Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-23 / 274. szám

T udósítónkat a napok­ban munkatársai kö­rében fogadta dr. Gu- jás János, a Tolna megye! Köjál igazgató főorvosa, hogy választ kaphassunk arra a közérdekű kérdésre, miként alakult szűkebb hazánk jár­ványügyi helyzete. Mint megtudhattuk, a múlt év végi, ez év eleji influenza- járvány következtében lakos­ságunk 9,2 százaléka betege­dett meg, szám szerint 23 841 felnőtt és gyerek. Bár az influenzások száma országo­san meghaladta a félmilliót, mi itt viszonylag könnyűszer­rel vészeltük át a járványt. Tolna megyében a fent már említett 23 841 beteg közül mindössze 847-et kellett szö­vődmények miatt kórházba szállítani és ott kezelni. Az 1973/74. évi influenzajárvány halálos áldozatainak siáma a medvében három volt. Korábban a dizentéria és fertőző májgyulladás is gya­koribb „látogatója” volt lakos­ságunknak. Az idén a negye­dik negyedévig bezáróan mindössze 206-an betegedtek meg dizentériában, míg fertő­ző májgyulladással kilencven- hárman kerültek kórházba. Ez utóbbi komoly nyomozásra szolgáltatott okot Döbröközön, de végül is sikerült kideríteni, hoev Somogvból „imnortál- tuk” a fertőző májgyulladást. örvendetes módon csökkent a kanyarós megbetegedések száma is 1974 eddig eltelt idő­szakában. Míg az elmúlt év­ben a gyermeklakosság köré­ben 1526-an betegedtek meg, qz idén 145 kanyarós megbete­gedés történt. Mint azt hal­lottuk, a kanyarójárvány ál­talában minden második év­ben jelentkezett eddig, de a védőoltások megkezdése óta csökkent a kanyarós megbete­gedések száma. Jellemzője egyébként az idei megbetege­déseknek, hogy főként azok a kisgyerekek lettek kanyarósak, akik valami okból nem része­sültek védőoltásban, a rózsa­himlőben -— mely a gyermek­intézményekben jelentkezett .— 2890 gyerek betegedett meg. A Köjál vezetője és illeté­kes szakfőorvosa egyaránt kedvezőnek ítéli a megye köz­Koxegéaxségügy — járvány-ügy A javulás évek óta tart egészségügyi, járványügyi helyzetének alakulását. Ahogy elmondották, ez a javulás nem tartalmaz látványos eredmé­nyeket, de annál megbízha­tóbb, mert permanens javulás tapasztalható évek óta. Kérdéseink között szerepelt természetesen az is, hogy a megyében hány ételmérgezés fordult elő 1974 utolsó negyed­évéig? A válasz: október végéig be­záróan hét ételmérgezés tör­tént, ezek közül öt családi mérgezés volt, a másik kettő — Pakson és Szekszárdon — vendéglátóipari. A szekszárdi esetről lapunk egy korábbi számában írtunk. A paksiról nem, bár az volt súlyosabb, mert a 41 beteg közül sokan szorultak kórházi kezelésre. Az eset kényszerű főszereplője a halászcsárda volt, ahol nem vették komolyan a kacsatojás fölhasználására vonatkozó élelmiszer-egészségügyi tilal­mat. Persze egyebet sem, mert előre panírozták például a halszeleteket, melyek szabály- szerű eljárás mellett is köny- nyen romlandóak. Mind a családi, mind a ven­déglátóiparban előfordult étel- mérgezések figyelmeztető ta­nulsága, hogy fontosak a hi­giénés előírások, nincs bennük mellőzhető passzus! Az év első háromnegyedé­ben egyébként ismét előruk­koltunk a gombamérgezéses megbetegedések terén, bár ko­rábban alig fordult elő a me­gyében. 1974-ben viszont hat gombamérgezés volt és nyol­cán betegedtek meg. Két eset­ben készült gyilkolni a gyilkos galóca. A mérgezettek életét a gvors beavatkozás mentette meg. Figyelemre méltó, hogy a mérgezések az esős szeptem­berben tetőztek. Ekkor négy családban betegedtek meg gombaszedők, a maguk szedte gombától. Ismétlés, mégis készséggel közvetítjük a ki tudja hányadszor elhangzó in­telmet: senki se fogyasszon olyan gombát, mely szakértő vizsgálata nélkül került for­galomba! Mivel elég sokszor minősítik szőrszálhasogatásnak az érin­tettek a Köjál-nak, mint egészségügyi hatóságnak a föl­lépését, megemlítjük, hogy augusztus végén elkobzásra kellett, hogy ítéljék a pécsi húsosok Paksnak és környé­kének szánt töltelékáruját. A készülő környezetvédelmi törvény kapcsán napjainkban sokat és sokszor beszélünk a legkülönfélébb fórumokon a környezet növekvő fontosságú védelméről. A Köjálnak e vo­natkozásban sem csekélyek a feladatai. A környezetvédelemről be­szélgetve hallhattuk, hogy bár Pécsett másfél évvel ezelőtt megalakult Baranya, Somogy és Tolra'megve levegőszeny- nyezettségi vizsgálatokat végző központja, a központ mind ez ideig rom jutott el megye­székhelyünkre, hogy itt is mé­réseket végezzen. Van viszont a Tolna megyei Köjálnak a városban öt levegőszennye­zettség' mérőállomása e.ev év óta. Ezek korom- és kéndioxid­méréseket végeznek. Noha a megyeszékhely levegőjének por- és kénmonoxid-szennye- zettsége értékhatár alatt mo­zog ma még, sort kellett ke­TTT^r’<’> Ir‘•‘I öti Osptt. levegőszennyező fűtőművünk korszerűsítésére. Pillanatnyi­lag a Kispipa és a Széchenyi utca 43-as számú ház kémé­nyei óntják legveszedelmeseb­ben a füstöt és ami különösen nemkívánatossá teszi ezt, hogy a két kénmonoxidot és kormot bőven ontó kémény tövében gyermekintézmény is van a lakóházakon, kerteken kívül. 1975-től új normák szerint végzik ma5d az ipari üzemek által kibocsátott szennyező anyagok vízminőséget rontó ha­tásának vizsgálatát. E munká­ban úgyszintén szerepe van a Köjálnak, mely évente leg­alább egyszer vizsgálja az ipari üzemek szennyvíztisztító berendezéseit, majd értesíti a VIZIG-eí ennek eredményéről. Kiemelten foglalkozik a Köjál a felszíni vizek vizsgálatával is és hogy ez mennyire nem fölösleges, nem kell bizonyíta­ni. Az üzemek, mint „ellenfe­lek” nagyvonalúan fizetik a progresszív büntetéseket, pe­dig gyakorta egészen kis fi­gyelemmel is elkerülhetnénk az élővilágra, az ember egészsé­gére veszedelmes vízszennye­zést. Egy példa. Ez év elején a hidasi enyvgyár — mely korszerű szennyvíztisztítóval rendelkezik ugyan — szenny­vizének csak egy részét tisz­títva fertőzte a völgységi pa­takot, mely lefolyásával a bonyhádi vízmű kútjait veszé­lyeztette. Sok gondot okoz a Simontornyai Bőrgyár szenny­vize is, mert van ugyan tisz­títóberendezése az üzemnek, de nem ilyen jellegű szeny- nyezés tisztítására. Nemrég örömmel olvastuk, hogy az idén megalakult re­gionális zajvizsgáló hálózat — aminek mi Fejér megyei állo­másához tartozunk — és az üzemi zajvizsgálatokon túl végzi már a környezeti zaj- szint mérséklésére vonatkozó közterületi zajszmt méréseit is. Az öröm azzal magyaráz­ható, hogy a gépesedés, az élet felgyorsulása, mondhatni sokszor kíméletlenül zajos zajlása bennünket is a tűrő­képesség határán túli tűrésre kényszerít egyszer-másszor. Üröm az örömben; nálunk még csak üzemi zajszintméré­sek lesznek, illetve azok foly­tatódnak. Bízzunk mégis ab­ban, hogy a környezetvédelmi törvény megszületése változtat ezen a helyzeten. Bízzunk egy­úttal abban is, hogy igen szer­teágazó feladatait a Tolna me­gyei Köjál mind eredménye­sebben végzi ezután is és köz­egészségügyi, járványügyi helyzetünknek folyamatos ja­vulásáról számolhatunk majd be lapunk hasábjain. — li — Mennyire közkincs a Balaton ? Az újjászervezett Balatoni Intéző Bizottság munkatársai részletesen feltérképezik a tó üdülővidékeit. Az első helyszí­ni szemléken többek között azt vizsgálták, mennyire közkincs a Balaton; mit kaphat a tó vidékén a helyszínre érkező turista. Régi és általános kifogásj hogy a Balatont — bár kiter­jedése 596 négyzetkilométer — hosszú partszakaszon valóság­gal keresni kell, vagy csak tá­voli magaslatról lehet szem­lélni. A 195 kilométeres part­vonalból már mintegy 65 ki­lométert szegélyeznek védő- művek. Alig 30 kilométerre te­hető — a nádasokat nem szá ­mítva — az a terület, ahol a kiránduló lejuthat közvetlenül a tó partjára. Ez a terület azonban — 5— 30 méter szélességű sáv, — sé­tány, park vagy szabad- strand, — és a víkendnapok 300—400 ezres tömégének fo­gadására kicsinek bizonyul. Egyes üdülőtelepeken az ál­talános képnél rosszabb ai helyzet. Némelyik kisebb üdü­lőhelyen nem jut 40—50 mé­teresnél nagyobb területsáv a kirándulóknak. Még mindig sok a kerítés és a táj esztéti­kai képét rontó szögesdrót. A BIB képviselői elismeré­süket fejezték ki a siófoki Vá­rosi Tanács vezetőinek, akik valóságos harcot folytattak a nagy kiterjedésű település par­ti sávját felszabdaló kerítések eltávolításáért. Siófokon, a hozzá tartozó széplaki Ezüstparton és a ba- latonszabadi Aranyparton 7 ki­lométeres szélességben „ki­nyitották" a Balatont és 30 méteres sávot ingyenes, úgy­nevezett szabad fürdőhellyé alakítottak. Ezzel Balatonföld- vár után kialakult a magyar tenger második, számottevő nagyságú „mindenki partja”. Gerencsér Miklóst * Acsteszértől a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye Bár ne tette volna. Iszonyúan beteggé lett a bőven fogyasztott hévíztől, alig tudott tovább­támolyogni. Mivel pedig a baj többedmagával jön, egymás után következtek megpróbáltatásai. Záporeső zúdult rá a hűléstől magas láza lett. Nem akart visszafordulni Váradra, vonszolta ma­gát a Királyhágó felé. Nagynehezen elérte Te- legdet, megkönnyebbülten foglalt szállást a fo­gadóban, forró levest rendelt közös gyógyszer­ként póruljárt gyomra számára és a hűlés ellen. Alig győzte kivárni az áhított levesorvosságot. De mielőtt elkészült volna, poroszlók érkeztek a fogadóba és letartóztatták. Kémet gyanítottak benne, ugyanúgy fenyegették, mint annak idején Balatonfőkajáron: vasra verve kísérik a várme­gye székhelyére. A különbség mindössze annyi, hogy ott Veszprém, itt pedig Várad a székhely. Aztán tapasztalta, egyéb különbség is van. Ba­latonfőkajáron legalább alkalmas helyen tölthet te az éjszakát, ingyen és egészségesen. Itt foga­dóban bérelt szállást, a hideg rázta magas lázá­tól, mégis a városházi fogda pucér földjére lök­ték. Hajnalban vetettek rá valami ócska, szeny- nyes pokrócot. Mégsem tudott aludni, várta reggelt, vajon csakugyan vasra verik-e, amikor jártányi ereje is alig van? Nem váltották be a fenyegetést. Nyilván át­vallatták cókmókjait, s mivel nem találtak sem­mi gyanúst batyujában, engedték isten hírével. Elnézést kértek tőle, hivatkoztak a kötelességre. Hála szívós fizikumának, szervezete úrrá lett a betegségen. Annál kevésbé a brutális élmé­nyen. Ezúttal nem olyan feledékeny, mint a Ba­konyban volt, a zalai alispán gorombasága után, — 34 — Ereszkedett hangulatban rótta az utat fel a Ki­rályhágó felé. Még messze van Erdélytől, de máris csalódik várakozásában. Akkoriban a másik Magyarország”-nak nevezték Erdélyt. Hi­te szerint sokkal magyarabbnak kellett lennie, mint az innenső Magyarországnak, hiszen vala­hány erdélyivel találkozott, mindannyian gyö­nyörűen beszélték az anyanyelvet, amellett ren­geteg olyan könyv fordult meg a kezén, ame­lyeket erdélyi magyar városokban nyomtak. Arra számított, minél közelebb ér a Királyhágóhoz, annál ritkábban hall idegen szót. Most pedig ta­pasztalnia kellett, hogy a két Magyarország ha­tárához közeledve éppenséggel a magyar szó rit­kul, ellenben az oláh beszéd az általános. Alig tudta megértetni magát. Végre a Királyhágón túl, Bánfihunyadnál változik a kép, egyre sűrűbb a magyar szó, míg végül Kolozsváron csakugyan a magyar nyelv használata az általános, sokkal inkább, mint Pesten. Ettől kezdve otthon érezheti magát. Amerre megy, mindenütt magyarul beszélnek. Mégsem készít jegyzeteket dédelgetett szótárához, mert ismeri valamennyi kifejezést. Annál nagyobb él­vezettel adja át magát a gyönyörködésnek a páratlanul szép tájakon. Megszokhatta szülőföld­jén a természet látványosságait, de elfogulatla­nul tudomásul veszi, hogy Erdély szépségével nem vetekedhet a Bakony. Kolozsvárról Tordán át folytatja az útját Marosvásárhelyre. A táj nyújtotta páratlan élmény mellett az is megle­petést okoz neki, hogy milyen nagyok erre a távolságok. Heteken át gyalogol, mire bejárja a magas hegyekkel koronázott országot, útba ejt­vén Marosvásárhely után az egész Székelyföl­det: Udvarhelyt, Csíkszeredát, Kézdivásárhelyt, hogy aztán Sepsiszentgyörgy érintésével elérje a történelmi Magyarország legtávolabbi nagyváro­sát, Brassót, a büszke szászok sok évszázados fészkét, amely nélkülözhetetlen kereskedelmi- kulturális kapocs Erdély és a havasföldi román vajdaság között. Ugyancsak megbámulja Mihály ezt a gyönyörű várost: ehhez foghatót még nem látott, talán csak Pozsony, meg Buda vetekedhe tett vele. Pest szinte csak falunak tűnt Brassó mellett. — 35 — 1U. Annyi szépet, annyi tanulságosat látott, hogy végre kikopott belőle a telegdi megaláztatás rossz íze. Brassónál nyugatra fordult, útja innen hazafelé vezetett. De úgy látszik, utazásának ezt szakaszát sem úszhatta meg kellemetlenség nélkül. Éhsége, fáradtsága bevonzotta Kőhalom közelében egy útszéli csárdába. Szélhámos csa­vargókkal akadt össze, akik hamis játékot űz­tek gyűszű alatti golyócskákkal. El kellett talál­nia a baleknak, melyik gyűszű alatt van a go­lyócska. Mihály hallgatott a kapzsiság ördögére, hagyta magát rábeszélni a csavargók számára kétségtelenül szerencsés játékra. Ha nem vigyáz, az utolsó petákjából is kiforgatják. Idejében ész­be kapott, de így is annyit vesztett, hogy kö­nyörtelen koplalással tudta csak helyreállítani zsebe soványka költségvetését. Kiéhezetten, elcsigázva, lerongyolódva érkezik vissza Pestre a hosszú útról. Itthon döbben rá. hogy senki nem várja. Ez egyszer a magányos­ság érzete is megviseli. Ennek ellenére igen elé­gedett erdélyi útjával, úgy érzi, élményekben és tapasztalatokban életreszólóan sokat gazdago­dott. Jobban megismerte az országot és az em bereket, bízvást remélte, alapos hasznát fogja venni ennek további munkájában. Megélhetés után néz, mivel most is ez a leg­sürgősebb. Budán kap állást, a Hajóhíd közelé­ben, Straub doktornál. Hogy minél közelebb le­gyen alkalmazójához, ő is a Hajóhíd szomszédsá gában bérel lakást a pesti parton. Eseményte­lenül zajlik élete, legalább is külsőre. Annál töb­bet foglalkozik terveivel, a megírandó témákkal, közérdekű mondanivalóival. S mint annyiszor, most is közbeszól a véletlen, méghozzá sokakat érintő tragédia képében. Kitör az 1831-es pesti kolerajárvány. Lezárják a hidat, Mihály nem mehet át Budára dolgozni. Rengeteg a halott attól fél, ő is a kolera áldozata lesz. Orvosi ta nácsra bőségesen táplálkozik. Kapóra jön apai öröksége, amely kamatostól hatvan forint. Ehhez járul Batthyány Fülöp herceg százforintos ado­mánya a szótárszerkesztés pártolására. IFolytatjuk) — 36 —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents