Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-01 / 229. szám

t ' Földmunkások nagjorege Születésnapi beszélgetés Hunya Istvánnal Egy hézagpótló szöveggyűjtemény Hunya István, a MEDOSZ elnöke 80 éves. De minden nap ott találni a MEDOSZ-ban, fá­radhatatlanul dolgozik, előadá­sokat tart, maga is tanul, ol­vas, eljár a munkásakadémiá­ra. Ott van az egyetemi tan­évnyitókon, tanfolyamok bú­csúztatóján, s ha ráér —köny­vet ír. Régi írásait, cikkeit, visszaemlékezéseit rendezi. —• Nem sajtó alá. Azt mondja, magától még soha nem jelent­kezett kiadóknál. Ha felkere­sik, kérik — szívesen adja köz­re emlékeit, harcban eltöltött sok évtized tapasztalatait. — A gondolatok olyan kin­csek, amelyek nagyon külön­böznek a páncélszekrényben őrizhető kincsektől. Mert ta­pasztalatból, saját magából minél többet ad az ember, an­nál több marad neki. Minél több társával osztja meg, annál gazdagabb lesz maga is. — Akkor ön nagyon gazdag lehet! — Tanítottam, sok minden­ről elmondtam a véleményem, most is, fiatalon is. Előadást tartottam egy kórházban — a hallgatók csupa diplomás, or­vosok, ápolók. Azt mondja a párttitkár — Hunya elvtárs ezek az emberek olyan elfog. laltak, még sose hallgattak senkit tizenöt percnél tovább. No, majd meglátjuk. S másfél óra múltán, alig akartak elen­gedni a szónoki emelvényről. — És hajdanán? — Ahogy megismerkedtem a forradalom, a marxizmus esz­méivel, sokat beszéltem róla a társaimnak is. Egyszerű pa­rasztembereknek, az elvtár­saimnak. Magam is agrárpro­letár családból származom. Bé. kés megyéből, Endrődről. Vol­tam kondás és béres. Szinte még gyerek voltam, amikor besoroztak katonának, vittek a frontra, orosz fogságba es­tem. Cári urasúgok birtokain dolgoztam — amikor jött a hír a forradalomról. Egy szö­kött orosz katona beszélt a készülő eseményekről. Feléb­resztette bennem a gondola­tot, hogy az én helyzetem is olyan, mint az orosz paraszto­ké. Novemberben a vörösgár­disták közé álltam. — 1818-ban amikor hazajöt­tem, elmondtam a parasztok­nak, mi történt Oroszország­ban, hogy osztottak földet. És sokad magammal álltam a Vö­rös Hadseregbe a Tanácsköz­társaság idején. Később egyre szorosabb lett a kapcsolatom az illegális kommunista szer­vezettek Lővy Sándor, Vági István, Mózes Viktor, Rostás István, Pál Sándor voltak a barátai, munkatársai. S nem maradt el a megtorlás. Röplapok terjesz­téséért, megfogalmazásáért, az eszme teljesítéséért letartóz­tatás, csendőri felügyelet, vas­ra verés, börtön járt. Körözték az országban, el kellett hagy­nia szülőfaluját, a fővárost, majd az országot is. Kaland­regénybe illő ahogy a beteg, megkínzott, börtönviselt ember eljutott Becsbe, Berlinbe, s végül moszkvai emigrációba. — Itt a nemzetközi szak- szervezeti mozgalomban dol­goztam. írogattam. 1934-ben Moszkvában Kubikusok cím­mel kiadták egy könyvem. (1947-ben és 50-ben Magyaror­szágon is megjelent a mű.) — 1945 elején hazajöttem — itt is rengeteg munka várt. Májusban megalakult a Föld­munkások- és Kisbirtokosok Országos Szövetsége, a FÉKOSZ, — az alakuló kong­resszuson úgy határoztak, he­tilapot kell kiadni, s hogy én szerkesszem a lapot. Elvállal­tam: 1948 decemberéig másod- magammal írtuk, szerkesztet­tük, vezettük a levelezést. Sok dokumentumot őriz. Nem hivalkodóan, csendben, az íróasztal fiókban. Ha a tör­ténészek, a korszak kutatói, új­ságírók, vagy az úttörők ké­rik, szívesen leírja, elmondja a történelmet, melynek formá­ló részese volt. Őrzi levelezé­seinek másolatát, amerikai, francia, csehszlovák lapokban megjelent cikkeit. Irt színdara­bot Sallai és Fürst tragédiájá­ról, megírta élete történetét — a gyerekkorát, a forradalom előtti oroszországi éveit, a ma­gyarországi szervezkedést, az emigrációban töltött időszakot. _ — Itt lapul a fiókban, talán jönnek majd egyszer, akik úgy gondolják, érdekes lehet. Néhány nap múlva megje­lenik egy könyve. Az 1920-tól 1932-ig terjedő időszakot öleli fel. A könyv címéül azt vá­lasztotta: Emelt fővel... Talá­ló cím. Az emberről, Hunya Istvánról szólván, aki emelt fővel vallotta, s vallja min­dig elveit... Az illegalitás éveiben, itthon, külföldön, vagy 1956-ban, amikor az el­sők között fogott fegyvert az elenforradalmárok ellen, ami­kor szavakkal küzd, s egész életével ad tiszteletre méltó, követendő példát. KÁQÁR MÁRTA Méltán mondható hézag­pótlónak az a szöveggyűjte­mény, amelyet az MSZMP KB agitációs és propaganda­osztálya és a KB politikai fő­iskolája adott ki a tömegpoli­tikai munkát irányítók mód­szertani tanfolyamához. A tömegpolitikai munka mind ez ideig nélkülözött egy olyan összefoglaló gyűjte­ményt, amelyben az oktatást irányítók megtalálhatták vol­na azokat a legszükségesebb dokumentumokat, határoza­tokat, vagy beszédeknek a munkájukhoz elengedhetetlen részleteit, amelyek a színvo­naljavításnak feltétlenül haté­kony eszközei. A szöveggyűjtemény átfógó. A tájékoztatáspolitika című fejezet részleteket közöl a Központi Bizottság jelentésé­ből a X. kongresszus küldöt­teinek. Itt kpzli a jelentés II. fejezetét, amelynek címe Ada­tok a pártról és tevékenységé­nek néhány területéről. A szereplő adatok ismerete ab­ból a szempontból is rendkí­vül hasznos, hogy összehason­lítási lehetőséget nyújt a mai adatokkal. A X. kongresszus anyagá­nak és határozatainak isme­rete nélkülözhetetlen minden pártmunkás, minden párttag számára. Bőséges ismeret- anyaggal szolgál a könyv. A különböző azóta megjelent párthatározatok és ICB-ülések anyagából kiemelkedik Kádár Jánosnak a KB. 1972. novem­beri ülésén elhangzott előadói beszéde, Ővári Miklós előadá­sa a tömegpolitikai munka néhány időszerű kérdéséről a Központi Bizottság 1972. no­vemberi állásfoglalása után. Grósz Károly: Gondolatcserét minden emberrel! című írása a Társadalmi Szemle 1970. 8—9. számában jelent meg. A szöveggyűjtemény ennek rövi­dített változatát közli. Részletet közöl a szöveg- gyűjtemény Aczél György: Kűltúrális politikánk és a változó valóság című írásából s közli Lukács József: Mar­xizmus. vallásosság, ideológiai vita című tanulmányát. Vitá­nyi Iván Kispolgáriság és kul­túra címen ír, Lakos Sándor tanulmányának címe: A békés egymás mellett élés és az ideológiai harc. A példák kiragadottak és esetlegesek, de így is szemlél­tetik, milyen bőséges anyag­gal siet a szöveggyűjtemény a tömegpolitikai munkát irá­nyító pártmunkások segítsé­gére. Ha figyelembe vesszük, hogy ez az első ilyen irányú próbálkozás, akkor máris meg­állapítható, hogy sikeres mun­káról van szó, amit próbálko­zásnak nem is szabad nevezni, hanem egy sorozat első, máris nagy hatású kötetének. A könyvben» található anyagok nagy segítséget adnak a gya­korlati munkához. Feltétlenül dicsérni kell, hogy a kötet a közölt beszédek, cikkek mel­lett jó néhány ajánlott írásra is felhívja a figyelmet. Feltehetőleg egy sorozat első kötetéről van szó, ezért meg­említjük, helyes lenne, ha a jövőben a hasonló összeállí­tásokban több anyag jelenne meg a tájékoztatáspolitikáról és az agitációról. Tovább lehet lépni a pedagógiai, didaktikai ismereteket nyújtó tanulmá­nyok közlésében. Ugyanezt mondhatjuk el a lélektani, szociológiai tárgyú tanulmá­nyokkal kapcsolatban is. Végül nem lehet hallgatni arról, hogy propagandistáink, előadóink között sajnálatosan kevés jó szónok található. A szónokképzésben messze elma­radtunk a követelmények mö­gött. A további kötetek sokat tudnak segíteni a szónokkép­zés terén is. Régóta várt, hasznos kiad­vány került a szöveggyűjte­ménnyel a tömegpolitikai munkát irányító pártmunká­sok kezébe. Hasznossága bizo­nyosan rövid idő múlva érez­hető lesz. I. gy. DBUM8U5Z0I §. 'HÁROM MOSZKVICS Az Uránváros nem a négy-, a hét-, a tíz­emeletes házakig terjed. A környező kertes vil­lákban is élnek uránbányászok. Mikor leszáll- nak az autóbuszokról, átvedlenek kertésszé, szőlősgazdává, nyúlfarm-tulajdonosokká, barká­csoló, autó alatt hasaló polgárokká. És, aki vég­leg leteszi a csákányt, az teljesen elvágja a bányához kötő szálat. — Azt hittem, a bánya az én otthonom. Apám fél évszázadot húzott ki a föld alatt, én „csak” harminc évet. ötvenkét százalékos szilikózis­sal, egy szemmel mentem nyugdíjba. Negyvenöt éves koromban. Tölt a talpas pohárba, a sárgászöld rizling- ből. Jó bora van. — Deindolban termei , iÁ.iJen évben ott la­kom március közepétől a szüret ' végéig. Két lányom van az első házasságomból, kettő a má­sodikból. A nagyobbak férjnél vannak, a ki­sebbek velem élnek, a feleségem nem dolgo­zik, anyámmal a háztartást viszi, meg a sző­lőket gondozzuk. Tizenkét-tizennégy hektó bo­rom is terem. Szamócát ültettem, sárga húsú barackot telepítettem. Olyan vörös borom van, hogy a villányiak sem hitték, hogy a pécsi he­gyekben is versenyezhetnek az ő kékfrankosuk­kal, a medoc noirral. a legutóbbi megyei bor­versenyen elhalásztam előlük két aranyérmet. Ez a ház háromszobás, de a szőlőhegyi, az más. Azt én építettem. Megkeresem a fényképét. Alacsony, göndör hajú, markáns arcú férfi. Kemény beszédű. Forgatja az albumot. Nem ta­lálja a képet. Mérges. Rátenyerel a zongorára. Közben benyit egy idős asszony. — Frici. ?: a gyerek megtanulta a leckét. 7, De a bányász nem válaszol. Pergeti a lapo­kat, szitkozódik, kiabál. Az asszony még egy­szer szól. Még hangosabban. . — 22 — if""' ' ' — Akkor hát. 71 mi legyen ?! — Mi legyen? Kérdezze ki. . 7 Az idős asszony hozzám sündörög, s míg a fia hátat fordít, a fülembe súgja. — Ne törődjön vele. Már alig hall valamit.:. És már megy is. Kint gyerekhang kezdi re­citálni : — Negyedik Béla, amikor visszatért az or­szágba, mindenütt romot és pusztulást látott... A bányász elém teszi a képet. — Ez az...! Emeletes villa, redőnyös ablakok, körülötte fiatal szőlő, virágok, rózsafák. — A tulajdon kezemmel építettem. Kőműves is voltam. A burkolatot az uránvárosi építke­zések hulladékaiból válogattam Négyszobás, nem adnám félmillióért. Semmiért. A nyugal­mam az a birtok. — Valaha nyugtalan ember volt. __ Az újságok szerint. Szeretnek színezni az ú jságírók. — Nyolc kormánykitüntetést, kétszer ennyi miniszteri elismerést nem adnak olyan ember­nek, aki nagyon szereti a nyugalmat. — Ötvenhat után én egy kitüntetést se kap­tam. És akár hiszi, akár nem, csak egyet be­csülök. Ezt! Piros keretes, díszes levelet tesz elém. Arról értesítik, hogy mint sztahanovista bányászt, fel­jegyezték a DISZ dicsőségkönyvébe. „ Dátum: 1953. VI. 17. ír' — Ez volt a tetőpont. Akkor már kétszáz mé­tert hajtottam ki a csapatommal havonként. Az én csapatom végezte el io hónap alatt a zobáki altáró kihajtását, és én kezdtem meg a leg­nagyobb uránércbánya aknájának készítését is. Megmutattuk, hogy nemcsak a szénben, hanem a kőben is lehet dolgozni, ha akar az ember. És ha keresi a jó megoldásokat. Ne vegye ezt di­csekvésnek, de kérdezte a kitüntetéseim okát. Az oklevelek hátlapján ceruzarajzok. Ákom- bákom betűk és alaprajzok. — Ne botránkozzon meg ezen — néz rám szürke szemével —, én becsülöm a papírt. Mun­káért kaptam. De néha előveszi a gyerek. Szeret rajzolni, verjem meg, ha éppen akkor van ked­ve „művészkedni”, amikor az okleveleimet la­pozza? Én meg mindig terveket forgatok a fe­jemben, elragad a képzelet, ilyenkor skiccelek, _ 23 — W.­-----­. . . . -Sfäk? »pS .akármi akad *, kezembe. Meg — őszintén — ki beszél ma már ilyen dolgokról? Elfelejtették azt az időt, amikor egy kezdeményezés az éle­tet. a továbblépést jelentette. Akkor se min­denki örült az én dolgaimnak. A műszaki veze­tők hitetlenkedtek, megdorgáltak. Ötvenhárom­ban az akkori komlói bányaigazgatóval is volt vitám. írtam Rákosi Mátyásnak, mert fájt, hogy félremagyarázzák a törekvésünket. Fogadott, és megígérte, szabad kezet kapok a vágathajtások­hoz. Mire hazaértem, már telefonált az igazgató­nak, aki jó ismerőse volt Rákosinak, és rám­támadt: „Miért futkosok az ő háta mögött pa­naszra?” Nagyon összevesztem vele. De attól kezdve nem akadályoztak. Mielőtt az uránhoz kerültem, megválasztottak országgyűlési kép­viselőnek. Három ciklusban voltam a parlament tagja. — Eljárt, vagy szólt is a bányászok érdekében? __ Amikor tehettem, csak őértük szóltam. N em rajtam múlt, hogy visszaesett a megbecsü­lésük. Most, én úgy látom, nem nagyon forog­hatnak olyan körökben, ahol meghallgatják őket. — Vagy talán nem olyan látványosan, mint másfél évtizede. — Nem tudom. Én jobban szeretném, ha az egyszerű emberek több szót kapnának, és az se’lenne bai, ha ezt mások is látnák. Nem szé­gyen ez, kérem. De én már nem vagyok bá­nyász, nincs illetékességem az ő neyukben szóim. — öt éve, hogy nyugdíjba ment, és már...? — Én szeretem a bányászokat, de ők elfelejtet­tek. Nem érnek rá ebben a rohanásban velem törődni. Én ezt megértem. Én meg tartózkodom az emberektől. Nagyot hallok, félvak vagyok. Azért húzódok oda, ahol nem kell' hang, szónok­lat, meggyőzés, bizonyítás; csak munka és ra­gaszkodás, a természethez. Én, uram, a hallga­tásommal olyan szépen értem a növényeket, a szőlőt, a szamócát, a barackot, a füvet, a rózsát, hogy nem is képzeli. Nekem megfordult az éle­tem. A küzdelem helyett a nyugalmat keresem. Ár ! 7 (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents