Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-10 / 237. szám
« A OKTÓBER ? 10 CSÜTÖRTÖK Névnap: Gedeon A Nap kél 5.55 — nyugszik 17.07 órakor A Hold kél------ny ugszik 14,13 órakor — Óvodabővítés fejeződött be Tolnanémedi- ben. A gyermekintézményben 40-nel több apróság elhelyezésére nyílt lehetőség, mint korábban, így szeptemberben minden óvodai igényt ki tudtak elégíteni. A bővítéshez 11 300 forint értékben kommunista műszakkal és egyéb társadalmi munkákkal járult Szilágyi Aladámé kendergyári szocialista brigádja. — Gázszivárgás nyomán robbanás történt kedden a nyugat-r/metországi Recklinghausen egyik óvodájában. Az épület egyik része beomlott és több kisgyerekét maga alá temetett. A mentőosztagok eddig két holttestet találtak. A sebesültek száma 15, közülük több állapota válságos. — Dombóváron idén is megrendezik a dél- dUnántúli amatőrfilmszemlét és találkozót, valamint az országos néprajzi amatőrfilmszemlét. A rendezvényekre október 18. és 20. között kerül sor. — A bikák agyontaposták a Somogy megyei Jákó községben az Aranykalász Tsz karámjában Kovács János 64 éves állatgondozó, helyi lakost. A körülmények tisztázására vizsgálat indult. — Havazás. Harminc- három év óta a legnagyobb őszi havazásról érkezett jelentés az Olasz-Alpok környékéről. Cortina d’Ampezzo- ban tíz centiméter, az olasz—jugoszláv határ mentén pedig harminc centiméter hó hullott, Dél-Olaszországban és Szicíliában hatalmas felhőszakadások voltak, Messina városában az Uteákon és a pincékben fél méter magasan állta víz. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiádja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 14251 Postafiók 71. > Felelős kiadó: PETRITS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Szekszárd. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely posta- hivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft . Indexszám; 25 069 Fecskeköltöztetés repülőgéppel Svájci, spanyol és .francia utasszállító repülőgépek szokatlan megbízást teljesítenek ezen a héten: fagy veszélyben lévő fecskéket szállítanak Svájcból a Földközi-tenger partjaira. A vándormadarak pihenőre szálltak le a hirtelen hűvössé vált Svájcban és -mint több napilap is hírül adta, sok ezret közülük a fagyhalál fenyegetett. Az akció több napon át tart, parkokban, erdőkben, utcákon szedik össze az elgyengült fecskéket: eddig százezer madarat juttattak el melegebb tájakra. Cj állatgyógyászati készítmények A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter — az egészségügyi miniszterrel egyetértésben új állatgyógyászati készítmények forgalomba- hozatalára adott engedélyt. A jó hatású készítményeket a hazai ipar gyártja. A Phylaxia Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat terméke a Phylavac, amely a baromfipestis nagymértékben csökkent virulen- ciájú élő vírusát tartalmazza és jó hatással használható az állattartásban. A Biogal Gyógyszergyár állította elő a Neomast gyógyszert, amelyet a szarvasmarhák egyik gyulladásos megbetegedésének kezelésére ajánlanak. Új szőlőfajták A Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet kecskeméti állomásának Miklóstelepén „beért” az utóbbi évtized nemesítő munkája. 80 fehér és vörös bort adó új homoki szőlőfajta nyújtja a választékot a jövő kertészeteinek. Szelekciójukhoz több ezer magoncot állítottak elő, s hosszú évek megfigyelése után kerültek kiválasztásra. Valamennyi fajtajelölt új tulajdonságú: korán' érőek, óriás fürtűek, sajátsága a színük, aromájuk. Bőtermőségük mellett a betegségekkel szemben is ellenállóak, s kiválóan alkalmazkodnak az Alföld szélsőséges időjárásához. A mostani, rendkívüli csapadékos idő próbatételét is kiálltak. A kadarka leváltására nemesített, s az idén elfogadott vörös bort adó fajta, a Kurucvér „dacol” az esővel, épek s beértek a szemek. Feldolgozását egyszerűsíti, hogy minden előerjesztés nélkül egyszeri préseléssel mélyvörös levet ad, mert húsában tartalmazza a színanyagot Az új fajták elszapo- rítását megkezdték, s így az Alföld további szőlő- telepítésein helyet kap majd a Kurucvér és a többi kecskeméti neme- sítésű homoki borszőlőhibrid is. Egyet a zsebbe, egyet a kosárbal A két nő, szőke mindegyik, mintha lenből rakták volna fel hajukat, vörösek is, fehérek is. Az Otthon Áruház gondolái között válogatnak. Kapcsoló, kávéfőzőalkatrész, ilyen mütyür, olyan mütyür: egy a kosárba, egy a zsebbe. Rájuk szólok: pakolunk, pakolunk?! Néznek, mint a borjú az új kapura. Németül szólnak egymásnak valamit, én meg az eladónak: vigyázzanak, jobban vigyázzanak, tolvajok vannak az áruházban! Lopás turisták.- Pj. - T ♦ ❖ «5. Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős, párás idő, töv>bfe1é esővel, záporral. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, ♦ J majd a Dunántúlon északnyugatira forduló ^ ♦ szél. A hajnali és a reggeli órákban helyen- * | ként ködképződés. Várható legmagasabb nap- * ó pali hőmérséklet 9—14 fok között ♦ Janus Pannonius Múzeum A Kárpáí-medence legszebb római szobra A pécsi Janus Pannonius Múzeumban szerdán kiállították Marcus Aurelius római császár bronzportréját, amely a közelmúltban került napvilágra Dunaszekcsőn. A múzeum régészeti osztályán egy hónapig látható a szobor, majd további vizsgálatok és a szükséges restaurálás végett a Nemzeti Múzeumba szállítják. Véglegesen a pécsi múzeumban helyezik el a nagy értékű műkincset. A dunaszekcsői római lelet régészeti szenzációnak számít. Marcus Aurelius bronzportréja egyenrangú párja a világ nagy múzeumaiban őrzött legértékesebb római szobroknak. Művészi kidolgozása arra vall, hogy itáliai mester készítette. A legszebb épen maradt római szobor, amely a Kárpát-medencében eddig napvilágra került. A római birodalom korában Dunaszekcső — latin nevén: Lugio —• fontos erőssége volt a dunai védelmi vonalnak, a Limesnek. A várhegyen emelt erődítményből figyelték a római katonák a Dunától keletre élő barbárok mozgását, őrizték Pannónia provinciáit. A 161—180 között uralkodott Marcus Aurelius a barbárok gyakori betörései miatt átépítette és megerősítette Lugiot, s valószínűleg ekkor állították fel a filozófus-császár köztéri szobrát. Könnyű volt sikkasztania Büdi Istvánná (Képes Judit) 22 éves nagydorogi (Kossuth Lajos u. 67.) lakos tavaly januárban lett a Dél-dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat szekszárdi telepének pénztárosa. Az asszony nem sokkal kérőbb már a vállalat pénzéhez nyúlt, és ez év tavaszáig számos részletben összesen harmincnégyezer forintot sikkasztott. Ezért fegyel- mileg elbocsátották, majd büntetőeljárást indítottak ellene. Ennek során — többek között — az derült ki, hogy Büdiné részben egyes okiratok meghamisításával, részben más okiratok eltüntetésével leplezte elég hosszú időn át bűncselekményeinek elkövetését. A Szekszárdi Járásbíróság 7. B. számú tanácsa előtt Büdiné főként azzal védekezett, hogy .férje italozó életmódja miatt „kényeszerült” sikkasztani. A bíróság e gyenge védekezést nem fogadta el mentségül; ugyanakkor tényként állapította meg, hogy a telepen a napi pénztárellenőrzések formálisak voltak, s hogy az ellenőrzés lazasága nem kis mértékben könnyítette meg a társadalmi tulajdon dézsmálását. A bíróság Büdi Ist- vánnét egyévi börtönre ítélte, egy évre eltiltotta a közügyektől; ezen kívül kötelezte az okozott kár, valamint több ezer forint eljárási költség megfizetésére. A vádhatóság képviselője tudomásul vette az ítéletet; Büdi Istvánná enyhítésért jelentett be fellebbezést. Megnyíltak a műszaki könyvnapok Az idei műszaki könyvnapok országos megnyitóját szerdán tartották Szombathelyen a művelődési és sportházban. -Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter tartott megnyitó beszédet. Vállalati belső ellenőrük továbbképzése A Szekszárdi Nyomda kultúrtermében a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság pénzügyi és ellenőrzési szakosztálya szervezésében továbbképző tanfolyam kezdődött, amelyen a tanácsi vállalatok belső ellenőrei vesznek részt. A továbbképző tanfolyam célja a vállalati belső ellenőrzés színvonalának hatékonyságának javítása., A hatékonyabb belső ellenőrzés, a vállalatok feladatainak jobb ellátását és a gazdaságosabb működést segíti elő. Mint az köztudott, a vállalatok belső ellenőrzése ma még nem minden tekintetben felel meg a követelményeknek, ezért a hiányosságokat jobb személyi feltételekkel, képzettebb belső ellenőrök alkalmazásával igyekszenek pótolni. Tulajdonképpen ezt a célt szolgálja a most kezdődő tanfolyam is, gyarapítva a vállalati belső éllenőrök szakmai tudását. A tanfolyam keretében, ötvenhat órán, az ellenőrzés hazánkban funkcionáló rendszerét, oz ellenőrzés módszereit, a vállalatok fontosabb gazdálkodási területein felmerülő ellenőrzési feladatokat, és azok megoldását ismertetik a hallgatókkal. Az előadásokat nagy gyakorlattal rendelkező ellenőrzési szakemberek tartják. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság által kezdeményezett és szervezett továbbképzés az ellenőrzés színvonalának emelése érdekében 1973- ban hozott kormányhatározat végrehajtását szolgálja- ■ ’ ....k _ Orvosi rendelő és szolgálati lakás Uj orvosi rendelőt és szolgálati lakást építenek Magjai kesziben.