Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
A forradalom poétája Ä költőtárs, Pável Antokolszkij gyászoló emlékezésében már kimondotta róla a legfontosabbat, amit csak magyarázni lehet — hozzátenni semmit. Egyetlen félmondatban utánozhatatlan tömörséggel jellemzi a szovjet-orosz költészet egyik legsajátosabb, rendkívül egyéni színét, Lu- govszkoj poézisát. „Vlagyimir Lugovszkoj közöttünk maradt, tűnt ifjúságunk szputnyikja- ként...” Valóban, az ifjúság énekese volt, és ebbe a keretbe a hangok mérhetetlen skálája, a világnak tengernyi jelensége fér bele. Az alapvető élmény: a költő tizenhét esztendős mindössze a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmekor, 1918-ban a Vörös Hadsereg katonája lesz és csaknem hat évet tölt állandó harcban, életveszélyben. Ifjúságának legszebb idejét: a romantikus fellobbanások korát. És ekkor szerzett élményei érlelik költővé. S ahogyan mindenki számára — neki is drága a fiatalkori emlék. A forradalom pedig nemzedékek életét formálta. Mindennél szigorúbb parancs Lugovszkoj költészetében: minden percben érzékelnie kell, hogy egy nagy történelmi mozgás részese. S bár még sokáig élt és alkotott — 1957-ben halt meg — s bár témáit ezerféle színben bontotta ki — mindvégig megmaradt a forradalom költőjének, a forradalmi napok megidézőjének. Programját, ars poeticáját így fogalmazta meg: „Egészen egyszerű szavakkal akarok beszélni, csak az egyszerűség tüze erősít és nyújt segítséget.. Versei közül méltatlanul kevés jelent meg magyar nyelven. Az alábbi sorok is elsőként látnak magyarul napvilágot, velük is tisztelegve a forradalom emléke előtt,, VLAGYIMIR LUGOVSZKOJ^ TÁBORTÜZEK (RÉSZLET) Mintha lovak horkantanának. Mintha fekete árnyak Kelnének, S rekedt törkökből A kommunizmusról Szállna az ének. Barna bársonyként Ű~szik a tűznél Hallgatva a bánáti Halott katonák Zászlóit bontják Október Szavának S ím, Frunze Átnyújtja őket Az elfeledett ezredeknek. A Fekete-tenger szelei A katonaarcokon Végigperegnek. S a halottak vérétől Mint a seb, megalszik Az este. Tengerig szoknék Az égő pipacsok Vörösbe lengve. Vidd szívemet E százszor riadózott Örök hazába, Hol megcsókoltam 06, Az egyetlent, Arcom fényekbe mártva —• Miként a kósza felhű. Vagy szél, OS ágra Szálló, Az új ifjúság világát — A pipacsot, vérvörös pürágafe 3; S a tűzzel szembek Hyílik Egy nagyobb Ubnöp Az d§ etSUára miszm % A büszke hard-tüagi Oh, ez már 'Az öregség? A zaporozsjel Gkm& Wem! Ezek — a forradalom áfémok fiOVASSZÁZAD Párázó, halvány ég (datt Csönddel telik az árok, Tavaszi dallal lengenek * A füvek és virágok. Omlik a fény és szétteríti Eltűnődik a titkán, Könnyű-subája köd feszül A lUaszámyú nyírfán, íovak sörényén szél hévül. Borzolgatja a fákat, A falvak alatt így halad A porköpenyes század. Mézlátta illat kódorog, Vizeknek hangja loccsan; Hurráz a század, s völgybe vág Kardfényű oszlopokban. Majd újra csend és hallgatag Árnyéka nő a földnek, S nem hallani, hogy távok Fegyverek feldörögnek léte és a verseket fordítottan Havas Ervin, Történetírás — és közgondolkodás A történetírás inden kor emberének örök igénye szembenézni a múlttal, — saját nemzetének múltjával, és az egész emberiségével. Ez több mint kíváncsiság, több mint érdeklődés: magatartás. Emberi természetünkhöz tartozik. Eszményeket, ideálokat, példákat — jókat és rosszakat — keresünk a múltban, tanulságul. A mai magyar színművek és regények — beleértve a televíziós feldolgozásokat és eredeti műveket is — számtalan történelmi korszakot ábrázolnak, hőst elevenítenek fel. Csaknem azt mondhatnék, hogy a honfoglalástól napjainkig, s kiváltképpen sűrűn a történelemnek olyan fordulópontot jelentő szakaszaiban, mint a mohácsi vész, a török idők, a kuruc szabadságküzdelmek, 1848—49., az első világháború, a Tanácsköztársaság, a második világháború. Ezek a színművek (regények, tv-adaptációk) nem múlnak el nyomtalanul a köztudatból. Nagyobbik részük vitákat vált ki, ellenvéleményeket szül, írókat, történészeket ösztönöz arra, hogy kifejtsék nézeteiket, hozzátegyék az élményhez, amit a múltról, annak ábrázolt epizódjáról tudnak. Hogy csak néhány ilyen vitára emlékeztessünk: Nemeskürty István könyve (Ez történt Mohács után) nyomán a magyar nemesség szerepéről 1526-ban. Németh László Görgey-drámája körül kialakult vita, Illyés Kossuth-értékelésének visszhangja, Örkény István A holtak hallgatása című színművének vitája, — s folytathatnék. A múlt állásfoglalásra késztet, hiszen bármilyen mélyre ereszkedjünk is az időben, csakis a saját korunkról beszélünk, bárha történelmi tárgy alkalmából is. S ezért nagyon fontos: mit tesznek egy-egy kor mélyebb megismertetéséért a történetírók? Vagy fogalmazzunk pontosabban: a jelenkori magyar történetírás ? F elszabadulás utáni eredményei egy rövid cikkben még vázlatosan sem érinthetők. Valamennyien tudjuk: a mai magyar történetírás — értve ezen a fel- szabadulás utánit, természetesen — alapvető tisztázó munkát végzett; lényegében felmutatta a magyar múltat marxista szellemű összegezésekben, részlettanulmányokszerepe a közműveltség ban, monográfiákban, népszerűsítő művekben. A történet- tudomány kilépett az egyetemek és tudományos intézmények falai közül; eredményeinek nagy része közüggyé vált, hatott, alakította a közgondolkodást. gyarapította a nemzeti önismeretet. Meg kell említeni, hogy a szovjet történettudománnyal való kapcsolatok létrejötte, a szovjet történettudomány vívmányainak megismerése sarkalatos feltétele volt a marxista—leninista magyar történetírás kibontakozásának, olyan feltétele, amely nélkül a tudományos fejlődés csak jóval későbben, több nehézséggel és buktatóval kezdődhetett volna meg. A múlt részletesebb feltárásának munkája változatlan erővel és energiával folyik; hiszen a történetírás nem be-; fejezhető tevékenység. Most azonban arról szólnánk még, hogy mi a feladata a mai magyar történetírásnak napjainkban, főként azzal összefüggésben, amiről fentebb említést tettünk: hogy színpadi, irodalmi művek, tükrözvén az emberek történeti érdeklődését, sok olyan kérdést tesznek fel, amelyek tudományos magyarázatra várnak. Nevezzük az ilyen kom- mentáló-felvilágosító tevékenységet, éppen „műsoron lévő” kérdésekbe való beleszólást a történetírás „aprómunkájának”? Nevezhetjük annak is, nem az elnevezés, hanem a tartalma a lényeg. Az, hogy széles tömegekhez szólva hatásosan terjesztheti a tudományos gondolkodást és gyarapíthatja a közműveltséget. N émi túlzással azt is állíthatnánk, hogy nincsen olyan múltbeli kérdés, amely ne igényelhetné felkészült történész — « most nemcsak a „főhivatású- akra” gondolunk — szakértő kommentárját. Az emberek — a rádióelőadásokról, történeti témájú tv-sorozatokról készült felmérések bizonyítják — roppantul kíváncsiak a múlt értelmezésére. Ismeretterjesztő előadások szervezői is mind gyakrabban találkoznak ezzel az igénnyel. S kiváló példája a megnövekedett érdeklődésnek a ' könyvkiadás: szinte nincs népszerű történelmi ismeretterjesztő munka, amely rövid idő alatt el ne fogyna. Ez az érdeklődés, természetesen. nemcsak a múlt megise meléséber» mérésének mind erőteljesebtí óhaját jelenti, hanem a magyar történetírás eredményeinek is szól. Azt jelenti, hogy történetíróink jól elégítenek ki reális olvasói igényeket; Rövidebben: válaszokat — érvényes, hiteles válaszokat —■ adnak az olvasók kérdéseire; Hogyan jutott ilyen pozícióba a magyar marxista történetírás? A magyar és a szovjet történészek közötti kapcsolatokról — azok hatásáról szólva — Pach Zsigmond Pál akadémikus egyebek között így ad választ erre a kérdésre: „Világtörténelmi távlatokban látó és gondolkodó szovjet történészek; Tarle, Kozminszkij, Konrad, Százkin, Szidorova, Hvosztov és mások művei segítették elő, hogy fokozatosan kitörjünk történetírásunknak még a polgári korszakból öröklött beidegzettségéből: a szakmai körökben utóbb hun- garocentrizmusnak nevezett provinciális szemléletből; hogy, a magyar történelem közép-; kelet-európai. összeurópai, egyetemes történeti perspektí. vában való művelését történettudományunknak úgyszólván általánosan elfogadott metodikai elvévé tegyük, s egyebek között a marxista összehasonlító módszer alkalmazásának — nem csekély ellenállás leküzdésével *— polgárjogot szerezzünk”. Ez — és természetesen sok más komponens, közöttük a történészképzés korszerűbbé válása — az oka annak, hogy történészeink mind többet hallatják a hangúkat, s hogy arra a múlt iránt érdeklődő olvasók mind jobban figyelnek. S az olvasók, érdeklődők sokasága: közvélemény. Ezért mondhatjuk tehát joggal, hogy a történetírás befolyásolja, a mai közgondolkodást: a múltról beszélve a mának szól. napjainknak közvetít érvényes tanulságokat F elszabadulásunk Harmincadik évfordulójára készülvén, úgy gondoljuk, még több tennivalója lesz történetírásunknak. Hozzá kell járulnia, hogy népünk legnagyobb sorsfordulójának előzményeit, eseményeit mind többen lássák világosan, széles társadalmi. összefüggésben. TAMÁS ISTVÁN Aureliu Bussujok: A gólya csizmája TANMESE FELNŐTTEKNEK Gólya ár, mint az erdő elitjének oszlopos tagja — egyike volt Ró Ica né asszony születésnapi meghívottjainak. Ez nagyon boldoggá tette. Nem azért, hogy meghívták, ó az öt egyáltalában nem izgatta, meghívást gyakran kapott hanem I mivel a meghívón díszes betűkkel ez állt: „Megjelenés sötét ruhában, fekete csizmában!" Gólya dr pedig még sohasem viselt csizmát. Minden más, a meghívón jelzett öltözéknek birtokában volt; fehér keményített ing, fekete nyakkendővel, fekete zakó, sőt piros zoknik is. Sajnos azonban a Csizma hiányzott. Elment hát a Bíbichez; — Bíbickém, aranyom, kölcsönadnád nekem a csizmádat? — Szívesen. — felelte a bíbic. — De vajon jó lesz neked? Gólya úr felpróbálta a Bíbic csizmáját, sajnos, még a kisujjára 0MB fért fék Tovább merd tehát a Rinocé- toszhoz: — Kedves, jó. Rí- nocéroszom! Egy estére kölcsönözné nekem a csizmáját? — Hm ... •— töprengett a Rinooérosz. — Azt hiszem, nyomni fog. Próba következett, a Gólya úr valósággal belesüppedt a csizmákba. Ismét csizma nélkül maradt. Teljes tanácstalanságában a Bagoly úrhoz fordult: — Bagoly bátyus- kám! — mondta könnyektől reszkető bangón. — Hogyan menjek el csizma nélkül a Rókáné asszonyság születésnapi estélyére? Mondd, tudsz tanácsot adni? Bagoly bátyó visz- szatolta orrára a szemüvegét (igen nagy tudósát a szemüveg jelképezte, ezért sohasem vetette le), s így szólt: — Gólya úri Csizmám, amely pontosan a lábadra illene, nincs. De egy jó tanáccsal szolgálhatok, ha ebből a csizmaügyből ilyen nagy problémát csinálsz. Repülj a láphoz. Keress magadnak egy jó. süppedős helyet Ha ott állsz négy órán keresztül, a sár garantáltan a lábadra ragad, s így tökéletes csizmának látszik majd. Gólya úr megfogadta a bagoly tanácsát Sietve elrepült a láphoz ... Rókáné asszonynál rengeteg vendég gyűlt már össze. Kitörő örömmel fogadták Gólya urat Meg kell mondanom, remekül nézett ki. Mély meghajlással nyújtotta át legősziatébb jókívánságait és egy valódi egeret, amely az ő köreikben mutatós ajándéknak számított. Rókáné asz- szonysóg el volt ragadtatva. Végignézett jeles vendégén, de mikor a szeme megakadt a „csizmán”, hangosan kezdett el nevetni. A többi vendég is mintha csak ezt várta volna, vele együtt nevetett. Bagoly bátyó o nevetés hallatára oda- furakodott a társasághoz: — Na, de Gólya úr — mondta fölháborodva —, ha már annyira fél az etikett megsértésétől és csizmában kívánt megjelenni Rókáné asszonyság estélyén, miért nem két lábbal állt a mocsárban? ., Révész Mária fordítása Aureíiii Bussujok, moldo- vai szovjet költő, próza- író és drámaíró 1928-ba» született. Számos verses® kötet«, regénye jelent <*eg és színműveit As játsszék a SzavietanióbMi
