Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-17 / 269. szám
Kettős portré Zoli a felvételi idején éreti férfinak számított á többiek, a tizennyolcévesek között: már elmúlt huszonegy éves. Volt vasutas, nyomdász. Egy esztendeig katonáskodott, aztán kezdte el a főiskolát. Egyszerre Turpival (legtöbben nem is tudják, mi a „valódi” neve) akinek akkor hosszú, szőke haja volt. Ennek már ötödik éve, Zoli és Turpi a diplomaszerzés után összeházasodtak, és elindultak a világba. Világba, világ végére: le Csurgóra, Somogy megyébe. A szombathelyi főiskolára egyikük Budapestről, másikuk Kőszegről érkezett, Somogyba szerződés hívta őket. A szép, lankás somogyi tájban, Csurgón akadt olyan művelődési ház, ahol mindkettőjükre szükség volt. Elméletileg; mert nélkülük is jól megvoltak, sőt. (Jó úgy éldegélni, ha a nyugodt vizeket nem kavarla fel két tettvágytól ficánkoló újonc.. J Időnként zsörtölődtek velük, de a munka jól haladt. Zoltán módszertani előadó, felesége klubvezető lett. „Egy hónapig kártyáznom kellett minden áldott este, hogy aztán elfogadiák a szavamat. így kerülhetett sor Bartókra." — emlékszik Turpi, akinek a szombathelyi évek óta rövidebb lett a haja, ám egyébben nem nagyon változott „A legnagyobb eredmény, amit elérhettünk — éa el is értünk — az volt, hogy egy idő után kialakult a köz tudatban, hogy a művelődési házba bármikor be lehet nézni. Mindig van „valami", máidig lehet találkozni valakiveL Megkedvelték az intézményt é* igényelték a rendezvényeket" — mondja Zoltán. A beszélgetés színhelye Bonyhád, egy bérház icike-pt- cike lakása. A Devecserl házaspár egy hónapja lakik benne, szolgálati lakásként kapták a helyi tanácstól, mint a község művelődésének új „oszlopai”. Nagy szó: sok helyen még a művelődési ház Igazgatójának sem hajlandók lakást biztosítani. Igaz, ilyen sincs megyénkben máshol, hogy egy községben ennyi főiskolai végzettségű fiatal népművelő és könyvtáros dolgozna! Devecseriéket nem a lakás csábította Bonyhádra: Csurgón is volt lakásuk. Azért jöttek ide, hogy fiatalok között dolgozhassanak. módszertanos, igazgatója elégedetten állapítja meg, hogy nagyon jó kezdeményezései vannak. Turpí könyvtáros lett Bonyhádon, most ismerkedik az új munkakör gyakorlatával Bár Igencsak dinamikus hölgy, most elégedett a könyvtárral: egy ideig még energiájának jó részét leköti kilenc- hónapos kisfiúk, Balázs. Balázs ugyan bölcsődés, de munka utáni időre igényt tart. Gyerekbútorok, házilag esz- kóbált könyvespolcfal, zsúfoltan könyvekkel. Még sok minden hiányzik, tipikus „fiatal házasok az élet elején” hangulatú lakás. „Jő volt Csurgón is, jó kapcsolatokat hagytunk ott, szíve sen gondolunk mindig vissza az ott eltöltött időre. De amikor telefonált Papp Feri, a bonyhádi művelődési ház igazgatója, hogy jöjjünk ide dolgozni, gondolkodóba estünk." Az elbeszélésekből, a kibontakozó tervekből úgy ítélték meg, hogy Bonyhád vonzó település. A sok változás, a várossá válás előkészületei, az új művelődési ház Ígérete, a fiatal munkatársi gárda — még a népművelési felügyelő is volt iskola társ. Fehérvári Erzsébet — végül Is ide hívta őket. Nem türelmetlenek sem ezért, sem másért. Pedig- a korosztályukba tartozó fiatalokat sokszor vádolják türelmetlenséggel. Arról is szó esik, hogy milyen sokan hagyják ott a népművelő-pályát. Hogy sokan belefáradnak. Turpi úgy vélekedik, hogy azt mindenkinek tudnia kell: ha népművelő akar lenni, vagy rá teszi az életét, vagy mást csináL Ezt a mondatot többféleképpen lehet mondani: ő a legtermészetesebben mondja, miközben eteti kisfiát. Zoltán a művelődési házban VIRÁG lel és jelentés Lehet ásatásokat tervezni? Ásatásokat természetesen csak részben, lehet tervezni. A Népújság olvasóinak minden évben többször is hírül adjuk, hogy innen, vagy onnan (Szálkáról, Mözsről, a Keselyűs! útról) váratlanul nagy értékű leletek kerülnek elő. Időnként ezüstkincsek is, ahogyan az például Bogyiszlón történt. — Hogyan lehet ezt tervezni? — kérdeztük dr. Szilágyi Miklóst, a megyei múzeum igazgatóját. — Ezt sehogyan sem, — mondotta. — Ez leletmentés, amit megtenni kötelességünk. A múzeum azonban tudományos intézmény is, ami nem esetlegességekre építse végzi munkáját. A távlati tudományos feladatokat igenis tervezni kell. — Ez milyen elvek szerint történik? — A legfontosabb feladatokat lerögzítette a márciusi közművelődési párthatározat. Tervezési útmutatót adott ki a kulturális minisztérium múzeumi főosztálya. — Részletezhetnénk a múzeum kutatóinak tudományos terveit? Kezdjük talán igazgató elvtárssal. — Uj ember vagyok Szek- szárdon, így elsősorban a magammal hozott témámat igyekszem befejezni. A termelési viszonyok és a halászati technika összefüggéseivel foglalkozom. Emellett fontos számomra a megyei alaptájékozódás megszerzése, így például a néprajzi anyag bibliográfiai számbavétele, ami mögött több rejlik, mint idáig sejtettük. Bőséges anyagunk van például a megyebeli németség múltjával kapcsolatban is. Dr. Rosner Gyula kollégám, tudományos főmunkatársunk, folytatja az avarokkal kapcsolatos kutatásait és publikálásra készíti elő a keselyű- si temető anyagát, ami akár kandidátusi disszertációhoz is elégséges. GaáO. Attila a késő középkori települések terepjárását végzi, tehát tulajdonképpen nem várja meg, amíg a véletlen felszínre hoz valamit, hanem elébe megy a leleteknek, természetesen megfelelő forráskutatás nyomán. Ásatási tervében a palánki település feltárása szerepel, mely az Árpád-kortól a török hódoltságig létezett. Gémesné Vámos Mária folytatja a szakcsi habán kerámiával kapcsolatos kutatásait és a történelmi hátteret igyekszik feltárni. Gémes Balázs hosszú távú munkaterülete a népi gyógyászat. Emellett feleségével együtt folytatja a múzeumot mindig készségesen segítő szakályiak körében végzett munkáját, tárgy- és témagyűjtését. A Szakályban megkezdettekre alapozva kiterjesztjük a viselettörténeti gyűjtőmunkát a Kapos-Koppány völgyére. Érdekes témája még Gémes kollégámnak a mezőségi juhászat megyebeli vonatkozásainak feldolgozása, a hagyományos fajtáknak a maiakkal történt felváltása. Feleségem Sz. Bányai Irén — aki történetesen nem „István”, ahogyan a Népújságban nemrégiben megjelent — szintén ismerkedik a megyével és a jellegzetes munkásrétegek életmódjával kíván foglalkozni. Elsősorban a dombóvári ag- rárproletáriátus és a bonyhádi üzemi munkások, a váraljai bányászok között. Végül Mohay Lajosné az iparművészetre szakosodik és Babits szekszárdi kapcsolatait vizsgálja. — Szerepel a jövő évi tudományos tervek között nagyobb jelentőségű összejövetel, tanácskozás, vagy kiállítás? — A tervek szerint Szekszárdra látogatnak az MTA által rendezendő nemzetközi finnugor-kongresszus résztvevői. Tiszteletükre kiállítást rendezünk „Jel és jelentés” címmel. Ebben igyekszünk újszerű módon, a régészeti és néprajzi anyag felhasználásával bemutatni azt, hogy a viselet nemcsak funkciót töltött be, hanem mindig volt bizonyos jelentése is. Gondoljunk a gyász fehér színére, vagy a lányok, menyecskék, asszonyok eltérő kendőviseletére. O. I. Névtelenül A birkaszállás fölött varjúcsapat köröz. Fél órája járják értelmetlen útjukat körbe körbe. A birkák az öreg pásztorház előtt csapatba verődtek, pára száll fölöttük, mintha valamennyi cigarettázna. Motoros erőlködik az úton. A háromkerekű alkalmatosság sűrűn elakad, vezetője le-le száll, piszkálja a sárvédő és kerék közé ragadt földet. Aztán indul. Amott öregember tol egy biciklit, rávetve zsák lóg, bizonyára kukorica, böngészett kukorica van benne. Csöndes különben a lőrinci határ. Ősz van. A fák, az útszéli akácok, a sudár nyárak sárga levelüket az árokpartra hullajtják. Pereg a levél, hosszan lehet nézni amint evez egy- nnyvobb, mint vé~csemadár az egér fölött. Az éjszaka hideg volt, mínuszt mutatott a hőmérő, megcsípte a leveleket, s szabadul mindegyik törzsétől-ágátóL Széles ez az út. Összekötő a Belsőhegy az Újhegy és a falu között. Alkalmas időben ez visz Alsópélre, úgyhogy száraz időben húsz perc alatt szalad a bicikli a gazdaságig. Most, amilyen széles ez az út — valamikor nagy csordák jártak erre a le'Toi're, azoknak k“"ett a széles földút, mert indulófélben lévő és hazafelé tartó szarvasmarha szokása, hogy szélest, egymástól szarvnyúj- tósra ballagnak — olyan járhatatlan. Lovas kocsi csak egy merészkedik erre, Pali a nyugalmazott gátőri munkás. Sárga lova siet — azt gondolja, úgy tán könnyebb, ha kukoricával rakottan fut, dehogy könnyebb!' Izzad* az á'lnt, fehér hab csillog a szügyelőn, az istráng is csupa hab-víz, mintha mosóteknőből vettek volna ki __Na, jön még e gy traktor. 7-*pmak m -dia a falusi nép. pedig van benne minden- ic'.e gyártmány. Maszek traktor. amolyan szántóföldi segédeszköz, amihez még nem kell engedély — de rengeteget kell rákölteni, hogy érjen annyit mint egy rossz ló. Szikrázik, nyögdécsel a gépnek nevezett valami, mozog előre a sárban. Három ember ballag a hegyre. Csizmában, tarisznyásan húznak erősen a Belsőhegy irányába. Soká maradnak — mert „lámpást” lóbál mindegyik. A tarisznya is tömött, nyilván elemózsia van benne — megéhezik az ember, nemcsak szomiazik réoaszedés közben. Megy a három ember. Elöl a két idősebb, mögöttük a fiatal. A téeszn-.iorig érnek. Itt megáll a kis csaL mrevételezi, ki tudja már há. .szór a vízmosást. Még a nyáron, amikor a Nap hét felől sütött, a falura szakadt a zápor. Kocsik tudnának fordulni a zápor nyomán keletkezett árokban. Hát ezt az árkot még nem töltik, nem is rendezik, úgyhogy éjszaka veszélyes erre járni, nappal pedig arra kell ügyelni, hogy ne jöjjön valaki, valami jármű szembe, mert akkor hogyan kerülik el egymást. gzemlélődik a három atyafi. Morgás, füstölés az út végéről. Arra figyelnek. Mi az? Traktor? nem, mert az hangosabb. Autó. Miféle jármű merészkedik erre az istenverte útra? Meresztik szemüket. — Teherautó — mondja a fiatal. — Az. De kié? — a kérdés a levegőbe száll, felelet nincs rá. Nem is kell. Mert egyre közeleg a gépkocsi. Látni már: zöldre festett terepjáró. Oldalából ömlik a füst, „két lapáttal ráhajitott a vezér". Morog, rázkódik az erős katonai jármű. Mert látni már, hogy katonai kocsi. Ott a rendszám: HT- vel kezdődik, tehát katonai kocsi. Az. Mert a vezetőt is látni már. Az ember, aki az imént meg a vizmosta járhatatlan utat szemlélte, int a vezetőnek. A gén rögvest megáll. Elcsönde- sül a motor, a füstölés is megszűnik. — Ki lehet abból a kocsiból szállni? — a kérdés a fiúnak szól, aki egyenruhában ül, és szája baji cigaretta lóg. A fiú leállítja a motort, csikordít- ja az ajtót, kiugrik. Hátulról kerüli a jármüvet, mint parasztember, amikor vásárról hazaér: megvan-e minden a kocsin. — Adj isten. — Adj. Kezet nyújtanak. — Hát itt dolgoztok? — o kérdés szokványos, ahogy az ember idős parasztemberektől mégszokta és elvárja. — Itt. Kukoricát hordunk — mondja a fiú, s mutat a púpozott teherautóra. — Aztán hunnan gyüttetek? — Nem mindegy az? — Mindegy. Négy napja látlak már benneteket. Itt jártok. Üresen, meg teli. Füstöl, zörög a gép, aztán a táolaról meg fogy a kukorica. Hogyan? — Hogyan? Hát csináljuk. Cigarettával kínálják a fiút. Elfogadja. Nyújtják felé a „lámpást” — elutasítja. Nem szabad. V itézi tettek kerülnek szóba. Az öreg, aki megjárta Dober- dót, arról mesél. A fiatalabb arról, hogy ők is arattak az ötvenes években. Abban teljes az egyetértés, ilyen őszt még nem értek meg. — Volt. Volt eső, meg sár is. Négy ló húzta ezen az úton a csömögés kocsit — mondja az öreg ember —, kukorica meg csak annyi termett, hogy a gazdának az egy fogata egy hét alatt behordta. A répát a földön raktuk prizmába. Most meg mindent magtárba hordunk... — Ja. Oda. A szárítóba. Oda visz- szük mink is a kukoricát. A fiú ujjal között csikké zsugorodik a cigaretta. Az öreg ember még beszélne, történeteket mondana, régi katonatörténeteket próbál keresni emlékezetében, régi-régi históriák! Nehezen jönnek elő. — Tudom, én tudom. Hallom mindig a rádiót. Segítetek. Te hunnan gyüttél, mi a neved? — Hevesi vagyok, bátyám. Hevesi ahol a jó dinnye, a jó dohány meg a szép lányok teremnek. Lajos vagyok, Laja, ahogyan a haverok hívnak. Na, isten velünk. A katona olajos kezét az öreg felé nyújtja. Száraz, fényes bőrű kézfej fehérlik a Laja nagy markában. Aztán a fiú beül a fülkébe, indít, kapcsol, füstöl és elindul a sártengerben. El a kis csapat is. A Belsőhegy az irány, ott ahol a varjúcsapat köröz. Ott van még egy kis munka a háztáji répában. PALKOVÁCS JENŐ
