Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
k t NOVEMBER CSÜTÖRTÖK Ar Okt. Szoc. Forr. ünnepe A Nap kél 6.36 — nyugszik 16.19 órakor A Hold kél 23.48 — nyugszik 12.46 órakor Húsz éve a lapunknál Tegnap délután rüvid ünnepség keretében köszöntötte Fejes István, a Tolna megyei Népújság főszerkesztője Jantner Jánost, lapunk olvasó- szerkesztőjét abból az alkalomból, hogy húsz éve megszakítás nélkül dolgozik a Tolna megyei Népújság szerkesztőségében. A rövid köszöntő után Petrits Ferenc, a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója átadta Jantner Jánosnak azt az aranygyűrűt, amelynek viselési jogát húszévi becsületes munkával érdemelte ki. _ Pinceklubot avatnak Pincehelyen. A volt Dőry-'kastély egy részét a megyei tanács 30 000 forintos hozzájárulásából és a tsz 14 000 forintjából, valamint társadalmi munkában átalakították. x A berendezési tárgyakat a járási KISZ-bizobtság adta. Az ünnepélyes átadásra ma kerül sor. — Meghosszabbodik a szennyvízeresztés. A Veszprém megyei király- szentistváni szennyvíztározók tartalmát meghatározott időközökben leeresztik a Nádoron és a Sión. A szennyezett víz levonulása általában öt napig szokott tartani. Jelenleg az ár miatt az eresztés tempóján változtatni kellett, ezért a szennyvízmennyiség, melynek levonulását november 2-dg jelezték korábban a vízügyi szakemberek, csak november 8-ra hagyja el a megye vizeit. — Pakson kélszázegy véradó hatvanhét liter vért adott a múlt hét végén. — Uj utcanév Szek- szárdan. A tanácsi vb a Kadarka utoa 88—90-nél lévő közt a hangulatával is a környezethez illő Muskotály utcának nevezte él. A szovjet irodalom évről évre nagyobb teret hódít a magyar Könyvkiadásban. Évente általában 75—S0 szovjet szépirodalmi mű jelenik meg magyarul, ösz- szesen mintegy másfél millió példányban. (MTI). pooooooooooooooooooooooooooooooooocc O l ' B 8 Szovjet müvek — magyarul o o \ I x Várható időjárás ma es- ^ Ö / __1 tig: változóan felhős idő, o g legfeljebb néhány helyen g O kisebb esővel. Mérsékelt, időnként kissé meg- o § élénkülő, változó irányú szél. Várható legma- g O gasabb nappali hőmérséklet: 8—13 fok kö- o ~ zott. o Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként O kissé megnövekvő felhőzet, legfeljebb néhány helyen kisebb esővel. g i 8 íiooooooooooooooooooooooooooooooooooc Kitüntetések a MESZÖV-nél Az Országos Testnevelési és Sporthivatal 'elnöke dr. Kálmán Gyulának, a MÉSZÖV elnökének a sportmunka terén kifejtett eredményes munkája elismeréséül a Testnevelés és sport kiváló dolgozója kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Kálmán Gyula, a SZŐ VOSZ szék- házában vette át. Tegnap délután ünnepi megemlékezést tartottak a MÉSZÖV'székházában. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét Szilágyi Tivadar, a MÉSZÖV párt- alapszervezetének titkára méltatta. Ezt követően dr. Kálmán Gyula, a MÉSZÖV elnöke, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa megbízásából átnyújtotta Takács Gvörgy tamási boltvezetőnek és Hegedűs József MESZÖV-dolgozó- nak a Kiváló szövetkezeti munkáért című kitüntetést és a vele 1 járó pénzjutalmat. Országos kitüntetésben részesült Steinbach Antal, a duna- föidvári ÁFÉSZ elnöke is: az OKISZ és KIOSZ sportosztálya a szövetkezeti sportmunka terén kifejtett eredményes munkája elismeréséül a Kiváló szövetkezeti sportmunkáért jelvény arany fokozatával tüntette ki. A kitüntetést az ünnepségen Gyerő András, a KISZÖV elnöke adta1 át. Ezt követően került sor a törzsgárda-kitüntetésefk átadására. 25 éves törzsgárda-tagsággal járó arany pecsétgyűrűt, pénzjutalmat és jutalom- szabadságot kapott Csapó Jenőné, a MÉSZÖV •közgazdasági osztályvezetője, Szórád Dánielné, a MÉSZÖV .mezőgazda- sági termékértékesítési csoportvezetője és Mise- tics Sándomé, a MÉSZÖV személyügyi szaktanácsadója. Sz. J. Hadárszámlálók TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01. 123—61 - Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 14251 Postafiók 71. Felelős kiadó: PETRITS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Szekszárd. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli Tstván Terjeszti a Magyar Posta ""^fizethető bármely •v'etn- dvatalnál és kézbesít*”''''! Előfizetési d<1 egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 069 Kettőezeregy, kettőezerkettő... SKallus karikatúrája) a cukorrépát Naponta harmincöt—negyven asszony szedi a cukorrépát a döbröközi Zöld Mező Tsz-ben. Az idén termesztett negyvenkilenc hektár cukkorrépából még tizenöt—tizenhat hektár termése van a földeken. Hektáronként 530—540 mázsára számítanak. Képünk a termelőszövetkezet bcrekaljl dűlőjében készült, ahol kedden a hármas számú asszonybrigád dolgozott. Foto: Komáromi • • Ünnepség Pálfán Kedden ünnepelte Pálfán a Tolna megyei Tanács V. B. gyermekotthona megalakulásának 20 éves évfordulóját. A jubileumi ünnepségen dr. Gellért Árpád, az intézet igazgatója ismertette a gyermekotthon múltját és jelenét. Ebből az alkalomból emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 57. évfordulójáról is. Végül pedig dr. Gellért Árpád az intézetben legrégebben és legjobban dolgozóknak kitüntetéseket adott át. Béri Sarolta, Simon Gyuláné, Mohai Ferenc, Horváth Bá- lintné és Radics József- né az Egészségügy kiváló dolgozója, Somogyi Lászlóné és Szeip Péter pedig „Miniszteri dicséret” .kitüntetésben és az ezzel járó pénz és jutalomszabadságban részesültek. Pécsett működik a legnagyobb vidéki nyelviskola Pécsett alakult ki a vidék legnagyobb nyelviskolája, amelyet a TIT szervez és tart fenn. A^ 1974—75-ös oktatási évben több mint 1GO0 felnőtt tanul idegen nyelveket; az- országban csupán Budapesten van ennél több hallgatói a a TIT nyevtanfolyamainak. Az idén először .lengyel nyelvet is oktatnak, tekintettel a Magyarország és Lengyelország közötti egyre erősödő idegenforgalomraVetélkedő Pakson Ünnepi beszéd helyett izgalmas, történelmi tárgyú vetélkedővel emlékeztek meg az Októberi Szocialista Forradalomról Pakson, az ERBE kirendeltségen kedden este. A többnyire nehéz kérdések megválaszolásában fizikai és szellemi dolgozók egyaránt részt vettek, mint brigádtagok. Igazi ünneplés volt, forró hangulatú, színes, érdekes. t A szocialista brigád- mozgalom igen élénk az Erőmű Beruházási Vállalat munkahelyein, a budapesti központban éppen úgy, mint Vison- tán, vagy Százhalombattán, Paks is átvette már a tempót. Jobbnál jobb vállalások és teljesítések követik egymást: óvodabővítés Pajtoson, önkéntes véradás, a dunaszent- gvöngyi iskola egyik osztályának patronálása, Paks történetének feldolgozása, szellemi vetélkedő, stb. Az ünnepi vetélkedőn négy brigád vett részt: a gvőztes November 7 brigád, melynek vezetője Horváth Sándor paksi vízvezeték-szerelő, továbbá a Curie, áz Izotóp és az összetartás brigád. A _ játékot Pmo B41a műszaki ellenőr vezette. A_ zsűri elnöke Váradi László vélt, a megvei pártbizottság munv.atá»-sa> a7 aftors''rőmű-építés pártiszervezője. Társadalmi ellenőrök értekezlete Tegnap délelőtt Szek- szárdon, az SZMT székházéban a megyében tevékenykedő társadalmi 'kereskedelmi ellenőrök tartották meg szokásos évi értekezletüket. Reichardt Jenőnének, az SZMT titkárának bevezetője után Csapiáros Lajos, a Kereskedelmi Felügyelőség vezetője értékelte a társadalmi ellenőröknek az elmúlt november óta végzett tevékenységét. Ezt követően Korsós István, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője a kiemelkedően jó munkát végzett társadalmi ellenőröknek pénzjutalmat adott át. A humoralista Sándor György humorista: humoralista. Vagy — az ő stílusában folytatva — humoralista humorista, moralizáló humorizáló, humorista moralista... De csak' a szójáték új, a lényeg régi, s nem Sándor György által fedeztetett fel. Eszerint a humor legnemesebb fajtája a társadalmi szenvedélytől fűtött, jobbító szándékú. Ha úgy tetszik: a moralista humor. Sándor György, a fiatal előadóművész (aki egyben műsorainak írója) hatéves pályafutása alatt, ennek a fajta humornak villantotta fel különböző színeit. Faarcú, lencsibaba-szemű figurával kezdte — „értetlenségével”, képtelen szóficamaival szatirikus tükröt tartva az értetleneknek. Harmadik műsorának, a Nézeteltérítésnek, amit kedden Szekszárdon is bemutatott, fegyvere már nemhogy a komikus merevség, de a feszegető dinamizmus. Sándor György céltáblája a kispolgáriság és megannyi megjelenési módja, a beszűkülés jelensége a sablonok. Jellegzetes szó- és gondolatficamító módszerére egy példa: „Feltűnő ismertető jele: biliárd- golyó-fényes kopasz fej, rajta valódi, sűrű, gesztenyebarna haj”, — hangzik el egy paródiájában... Hiszi és kívánja, hogy műsorainak közönsége ne csak nevessen a csattanókon, de gondolkozzon együtt vele. Hogy a nevetésben ne csak a rekeszizmok, de a koponya is ott legyem Ezt mi is szeretnénk. :sa