Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-14 / 292. szám
í I DECEMBER 14 SZOMBAT ' Névnap: Szilárdka A Nap kél 7.24 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 7.53 — nyugszik 16.45 órakor — Pinceklub a Garay« Szállóban. A szekszárdi G aray-szálló pincéi t — egyes források szerint — még a törökök ásták. Az üzemegység KISZ- szervezete, mintegy ötvein fiatal, Menyhárt Edit vállalati KlSZ-veze- főségi tag kezdeményezésére úgy döntött, hogy a pince egyik erre alkalmas részében klubot rendez be. A 8x6 méter alapterületű teremben társasjátékok, magnó, tv váii’ja majd a fiatalokat, akik erre a tartózkodási helyre időnkénti „megszakított” rendszerű munkabeosztásuk miatt is rá vannak szorulva. — Ma nyugdíjastalálkozót rendez a bölcskei Rákóczi Tsz. A vidámnak ígérkező összejövetelen népszerű rádióéne-: kesék is szerepelnék. — Két évvel ezelőtt több ezer fehér busát telepítettek a Balatonba. A növényevő halak fejlődése a halászok szerint rendkívül gyors. A 30 dekás súllyal betelepített busák többsége elérte a 3 kilét Feltehető, hogy a vízben lebegő parányi algákkal táplálkozó hal jó életfeltételeket talált a Balatonban. — Évente mintegy 15 hektárt erdősít Szekszárd város területén a Ge- mend Állami Erdő- és Vadgazktaság. A Kálvária-oldal és a Kerékihegy befejezése után előkészítés alatt áll a Bottyán- hegy, a Kopaszhegy és a Kápolna-oldal erdősítése. — A Hungarotex külkereskedelmi vállalat bérmundoaszerződést kötött NSZK-beli partnerével, egy már korábban megkötött kooperációs megállapodás alapján. Ennek értelmében 1975- ben egymillió munkaköpenyt szállít a külkereskedelmi vállalat partnerénak — a munkaköpenyeket a Férfi Fe- hámeműgyúr üzemeiben gyártják. „ , TOLNA MEGYEI ' á'. NEPÜJSAG A Magyar szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja tág Főszerkesztő: F* FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárdi i Beloiannisz u. 2. Telelőn: 129—01. 123—Cl ! Sportrovat: 128—16 f Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó vállalat Szekszárd, Béla tér 1.' Telelőn: 120—U. 120—M Telex: 14251 P Postaílők 71. Felelős kiadó: d FETB1TS FERENC b Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Postacím: 1101 Szekszárd. Telelőn: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely posta- hlvatalrál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft indexszám: 29 0«* A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Loittójgazigatóság közlése szerint a Tatabányán megtartott 50. heti lottó- sorsoláson a következő számokat húzták ki: 31, 39, 41, 63, 74 író-olvasó találkozó Bonyhádon Tonnái JÓ2sef költő volt a napokban Bony- hád vendége. Előbb középiskolások részére tartott előadást a mai magyar költészetről, majd a cipőgyári klubkönyv- tárban a vers felnőtt barátaival folytatott eszmecserét Istók Kálmán tanár válogatta össze Tornai József alkotásai közül azokat a verseket, amelyek — gimnazisták igen szép tolmácsolásában — képet nyújtottak u költő művészetéről. Tanulmány Szekszárd munkaerőhelyzetéről A Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi kihelyezett tagozata tanulmányban mérte fel a megyeszékhely munkaerőhelyzetét A tanulmánynak érdekes része az, mely Szekszárdot más hasonló, megyeszékhelyi f unite iákat betöltő és területükön • nagyjából azonos súlyú településekkel vetette össze. Ilyenek: Kaposvár, Zalaegerszeg, Eger és Salgótarján. Az ipar területén Szekszárd arányossági mutatója a legalacsonyabb, ami azt jelenti, hogy Szekszárd a megye egészének ipari foglalkoztatottsági szintjén áll. Kiemelkedik viszont az építőipar aránya, ami Szekszárdon a legmagasabb és ez a város fejlesztésének pozitívumaként értékelhető. Bár a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya csökkent. Szekszárd mutatója még mindig a legmagasabb az öt város közül, melyek között pedig ott van a hasonlóan fejlett szőlőkuitúrá- val rendelkező Eger is. A kereskedelmi ellátottság terén viszont Szekszárd a maga körzetében nagyobb súllyal jelentkezik, mint Somogybán Kaposvár, vagy Zalában Zalaegerszeg. Még jobban fokozódik Szekszárd jelentősége a szolgáltatások vonalán, ahol a leginkább iparosodott Salgótarján is csak megközelíteni tudja. Kevácsipari raaek A bótaszék! nagyközségi tanácsházról ugyan már levették a „Műemlék jellegű épület" táblát, de ez mii sem változtatott az időközben tanácsteremmel és házasa ságkötő teremmel kibővített épület egyes belső részelj nek szépségén. A házat a Theresianum alapítván! emeltette az 1770-es években — a né* Mária Terézia nevét idézi — és az emeletre vezető lépcsőt elzáró vasrácsos kapu a kouácsmesterség egyik remeket, ^ Fotós G. K. H Ui típusú egészségügyi szakiskola Mi leszel, ha nagy leszel? —• teszik fei a kérdést nemsokára szülők és diákok maguknak, a közeledő, iskolai félév után. Lányok és fiúk, általános iskolások és gimnazisták gondolkodnak arról, hogyan tovább. Az iskolások 189 szakma közül választhatnak. Az eddigi 18ó szakma mellett, a szakiskolai oktatás kötelékébe tartoznak a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1973. évi törvényerejű rendelete értelmében az egészségügyi szakiskolák Is. Az új típusú egészségügyi szakiskola az 1975/76-os tanévben nyitja meg először kapuit az általános iskolát végzett lányok előtt A pályaválasztási tanácsadó intézet elsősorban azoknak a lányoknak ajánlja ennek az iskolának az elvégzését, akik rövid idő alatt akarnak szakképesítést szerezni és mielőbb szakképzett dolgozóként munkába állni. Az egészségügyi szakközép- és szakiskolai jelentkezést szakmai alkalmassági vizsgálat előzi meg. Az új típusú egészségügyi szakiskolában folyó képzés célja olyan középfokú egészségügyi szakdolgozók nevelése, akik korszerű szakmai ismeretekkel, általános műveltséggel rendelkeznek. A jelentkezőknél nem utolsó szempont az emberek szeretete és a hivatástudat. A képzés ideje a szakiskolákhoz hasonlóan 3 év, ez idő alatt a fiatalok szakmai tantárgyak mellett általános ismereteket is tanulnak. A képzés befejezése után a fiatalok általános ápolói és óitalónos asszisztensi szakképesítést kapnak, Az egészségügyi szakiskolába felvett tanulóknak ugyanazok, a kedvezmények járnak mintha más szakiskolában tanulnának Tanulmányi eredményeiktől függően ösztöndíjban és kedvezményes juttatásokban részesülnek. Az egészségügyi szakiskolát végzett fiatalok kórházakban, klinikákon és egyéb fekvőbeteg-intézményekben dolgozhatnak de elhelyezkedhetnek ~ mint általános asszisztensek. Munka mellett, 10 hónapos képzési idő után, minősítő vizsga letételével szerezhetnek újabb szakképesítést. w Óvatos ember — Köszönöm, amikor vezetek, egy kortyot sem Társadalmi munka Pöbröközön Döbröközön megnagyobbították az L számú óvodát; így abban kettő helyett immár három csoport apróság járhat. A szülők és az óvodai dolgozók 23 ezer forintos társadalmi munkával járultak a fejlesztéshez, a Zöld Mező Tas 26 ezer forintot adott erre a célra. A II. számú óvoda szánbén meg- újthodott. A szülői munkaközösség, az óvodai kollektíva és a MÁV dombóvári pályafenntartási főnökségének számos áldozatkész dolgozója 60 ezer forint értékű tánsadehni szzunkéf végzett. Katona Gyulán^ meghízott igazgató különös elismeréssel emlékezett meg a D<xnbő Pál; Gábor Áron, Ybl Mlk=> lóé, Edison, Munkácsy Mihály szocialista bcH gád, valamint az asztam losefc és ácsok szép teH J Jubilál a szociális otthon Áz aísóbehgelíci szociális otthon a napokban ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját A negyedszázados jubileum alkalmából rendezett ünnepségen a kisiskolások és az otthon idős lakói adtak műsort. Ott voltak a patronáló üzemek, vállalatók képviselői is, akik sokáig elbeszélgettek az idős embereikkel. Az otthon száztíz lakójának az AGROKER Vállalat Babits Mihály szocialista brigádja ajándékcsomagokkal kedveskedett. Eger ostaa ICl®» Ernő. bogyósaiéi fafaragó — a népművészet mestere — 75 éves koráiban is aj kot; befejezte qz Efjer vár ostromát ábrázoló dorn bor,művének faragását. A rnrurricát a tavasszal kezdte el. A sokfigurás domborműves hársfából faragta ki. A rábaftcőrf Ids faluban élő fafaragó művészt elsősorban a magyar történelem 'kiemelkedő eseményei ée alakja* ihletik 0 polgári védelmi munka értékelése Dombóvárán X városi Polgári védelmi parancsnokság csütörtökön munkaértekezleten értékelte az 1974. évi kiképzési feladatok teljesítését, s megszabta az 1975. évi új káképíésd feladatait Az értékelést Selyem István törzsparancsnok tartotta. Kiemelte a szakszolgáltatók és önvédelmi alegységek lelkiismeretes iewékenységét, s a végzett munkáért a városi pv-parancsnakság köszönetét fejezte ki. A muntoaértekezleÜ résztvevőd befejezésül a Dombóváron nemrég megtartott polgári védelmi zárógyakorfatról készített hangosított mozgóíkkmet tekintették; meg. Magyarszéki Endre Kajdacs Zugkocsma a tsz mellett Augusztus 23-J lapszámunkban jelentettük, hogy Régi Lajos kajda- csi laikos féldecintoéjnt árusította pádinkáját. A Paksi Járási Hivatal igazgatási osztálya a szabálysértőt 2500 forintra bírságolta. Régi Lajos okult ebből, de felesége nem; az asszony vette át a zugitalmérő szerepét. Régi Lajosék lakása az Aranykalász Tsz közelében van; így —• sajnos — olykor néhány termelőszövetkezeti ^ tag is náluk pálinkázott munkaidőben. Azt, hogy ebből könnyen baleset származhatott volna, a szabáiysértésü hatóság súlyosító körülményként értékelte. A Paksi Járási Hivatal igazgatási osztálya Régi Lajosnét 3000 forint bírsággal sújtotta. Vánható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős idő, ismétlődő havazás- PS _ sál, havas esőivel. Mér^ sókjelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati, 3 később a IXmántúlon megerősödő és észalk- 3 nyugatára forduló szél, a hajnali óráikban he- 2 lyenűaént köd. Várható legmagasabb nappali 5 hőmérséklet mínusz 1, plusz i fok között.