Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-15 / 293. szám
t \ ti Tóth-Máthé Miklós: H hóember Karácsonyestén korán zárta kocsma, de nekik még nem volt kedvük hazamenni. Egy ideig a kocsma előtt toporogtak a frissen esett hóban, aztán átlötyögtek a térre. Nem nagy távolság, csak egy kis utcán kellett keresztülmenni és már le is cövekelhettek szokott őrhelyükön, a tér sairíkábam, a nagy gesztenyefánáL Rosszkedvűen szívták a cigarettát, és időnként körfoe- aditák a borosüveget. Hárman voltak. Ez elenyészően kis szám a napi átlaghoz, amikor tízen-tizenöten is összeverődtek, nyomasztóan nehezedve a kedélyekre. Olyankor hangosak voltak és kötekedők. A tér birtokosai. Mindenki más csak betolakodó, amolyan jöttmenL Most keveset beszéltek é3 egyre rosszabb hangulatban. Egy ideig még reménykedtek, hogy a nóptélen fehérségben, a fővárosihoz szokatlan csendben talán feltűnik valamelyik ha* ver, de csakhamar letettek erről. Később már egymást méregették, jobb híján egy kis belső kételkedésre készen. A bahemót Jocó, a faarcú, aki még haveri körben is csak ritkán mosolygott, messzire fricskázta a cigarettacsikket. — Rühellem ezt az estét —- mondta. — Olyan a vátroe, akár a temető. Mindenki behúzódik a vadkába és cicomázza a fenyőgallyat Micsoda baromság! Jocónalk tekintélye volt Hallgatólagosan vezérnek tekintették a téren, mert baromi erejét már néhányszor bebizonyította. A másik kettő jobbnak látta rögtön helyeselni. A tömzsi Káiró meg is toldotta. — Birkák — jelentette ki, — Mint a birkák. Füles, hatalmas haj sapkája alól már csak utána szajkózta: — Birkák! Ez frankó! Akár 0 birkáik! És röhögtek. Ekkor távolabb feltűnt egy ember. Ahogy botladozva közeledett a hóiban, látszott, hogy olyan ötveni körüli férfi. Sötétkék télikabátot viselt, kalapot és szemüveget, Kairó vette észre először. Jo- eóra hunyorított. — Ott jön egy birka! Ne bégessük meg egy kicsit?! A férfi ekkor már egész közel volt. Középtermetű, sovány kis ember, a hónaljáig ért Jo- cónak. Ez akkor derült ki, mikor a faarcú bahemót elállta az útját. — Apnskám, megmondaná, hány óra? — Hogyne. Nagyon szívesen. — A férfi kigombolta a téli- kabátját és körülményesen zsebórát húzott elő. Felpattintotta a tetejét. — Fél 'kilenc, uraim. — Hazudik! — lépett most iközelebb Káré. — Már kilenc is elmúlt. — Bocsánatot kérek — mutatta ködbe az órát a férfi — győződjenek meg róla önök is. Ma állítottam be a rádió szerint. — Már elmúlt kilenc! — préselte a szavakat Jocó. — Nem hallotta?! — Hallottam, kérem, de a rádió szerint— Jocó megmarkolta a férfi kabátját. — Át akartál verni minket?! Ez a krumpli már nem is jár, úgy csórtad ki a múzeumból. Ezért most laposra vertek. Káró, vedd le a szemüvegét. Káró készségesen, az operációhoz készülődő orvos gyöngédségével vette le a szemüveget és akkor hunyorogva azt mondta a férfi: — Uraim, ne felejtsék él, hogy ma a szeretet és békesség ünnepe van. Jocó annyira meglepődött, hogy kiengedte markából a kabátot. — Még van pofád hülyéskedni?! — Dehogy, kérem, az én helyzetemben ez igazán nem lenn« célszerű. De hát karácsony este van. Ilyenkor azért mégse kéne verekedni. Ha azonban úgy gondolják, akkor verjenek meg. Sosem voltam erős, ötvenéves vagyok, azonkívül önök hárman vannak. Kérem, parancsoljanak, de ha lehet, engedjék meg, hagy levegyem a kabátomat. A múlt héten vásároltam, és érthető, ugye, ha nem szeretném, hogy véres legyen. Jocó elképedve állt. Először történt meg vele, hogy nem tudta, mit csináljon. Úgy ütni, hogy valaíki beleegyezik, ilyesmi még nem fordult elő vele. A férfi közben levetette a kabátját — Megfogná? — nyújtotta Káró felé. — Esetleg, ha maga is verni akar, akikor nagyon megkérem, adja oda annak, aki éppen nem üt — Te csak ne rendelkezz! — fortyant fel Káré. — Mit gondolsz, hol vagy?! A hivatalban?! A férfi finoman elmosolyodott — Ott én rendelkezem a legkevésbé. Nem én vagyok az igazgató. Csak egy kis csavar a hivatali gépezetben. Uraim, engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Takács Gábor. —• •nyújtotta a kezét Jocó felé. — Menjen a fenébe! — fordított hátat Jocó és odébb sétált, mint aki a maga részéről befejezte az ügyet — Ezek szerint nem vernek meg? — nézett a másik kettőre Takács Gábor, és amikor nem kapott választ, lassan felvette a kabátját — Az órámat még az édesapámtól kaptam. Gimnazista karomban, egy karácsony estén. Milyen szépek is voltak azok a régi karácsonyok! Nem tudom, önök, hogy vannak vele, de ma valahogy nem érzem úgy az ünnep hangulatát Lehet, hogy ez a korral jár, vagy maguk fiatalok is úgy érzik? — Na, söprés! — legyintett Füles. — Ne locsogjon itt Spuri a kéglire, mert kigyullad a karácsonyfája és betöm- ködik maga elől az ünnepi kaját — Nincs karácsonyfám — lépett közelebb Takács Gábor. — Egyedül élek— két éve-, egyedül— Jocó megfordult. Cigarettát vett elő, rágyújtott. — Van ilyen! Az asszony olajra lépett, mi? _ Meghalt, kérem: Jocó nagy karikákban ere^ gette ki a füstöt. Ezt is ő tudta legjobban a téren. Nézte, ahogy előkanyarognak a szájából, megnőnek, aztán elszakadva, szétfoszlanak a levegőben. — Gyéreiké csak van? — kérdezte később. — Nincsen-. Sajnost az sincs. — Aikkor menjen a rokonaihoz— — ajánlotta Káré. — A rokonaim Kanadában élnek. — Na látja! — vigyorgott Füles. — Akkor meg kapja a frankó cuccokat 1 És még maga siránkozik! — A szemüvegemet lenn« szives — pislogott Káréra Takács Gábor. A tömzsi, Jocóra nézett, de mikor az összehúzott szemmel biccentett, visz- szaadta. _ Köszönöm — tette feí a szemüvegét Takács, majd Füleshez fordulva mondta: — Nem kapok cuccokat, kérem— Nem tartjuk a kapcsolatot— — Akkor maga csakugyan egyedül lehet, fater — bólogatott Füles. — De lássa be, mi azért, mégse fogadhatjuk örökbe! Éppen ezért, legjobb lesz, ha szépen hazacaplat. — Hiszen éppen ez az, — sóhajtott Takács Gábor —, otthon a lakásban, még úgy sem érzem a karácsony hangulatát, mint idekint. Azért is sétálok, mert a hó valahogy emlékeztet azokra a régi gyerekkori karácsonyokra. Vidéken éltünk és ha esett a hó, mindig hóembert csináltunk az udvaron. Istenem, de régen csináltam már hóembert. A játszótér felé nézett, ami ott terült el mögöttük. A libikókát, a homokozót vastag hó- takaró borította. És akkor a homokozó mögött, a túlsó oldalon észrevett egy félig elkészült hóembert. Csak a törzse volt még meg, az is ormótlanná püffedve a frissen ráesett hótól. — Odanézzenek! — mutatott oda. — Egy hóember! — Hol? — mozdult közelebb Füles, és amikor meglátta, röhögött — Fater, maga el van tájolva? Az egy szemetes kuka, csak ráesett a hó. — Az kérem, hóember —• vette védelmébe Takács Gábor —, de még nincs befejezve. Biztosan a kis srácok kezdték csinálni délelőtt, de aztán, hogy esni kezdett a h4 hát abbahagyták. Hirtelen átlépett a Ids vaskerítésen. — Hé! Mit akar csinálni?! Hová megy?! — kiáltott utána Káré. Takács Gábor akkor már a hóember közelébe ért, onnan kiáltotta vissza: — Befejezem! Legalábbis megpróbálom! Csodálkoznak majd holnap a kis srácok! — Ez bolond! Hagyjátok! — legyintett Jocó. — Nekünk is egy ilyen buggyant agyút kellett ’kifognunk. — Skizofrénéi! — toldotta meg a jellemzést Káró és közben Takácsot figyelte, aki már ott sürgölődött a hóembertorzó körüL — Rossz nézni, ahogy szerencsétienkedik! Akkor csinált ez hóembert, amikor én voltam az ENSZ főtitkára. Cigarettáztak ós nézték Takácsot — Ha legalább lenne még egy kis piánk! — siránkozott Füles és forgatta, dobálgatta az üveget, mint egy zsonglőr. — Már egy csepp se maradt — Rühellem ezt az estét, — morogta Jocó, majd szórakozottan átlépett a kerítésen és odaballagott Takács mellé. — Na, megy a meló? — Úgy gondolom, Igen ■— fi Hegelt Takáos — bár be kell vallanom, bizony eléggé kijöttem a gyakorlatból. A legutolsó hóembert... ajaj.- már meg se tudom mondani, mikor csináltam. Jocó bólintott, közben belerúgott néhányszor a hóemberbe. — Még nem elég kemény állapította meg szakszerűen —, jobban meg kéne nyomkodni. Lehajolt és nagy kezével gyúrni, dagasztani kezdte a havat. — Mit bámultok? — fordult hátra a másik kettő felé, akik mór szintén ott strózsáltak. — Gurítsatok össze néhány hó- gombócot. Vagy sose csináltatok még hóembert? A két haver egymásra nézett. Káró Rittyentett egyet csodálkozva. Füles végigszántott hajkoronáján, ami nála a tanácstalanság jele volt, aztán mentek és görgetni kezdték a havat. Egy óra múlva már olyan hóember magasodott a tér közepén, akár egy hirdetőoszlop. Az orrának egy fadarabot faragott ki Káré, a szemének meg két nagy kavicsot tettek. Füles a hóember hóna alá nyomta az üres borosüveget Ss. — Valami tökfedő kéne az öregnek — mustrálgatta Jocó — Füles eríggy, keress valamit. Takács Gábor levette a kalapját. PÁKOLITZ JSTVANj KÉT VERS Árukapcsolás Ennek a szolgáltatónak még az ímmel-ámmal-kiszolgálás is nehezére esik; olyan — hajánál fogva előrángatott — megbánt ottsággal csomagolja be a pultra dobott portékát, mintha legalábbis ő lenne kiszolgáltatva a boldogtalan vevőnek, KÖZVETVE UGYAN A bandázó seregélyek egyesülete méltán rátarti tolvaj különítményeinek szőlőskerti dézsmálásaira, mert a cserregő, le-lecsapó szárnyas csapatok — közvetve ugyan — de egyáltalán nem kampányszerűen, hanem megtervezett folyamatossággal szívósan támogatják az alkoholellenes mozgalmat, Forradalmi és mankásmazgalmi dalok VB. megyei Egész napos énekkari találkozók színhelye volt a Babits Mihály művelődési központ. Délelőtt 11 órakor került sor a minősítő hangversenyre, melyen öt kórus lépett pódiumra. A zsűri döntése alapján ezüstkoszorús fokozatot ért el a leveli művelődési ház vegyes kara Szauer János vezényletével, továbbá a mözsi Bartók Béla szövetkezeti női tor, karnagy: Schmidt József né, a faddi művelődési ház férfikara, karnagy: Pálos József. „EzüstkosSorús diplomával” fokozatot kapott a Komló és vidéke ÁFÉSZ magyarszéki vegyes kar, Major Péter vezetésével. Kiemelkedően szép teljesítményt nyújtott a dombóvári Kapos kamarakórus, és a Pásztor Jánosné vezetésével működő együttes aranykoszorús fokozatot ért el. A hangverseny után Balázs Árpád zeneszerző, a zsűri elnöke, kar- nagyi értekezlet keretében értékelte a kórusok munkáját. Megnyitó beszédében Dobos Gyula, a KISZ MB titkára a Forradalmi és munkásmozgalmi dalok VII. megyei fesztiváljának hangversenyén, amely délután három órakor kezdődött a művelődési központ nagytermében, utalt a közelgő 30 éves évfordulóra és hangsúlyozta, milyen jelentős szerepet tölt be ez a találkozó a forradalmi dalok hagyományainak ápolásában. Ezután valamennyi résztvevő kórus közreműködésével felcsendült Sosz- takovics Békedala, Király Lászlóné vezényletével. Az összkar után elsőnek a Garay Gimnázium leánykara lépett színpadra, Gerse József vezetésével, majd ezt követően két ifjúsági és hét felnőttkórus mutatta be műsorát az aláb— Tegyük fel ezt, — Na ne martiul jón — nézett rá Jocó. — Aikkor maga mit visel? — Van még otthon egy másik, amit eddig csak ünnepi alkalomkor hordtam. De %ár úgyis be alkartam fogni. Az új kabátomhoz talán jobbtn is illik majd. És ráigazította a kalapot a hóember fejére. Aztán nevet- tek, mert a hóemberen igazán jól mutatott. Tekintélyesein, komorrá vált benne, mint egy gondoktól gyötört vállalati igazgató. — A kas srácok holnap...' —• lelkesedett Takács Gábor —, a kis srácok nem hisznek majd a szemüknek... azt hiszik, a hóember a hegyekből jött, fesztiválja bi sorrendben: Művelődési ház vegyes kara Tevel, (karnagya Szauer János), művelődési ház férfikara, Fadd, (karnagy: Pálos József), Bartók Béla szövetkezeti nőd klar, Mözs (karnagy: Schmidt Józsefné), a bonyhádi Petőfi Gimnázium kórusa (karnagy: Nikodémusz József), a Babits Mihály megyei művelődési központ Pedagóguskara (karnagy: Fertő- szögi Béláné), a magyarszéki vegyes kar (karnagy: Major Pé- tér), járási művelődési központi pedagóguskara, Tamási (karnagy: Király Lászlóné), a szekszárdi szövetkezeti madrigálkórus (karnagy: Ligeti Andor) és a dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium vegyes kara (karnagy: Benedek Andrásné). Az esti karnagyi megbeszélésen Balázs Árpád zeneszerző részleteiben is értékelte a produkciókat. Általánosságban kiemelte az együttesek alapos felkészültségét, ami a karnagyok lelkiismeretes munkáját dicséri. Az új kórusok megjelenése ezen a fesztiválon már hagyománnyá vált és ez a megye énekkari kultúrájának állandó fejlődését bizonyítja: Fejlődött a műsorpolitika is, de kritikai megjegyzésként elmondta, hogy a karnagyok ne ragaszkodjanak annyira a már jól bevált, kipróbált művekhez, sikerszámokhoz, hanem bátrabban tűzzenek műsorra új kompozíciókat, frissítsék a repertoárt, kísérjék figyelemmel a megjelenő énekkari kiadványokat. A jövőre vonatkozólag javasolta a KÖTA megyei vezetőinek, hogy az új művekből összeállított ajánlólistát mellékeljék a jövő évi fesztivál kiírása mellé. _____________THÉSZ LÁSZLÓ ! h ogy játsszon velülk egy darabig... pedig a hóember, nem a hegyeikből jött... nem a hegyekből... hanem sóikkal távolabbról... csak én tudom, hogy honnan... ' Bevette a szemüvegét és megtörölte a zsebkendőjével. Nézték mind a hárman. És sikkor megszólalt Jocó: — Hány óra van most? Meg tudná mondani? — Hogyne. Nagyon szívesen, — tette fel a szemüvegét Takács Gábor, majd körülményesen elővette a zsebórát. Felpattintotta a tetejét. — Negyed tizenegy, — mutatta körbe. — Tessék. Győződjenek meg róla önök is. — Nem szükséges, — dör- mögte Jocó t magának, fatert elhisszülk.
