Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-05 / 259. szám
9 1 ; I Új jogszabályokról — röviden Speciális felszereléssel látják el az orvosokat A külkereskedelemről szól az 1974. évi III. törvény, és ennek végrehajtásáról rendelkezik a Minisztertanács 1053/1974. (X. 17.) Mt. h. számú határozata. A törvény kiemeli, hogy a Magyar Nép- köztársaságban a külkereskedelem állami monopólium, külkereskedelmi tevékenységet csak külkereskedelmi jog alapján és ennek keretei között lehet végezni, külkereskedelmi joga pedig annak a gazdálkodó szervnek van, amelyet alapító okirata, vagy külön engedély erre feljogosít Külkereskedelmi tevékenység pedig a külkereskedelmi szerződés előkészí- t-é s e, megkötése és teljesítése. Rendelkezik a jogszabály a külkereskedelmi tevékenység irányításáról, a külkereskedelem ellenőrzéséről, a jogkövetkezményekről is. A belkereskedelmi miniszter a Munka Törvénykönyve végrehajtása tárgyában adott ki rendeletet, melynek hatálya természetesen a belkereskedelmi ágazatban foglalkoztatott dolgozókra terjed ki. A jogszabály meghatározza, hogy milyen esetekben milyen pótlékot kell fizetni, megjelöli a különböző munkakörökben járó mankópénz összegének alsó határát, és kimondja, hogy a különböző pótlékok fizetésének feltételeit, időtartamát, „továbbá az egyes pótlékoknak az előírt alsó határokat figyelembe vevő mértékét a kollektív szerződésben kell szabályozni.” A rendelet száma: 8/1974. Bk. M., megjelent a Magyar Közlöny 74. számában. ) Az építésügyi és városfejlesztési miniszter 16/1974. (X. 23.) ÉVM. számú rendeleté a középfokú végzettségű szakemberek továbbképzéséről szól «* építésügyi ágazatban, s kimondja, hogy a vállalat vezetője meghatározhatja azokat a munkaköröket, amelyek további betöltéséhez a továbbképzésben való eredményes részvétel szükséges. A középfokú szakmai képzettséget igénylő munkaköröket egyébként a rendelet melléklete tartalmazza. A fodrász és fényképész vállalatok és szövetkezetek dolgozóinak munkaidő-csökkentéséről rendelkezik a könnyűipari miniszter és a munkaügyi miniszter 3/1974. MOZI BONYHÁD: Balszerencsés Alfréd. (Francia film.) DOMBÓVÁR: Ejtőernyősök. (Román film.) ARTKINO: Szenvedély. (Svéd film.) DUNAFÖLDVAR: Jó estét, Mrs. CambeLl. (Amerikai film.) PAKS: Az Olsen banda nagy fogása. (Dán film.) SZEKSZÁRD PANORAMA: Ben Wade és a fanner. (Amerikai film.) SZEKSZARD NAGYVILÁG: Botrány a nyaralóban. (Szovjet film.) TAMÁSI; Aranyláz . (Amerikai fűm.) ^ TOLNA: ö£ könnyű darab. (Amerikád film. 16.) Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk SZENDI ISTVÁN (pusztahencsei lakos) 77 éves korában elhunyt. Temetése nov. 6-án, szerdán de. 11 órakor lesz Szekszárdon az újvárosi temetőben. Gyászoló család (116) (X. 26.) Kip. M.—Mü. M. számú együttes rendelete. „A munkaidő csökkentése miatt a nyitva tartási időket változtatni nem lehet” — mondja ki a jogszabály, a kieső munkaidőalapot elsősorban a munka jogi megszervezése, megfelelő munkarend, kialakítása, szükség esetén munkaerő-átcsoportosítás révén kell pótolni. A szabadnap kiadásának módját a vállalatoknál a kollektív szerződésben, a szövetkezeteknél a munkaügyi szabályzatban kell meghatározni, s ahol a kéthetenkénti szabadnap nem biztosítható szombati napon, ott ezt a szabadnapot lehetőleg a heti pihenőnaphoz kapcsolva kell kiadni. Az újításokról szól a Minisztertanács 38/1974. MT. számú rendelete, amely a Magyar Közlöny október 30-i számában jelent meg és 1975. évi január hó 1. napján lép hatályba. A jogszabály pontosan meghatározza azt, hogy mi az újítás, nevezetesen „az a műszaki, illetőleg munka-, vagy üzemszervezési megoldás, a) amely viszonylag új, b) hasznosítása a vállalat részére hasznos eredménnyel jár, c) nem tartozik előterjesztőjének munkaköri kötelességei közé, vagy munkaköri kötelessége ugyan, de jelentős alkotó tevékenységnek minősül, d) nem eredményez a fogyasztói érdekeket sértő minőségromlást.” Rendelkezik a jogszabály az újító erkölcsi és anyagi elismeréséről, az újítási szerződésekről, az újítási javaslat benyújtásáról, nyilvántartásáról, elbírálásáról, külön fejezet foglalkozik az összeférhetetlenség kérdésével, az újításokkal kapcsolatos viták elintézésével, az újítási díjak forrásával, és külön fejezet a vállalat vezetőjének, valamint az irányító szervek feladatával. Az újítómozgalom társadalmi irányító, ellenőrző és az újítók érdekvédelmi szervei a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szak- szervezetek központi vezetőségei, a szakszervezetek megyei tanácsai és a Vállalati szakszervezeti szervek, va! a- mint a szövetkezetek érdek- képviseleti szervei. Kiemelen- clőnek tartjuk még azt, hogy újítási javaslattal kapcsolatos minden beadvány és eljárás — beleértve az újítással kapcsolatban folyamatba tett polgári peres és nem peres eljárásokat is — illetékmentes. A Minisztertanács 37/1974. MT. számú rendelete az 1975. évi általános népességösszeírásról rendelkezik, az összeírás megkezdéséről és szabályairól a tanácsi végrehajtó bizottságok 1975. január 2-án hirdetményt bocsátanak ki. DR. DEÁK KONRÁD csop. vez. ügyész' MENYASSZONYI ruha. fehér franciabársony, marabutollas, cslpkeköpennyel eladó, külön is eladó. Érdeklődés: Göttlinger, Szekszárdi, Wosinsky ltp. 36, ________________(7| G UMIS KOCSI eladó 2 1/2 tonnás Pintér József Tolna, Pálé u 2._________________________________(56) BEKÖLTÖZHETŐ családi HÁZ eleladó. Szekszárd, Kaplsztrán u. 26. _____________________________________(57) S ZÖLOOLTVÁNYOK kaphatók: olaszrizling, rizlingszilváni, Kocsis Irma. saszla. Csabagyöngye és Irsai Olivér fajtákból: Reichert Dezső 8627 Kötésé (Somogy m.) Arany J. út 38.________________(37) A DUNÁD mözsl üzeme felvesz mezőgazdasági gépész vagy általános gépipari technikumi (szakközépiskolai) végzettségű személyt művezetői munkakörbe, valamint éjjeliőrt palánk; telepére JelentEgyes baleseteknél sokszor csupán az azonnali, hatékony orvosi beavatkozáson múlik a beteg élete. Előfordulhat, hogy a baleset vagy a rosszullét bejelentése és a mentőkocsi megérkezése között — a beteg állapotához képest — túl hosszú idő telik el. Az elmúlt évben az Országos Mentőszolgálat által szállított, csaknem másfél millió beteg közül például több ezernél a helyszínen kellett a létfontosságú életfunkciók — a vérkeringés és a légzés — helyre- , állítását, illetve az újjáélesztést megkísérelni. Ennek alapján határozta el az Egészségügyi Minisztérium, hogy 1975. Végéig speciális, a A VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT DÉLI FÜ- TÖMÜVÉHEZ DOLGOZÓKAT KERES FELVÉTELRE, OLAJLEFEJTÖ ÉS -TÁROLÓ BERENDEZÉSEK KEZELÉSÉHEZ ÉS ÜZEMELTETÉSÉHEZ. Érettségizettek előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Szekszárd, Hunyadi u. 4—6. sz. (20) Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót AZONNALI BELÉPÉSSEL KERES a „Kövendi Sándor” Tolna megyei Cipészipari Szövetkezet Jelentkezés: Szekszárd, Dózsa György u. 6. sz. főkönyvelőnél. (64) A Hőgyész és Zomba Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet közvetlen termelésirányítói, kötőüzemvezető-helyettesi munkakör betöltésére. r ■ • Pályázati feltétel: — kötő-, hurkolóipari mestervizsga, vagy — szakirányú középisko. lai, technikumi végzettség. A pályázatot a szövetkezet ig. elnökéhez kell benyújtani. 7191 Hőgyész, Béke út 2. '43) kezni lehet Mözs, Petőfi a 16. sz. alatt. _____________________________(38) T OLNÁN házhely eladó. Kápolnánál, Herbárla mögött. Érdeklődés: Ferger János Szekszárd, Soós S. u. 15. este és reggeli órákban^__________________ (71) C SALÁDI ház építésére alkal- mas házhelyet vennék Szekszárdon. ..Sürgős 368952” jeligére a hirdetőbe kérek ajánlatot.______(86) K ÉTSZOBÁS öröklakás OTP- átvállalással azonnali beköltözéssel eladó. Szekszárd, Semmelweis u. 2. H 11, (86) MEGHATÁROZOTT Időre, érettségizett dolgozót felveszünk, azon- nalra. Szekszárdiak előnyben. 481. sz. Könyvesbolt Szekszárd, Kölcsey ltp. 2._____________________(115) 25 db anyajuh sürgősen eladó. Ronh Adám Nagydorog, Damjanich u. 86. sz. (5ű) sürgősségi betegellátáshoz szükséges felszereléssel látják el a körzeti orvosokat. Az új orvosi táska, amelyet valamennyi körzeti és üzemorvosnak, illetve körzeti gyermekorvosnak — szolgálatban és a saját gépkocsijában — állandóan magánál kell tartania, elsősorban olyan felszereléseket tartalmaz majd, amelyek lehetővé teszik, hogy a halasztást nem túró esetekben az orvos azonnal megkezdhesse a szakszerű újjáélesztést, vagy sokktalanítást. Az intézkedés csaknem ötezer orvost érint, a későbbiek folyamán azonban minden, saját gépkocsival rendelkező orvost ellátnak ezekkel a felszerelésekkel. (MTI) Kisállattenyésztők Beszerző és Értékesítő Szövetkezete fonalboltjában NOVEMBER 1-től ÁRLESZÁLLÍTÁS. Cím: Szekszárd, Perczel M. u. 36. szám. (67) A nagydorogi ÁFÉSZ igazgatósága pályázatot hirdet UZEMSZERVEZŐI munkakör betöltésére. Felvételi feltételek: ÁFÉSZ, vagy ipari mérlegképes könyvelői képesítés, legalább ötéves szakmai gyakorlat, érettségi vagy azzal egyenértékű iskolai végzettség, fizetés megegyezés szerint Jelentkezni lehet személyesen vagy írásiján az ÁFÉSZ központi irodáján, r Nagydorog, Mező I. u. 4. (39) A Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóság Tolna megyei Hivatala Szekszárd PÁLYÁZATOT hirdet mezőgazdasági és ipari osztályán főrevizori, revizori munkakörök betöltésére. Pályázhatnak azok, akik megfelelő számviteli gyakorlattal, okleveles könyv- vizsgálói képesítéssel rendelkeznek, vagy mérlegképes könyveim szakképesítésük van és vállalják az okleveles könyvvizsgálói szakképesítés megszerzését.' (Ehhez szükséges feltételeket a hivatal biztosítja.) Egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezők előnyben részesülnek a pályázatok elbírálásánál. Bérezés a 15/1973. (XII. 27.) Mü.M. számú rendelet szerint. A pályázatot a hivatal vezetőjének címezve (7101 Szekszárd, Pf. 108) részletes önéletrajz csatolásával — írásban kell benyújtani. (73) A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Harsan a kürtszó! 8.551 Rossini: Olasz nő Algírban. Vígopera. 10.05: Iskolarádió. 11.23: Petro vies Emil: Fuvolaverseny. 11.415: Népdalok, virágénekek. 12.36: Melódiákoktól. 13.35: Törvénykönyv. Védjegyek és találmányok. 13.50: a Ferencváros—Liverpool KEK labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 14.02; Pintyőke cirkusz: Világszám. Rádiójáték gyermekeknek. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Nemzetiségeink zenéjéből. 15.24: RádióiskoLa. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Kórusok Wagner operáiból. 16.30: a befejezetlen mondat. Déry Tibor regényéből. IX. 17.05: Szép ez is! 17.27: All a vagon. áll... 17.57: Lemezmúzeum. 18.17: Maros Rudolf; Ecseri lakodalmas. 18.30: A Szabó család. 19.25; Kritikusok fóruma. 19.35: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.35: Nobel-díj. 1974 21.03: Dávid Ojsztrahra emlékezünk. 22.30; Fél éra sanzon. 23.00: Arany János versei. 23.09: a szovjet kultúra hete. a Prokofjev vonósnégyes felvételeiből. Q.Kk Lakatos Lajos cimbalmozik. PETŐFI RADIO 8.05.: Két zongoraszonáta. 9.033 Nótacsokor. 9.53: Oda. József Attila verse. 10.00: a zene hullámhosszán. 11.45: Védett állatok — csempészúton. 12.00; zenekari muzsika. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: A szovjet kultúra hete. Színház a Tagankán. 18.25: Régi hangszerek világa. v. 18.45: az , elmúlt hónap zenei eseményeinek nyomában. 19.39: A főváros vonzókörében.. n. 19.47: Szovjet rendezők a Magyar Rádióban. Útközben. 20.50: Düsseldorfból, a Fortuna—Rába ETO UEFA-kupa mérkőzés ír. félidejéről. 21.51: Népdalok. néptáncok. 22.30: Zenekritikusok hanglemezekről. 23.15: A denevér. Johann Strauss opsretfc* léből. in. MŰSOR 18.10: Iskolairádió. 18.25: Hang* felvétetek felsőfokon. 20.10: az alvajáró. Beülni operájából. 20.33? Beetho ven-müvek. 21.53: DssesfiZ* 22.13; Magyar zeneszerzők, PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírekj 17.35: A szovjet—magyar barátság hete: Iskolánk névadója — Komarov. 17.45: a Volán 12. sz. Vállalat Bartók Béla férfikara énekel. 18.00:. A mecseki szénbányászat jövője. Riporter Laky Rudolf. 18.15: Ábrahám Pál operettjeiből. 18-30: Dél-dunántúli híradói«, 18.45: Zenés percek. 19.00; fízerb- horvát nyelvű műsor. Az ifjúság hullámhosszán. Zenés ifjúsági műsor. — Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor. Hírek, események-, tudósítások. — Szüret után. Riport* — Újdonságok innen-orman. — Hallgatóink kérésére. Zenés műsor. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.05: Iskolatévé. Élővilág. (Alt. isk. 8. oszt.) 9.00: Énekeljünk együtt! 9.30: A négy alapeív. Politikai tanfolyam a honvédségnek. 11.05: Földrajz. (Ált. isk. 5. oszt.) 11.55: Matematika (Ált. isik. 7. oszt.) 13.55.: Élővilág. 14.05: Matematika (Ált. isk. 5. oszt.) 14.30: Énekeljünk együtt! 14.55: Fizika (Alt. isk. 6. oszt.) 15.20: Földrajz (Ált. isk. 5. oszt.) 15.55: Földrajz (Áit isk. 8. oszt.) 16.25: Földrajz (Alt. isk. 5. oszt.) 17.20: Matematika (Alt. isk. 7. oszt.) 17.45: ’Hírek. 17.50: összefoglaló az FTC— Liverpool labdarúgó KEK-mérkő- zésről. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05; Rékiámműsor. 19.15: Esti mese. 20.00: Fuss. hogy utolérjenek (Színes). Film vígjáték. 21.25: Gogol: A revizor. Komédia. 22.20: Tv-híradó — 3. n. MŰSOR 20.00 : Optimista tragédia. Vis- nyevszkij színdarabjának tévé- film-változata. Közben: 21.25: Tv- híradó. 2. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű Tv-nap.ló. 17.30: Vad Ausztrália — dokumentumfilm. 18115: Komolyzene. 18.45: Közönségesen nézve. 20.00: Érvek ’74 — külpolitikai adás. 20.50: Dona Juanita hét esete — filmsorozat. 21.55: a kultúra ma. II. MŰSOR 20.00: Monti Payton — filmsorozat, 20.30: Huszonnégy óra, 20.45; Labdarúgás: Barcelona—Feyenoord 1974. november 5.