudósítások' 18.40: Szép esti muzsika. 19.00? Szerb-horvát nyelvű műsor. A bé> Ik© és szeretet ünnepe. Zenés öss* szeállítás. 19.30: Német nyelvű mö*- sor. Híreit. — Karácsonyi történet.1 Fath György írása. — Hallgatóink kérésére. Zenés műsor. 20.00; Mű­sorzárás. MAGYAR W 9.30: Szünidei matiné. 1. mácsfca. 2. Marco Polo utazásai. 3. Baja ja herceg. 15.13: Urbáo Gyula: Tündér Ilona. Zenés mese­játék két részben. 16.55: „Hogy a múzsák sose hallgassanak". Dolo» mentumfilm. 17.40: Refelámműso&. 17.50: Mese születik (színes)., 18.00: Keménykalap és krumplior? (színes). Tv-fllmsorozot. II. (Ism.$ 18.55: Műsorainkat ajánljuk! 19.10s Esti mese (színes). 19.»: BírejL’ 19.35: A költészet játékai. A gyér« Énekkor csodavilága. 20;05: Beetho­ven: IX. (d-moil) szimfónia (szí- nos). A Berlini Szimfonikus Zen^ kart Herbert von Koráján vezényli.' 21.10: Gárdonyi Géza: Ida regényen (Színes). 1—11. Közben: Esti muzsl” ka. Kb. 22.10: Három dal Scht&? bért: A téli utazás dalciklusból. 5UGOS2LAV TV 16.35: Magyar nyelvű fo-naplőo 17.»: Népszerű tudományos film., 18.15: Hanqverseny a stúdióban — komoly zene. 18.45: A felismeré« pillonata. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Gyújtópontban —- külpolitikai tároc* 20.50: Hogyan robbantottam ki <0 második világháborút — filmsoro­zat. 22.10: Találkozások — a fcogsádi te adása. IL MOSOK 19.55: Intermezzo. 20.00: Tetotőj talpig — humoros-szórakoztató mű­sor (közvetítés). 20.50: Dokumen­tumfilmek. 21.00: Huszonnégy óra.. 21.35: Szabadegyetem. osztrák tv 10.25: Látogatás egy svéd állat- kertben. 11.40: Corev, eqy ifiú Harlemből. Film. 12.25: A rablók kincse. Rajzfilm. 12.45: Frantisek. Rajzfilm. 13.45: Korda kapitány. Gyermekfilm. 15.00: A titokkal teli kastély. Film. 16.20: Walt Disney színes világa. Rajzfilmok. 18.30: Gyermek született. összeállítás. 19.00: Kórusmuzsika. 21.00: A püs­pök feieséqe. Fiimkomédia. 22.40' A Béasl Énekes fiúk műsora, II. MOSOR 18.00: Az utolsó barát. FlSm. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Béke a Föl­dön. 20.00: Riportműsor. 21.00: A makrancos szentek. Filmkomédl©-, 82.15* Tv-hírodé*

Next

/
Thumbnails
Contents