Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-04 / 232. szám
A mezőg azda Ság egyik nagy tartaléka Verseny mindannyiunkért Félmillió helyett több mint négymilliós túlteljesítés a bonyhádi Pannónia Tsz-ben Ä Központi Bizottság 1971- (december 1-i határozata után jelentős mértékben fejlődött és tartalmában gazdagodott a versenymozgalom a termelőszövetkezetekben is, már szinte nélkülözhetetlen eleme a nagyüzemi gazdálkodásnak, a benne rejlő lehetőségek biztos tartalékai a gazdálkodás hatékony növelésének. A verseny fokozza a termelőszövetkezeti tagok kezdeményezőképességét, áldozatvállalását, felelősségtudatát, általa érdeklődőbbé válnak az emberek a szövetkezeti politika és a szövetkezeti élettel kapcsolatos kérdések iránt. Ezekről a kérdésekről tanácskozott a szekszárdi tsz- szövetség versenybizottsága Bonyhádon, a Pannónia Termelőszövetkezetben. A vitaindítót Lovász József, az oktatási, kulturális és verseny- bizottság elnöke tartotta. Elmondta, hogy a Pannónia Termelőszövetkezetben is a verseny célja: a tsz termelési eredményeinek fokozása, új módszerek bevezetése, az önköltség csökkentése. — ÜGY ÍTÉLJÜK MEG, hogy a munkaverseny hatékony eszköz volt eddig is a termelési, gazdasági feladatok elvégzéséhez, hozzásegített gazdaságunk megszilárdításához, növelte tagságunk felelősség- tudatát. Ezt bizonyítja a tagok helytállása ebben a rendkívüli időjárásban, a váratlan gazdasági nehézségek leküzdésében. Tanúi lehettünk az emberi összefogásnak, a szocialista brigádok egymást segítésének. A Pannónia Termelőszövetkezet tapasztalatai is azt mutatják: a szocialista munkaverseny a mezőgazdasági terhelésnek olyan kimeríthetetlen tartaléka, amely jelentősen hozzájárul a termelési eredmények fokozásához, a közös gazdaság megszilárdulásához, a tagok jólétének növeléséhez. Az összes vállalás teljesítését még nem tudták értékelni. Az eddigi eredmények azonban biztatóak. A növénytermesztésben dolgozó Zöld Mező szocialista brigád az 1974-es gazdasági évre vállalta, hogy a növénytermesztés éves tervében az előírt egy normálhektárra tervezett önköltséget két százalékkal csökkenti és a növénytermesztési tervet 2 százalékkal túlteljesíti. Ma még a normálhektárra tervezett tényleges költség nem mutatható ki, de már az igen, hogy nem két százalékkal teljesítették túl a tervet a kenyér- és a takarmánygabona esetében. A Zöld Mező tagjai 503 000 forint értékű túlteljesítést vállaltak és ezzel szemben 4 156 000 forint értékű túlteljesítést könyvelhettek eL A határ biztató képet mutat. Hasonló túlteljesítés várható más növényekből is. — KIEMELT FELADAT a Pannónia Termelőszövetkezetben is a hústermelés növelése. Nagy gondot fordítanak a szarvasmarha és ezen belül a tehénállomány növelésére, a tej- és hústermelésre szakosodás meggyorsítására, a tej hozamok növelésére. Az állattenyésztésben dolgozó szocialista brigádok a terv mielőbbi megvalósulását munkaversennyel segítik. A Petőfi és Toldi szocialista brigád vállalta: a technológia további javításával 3600 liter fölé emelik egy- egy tehén évi átlagos tej hozamát úgy, hogy közben két százalékkal csökkenti a takarmányfelhasználást. Az export- tervet öt százalékkal teljesítik túl és a hízó marhák leadási súlyát egy százalékkal növelik. Az állattenyésztésben dolgozó két brigád összességében 1 133 000 forint túlteljesítést Vállalt erre az évre. Hogy sikerül-e, az majd csak az év végén dől el. Ók mindent megtesznek a siker érdekében. Lelkesedésben, tenni akarásban nem volt és ma sincs hiány. A termelő- szövetkezetben az elmúlt évben más módszerrel termesztették a cukorrépát, mint az idén. Az újonnan alakult brigád vállalta: a munkát közösen, nyújtott műszakban végzik. Bár az időjárás nem volt megfelelő, a művelés első szakaszát a brigád tagjai 12 órás, sőt még ennél is hosszabb műszakban, jó minőségben, időben befejezték. A gépműhelyiek is kivették és kiveszik részüket a versenyből. A gépműhelyi szocialista brigád vállalta, hogy kampánymunkák megkezdésére biztosítják a szükséges gépsorokat. E vállalás teljesítésének is köszönhető, hogy a munkákat időben, jó minőségben végezhették el a Pannóniában. De nemcsak azt vállalták, hogy biztosítják a gépeket, hanem azt is, hogy amennyiben valamelyik gép bizonyíthatóan szabálytalan szerelés miatt hibásodik meg — ingyen, munkadíj nélkül korrigálják a hibát. A tanácskozáson a tények egyértelműen azt bizonyították: á verseny hasznos a társadalomnak, hasznos a kisebb közösségeknek és hasznos az egyénnek. Mindannyiunk életét segíti szebbé, boldogabbá tenni — előbb, mint ahogy az a tervekben szerepek Zenei krónika DAGMAR SIMONKOVÁ A szomszédos baráti csehszlovák nép zenei kultúrájának nagykövetei örvendetesen, egyre gyakrabban fordulnak meg Szekszárdon. Az elmúlt hangversenyszezonban Szekszárdon járt a Cseh Filharmónia énekkara, Josef Huchro csellóművész. Nagy sikerrel mutatkozott be a Szlovák Kamarazenekar és tapsoltunk a bratislavai operaénekeseknek és a Morva Kórusnak. Az elmúlt héten a magyar—csehszlovák barátsági hét keretében Szekszárd és Dombóvár zenebarátai Dagmar Simonková művészetében gyönyörködtek. Dagmar Simonková zongoraművésznő, a prágai Zene- művészeti Főiskola tanára, gyönyörű zongorahangjával és ragyogó technikájával bűvölte hallgatóit. Műsorát cseh szerzők műveiből és Liszt-művekből állította össze. Jan Vaclav Tomasek 1818-ban íródott három ditirambusa érdekes, kora romantikus alkotás, és nem az előadó-művésznő tehet, róla, ha e darabok nem keltettek mélyebb benyomást. Baráti gesztusként ezután két Liszt-etűdöt hallottunk. Ezek előadása azonban a művésznő technikai felkészült- ségések határait is megmutatta. A hangverseny kiemelkedő élménye Smetana zongoradarabjaihoz fűződik. Mennyire méltatlan, hogy ennek a nagy művésznek sok művét alig játsszuk, alig halljuk. így a felfedezés, a rátalálás örömével hatott az az öt polka, amely a maga formájában mind igazi remekmű. Délceg tartás, szelíd álmodozás, báj, ritmikus feszesség, sodró lendület. Alkotójának és népének színes, hű tükre. A művésznő méltán aratott nagy sikert, amit két ráadásszámmal köszönt meg. A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR Az Országos Filharmónia idei első bérleti hangversenyért a Liszt Ferenc Kamarazenekar vonzott szép házat. A nagyszerű művészekből álló 16 tagú vonósegyüttes sajátos rangot vívott ki magának a magyar zenei életben. Emögött hosszú, közel másfél évtizedes munka, és olyan nagy tudású művészi irányítás áll, mini amilyen Sándor Frigyes karnagyé, akinek nagyrészt köszönhető a felfelé ívelő, világszínvonalat elért hírnév. Műsoruk első felében a két nagy barokk mester egy-egy művét játszották. Példamutatóan nagyszerű a stílusfelfogásuk. Nem a doktori disszertációk unalma jellemzi archaizá- lásra törekvésüket, hanem az élő, drámai erejű Händel nyelvén beszélnek. Bach f-moll zongoraversenyében pedig a felemelöen ünnepélyes áhitat hangján, emelkedett párbeszédben talált egymásra zenekar és az igen tehetséges szólista, Jandó Jenő zongoraművész. Szünet után az Ecseri lakodalmos nagy hírű szerzőjének, Maros Rudolfnak Jegyzetek című új művét adták elő magyarországi hangversenytermi ősbemutatóként. A három rövid tételből álló mű első benyomásra úgy tűnik, mintha kísérőzene lenne egy modern jelenethez, amelyben páni félelem, groteszk fintor és örömteljes játék váltja egymást. Ez a képszerűség azonban szubjektív és korántsem akar értékítélet lenni. A zenekar befejezésül Honegger Concerto da camera című művét játszotta. E műben, melyet német konstruktív alaposság és francia szellemesség hat át, Kovács Lóránt fuvolaművész és Frank Katalin, az angolkürt művésze, hálás feladatot kapott, virtuóz lehetőséget hangszerük és művészetük csillogtatására. A briliáns harmadik tételt meg is kellett ismételniük, Husek Rezső ntniiTÍBM — És, amint az előbb is látta, rajtam is beteljesedett a bányász végzete, ez a baj nem gyógyítható. A tüdőm tele van csillámló kvarckristályokkal. Nem olyan egyszerű dolog ez, mint sokan gondolják. A vizes fúrás sokat segít, de még így is kerülhet kvarc a testbe. Én azért nem szerettem a bányában a fölösleges beszédet, a dohányzást, a tízóraizást, mert tudtam, hogy úgy könnyebben a testbe jut a káros anyag. — Egyik társammal kidolgoztuk a gőzben való robbantás technológiáját. Az volt a véleményünk, hogy a por a legveszélyesebb, ami any- nyira finom, hogy nem is Játszik. Robbantás után néhány perccel mikroszkopikus felvételt készítettünk, több esetben. A laborban kimutatták, hogy egy alig kifejezhetően kicsi mértékegységre jutó porszemek száma több mint hatezer ... Gyakorlatilag mérhetetlen. Mikor gőzben robbantottunk, egytizedére csökkent a porszemek száma... Égy kicsit költségesebb ez a repesztés, de megéri. Tíz-tizenkét évvel meghosszabbítja, szerintem, a bányász életét. — Alkalmazzák ezt a módszert a bányákban? — Lehet. — Nem tudja? — Én semmit se tudok azóta a bányáról, amióta nyugdíjaztak. Én akkor elköltöztem a bérházból. Családi házam van, szőlőm, ott is egy házam, autóm. Más nincs. Barátom nincs. — Társai, akikkel az országraszóló eredményeket elérte? — Részben meghaltak. Akik élnek, azok szétszóródtak. Nem találkozom velük. Ledőlt keresztfának nem emelnek kalapot. Igyon, uram... 12. A SZÁLLÓ Robog Budapestről Pécs felé a Mecsek Expressz. Színész barátom felhörpinti a feketét, és — 31 — csomagolni kezdünk. Feltűnnek Pécs fényei. Búcsúznánk, amikor megkérdi. — És hol alszol? — A Mecseken találtam egy... — Ne menj te a Mecsekre! Gyere velem, olyan éjszakád még úgyse volt, mint most lesz. Gyere velem! A taxiban: — Az uránvárosi munkásszállóba megyünk! Ezen az egy éjszakán hiába várnak a hozzátartozóim. Egy éjszaka? Hátha megéri? A többi is megérte. „Hotel Bányász”. Este tízkor már csökkentett a világítás az utcákon. A bányászszálló bejárata előtt viszont nappali fényben széliünk ki a gépkocsibóL A portás telefonál. — Házi rendészet? Jöjjenek a földszintre. A tizenkettes szobában van valami... Két lakó egymásnak ment. — Művész úr?! — Kettőnké lesz a szoba ma éjszakára. — Hát... a gondnok már hazament, az igazgató is, nem tudom .:. — Legyen nyugodt, majd utólag elintézzük! Felírja a nevem egy listára, nyújtja a kulcsot, de közben két nyurga fiatalember elrobog mellettünk a magasföldszinti lépcsők felé. — A házi rendészek — néz utánuk színész barátom. — Ne menj utánuk — tart vissza, amikor elindulnék én is —. először lerakodunk. Kellemes fűtésű szoba. Két műbőr bevonatú heverő, szekrény, televízió, asztal, négy szék és sok virág. De én már szaladok is, alig tud követni. Arra, ahonnan a hangokat hallom. — Ennyit érdemel egy rokkant? Se éjjel, ne nappal?! Szétverem a fejét...! A tizenkettes számú szobában magas, vörös hajú férfi emeli a botját. Mellette jobbról-bal- ról a nyurga fiúk. Vele szemben középtermetű idős, bibircsókos arcú férfi. Zihál az ijedelemtől. Vagy a dühtől? — És amikor te zenélsz?! Akkor én menjek a vécébe? Te taknyós, hiszen egész nap alszol! Én meg dolgozom. Te ...! — A „bűnös”, a rádió már hallgat. A vörös hajú felborította. A rádió vezetéke a lábuk alatt kacskaringózik. A bibircsókos lehajol, és megsimogatja. A vörös hajú ledobja a botot, meg— 32 — törli az arcét. Elkeni a verejtéket és a vért. Az egyik rendész hátratessékeli. — Menjen a fürdőbe, majd beszélünk még. Maga meg — fordul a bibircsókos felé, aki levált körmét piszkálgatja — velünk jön. Másik szobába költözik. — Mínusz bé, pluszmínusz négyzetgyök bé- négyzet, mínusz négy ácé per két á... Az asztal fölé három ember hajol. Két fekete hajú és egy kopasz, hosszú orrú. A hosszú orrú kezében ceruza, előtte papír. Háromnegyed tizenegy. Mikor belépek, felállnak. A hosszú orrú int a másik kettőnek. — Mutatkozzatok be! Ö is kezet ráz. Keményen ropogtatja a szavakat. ji — S. P. — Nem pihennek?! Meglepetten néz rám. — A foglalkozás fél tizenkettőig tart. Ha kívánja, ma kivételt teszünk. A fekete hajúak felé int. — Két nap múlva találkozunk. Gyakoroljatok közben, mert semmire se megyünk. Aztán nem lesz felvételi... — Parancsoljon, uram.: . t 1944 őszén én voltam Balassagyarmat városparancsnoka. Most nem is tudom, mi vagyok. Talán úgy mondhatnám: bányabakter és gyöpmester. Háromkilométeres szakaszt kaptam az egyik fővágaton, rendben tartom a síneket, kipiszkálom a sarat, a szemetet, a hulladékot, takarítom a föld alatti vécéket. Havi háromezer-hatszázért. Szép kereset, ugye, de csak olyan embernek való, aki szereti a rendet. Egyedül csinálom, senkivel se közösködöm csak az aknász parancsol nekem. És ezt szeretem. Egyébként én már bányamérnök lennék, ha engedtek volna tanulni. De nem engedtek. — Talán azért, mert akkor már ötvenéves voltam, talán másért. Én kérem, sose voltam párttag, se a régi rendszerben, se most. Szeretem az egyszerű embereket, kiállók értük. Néptanító volt a nagyapám és az apám is, én a katonai pályát választottam. Eminens tanuló voltam a gimnáziumban. Bár egyszer megbuktam földrajzból. Vitéz K. S. buktatott mag egyórás feleltetés után. Minden kérdésére válaszoltam, (Folytatjuk) — 33 —
