Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-02 / 257. szám
Diákparlament a kereskedelmi szakmunkásképző iskolában Harmincegy szakmunkástanuló szólalt fel, de legalább ötven hangzott el a szekszárdi kereskedelmi szakmunkásképző iskola diákparlamentjén. Volt ugyanis, aki kétszer-há- romszor is szót kért, sőt azért állt föl ismételten, hogy vi- tatkozhassék a válaszadóval, aki az érintett vállalat, szövetkezet képviseletében reagált az elhangzott panaszokra. Mert azt már elöljáróban is el kell mondani, hogy ez a diákparlament egy kicsit féloldalas volt. Egy kis túlzással panasznapnak is nevezhetnénk. Hogy mi ennek az oka, eme írás lehetőségeit meghaladná az elemzése. Talán vigasztalásul szolgál, hogy ebben nem volt egyedülálló a kereskedő- és vendéglátó-tanulók parlamentje. másutt is „elbillent” a vita a jogok hangoztatása, számonkérése felé és a kötelességekről alig-alig esett szó, a vitaindítót tartó igazgató előadásán kívül. Annyi bizonyos, hogy a fiatalokhoz közelebb állnak a mindennapok problémái, könnyebb plénum előtt megmondani, hogy nincs a munkahelyen megfelelő öltöző. zuhanyozó, sok a lecke szerdáról csütörtökre, míg csütörtökön alig kapnak ta- nulnivalót a következő szerdára, nehéz az áruismeret- tankönyv, stb. mint arról beszélni. hogy mily módon segíthetné a tanulókollektíva a fegyelem megszilárdítását, az iskolai rendtartás érvényesülését, hogyan lehetne valamiféle közösségi életet, mozgalmi tevékenységet folytatni egy olyan iskolában, ahol a tanulók több mint kilenctizedé bejáró. ' • És ha valahol^, hát ebben az iskolában van miről panaszkodni. A városközpontban lévő régi, elavult, szűk épületben zsúfolódik össze az egész megye kereskedő és vendéglátó tanuló ifjúsága. Nincs helye a szemléltető eszközöknek, klubnak, nincs udvar. hacsak a piacteret nem tekintjük annak, sokan éjféltájban érnek haza, hogy másnap négykor keljenek és beérjenek nyolc órára, nincsenek oktatókabinetek, a szakma nagyon „szétszórt”, hiszen kis boltok is foglalkoztatnak tanulókat. Nem túlzás, hogy a megye leendő szakmunkásai közül a kereskedelem tanulóinak a körülményei a legmostohábbak. ' - ' He ha már panasznapról beszélünk, idetartozik az is, hogy a harmincegy szájból i egyetlen egyéni panasz sent hangzott el. Mert a dombóvári Napsugár áruház tanulója amikor kifakadt, hogy „szeretnék igazi KISZ-tag lenni, részt venni a KlSZ-munká- ban” — is tulajdonképpen sok tanulótársa gondolatát fogalmazta meg. A diákparlament küldötteit az osztálykollekíí- vák választották és bízták meg, mit mondjanak' el a nagy plénum előtt. EDből még félreéri és is született. . Az egyik kislány — a szekszárdi 25-ös ÁBC áruház tanulója — többek közt elmondta, hogy nincs fűtés, fáznak, de osztálytársai közül többen sérelmezik azt is. hogy velük takaríttatnak a boltban, a felnőttek veszik fel az érte járó pénzt és nem kapnak pénzt a munkaköpeny mosatására. A válaszadások után, a parlament ,,bezárása” előtt kötelességének tartotta, hogy szót kérjen és- tisztázza a dolgot: Az igazgató elvtárstól választ kaptumc a fűtésre, az tényleg a 25-ösben dolgozók panasza. De nem neki kellett volna a másik kettőre is yálaszolnia, mert a takarítás és a könenvmosntás az egyik vidéki ÁFÉSZ-ból bejáró lányok problémája, akikkel egy osztályba járok és ,akik ennek elmondásával megbíztak. Ig> nem a Népbolt igazgatójának a dolga kivizsgálni. A fiatalok felszólalásaikban tényleg fennálló hibákat tettek szóvá, olyanokat, amelyek közül néhány az iskolában, de legtöbb a munkahelyen akadályozzák a tanulást, olyanokat, amelyekkel kapcsolatban intézkedni kell. de mindenképpen válaszra várnak, akár konkrétan, akár úgy, hogy az illetékesek utánanéznek a dolognak. Ami az elhelyezést il-, leti, ígéretet kaptak — a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának képviselőjétől —, hogy az új nyolc tantermes és három oktatókabinetes iskola megépítéséről tárgyalnak, valószínű. hogy a mostani elsőévesek már abban tanulhatnak végzős korukban. Az iskola- igazgató elmondta, hogy az 505-ös ipari szakrpunkáskéo- ző iskola most épülő kollégiumában ötven helyet megkapnak. Meghívták a diákparlamentre a vállalatokat, szövetkezeteket is. ám közülük csak néhány küldte el képviselőjét, hárman adtak választ a fiatalok felszólalásaira. A Tolna megyei Népbolt Vállalat igazgatója Jiomolyan vette a tanulók kérdéseit, észrévételeit. Határozottan ki-, jelentette, hogy a tanulók túlóráztatása tilos, és elvárja, hogy neki azonnal jelentsék, ha ilyesmi előfordul. Tényleg, nein .tudtak eddig fűteni a ÍJ5-Ösben, nem találnak fűtöt,, ''munkaerőhiány van; de napokon belül mindenképpen megoldják. A nyitva tartási idő több helyen nem igazodik a vonatok buszok menetrendjéhez, de semmiképpen sem lehet elvárni, hogy emiatt a tanulók 'kénytelenek legyenek órákat lődörögni a városban és korábban be-, illetve későbben visszautazni. A vidékieknek törvény szerint nem jár utazási költség, a duna- földvóri ÁFÉSZ ezt mégis kifizeti. Hajlandó a Népbolt is erre. de „nem ingyen. Kössünk egyességet! Itt kijelentem, hogy kifizetjük mi is. de csak annak, aki legalább közepes, vagy annál jobb tanulmányi eredményt ér el.” Az iskola nem tud sportolási lehetőséget biztosítani? A Népbolt megállapodott a városj sportegyesületekkel megfelelő bérleti díj ellenében használhatja azok sportlétesítményeit. Itt ezután sportolhatnak az iskola tanulói is, azok is, akik nem a Népboltnál tapulnak ...” Az .igazgató vagy tucatnyi kérdésre válaszolt, egyetlen egyet sem vert vissza, volt. amire szinte kapásból, konkrét választ adott, amire pedig nem tudott, annál rAegígérte, hogy utánanéz. i:,4Á másik két válaszadó homlokegyenest ellenkezően fogadta az észrevételeket, bírálást ... A szekszárdi ÁFÉSZ képviselője az első sorban ülve. a tanulóknak hátat fordítva válaszolt. Nem lehet igaz- mondta —, hogy a Sió csárdában közös öltözőjük, mosdójuk, WC-jük lenne a fiú- és leánytanulóknak, mert ha valóban így lenne, akkor a szak- szervezet nem engedélyezné az üzemeltetést. (Közbeszólás. Pedig így van, tessék utánanézni.) A vendéglátó vállalat embere is lehetetlennek tartotta. hogv a 3-as egységben, ahol a tanulók étkeznek, nem mosogatják el rendesen az edényeket és nagy a piszok, „mert ha így lenne, akkor tudnánk róla”. A Garayban igenis, zuhanyozó áll a tanulók rendelkezésére. (Közbeszólás: Százötven embernek egy zuhany. gyakran elromlik a csap, akkor térdig vízben járunk az öltözőben.) „Különben is, miért nem menetközben szólnak, miért kell erről itt a nagy plénum előtt beszélni?” Tehát, védték a mundér becsületét. Mert micsoda szemtelenség, ilyen nagy nyilvánosság előtt beszélni az „otthoni” bajokról? — pedig talán épp annak az okát keliene keresni, hogy a munkahelyen miért nem „jönnek ki” ezek a panaszok, egyáltalán, megkérdezi-e néha ezeket a fiatalokat valaki, hogy érzik magukat a munkahelyen, miben kéne segíteni? A kérdés nemigen hangozhat el, a válasz pedig abban nyilvánul meg, amiről nemrég panaszkodott a vendéglátó igazgatója a szakmunkásképző intézet igazgatójának: Végzős tanulóik többsége otthagyja a vállalatot, másutt helyezkedik el. Persze, a mundér becsületét igenis, védeni kell. De ezt másképp, jó értelemben is lehet. »Mert valójában ezt tette a Népbolt igazgatója is, amikor komolyan vette a fiatalok véleményét. JANTNER JÁNOS A Tolna megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat „AGROKER” Szekszárd, Mátyás király u. 63—65. t ARU-ANYAGKöNYVEtŐT AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés a vállalat főkönyvelőségén. (94) Gyakorlattal rendelkező GYORS- ÉS GÉPÍRÓT AZONNALI BELÉPÉSSEL KERES a „Kövendi Sándor” Tolna megyei Cipészipari Szövetkezet. Jelentkezés: Szekszárd, Dózsa György u. 6. sz. főkönyvelő néL (64) Bonyhádi Vörösmarty Mihály Középiskolai Kollégium Kossuth Lajos u. 6. sz. NŐI TAKARÍTÓT FELVESZ. Jelentkezés a kollégium irodájában. (74) Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagyanyánk TUBA JÁNOSNÉ sz.: Varga Anna október 31-én elhunyt. Temetése november 2-án délután 3-kor lesz a paksi református temetőben. Gyászoló család (91) oAPROHIRDETESEK RÖVID ZONGORA eladó. Paks, Kossuth u. 3. ________________ (íZ) M ENYASSZONYI ruha, fehér franciabársony, marabutollas, csip- keköpennyel eladó, külön is eladó. Érdeklődés: Göttlinger, Szekszárd, Wosinsky ltp. 3(5.____________ W K ERTVÁROSI óvoda félmüsza- kos állást hirdet. (3*) SEGÉDMUNKÁSOKAT KIEMELT BÉREZÉSSEL alkalmazunk. Bútoripari Vállalat. Szek- szárd, Petőfi u. 9. í25 _____________________(25) K ÖÉPÜLET és pinoe 500 n-ölte- rülettel eladó. Szedres, Széchenyi u. 9. (28) HARKÁNY üdülőtelepen Liget u. 19. sz. nyaraló eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap helyszínen, más napokon Bogyiszló, Kossuth L. u. 53.______'________(35) N ÉGYSZOBA-ÖSSZKOMFORTOS családi ház eladó. Szekszárd, Kossuth u. 31. (81) ELCSERÉLNÉM Budapest VI. kér. egyszoba-komfortos lakáso mat szekszárdi két és fél szobás ra. „Megegyezés 368 963” jeligére ; szekszárdi hirdetőbe.- __(82) M OST vizsgázott 601-es Trabant és 9 db-ból álló kombinált bútor eladó. Fácánkert, Táncsics u. 9. (28) KÉTSZOBÁS öröklakás OTP-át vállalással, azonnali beköltözéssel eladó. Szekszárd, Semmelweis u. 2. II. 11. (261 CS-s Trabant, műszaki vizsgázott, eladó. Paks, Kossuth u. 3. (18) ELADÓ 1200 n-öl szántóföld öcsény vasúti dűlőben. Érdeklődés: Farkas Józsefnél Öcsény Bocskai u. 30.__________________(11) “ KIS~ ház telekkel eladó. Szekszárd-SzőlŐhegy 172 alatt. (15) ROMÁN ülőgarnitúra és NDK hálószobabútor eladó. Mözs, Alkotmány u. 41. (1*) WARTBURG CM eladó. Szék szárd, Hermann Ottó ltp. 12/22 Horváth, 18 óra után. (50) FALÁN KI hegyen Borkombináthoz 5 percre, 237 négyszögöl jó kárban, lévő szőlő eladó. Érdeklődés; Szekszárd, szluha György 23. <&6) FÜGGÖNYTARTÓK fregolik kének, polcok felszerelését betonfelületeikre, márvány, terméskő vasbeton fúrását, szögbelövését garanciával vállalom. Kárpáti lakatos. Szekszárd. Báílntköz 8 (23) TAMÁSIBAN családi ház 1000 négyszögöl kerttel eladó. Damja „jnjrh -uu 5*. * £• -: .. / '• W LISZTCSOMAGOLÓ munkakörbe női diölgózókat pzonnali béléoés- sel<‘ felveszünk. Jelentkezés.: Malom, szekszárd. Pollack u. 12. (19) MOST vizsgázott CL-es 601-es Trabant, fehér, eladó Szekszárd, 160 lak. VH. em. 708. ajtó Gyenes m BEKÖLTÖZHETŐ családi HÁZ el eladó. Szekszárd, Kapisztrán u. 26. (57) ÖCSÉNY Fő u. 7'S. sz. nagy családi ház. gazdasági épülettel, kert tel eladó. * (78) KIS ház kerttel eladó Decs. Tabán u. 48. alatt. Érdeklődés a déli órákban vagy vasárnap délelőtt h-*lyszín»n (80) SZEKSZÁRD Zrínyi u. 28A>. sz kétszoba-konyhás kis ház eladó. («3) KÉZILÁNYT felveszünk. Szék- szárd, Halászcsárda. Zrínyi u. (84) 8 hónapos gyermek mellé gondozónőt keresek, aki lakásomra jönne. „Szekszárd on 368901 5 jeligére a hirdetőbe._________ rg) 6 713 négyszögöl szőlő kis tanyával pincével olcsón eladó. Szijjártó. Szekszárd, ' Béké-telep. (9) DUNAÜJVÁROSI 2 szoba-össz- komfortos állami lakásom elcserélném tolnai kertes családi ház ra. „1924” jeligére a szeikszárdi hirdetőbe.________________ (13) TOLNÁN házhely eladó. Kából fiánál. Herbária mögött. Érdeklődés: Ferger János Szekszárd Soós S. u. 15. este és reggeli órák ban________ (7i) S KODA IG frsz. s—100 jó állapotban eladó. Megtekinthető szom bat, vasárnap Mözs, Alkotmány u 33. (Szász!). ______________ (70) 1 db 523 1. hordó ' ió karban eladó Szekszárd. Béri B A. u- 56 _______________________________ (72) D ECS 48-as u. 19. szoba-konyhás. melléképületes, kertes ház eladó. Érdeklődni a helyszínen id. özv, Somin Menyhértné.________ (69) G UMIS KOCSI eladó. 2 1/2 ton nás. Pintér József Tolna, Pálé b_________________________ (56) G EMENC Szálló felvételt hirdet szakképzett cukrász, villanyszere lő. vízvezeték-szerelő munkakö rökre.___________________ (5ö) 4 98-as Moszkvics eladó. Dr. Scherer, Szekszárd, Kölesei ltp. 1. Te- lefon,: 126—88 ___________________(51) G ERJEN központjában családi ház, garázzsal, üzlethelyiséggel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet pánczél József Tolna. Halboltban. (92) 1974. november Z. A DUNÁD mözsi üzeme felvesz mezőgazdasági gépész vagy általános gépipari technikumi (szakközépiskolai) végzettségű személyt művezetői munkakörbe, valamint éjjeliőrt palánki telepére Jelentkezni lehet Mözs, Petőfi u 10. sz. alatt, . _ ____;______ ÍS9) A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.22* Lányok, asszonyok. 8.422 Híres* történetek — nagy «gyességek. 10.95: Nikita Magaloff zongoraestje az Ohridi Fesztivá- Ion. 11.20: A reggeli aranyvilág. 11.30: Magyar muzsika. 12.20; Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Melódiakoktél. 13.59: Umbulda, avagy kéz kezét mos 14.09: Kóruspódium. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Uj Zenei Újság 15.05: Taczene. 16.00: 160 óra. 17.30: Finn irodalmi műsor. I. 18.10: DunajevszkiJ- filmdalok. 18.20: Lemezmúzeum. 19.35: A brémai muzsikusok földjén. 21.05- Népdalok 21.30: Sanzon. 22.20: Beat. 23.05: Antigoné. Traetta operájából. 0.10: Melódia- koktél. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalest. 9.03: Beethovens IV. „Pastorale” szimfónia. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szabad szombat . . . 12.00: Régi híres énekesek műsorából. 12.30: Óriások a mikroszkóp alatt. 13.03: Schumann: A-moll szonáta. 13.20: „Jelképek erdején át . . 13.45. Labdarúgó-mérkőzésekről. 14.50: Orvosi tanácsok. 14.55: Nóták. 15.27: Falurádió. 16.05: Napraforgó. Gyermekrádió. 16.55: Éneklő ifjúság. 17.05: Holnap közvetítjük . . . 17.34: Az élő népdal. 17.44: Térképészek és vízkutatók között. 18.15: Senki többet? Harmadszor! 19.30: Nótafelvételekből. 20.23: Vezényel a szerző. 21.05: A fehér hajó Irta: Csingiz Ajt- matov. 22.00; Népi zene. 22.22; Két zongoratrió. 23,15: Slágertur- miXm. műsor _ 12.23: Hándel. és Bach-művek. 12.51: Delibes: Lakmé. Opera. 15.20: Haydn-ciklus. — I. 16.40: ötórai tea. 18.10: Nézőpont. 19.94: Anneliese Rothenberger és Jess Thomas énekel. 19.35: Szonátaest Közben: Kb.: 28.20: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. Kb.: 21.15: Little Milton és együttese játszik. 21.43: Szimfonikus zene. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: a beat kedvelőinek. Dám László műsora. 17.45: Emberekés dallamok. VárnaL Ferenc . néprajzi Összeállítása. Í6.Ö0:"Hírek, tudósí- tások. 18.10: Fele sport ■ — fele muzsika. 18.30:. szerb-horvát nyelvű műsor. Üanglemezről, hangszalagról. Zene — Elmúlott egy nap. Riportműsor. — Lí^ai hangulatban. Hírek. — Tudósítóink jelentik. 19.15: Német nyelvű műsor Zenés szombat este. Közben: a hét krónikája, lapszemle, lövő hét műsorából. 20.00: Műsorzárás, MAGYAR TV 9.20: Iskolatévé. Kémia, (közép- isk. I. oszt.) 9.50: Rólad van szó! 19.20: A tavas7 17 pillanata. Tévé- film-sorozat. V. 11.20; Óvodások filmműsora. 11.40: Látókör. Politikai vitaest a szocialista demokráciáról. 14.03: Filmek — Dzsingisz kán utóda 15.40: Rek- támműsor. 15.50; Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 17.30; Hírek. 17.35: Slágerszerviz. 18.05: Napilapok, hetilapok. 1S.20: Üj Versek, fiatal költők. Tamás Menyhért. 18.50: Munkások a földeken. 19.15: Cicavízió. (Színes!) 19.30: Tv-híradó. SO.90: Művészek a porondon. (Színes!) Francia film. 21.35: Tv-híradó. 2. 21.45: Kertész Ákos; Névnap. Komédia, (14 éven felülieknek!) JUGOSZLÁV TV 15.00: Kézilabda Mervescak —• Partizán. 18.15: öt plusz — vetélkedő gyerekeknek. 20.00: a Cicavízió hadművelet — Amerikai játékfilm. 22.40: Szóról szóra —= szórakoztató — zenei adás. IL MŰSOR 20.00: A jugoszláv dráma egy hónapja. 21 .'GO: Dokumentumadás. 22.40: Az ember épít, az ember pusztít — dokumentumadás. MOZI November 2. BONYHAD: Ben Wade és a farmer (Amerikai film). Éjszakai: A férj válaszúton. DOMbövAR; Aranyláz. (Amerikai film.) Éjszakai: Mouret abbé vétke. DUNAFÖLDVAr: Az Olsen banda nagy fogása. (Dán film.) Éjszakai: A medve és a baba. PAKS: La Mancha lovagja. (Olasz—amerikai film.) Éjszakai: szemtanú. (16). Felemelt helyárral. SZEKSZÁRD. PANORAMA: Bal- szerencsés Alfréd. (Francia film.) Éjszakai: személyiségcsere. (16). szekszárd, nagyvilág: A lovakat lelövik ugye? (Amerikai film). TAMÁSI: Ejtőernyősök (Román film.) TOLNA: Ruszlän és Ludmilla. I—TI. (Másfél hely ’rral. (Szovjet fűm.)