Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-15 / 293. szám
i r 4 * I Á három domb városa Idegen országban jársz, : 1, • nem segít rajtad semmi. • Sem a könyvek, sem a történelem, de még az előkészületek ■ sem. Láthatsz filmet az országról, - olvashatsz útleírást, az ország egészen más. A valóság mindig meglepetéseket tartogat. Ha be■ szelnéd, írnod kell róla, újra kell : fogalmaznod ’ mindent Ki igazítja el ilyenkor az utazót? Az ismeretlent, a keveset tudót? Valami támpont kell, vagy kellene, valamiféle kiindulóhely. Valami „olyan jelenség, hogy attól indulva, vagy arra visszanézve, tájékozódni tudjon az utazó, .kiismerje magát az ismeretlen világ-ban. Hogy visszatérjen oda, — ha eltévesztené az irányt — ha mással nem, tekintetével. Van ilyen kimagasló jelenség? Plovdivban van: Aljosa! A város ' közepén . emelkedő Bunardzsik- domb tetején áll Ö. Vagyis a szo- ' bor. Felmásztam Aljasához, hogy közelről lássam. Fiatal szovjet katona, fegyverét könnyedén tartja, csővel a földnek. Békés szobor. Sokáig néztem oz orcát, harciasságnak nyoma sincs rajta, vonásai a fiatalság reményeit tükrözik. Keletre néz, hazája felé, mondják azért, hogy így fejezze lói honvágyát. A felszabadítók emlékére állítatták a felszabadítottak, óriási méretei ellenére is könnyedén tekint át a városon — nemcsak nézi, de óvja is. És aki őt nézi, az az érzése támad, hogy Aljosa több mint szobor. Egy város jelképe, amely a felszabadulás után indult eil azon az úton, hogy a hagyományos kereskedővárosbóil modem várossá alakuljon. Minden városnak megvan a maga varázsa. Legfeljebb nem mindenkire hat. PlovdJv mindenkire. Az oda készülőt már eleve biztosítják, legyen nyugodt, jól fogja magát érezni. Hogy miért? Hát erről nem beszélnek. Valójában nem is lebet ezt ” megfogalmazni. Valóból ott kezdődik, hogy Plovdiwal nem kell ismerkedni. Aki soha nem járt ott, az is úgy érzi, hogy valahol már látta ezt a várost, ismeri utcáit. Még szót sem kell váltani senkivel, a légkör máris bizalmas és barátságos. A szelíd ősz enyhe indulatokat takar és valami van mór a levegőben a Dél-Balkán derűjéből, törökös- görögös hangulatából, amely azért mégis jellegzetesen bolgár, sőt plovdivi. S valljuk be, hozd! hasonlóságokat is találunk. Az emberek öltözködésében, látszólagos zárkózottságában, amely átmenet nélkül feloldódik bármely kisvendéglőben, eszpresszóban, a vásárlók nyüzsgő tömegében, a budaii amfiteátrumhoz hasonló római kori maradványban, a város labdarúgócsapatának győzelmét ünneplő, klubzászlókkal felvonuló fiatalokban. , A Magyarországról érkező látogató meg-megáll egy pillanatra, körülnéz. Nem otthon vagyok? Nem. A nyelv idegen és a „nem" szót olyan fejbókintással kísérik, amely nálunk határozottan „igent!“ jelent. Ez azonban senkit nem zavar, s maga a város is már úgy hozzászokott az idegenforgalomhoz, mint ahogy az idegenek mór az első napon otthon érzik magukat a városban. S aki csak egy órát is töltött Plovdivban, az tudja, hogy Plovdiv: Trimontium. Aljosa dombja mellett ugyanis még két domb áll. Vagyis összesen három. Az ősi római név innen származik: Trimontium — három domb. De a város múltja még a rómaiaknál is messzebbre nyúlik. Visz- sza egészen a trók időkig. A trák világ emlékeként lovagol ma is az emblémáikon és a modern építészet díszeként a trák lovas. Emléke ott vágtat a 300 ezer lakosú város nyüzsgő utcáin, a Mórica partján, az új negyedek, a főiskolák, az új gyárak és még azon is túl a plovdivi táj gyümölcsösei fölött. Srimbóluma nemcsak a múltnak, de a rohanó időnek is. Napjaink mai emblémájához már nehéz lenne az ajánlás. Mert szerettethetne ott a város textil- és konfekciói pa na éppen úgy, mint az elektromos berendezések gyára, a rhodopei színesfém kombinát, a vidék gyümölcs- és zöldségtermesztésén alaoirtó konzervipar, vagy akár az üvegipar is. És talán — és mindenekelőtt — a mai plovdivi oolnár, szorgalmával, üavességével, ízlésével és kultúrájával. Ál ember. A bolgárok ** vendégszeretete közismert A már említett barátságos és otthonos városkép ezt még külön megerősíti. Falai között a kedvesség és figyelmesség természetesen árad, mint a langyos déli szél a három domb alján, ahol szerelmes párok festik egymásnak a jövőt, örök hűséget fogadva. Ilyen hűséges emlékkel távozik a látogató Plovdivból és ha nem is szerelemmel, de azzal a nagyon jó érzéssel, amellyel a magyarok iránt viseltetnek. Az elmondottak ellenére, ha ml magyarok Plovdivról hallunk, a vásárváros jut eszünkbe. De ha már ott vagyunk, mégsem ez válik áltolónassá. A jelenben sem ez az uralkodó a városkép láttán. A régi idők kereskedelmének patinája, amely mély nyomokat hagyott a városon — napjainkban történelemmé alakul. A történelem pedig nagy varázsló. A régmúlt napok legendái, történetei és valóságai ma már inkább annak a szellemi arculatnak a vonásaihoz tartoznak, amely Plovdivct nemcsak vásárközponttá, hanem a bolgár szellemi élet centrumává is teszi. És ez ott helyben világosan érzékelhető is. Induljunk ki abból, hogy a régi negyed egykori gazdag kereskedőinek házait — jó részüket bizony alaposan megrágta az idő vasfoga — olyan tehetségesen és ízlésesen újítják meg, hogy látásuk, belső pompájuk, finomságuk, élményszámba megy. Mint idegenforgalmi látványosság is kiállja az összehasonlítást bármely európai ország hasonló törekvéseivel. A bolgár reneszánsz rekonstrukciója mellett ott a jelen is. A Pal- din restaurant, ez a római romokra épült szórakozóhely pedig egyenesen a képzeletbeli ókori római luxusvillákra emlékeztet S mégis valóság. Minden romantika nélkül állítható, hogy egy langyos őszi estén ott található hangulat felér bármely idegcsü- lapítóvai. Dór a múltról még nagyon U sokat lehetne beszélni, de a lényeg az, hogy a megújult bolgár reneszánsz mellett ott van az új idők mai reneszánsza. Azzal a különbséggel, hogy az előbbi már befejezett mű, az utóbbi most épül és épül egyre. Mai vaiósága bizonyára mélyebb nyomat hagy, mint bármi más, amit elmúlt korokról eddig feljegyezhettek a bolgár történelemben. KEREKES IMRE Plovdivi Népművészeti Múzeum 80 éve született Molnár Erik Közgazdaságtudományban, filozófiában is maradandót alkotott, pedig főleg és minde- nekfelett történész volt Molnár Erik. i Kommunista tudós, aki éppen ezért vállalt — ha a párt hívta — politikusi sze_ repet. Tagja volt az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek (és haláláig a parlamentnek), majd tíz évig különböző minisztériumok élén állt, volt nagykövet és a Legfelsőbb Bíróság elnökeként részt vett a törvénytelenségek felszámolásában. Alapításától haláláig a Magyar Tudományos Akadémia Történet- tudományi Intézetének igazgatója és 1956 után szinte valamennyi történettudományi szerv, bizottság vezetője volt. Mindenekelőtt azonban alkotó tudós. A Budapesten, Bécsben és Rómában tanult fiatal értelmiségi a nagy gazdasági világválság ideién jelentkezett írásaival a KMP legális folyóiratainak, a 100 %-nak, a Társadalmi Szemlének és az erdélyi baloldali Korunk-nak hasábjain. Tanulmányai széles területet öleltek fel: a munkás- mozgalom történetétől, a mozgalom és elmélet aktuális problémáin át a világkapitalizmus rendszerének nagy megrázkódtatását elemző cikkekig, és a magyarországi társadalom és gazdaság bemutatásáig. A sokoldalú tudós mindig aktuális kérdést vizsgált és mindig elvszerű tudományossággal nyúlt témájához. Jeszenszky Erik, Pálfai István és Szent- miklósy Lajos fedőneveken publikáló Molnár Eriket , azonban leginkább a forradalmiság és reformizmus kérdéspárja és az agrárprobléma izgatta — vagyis a nemzetközi munkás- mozgalom és a hazai társadalmi-gazdasági továbblépés égető gondjai. Mindazonáltal ezek az évek a felkészülés jegyében teltek.1 Amikor a negyvenes évek elején Molnár Erik számára megszűnt a publikálás lehetősége és nem szólhatott hozzá a napi kérdésekhez, a történet- tudomány nagy nyereségére megalkotta a magyar feudalizmus születésének máig alapvétő társadalomrajzát, amelyet a felszabadulás után a folytatás "is követett. Kiteljesedő tudományos működése — jellemző módon — politikusi tevékenységével kart karba öltve fejlődött. Természetesen az ő munkássága sem maradt mentes a' korabeli munkás- mozgalom elméleti tévedéseitől, hibáitól, nem átgondolt propaganda-szólamaitól. Az 1956 utáni önkritikus felülvizsgálat azonban benne igazi termőtalajra lelt. Addigi kételyeit és fenntartásait végre megfogalmazva fellépett azzal a tudománytalan módszerrel szemben, amely „a hiányzó történeti anyagot a marxizmus—leninizmus általános tételeivel .pótolta’; a meglévő történeti anyagot pedig a marxizmus—leninizmus általános tanításainak illusztrálására használta fel”. A 60-as évek elején Molnár Erik indította el polemikus írásaival az úgynevezett nacionalizmus-vitát, amely hivatva volt (és van) leküzdeni történetszemléletünk nacionalista maradványait. A kérdést —: amely azóta sem került le a lapok, folyóiratok hasábjairól — 1957. tapasztalatai és a baloldali szektarianizmus leküzdésének igénye vetették fel. Benne az osztályharc és nemzeti harc viszonya, a társadalmi haladás és a nemzeti függetlenség kapcsolata volt. A vita egyebek között az ideológiai mozgatórugó jelentőségeire is ráirányította a figyelmet; arra, hogy a gazdasági okok végső soron való elsőbbségéről nem megfeledkezve ezek az alapvető gazdasági indítékok az emberek tudatán keresztül, vagyis eszmei formákban érvényesülnek. A vita során és hevében Molnár Erik esetenként nem mindenben elfogadható véleményt képviselt.. A probléma felvetése azonban alapvetően helyes, mert történeti és dialektikus megközelítése az ő érdeme volt. < Érdeklődésén túl bizonyára a mindenfajta provincializmustól való mentessége is hozzájárult ahhoz, hogy ugyanez idő tájt ’ egyetemes .történeti stúdiumokkal is foglalkozzék. Utolsó nagy munkája (A marxizmus szövetségi politikája 1848—1889) ma már köztudott kérdések és problémák akkor meghökkentő felvetésével keltett figyelmet. Általános tudományos indítékain túl ez a műve elméletileg kapcsolódott az MSZMP új szövetségi politikájának megindításához. Molnár Eriket már indulásakor is jellemezte a történeti és dialektikus szemlélet. A 30-as években Németh Lászlóval folytatott egyik vitájában így tett hitvallást a marxizmus módszere, a dialektika mellett: „A marxista dialektika a valóságról felállított törvényeket, amelyek nélkülözhetetlen támpontjai minden társadalmi cselekvésnek, a folytonos mozgásban lévő, ösz- szefolyó. bonyolult valóság szükségszerűen durván általánosított, leegyszerűsített, megmerevített képeinek tekinti és minden igyekezetével arra törekszik, hogy e törvények folytonos csiszolásával mind jobban hozzásimuljon a kimeríthetetlen, sokszínű tovahul- lámzó valósághoz. És a társa- . dalmi fejlődés törvényeit nem helyezi el az emberen kívül, az emberek fölé, hanem egyedül az emberi cselekvésben, az emberi akaratban, az emberi cselekvés, az emberi akarat által látja megnyilvánulni őiket” DÉRER MIKLÓS 1974. december 15.
