Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-10 / 237. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK» TOLNA MEGYEI A MAGYAR SZOCIALISTA. MUNKÁSPÁRT TOlHfl MEGYEIBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA CSÜTÖRTÖK 1974 oki. 10. KXIV. évf. 237. sióm. ARA: 0.90 Ft Mérleg az általános és középiskolát végzettek továbbtanulásáról A Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának üléséről jelentjük Oiszku Béla látogatása Gyűrött Bi.s7.ku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán Győrbe látogatott. A vendéget a Győr-Sopron me­gyei pártbizottságon Háry Bé­la első titkár és Lombos Fe­renc megyei tanácselnök fo­gadta. Biszku Béla ezt köve­tően részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság ülésén, amelyen a munkásosztály hely­zetéről szóló párthatározat vég­rehajtásának Győr-Sopron megyei tapasztalatait vitatták meg. A megyei pártbizottsági ülést követően Biszku Béla a Rába Textilipari Vállalatot ke­reste fel. Ott Komondi András, a gyári pártbizottság titkára az alapszervi választások elő­készületeiről, hjarton János igazgató pedig a gyár idei tervteljesítéséről és az 1975. év gazdasági programjáról tá­jékoztatta a vendéget. Bisz- k'i Béla találkozott szocialista brigádvezetőkkel is és megte­kintette a nemrég elkészült 16 ezer négyzetméteres csarnokot. Budapest Bőripari kongresszus Szerdán ötnapos nemzetközi bőr-, cipő-, szőrme-, bőrdísz­műipari kongresszus kezdődött a Technika ' Házában, ahol több mint 20 országból 500 szakember vitatja meg a láb­belik, különféle bőrök elkészí­tésének legújabb technológiai módszereit és az új kutatási eredményeket. Tegnap délelőtt megtartott ülésén a Tolna megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottsága a Tolna megyei Illetékhivatal tevékenységének elemzésével foglalkozott Ribling Ferenc­nek, a megyei tanács vb pénzügyi osztálya vezetőjének beszámolója alapján. A napi­rend megtárgyalásának mun­kájában részt vett a Pénzügy­minisztérium illetékes osz­tálya képviseletében dr. Nagy Jenő is. A hivatal ma ismert neve alatt 1971. január 1-tői látja el a feladatkörébe tartozó il­letékek módjára lerovandó díjak kezelését és ellenőrzé­sét, végzi az adóközösségek- . ben adózók, valamint a ma­gánszemélyek forgalmi és jö­vedelmi adóztatásának fel­adatait. Mind a tevékenységről szóló beszámoló, mind pedig a be­számoló felett nyitott vita résztvevői azt állapították meg, hogy az illetékhivatal munkája az ezzel szemben tá­masztott igények, illetve kö­vetelmények hatására jelen­tősen megnövekedett. E mun­kát a 32 fős létszámú és meglehetősen rossz elhelyezési körülmények között működő szervezet a várakozásnak meg­felelően látta el, amiért elis­merés illeti a gazdasági je- 1entőségén túl politikailag kü­lönösen fontos tevékenység részeseit. A követelmények — mon­dotta a Pénzügy-minisztérium képviselőjeként dr. Nagy Je­nő, majd zárszavában Szabó- pál Antal, a megyei tanács el­nöke is — nem csökkennek se mennyiségükben, sem mi­nőségükben. Egyebek között ezért lesz fontos feladata a megyei illetékhivatalnak a jö­vőben a szakirányú képesítési előírások betartása, dolgozói körében a politikai és szak­mai képzettség növelése, majd pedig a munkaszervezés ja­vítása. A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága ezt követően a művelődésügyi osztály vezető­jének előterjesztése alapján foglalkpzott az általános és középiskolát végzett tanulók továbbtanulásának helyzeté­vel és problémáival. Híven tükrözte a beszámolás tárgyá­nak fontosságát az a szenve­délyes vita, amelyben az ülés csaknem valahány résztvevő­je szót kért előbb válaszra váró kérdéseivel, majd pedig véleményt alkotva számos olyan dologban, mint amilyen például a pályairányítás,- a fizikai dolgozók gyermekeinek segítése a továbbtanulásban, az egyetemi, főiskolai Végzett­ségű szakemberek ’ hiánya, vagy az ipari, mezőgazdasági szakmunkásképzés. A számadatokat bőven tar­talmazó jelentés eredményei, — mint ezt megállapították többen is — megegyeznek az országos eredményekkel a to­vábbtanulás alakulásának vo­natkozásában. örvendetes, hogy megyénkben az általá­nos iskolát elvégzettek 79 szá­zaléka tanul tovább. A ta­nulók 51 százaléka szakközép- iskolákban és gimnáziumok­ban, 49 százaléka pedig szak­munkásképző intézetekben ta­nul. Figyelmet érdemlő vi­szont, hogy az utóbbi évek­ben 6 százalékkal csökkent az ipari szakmunkásképző isko­lákba jelentkezők száma. Aránymódosulás jelzi egyéb­ként a középiskolák iránt megnyilvánuló igény fokozó­dását is. A megyében érett­ségit adó szakmai képzés hat szakközépiskolában folyik. Ezekbe az iskolákba 28 szá­zalékos a túljelentkezés, noha a statisztikai adatokból az de­rül ki egyértelműen, hogy egyetemi és főiskolai felvéte­liknél a gimnáziumban vég­zett fiatalok esélye a nagyobb a felvételre. A gimnáziumi érettségizettek 30,5 százaléka, a szakközépiskolainak 12 szá­zaléka nyert fölvételt 1973- ban. Legjobb a felvételi arány a műszaki és agrár­egyetemen, kevésbé jó az orvostudományin. Nagy túlje­lentkezés tapasztalható a tu­dományegyetemek bölcsészet­tudományi karán. Szakemberigényeinkhez vi­szonyítva a felsőfokú tanin­tézetek nappali tagozatain ta­nuló fiatalok száma, kevés. Gondot okoz a megyében je­lenleg a műszaki, közgazda- sági és jogi végzettségű szak­emberek hiánya. Egy, a me­gye valamennyi termelőüze­mére kiterjedő felmérés sze­rint 1974. januárjában többek között 80 gépészmérnök, 53 agrármérnök, 66 közgazdász 13 jogász hiányzott. Ismere­tes a betöltetlen orvosi állások gondja is. Ennél azonban sok­kal szorítóbb az a pedagógus- hiány, aminek nagyságát a képesítés nélküli nevelők szá­ma jelzi. Képesítés nélkül (Folytatás a 2. oldalon) Folytatódtak Gierek és Férd tárgyalásai Aláírták a megállapodásokat Képünkön: Gierek (jobboldalt) és Ford koccintanak. Gerald Ford, az Egyesült Ál­lamok elnöke, kedden a wa­shingtoni Fehér Házban két alkalommal' tárgyalt Edward Gierekkel, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkárá­val, majd este vacsorát adott a lengyel pártvezető és kísé­rete tiszteletére. A vacsorán elhangzott po­hárköszöntőjében az amerikai elnök egyebek között kijelen­tette: meggyőződése, hogy a Fehér Házban tartott megbe­szélések a két ország átfogó együttműködésére vezetnek. Edward Gierek az amerikai elnök pohárköszöntőjére vála­szolva leszögezte, hogy a nem­zetközi enyhülés korunk első­rendű követelménye. Utalt ar­ra, hogy az Egyesült Államok a nyugati világ vonatkozásá­ban Lengyelország egyik leg­fontosabb kereskedelmi part­nere. s hogy a megállapodások hozzá fognak járulni a két or­szág még átfogóbb egvüttmű- ködésének megvalósításához. A lengvel—amerikai meg­állapodások aláírására szerdán, közép-európai idő szerint 20.30 órakor került sor. Kedden több lengyel—ameri­kai dokumentumot már alá­írtak. Mieczlislaw Jagielski, a len­gyel minisztertanács elnökhe­lyettese és Gáspár Wienberger, az USA egészségügyi, oktatási és népjóléti minisztere egész­ségügyi együttműködési egyez­ményt írtak alá. Közös közleményt írtak alá ezenkívül a két ország közötti mezőgazdasági termékforga­lom fejlesztéséről. Megállapodtak, hogy a köl­csönös importforgalom terüle­tére is kiterjesztik a legna­gyobb kedvezmény elvét. A felek megállapodtak egy állandó munkacsoport létre­hozásában, amely vélemény- cserét folytat gazdasági és ke­reskedelmi kérdésekről, továb­bá tanulmányozza az együtt­működés lehetőségeit a mező- gazdaság különböző területein. Kedden kötötték meg az energetika terén folytatott tu- dománvos és műszaki együtt­működésről szóló egyezményt is. Ebben különös figyelmet szentelnek a szénkitermelés és -felhasználás kérdéseinek. Egyezményt írtak alá a közös tudományos-műszaki program teljesítéséhez szükséges közös anyagi alap létrehozásáról. Ezenkívül adózási egyezményt kötöttek. A lengyel külkereskedelmi kamara és az Egyesült Álla­mok kereskedelmi kamarájá­nak képviselői egyezményt ír­tak alá egy lengyel—amerikai gazdasági tanács létrehozásá­ról. Ez ufóbbi egyezmény alá­írási aktusán részt vett Edward Gierek, a LEMP KB első titká­ra és Frederick Dent, az Egye­sült Államok kereskedelem­ügyi minisztere. Pártmunkás­küldöííscgünk hazaérkezett a Szovjetunióból Szerdán hazaérkezett Buda­pestre Grósz Károly, az MSZMP KB a’gitációs és pró- pagandaosztályának vezetője, valamint Nagy Tibor, a KB párt- és tömegszervezetek osz­tályának helyettes vezetője, akik a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizott­ságának meghívására tartóz­kodtak a Szovjetunióban. A küldöttséget a Ferihegyi re­pülőtéren dr. Móna Gyula, a KB osztályvezető-helyettese fo­gadta. Jelen volt Felix Bog­danov, a budapesti szovjet nagykövetség tanácsosa is. Országos békekonferencia Moszkvában Moszkvában szerdán a szak- szervezetek székhazának oszlopcsarnokában, a békehar­cosok negyed évszázaddal ez­előtt tartott első gyűlésének színhelyén szovjet országos békekonferencia kezdődött. A tanácskozáson a szovjet köz­társaságok több mint ezer kül­dötte vesz részt. Neves állami vezetők és közéleti személyi­ségek, munkások, kolhozpa­rasztok és értelmiségiek. A konferenciára külföldi vendé­geket is meghívtak. A Béke­világtanács és a szocialista or­szágok küldöttséggel képvisel­tetik magukat. A BVT küldött­ségét Romes Chandra, a Béke­világtanács főtitkára, a ma­gyar delegációt pedig Sebes­tyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára vezeti. A mostani szovjet békekon­ferencia résztvevői megvitat­ják a szovjet békeorogram megvalósításának eddigi ered­ményeit és kijelölik a jövőbeli tennivalókat. A szovjet főváros nagy je­lentőségű politikai eseményét Jevgenyij Fjodorov akadémi­kus, ismert szovjet közéleti személyiség nyitotta meg. Fjodorov bejelentette, hogy a szovjet békebizottságot fenn­állásának 25. évfordulója al­kalmából a Nének barátsága érdemrenddel tüntették ki. Ezután Nvikolaj Tyihonov, ismert szovjet közéleti szemé- Iviség. költő, a szovjet béke­bizottság elnöke emelkedett szólásra, és megtartotta a békebizottság beszámolóját.----------------------------------- 1 Sztrájk Torinóban A torinói dolgozók szerdán sztréjkharcot kezdtek a Fiat ellen, amely gépkocsigyártó üzemeiben 75 ezer munkás számára heti 3 napra csökken­tette a munkaidőt és megsza­kított a szakszervezetekkel minden tárgyalást arról, ho­gyan lehetne elkerülni ezt a rendkívül súlyos intézkedést. A Fiat valamennyi alkalma­zottja egész napos munkabe­szüntetést tartott. Az ipari szakmák dolgozói félnanos sztrájkkal támogatták a Fiat munkásait. A megmozduláshoz számos nem inari szakma dol- Sfczói is csatlakoztak. ___

Next

/
Thumbnails
Contents