Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-06 / 234. szám

Menedzser-népművelő

Köleseién: Tizennégyszer „telt ház

ff

' Műemlék jellegű egykori kastély. „Nem túl szép, nem célszerű — viszont reumát szerezhet benne a művelődési em_ bér. öles falak, nyirkosság, fűthetetlenség. És azért csak a művelődési ember, mert más • nem olyan bolond, hogy huzamos időt töltsön’ a kölésdi'művelődési házban ...”

A fentieket a művelődési otthon egyik egykori igazgatója dörmögte, miközben a nyikorgó falépcsőn lépkedett felfelé, bemutatni a klubszobát, kezében várkastély kapu- jóba illő. hatalmas kulccsal.

Az egykori igazgató a kastély-művelődési házból hamarosan áttette székhelyét más városba, sőt más munkaterü-' létre, és hogy ki lett helyette a „várúr”, arról azóta sem .jött hír.

De jött arról, hogy Kölesden megélénkült a művelődési élet, hogy a község művelődési házának vonzóköre hovatovább a megyeszékhelyig terjed...

PÉNZT, PARIPÁT, FEGYVERT

A művelődési ház barnára pácolt lépcsői most is nyikorognak — titokban nem osonhat ide senki fia ellenőr — a lépcsőfordulóban árválkodó fo_ telek is inkább ócskásbutikba illenek, mint a kultúra helyi palotájába. Viszont a falak fehéren, frissen meszelten villognak, és olajkályhák biztatják a télre készülő művelődni vágyókat.

A változások forrása Baranyai László'. Kölesden ő a „művelődési mindenes”. A termelőszövetkezet dolgozója — oktatási felelős — de ő a művelődési ház „ügyintézője” is.

Ügyintéző, igen: menedzser, ez illik is rá.

Pestről jött Kölesdre, tanítani érkezett, korábban a főváros egyik peremkerületében különféle művelődési intézményekben dolgozott. Ott tanulta, vagy „vele született” —, hogy kitűnő szervező. Ö az, aki a semmiből is kikerekít valamit, aki a jég hátán is megél, akit nem lehet átverni, aki sohasem fogy. ki a tervekből. A megyében alighanem ő az egyetlen, de aligha találunk sok hasonlót máshol, nemhogy panaszkodna a művelődési ház anyagi helyzetére, könnyedén kijelenti, hogy az előírásos 52 ezer forintos bevétel helyett 110 ezret fog „beszedni” év végéig. Most 84 ezernél tart.

ELMÉLETEK ÉS SZÓRAKOZTATÁS

— Ejha — mondjuk, pedig stílszerűen füttyenteni is kéne!

A kultúra nem árucikk, szoktuk mondogatni, amikor védjük a felborult gazdasági mérlegű művelődési intézményeket. Kölesden mégis „jövedelmez” a kultúra. Talán nem egészen tiszta kultúra az, amit Baranyai László kínál?

Nézzük a programot: Előadás-sorozat, nevelési kérdésekről, állat-egészségügyi, mezőgazdasági témából (utóbbiak közönsége a termelőszövetkezet tagsága), „érdekes emberek” sorozat, legutóbb Ladányi Mihály költőt hívták meg, legközelebb Mátrai Sándor ex- focista érkezik. Író—olvasó találkozó Baranyi Ferenccel, Molnár Gáborral, kiállítások. Mindebből egy fillér haszon sem cseppen.

Nem túl jövedelmező a Pódium-sorozat, a nyelvtanfolyam, az ádminisztrátorképző, az elsősegélynyújtó-tanfolyam sem.

Mikor telik meg a kassza?

A műsorokon, bálokon.

Kéthavonta gyerekelőadás, most bábszínház, gyermekcirkusz következik. Kéthetente bál — havonta egy jó nevű, színvonalas pesti zenekarral. (Kék Csillag, a fiatalabb évjáratnak mond a név valamit.) Évi hat-nyolc ORI-mű- sor. Kétszázharminc férőhelyes a nagyterem, volt, amikor 304- en váltottak jegyet egy-egy műsorra. (Hogy nézték végig? Ki tudja, de nem kérte vissza a pénzét senki.) Huszonegy rendezvényből tizennégyen telt ház volt.

KIÁLLÍTÁS HOZÓMRA

Baranyai László módszerén hevesen vitatkoznak a népművelő körökben, ö nem vitatkozik, nem foglalkozik elméletekkel, „túl sok az elfoglaltsága”.

Menedzser-népművelő..;

Október 28-án kiállítás nyílik a művelődési házban. Mai festők -képeiből. Egy fillér szervezési. költség nélkül. Kölesden van vagy hatvan kép, amelyet a Képcsarnoktól vásárolt gazdája. (Baranyaiéknak tizenkettő.) Ezeket kéri kölcsön a művelődési ház, ezekből rendez bemutatót .... (Hogy jók vagy rosszak a 'képcsarnoki képek, azon lehet vitat- - kozni. De hogy összegyűjtve bemutatják ezeket, vitán felül remek, ötlet.)

Négy szakkör működik, a klubokat most szervezik. Szocialista szerződést kötöttek a község üzemeivel — vajgyár, termelőszövetkezet, áfész —1 ők „egybedobják” kultúrára szánt pénzüket, a művelődési ház pedig teljesíti művelődési igényeiket.

Az ORI-műsorok színvonalát sokan bírálták — sokszor jogosan. Ismert, népszerű művészeket szerepeltetnek, az bizonyos. Az ő kedvükért megvásárolják bárhol a jegyeket. Ezért viszik el Kölesden is — mert a községekben éppen olyan igényeik vannak az embereknek, mint bárhol máshol. És az ORI-műsor mellett eljárnak a többi rendezvényre is (ahol nem kell fizetni), a művelődési ház pedig saját pénzből festet, vesz olajkályhákat, új televíziót. Nem kilincsel, kuncsorog pénzért sehol az igazgató.

Igazság szerint azért most is ide kellene róni a szokásos fordulatot: — Jó. jó, d§ vannak még hibák, van még mire törekedni...

Baranyai László kitűnő intézkedő. Ha majd lesz ideje, energiája kiszélesíteni tevékenységi körét, rendszerezni a tennivalókat — méltán viselheti a megpályázott „kiváló” címet a kölesdi művelődési ház.

Az óra — harminc évet késik

Z-ék órája késik. Sokat. Legalább harmincnegyven esztendővel

kullognak az idő után. Z.-lány férjhez ment. Az apa jónevű kereskedő, az anya ugyancsak. Legkisebb lányuk lakodalmára kirukkolva; lefoglalták az osztályon felüli szálló éttermét, s a főnöknek legalább ötvenszer elismételték:

— Mindenből a legjobbat

kérjük.

Jó. Megérkezett a násznép. Elfoglalták asztalaikat, s mindenből a legjobbat kapták. Fényes ruhába bujtatott zenészek, az érkezőknek tust húzlak, pincérek járták körbe az asztalokat, tálcákon csillogóvillogó metszett ■poharakkal.

A násznépet képzeletbeli vonallal kettévághatjuk. Jobbra a menyasszony, balra a vőlegény tábora. És csakugyan. Ügy ültek ott az étteremben, hogy keveredés nem történhetett.’ A lányos anya — szertartásmester, kisestélyiben — már előre kijelölte a helyeket.

„Ide a pestiek ülnek, hogy jól hallják a zenét. Ide a svéd vendégek, a vőlegény mellé. Hadd lássák őket is. Külföldiek. Ide, kicsit rejtettebb helyre, a nagyszülők. Ne unatkozzanak. Ide a körorvos a családjával. A gyerekek elé kólát teszünk. Ide a központból érkezettek. Nagy gondot fordítani rájuk: kivételesen kezelendő személyek. Lássák, tudják, hogy tisztes polgári család sarjának lakodalmára jöttek. És a vőlegény retyerutyája? Jó lesz nekik a túlsó oldal, úgysem voltak még ilyen helyen. Vagy ha voltak is, nem tudják, mi a módi.”

Lezajlott a lakodalom, A vőlegény egyik napról a másikra hallgataggá vált, nem szólt, ha kérdezték, hát pusmogott valamit a bajusza alatt.

K., az új férj kisközségből, N-ből származott el. Anyja háztartásbeli, apja a téesz te-;

henészetében fejőgulyás. Egyszerű, célratörő, üggyel-bajjal boldoguló ember.

A fiúban nem csalódtak. Tanult, pótolandó, amit szülei elmulasztottak. Az általános iskola után gimnáziumba ment, majd a kertészeti egyetem szőlész-borász tagozatát végezte el.

Z-ék, a jónevű kereskedőházaspár elégedetlen. Nem értik, hogy K. diplomás ember létére miért nem ölt mindennap nyakkendőt, s különösen nem értik, hogy a „mérnök úr” hogy tegeződhet a hatalmas borászat embereivel, a csizmás, smicisapkás emberekkel.

Esküvő után egy hónap. Ä kapcsolatok észrevehetően romlanak. K-ra unos-untalan rászólnak. Vasárnapi ebéd. K. magáról megfeledkezve kézzel nyúl a palacsintáért.

— Hol tanultad? Lehet, hogy N-ben úgy szokás, de nálunk ez a rend — mondta kellő nyomatékkai Z-né. és kést, villát adott a vő kezébe.

K. udvarias és türelmes.

— Igen anyuka, igen anyuka.

Más mondanivalója nincs.

Éva, az új asszony egyre tartózkodóbb, hűvösebb. Anyjával tervezget, s férjét felülről kezeli. Amikor K-ról az anya megjegyezte:

— Lányom, mondtam, hogy nem hozzád való. Hogy tartsunk mi kapcsolatot apósodék- kal?

A lány csak bólintott.

— Igaz anyuka.

Éva gyerek. Huszonegy éves. Először pedagógus, utána hirtelen váltással állatorvos szeretett volna lenni.

— Imádom az állatokat. Van egy cuki kiscicánk. Édes. Mindennap tejet adok neki.

Éva pillanatnyilag bölcsődében dolgozik, mint képesítés nélküli. Üjabban egyre fáradékonyabb, morcosabb.

— Unom az örökös üvöltést és a pelenkákat.

Minden remény megvan rá, hogy Évát rövidesen valamelyik vállalat irodistájaként lássuk viszont.

K. újabban kimarad, iszik, vedel, későn jár haza.

— Rühes kutya vagyok otthon. Érdemes hazamennem? — kérdezi a vörös hajú mixernőtől és wiskyt wisky után rendel.

A „drótot” természetesen leadták Z-éknek. Az anya elsápadt.

— Nem lep meg. Engem egyáltalán nem lepnek meg a lumpolásai. Megmondtam a kezdet kezdetén, nem a mi fajtánk. Máá levegőn nőtt fel az a paraszt.

Először illette nyíltan is „lefokozó” jelzővel a vejét. De — amint a partját vesztett víz kizúdul — úgy tört fel belőle a szitkok áradata. Elfojtott indulatai, sértettsége, megbántott- sága nem ismert határokat. Zihált, fújtatott. Este lefekvés előtt seduxent szedett be.

— A Tardyl jobb lenne, anyuka — csitította a lánya. — De majd holnap íratunk Imrus bácsival.

— Ne felejtsd el kislányom, írass gyógyszert Imrussal.

Imrus körzeti orvos, a család régi barátja. Magas, szőke fiatalember, titkos szálak fűzik már évek óta Évához.

Esküvő után két hónappal.

Szombat délután van, K. csomagokkal érkezik haza.

— Legyen egy szép vasárnapunk — mondja Évának és jobbnál jobb ételeket, italokat halmoz az asztalra.

Éva fanyalog.

— Megőrültél? Ebédre várnak bennünket Kristófék. Hogy? Te nem ismered Kristófot? Csuda jópofa ember. Csoportvezető és haláli jó viccei, no még kapcsolatai vannak.

Esküvő után három hónappal.

Kapcsolatokról, családi szálakról már nincs mit beszélni. Éva anyjával jár vizitekre, az apa esténként kártyabarátokat fogad. K. ide-oda jár, ténfereg. A hétvégeket szüleinél tölti.

Keddi nap, munkaidő után.

K. meghökken.

— Ez meg mi az isten — mondja félhangosan, pedig egyedül van. Szemrevételezi a lépcsőházban összerakott holmiját, a ruháit, az iskola emlékét idéző gitárt. í

— Amint az ujjunk; úgy mi sem vagyunk egyformák —, hallja a fiatal férfi az ajtó felől. Felnéz. A bejárati ajtó parányi ablakán Z-né mosolyog kifelé. Nyugodt, seduxent vett be.

— Viccéi, anyuka?'

— Nincs kedvem hozzá.

— És Éva? A feleségem?

— Volt Csak volt kedves K. úr. Éva a mi lányunk, a sor- sáról is mi óhajtunk gondoskodni a jövőben.

— Éva nem is tud erről, itt... — bök a ruhacsomók felé K.

— De tud.

Bentről Éva vihogása hallatszik.

K. hazavitte a holmijait és visszajött a városba. Hatalmasan berúgott .

Másnap íróasztalán a fal felé fordítva találta Éva képét.

„Ne fordítsd vissza” — olvasta a fotó hátlapján, és alatta ott sorjáztak a pincemunkások ákom-bákom aláírásai.

VARGA JÓZSEF

Tiid-e

örülni

a legyőzött:

Amikor a megyei vezető ezt mondta:

— Jó termést takarítottunk be. Negyvennégy mázsás hektáronkénti átlagot értünk el búzából. Tavaly negyvenmázsás átlaggal országos elsők voltunk, örülnék, ha az idén nem lennénk elsők a negyvennégy mázsás átlaggal sem! — felkaptam a fejem.

Körülnéztem. '

Csodálkozó tekintetekkel találkoztam.

A döbbent csend után a megyei vezető hozzátette:

— Azért örülnék, ha nem lennénk elsők, mert ez azt jelentené, hogy az ország más részein még jobb eredményeket értek el, ott még nálunknál is jobban dolgoztak.

Ezzel ezt a gondolatot le is zárta.

Több, miht egy hónapja történt az eset.

Bennem nem zárult le a gondolat.

— Ki tud igazán örülni mások sikerének? — kérdeztem önmagámtól és akiről csak feltételeztem, hogy erre a kérdésre válaszolni tud.

Sportversenyekre emlékeztem.

Óriási küzdelmekre, amikor pattanásig feszültek az izmok, az idegek. Hatalmas iramban versenyzett a világcsúcsot tartó, hogy megvédje a címét és mégis legyőzték.

És a legyőzött gratulált először a legyőzőnek!

Akkor csodáltam a lelkierejét.

De amióta úgy érzem, hogy megtaláltam ennek a gratulációnak , a titkát — természetesnek tartom ezt a kézfogást.

A legyőzött tudta igazán értékelni legyőzőjének a teljesítményét.

Ö tudta igazán, hogy a győzelem mennyi fáradságba, kínba, edzésbe, lemondásba, kitartásba került.

Ezért nem irigyelte, hanem csodálta a legyőzőjét.

Felnézett rá. Olyan embert csodált, aki még többet tett a győzelem érdekében, mint ő.

Becsülte a legyőzőjét. A többletmunkát, a többletkínlódást, a többletlemondást becsülte benne.'

... Aki .megdolgozott az elért eredményekért — oz nem lehet irigy.

Aki csak vágyakozik az eredmények elérésére — az ingyli mások sikerét.

A mi állami gazdasági dolgozóink, tsz-parasztjaink és ■ mindenki, akinek köze van a mezőgazdasághoz, a több termés eléréséhez, megdolgoztak az eredményekért.

' Keményen megdolgoztak.

Ezért mondhatta a megyei vezető az ő nevükben is:

— örülnénk, ha az idén nem lennénk elsők a negyvennégy mázsás átlaggal sem!

SZALAI JÁNOS

1974. október 6,'