Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-02 / 230. szám

; Kosa Plah da BUDAPEST Hazaérkezett a Tanzániában ren dezett AIBA (Nemzetközi ökölvívó Szövetség) kongresszusán részt vett magyar küldöttség, Paraczky Sándor, a MÖSZ főtitkára és dr, Jákó Péter orvos. — Az elnökválasztást kísérte a legnagyobb érdeklődés — mondotta Paraczky Sándor. — A négy je­lölt közül Hull (Egyesült Államok) visszalépett. A szovjet Ny. Gye- nyiszQv biztosan megkapta a két­harmados többséget a korábbi el­nök, az angol R. H. Russel ellené­ben. Russel . az AIBA tiszteletbeli elnöke lett. — Két város, Belgrad és Buka­rest kérte az 1978. évi vb. rende­zési jogát — mondotta Paraczky Sándor. — Belgrád előbb jelentke­zett, érvei hatásosabbak voltak, s szinte egyhangúlag a jugoszláv fő­várost választották házigazdának. — Az AIBA is bevette szabály­könyvébe, azt, amit néhány or­szágban — közöttük nálunk is — már évek óta alkalmaznak. így, aki egy év alatt háromszor fejre mért kiütéses vereséget szenved, egy évig nem versenyezhet. A fej ko-t szenvedett ökölvívó egyébként egy hónapig nem. léphet szorító- ba. Újdonság, hogy a jövőben a menetek közötti szünetben nerm- csak az edző, hanem a szorító­segéd is felmehet a sarokba a versenyző mellé. A sokat emle­getett haj-, bajusz- és szakái- viseletről is megbeszélések foly­tak. Tanzániában folytak magyar vo^ natkozású tárgyalások is. Ezekről Paraczky Sándor a következőket mondotta: — időbontnehézségek miatt el kellett halasztani, az előbb novem­ber 15—17-re, majd október 8-ra módosított budapesti magyar—an­gol mérkőzést. Az angolokkal ab­ban állapodtunk meg, hogy tavasz- szal, az EB előtt rendezzük meg a tavalyi londoni összecsapás vissza­vágóját. Havannában kezdtük a tárgyalásokat az amerikai Hull-lal a magyar válogatott egyesült ál­lamokbeli vendégszerepléséről. Most már végleges, hogy a 3 mér­kőzésből álló túrára november 23 és december 5 között kerül sor. A 15 főnyi magyar küldöttségben 9 ökölvívó lesz. A vendéglátók csak azt kérték, hogy nehézsúlyú fel­tétlenül légyen a csapatban. A hivatalos országok közötti, vala­mint a két barátságos mérkőzés színhelyén az amerikaiak még nem döntöttek. Biztosnak látszik, hogy San Franciscóban és Cleve- landban is szorítóba lépnek ököl­vívóink. Az országos bajnokság október 27-i döntője után várható az utazó versenyzők végleges kije­lölése. Miután az Egyesült Álla­mok válogatottja októberben 3 mérkőzésen Lengyelországban vendégszerepei, tervezzük, hogy a válogatott szakemberei megtekin- fik a tengerentúli ellenfelet. MANILA Manilában, a 28. súlyemelő-vi­lágbajnokság befejezése után a szokások szerint megválasztották a vb. legjobb versenyzőjét. A büszke címet a szovjet David Ri- gert, a félnehézsúly világbajnoka érdemelte ki, aki nemcsak 2 új világcsúcsot (387,5 kg összetettben és 215 kg lökésben) állított fel, hanem eredménye 7,5 kilóval jobb, mint az utána következő súlycso­port, a nehézsúlyban aranyérmes, ugyancsak szovjet Usztyuzsin tel­jesítményénél. összesen 6 új világcsúcs szüle­tett a világbajnokságon. Rigert 2 rekordján kívül 2 új világcsúcs tulajdonosa a szovjet Alekszejev (425, 241,5 kg), I—1 rekordot állí­tott fej a japán Horihoshi (106,5 kg) és a bolgár Todorov (280 kg). Váltósúlyú szakításban a bolgár Ruszev 152,5 kilóval beállította a világcsúcsot, A következő, 29. világbajnoksá­got 1975. szeptemberében Moszk­vában rendezik, együtt lesz a vb. és az EB. BUDAPEST A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Bécsüen megkezdte őszi mérkőzéssorozatát. Bozsik József szövetségi kapitány együttese de­cember 7-ig bezárólag még négy országok közötti mérkőzésen sze­repel, az alábbi műsor szerint: Október 13: Luxemburg, Luxem­burg ellen, EB. Október 30: Car­diff, Wales ellen, EB. November 10: Várna, Bulgária ellen, barát­ságos. Az olimpiai csapat is megkezdi szereplését. Műsora:' Október 13: Eger, Csehszlovákia ellen. Október 28: Népstadion, Ka­nada ellen. Az utánpótlás-együttes EB mér­kőzést játszik, ezenkívül 23 és 21 éven aluliak csapatára bontva is szerepel: Október 13: Lq^mburg, Luxem­burg ellen EB, November 7: Gyön­gyös, Románia 21 éven aluliak. November 10: Debrecen, Bulgária 23 éven aluliak. November 27? Je­na, NDK 23 éven aluliak. Nővén'.­Dombóvárnak újra győzelmet hozott a hazai pálya előnye NB Ties női mérkőzés Dombóvári VSE—Szigetvár 4(3:37 (15:23). Dombóvár, vehette: Pusz­tai. Kápolnás. DVSE: Halmosiné (—), Hilbert (17). Linde (—). Dé­kánjaié (15). Schmidt (9). Csere: Sárosi (2), Ralcziné, Radoebayné, Zobor, Katatics. Egy kicsit nyo­mott hangulattal kezdődött a mérkőzés, valahogy az ldőjáráa sem kedvezett a szabadtéri mér­kőzésnek, A nézője ^ a felhőkre pillantottak. léitek az esőtől. Mindkét csapat Idegesen kezdett, hisz nagy volt a tét. Dombóvár, nak győzni kellett, ha lövőre to- vábbra is NB II-ben akarnak lenni, a vendégek pedig az elő­kelő 2. helyet akarták tartani, az első peroek a vasút lányainak kedveztek. 4 e-ra vezettek. Né­Atlétika ♦ Nincs gond az utánpótlással Szombaton és vasárnap a Népsta­dion 'edzőpályáján a legfiatalabb at­léták országos bajnokságára került- sor. Nos, a fiatalok bebizonyították* hogy nincs gond áz utánpótlással: két számban bajnokságot nyertek és szá­mos értékes helyezést szereztek. Gra­tulálunk a szép sikerekhez abban a reményben, hogy a továbbiakban Is sok dicsőséget szereznek még me­gyénknek. Eredmények: 14 évesek: Távolugrqs: 1- Kántor György (Szekszárdi S|) 634. Súlylökés: ...3. Kántor György (Szekszárdi Sl) 14,20. Gerelyhajítás: . . .3. Gazdag Zsu­zsa (Paksi Kinizsi) 32,76, ., .5. Lipovsz- Jcy Éva (Szekszárdi Sl) 31,10. Súlyl&kés: . . .6. Lipovszky Éva (Szekszárdi S|) 10,58. 600 m *íkfytá$: .. Jéhn Éva (Szekszárdi Sl) 1:42,7. 13 évesek: 600 m síkfutás: 1. Wiede­mann Éva (Szekszárdi Sl) 1:43,8. 80 m gátfutás: , , .3. Wqllqcher Gqbpr (Szekszárdi Sl) 12,0 (előfutamban 11,9). Diszkoszvetós: .,.4, Váfkonyi Gabriella (Szekszárdi Sl) 27,78. Súly­lökés: . . .5. Széles László (Dunaföld vár) 10,72. Magasugrás: , . .9*. Ilovqy Zsuzsa (Szekszárdi Sl) 149. Járási labdarúgás PAKSI JÁRÁS Felnőttek; Felnőttek; 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12, 13. Nagydorog Pincehely Tengelic Alsópél Gyönk Madocsa Kajdacs Tolnanémedi Németkér Dunakömlőd Dunaföldvár Pusztahencse Ozora Alsótengelic 6 5 4 4 4 3 3 3 2 2 2 1 — 1 - 1 — 1 — 2 — 2 28-6 13 24-8 12 21-6 10 11-6 10 13-10 9 11- 14 8 23-15 7 15-14 5 * 13-22 5 12- 24 5 1.6-13 4* 12-21 2 12-26 2 9-35 2 1. Győré 2. Cikó 3. Majos 4. Závod 5. Aparhant 6. Mucsfa 7. Izmény 8. Döbrököz 9. Kakasd 10. Lengyel 11. Börzsöny 1?. B.-varasd 13. Kurd 5 1 - 5 ­27-9 11 ?2-4 10 4 1 1 29-11 3 3 — 3 2 1 2 3 3 — 2 1 2 1 1 2 2 — 3 ~ 7------­1 1-3 18-6 1?-9 13-15 13-12 8-20 8- 19 9- 22 10-25 5-30 — Ifjúságiqke 1. Ozora : 7 6 1 2. Tengelic 7 5 1 1 3. Gyönlc 7 5 — 2 4. Kajdacs 7 4 1 2 5, Nagydorog 7 4 1 2 6. Nómetkér 7 4 1 2 7. Alsópél 7 4 1 2 8. Dunakömlőd 7 3 1 3 9. Madocsa 7 3 1 3 10. Dunaföldvár 7 3 4 11. Tolnanémedi 7 2 1 4 12. Alsótengelic 7 2 — 5 13. Pincehely 7 — — 7 14. Pusztahencse 7 — — 7 44-12 12 30-13 11 33-21 10 38-14 9 25- 13 26- 20 17-14 30-18 20-17 20-2? 7-4Ö 14-29 9-34 5-44 !. Cikó ?. izmény 3. B.-varasd 4. Győré 5. Závod 6. Mucsfa 7. Kakaód 8. Döbrököz 9. Mqjos 10. Kurd 11. Börzsöny 12. Lengyel 13. Aparhant Ifjúságiak: 5 5 4 3 1 3 1 2 3 3 — 2 2 2 2 7-4 7 2 — 4 1 1 « 1 1 1 — 19-3 11 1 1 24-11 11 22-9 9 22-11 10-8 7-14 15-11 15-13 7-13 7-13 9-29 6-15 5-18 BONYHÁDI JÁRÁS Eredmények: Kurd—Aparhant 0:6, ifi: 0:0. Izmény—Majos 2:4, ifis 6:0. Mucsfa—Győré 2:2, ifi: 2:1. Cikó— Bonyhádvarasd 3:2, ifi: 2:0, Lengyel— Závod 0:5, ifi: 0:2. Döbrököz—Börzsöny 4:1, Ifi: 7:0. Ma: Jánoshalmán A Szekszárdi Dózsa NB ll-es labda­rúgói rna Bác, megyében, Jánoshal­mán szerepelnek. Ellenfelük az NB III. délkeleti csoportjában szerepel, a kö­zépmezőnyben foglal helyet. hány 16 távoli vendégdobás, s máris 6:4. Szigetvár javára. A vendégelt igyekeztek egy-két ha­zai kulcsjátékost kikapcsolni a játékból, des pontatlanul védekez­tek, a aok ftlbapantott gyűjtöttek. Ennek ellenére jő távoli dobásaik­kal a« J. félidő 1». percétől a fél­idő végéig 4—s ponttal vezettek, Ebben a játékrészben újra a ha­zai betegség vett erőt a DVSE lányokon, ziccerek, büntetők ma­radtak ki, ami most még az ide­gességgel is magyarázható, A második félidő jól kezdődött, a Vasút 1 pont különbségre feljött. Dékány edző nyugtatgatta lá­nyait, bízott bennük, Hullám- teljesítmény volt jellemző erre a félidőre. Hol a vendégek, hol a hazaiak uralták percekig a me­zőnyt. Közben eleredt az eső. ami Dombóvárnak a lelek szerint ked­vezett. Jobban tudták ellensú­lyozni a csúszós pálya hátrányát, meg tudták keresni azt a veze­tést, amelyben az edzőn kívül egy néző sem bízott. Hihetetlen módon sikerültek az addig ki­maradt helyzetek, távoli dobások. Az utolsó 6—8 percben Raicziné jobb játékával ügyesebben birto­kolták a labdát, kijátszották a rendelkezésre álló időt. így Dé- kányné, HUbart több akciót kezd­hetett a pálya különböző pont­jairól­A mérkőzés inkább küzdelem volt a két pontért, mint szép játék, de megérdemelten maradt Dombóváron mindkét pont­NB Ili as férfimérkőxés Dombóvári VSE—Marcali 86:61 (31:20), Marcali. Vezette: Parádi és dr. Gátcs. DVSE: Tamási (2) Herr (4). Illés (12), Pakóth (15) Ruzsieska (»3). Csere: Horváth (8). Gerecs (8). Haraszti (4), Vér- allyay (—). A dombóváriak em­berfogással, a hazai csapat zóna­védekezéssel kezdte a játékot. Nehezen lendült játékba a két együttes. Marcali meglepő kemé­nyen, helyenként durván védeke­zett, amit a játékvezető megtorlás nélkül hagyott. Kevés kosár és feszült légkör Jellemezte az első félidőt, a tizenötödik percben 24:23-1-a Marcali vezetett. Ezután jól jöttek Horváth távpli kosarai, így félidőbe*» gltSO-ra vezetett a DVSE. Szünet után belelendült a dom­bóvári csapat, sorra betaláltak a dobások, és a védekezésben is feljavult a DVSE. Buzicska nagy­szerűen játszott, ügyesen hasz­nálta ki az ellenfél megingásait. A második félidő 1«. percében már 75:54 volt az eredmény. Vé­gül 26 pont különbséggel meg­érdemelten nyert a dombóvári csapat. Kitűnt: Ruzicska (a mezőny legjobbja), Illés és Tamás, Petőfi—Dózsa öregfiúk Szekszárdon eseménynek szá­mít. ha 2—3 évenként azok a labdarúgók lépnek pályára, akik is—20 éve képviselték a megye-’ székhely színeit, labdarúgásban. Szombaton délután is nagy volt az érdeklődés a Szekszárdi ’ Petőfi —Szekszárdi Dózsa pregfiúk talál- kozó iránt, a dózsások szempont- 13. 1 _ TOfiSi előjelekkel indult a mérkőzés;- nem volt kapusuk, Schmidt külföldön tartózkodott, míg póba ismeretien pkokból nem érkezett meg. igy a nem éppen magas növésű Hallos védte a dó­zsások: kapuját. Grátzer Ferenc 8 évig volt a Petőfi Intézője és ma is lelkes szurkolója a csapat utódjának, a Vasasnak. Szomorúan mondta: bár a maiak tudnának így ját­szani. Kaszás Ferenc 12 évig szertároskodott, ma már nyugdí­jas, de ő is kiballagott, hogy megnézze azokat, akiket oly sók hosszú időn át „patronált", — ellátta őket tiszta felszereléssel, Dr. Vigh Dezső, a megyei tanács nyugdíjas elnökhelyettese is szin­te tíz évet fiatalodott, mert ismét azok között volt. akik sok gon­dot. de legalább annyi örömet szereztek neki hosszú éveiken át. A találkozót a Pető« játékosai nyerték 2:i-es félidő után, 6:1 arányban. Az öregfiúk csapatának tagjai: balról a dózsások. Álló sor Kor­mos, Májnál, (ír. Ihász, Horváth, Palásti. Kacsányi. Sohlarb. Alsó sor: Dósai, Hetesi. sioszár. Hal­los, A két játékvezető között Le- helvári. Középen Völgyesj Mátyás játékvezető, mellette dr. Vigh Dezső, a Petőfi játékosai: álló sor: Tancz, Tischler, Cser, dr. Lázár, Gabi, Baka, Benács, Rochi. pasz- ler. Alsó sor: Simon, Hómann, Zá- dorl. Diófáéi, Tóth és Kárpáti. bér 27: Halle, NDK 21 éven llak. Az ifjúsági válogatott mérkőz.'.- sel: Október 16: Gyula, Románia. Ok­tóber 24: Halle, NDK. Novemljé-r 7; Romániában: Románia. A rádió és a televízió műsora ü KOSSUTH RADIO 8.22: örökzöld dallamok. 9.23« A Prometiieus-rejtély. Mesterházi Lajos regényéből. V. 9.43: Opera­hármasok. 10.85; „Nyitnlkék" — Kisiskolások műsora, 10.40:Zene­kari muzsika. 11.30: A Szabó-csa­lád 12.85: Tánczenei koktél. 13.202 Nóták. 13.54: Harsan a kürtszó! 1-4.60: Az U. Dózsa—Levski Spar­tak. a Rába ETO—Pl-ovdiv és a Videoton—Napoli UEFA Kupa mérkőzésekről. 16,08: Világ­gazdaság. 16.20: Nőkről nők­nek. 16.50: Kazacsay Tibor: három magyar tánc. 17.06: Külpolitikai fi­gyelő, 17.20: A közönség kérdez, a muzsikus Válaszol, 17.60: Mun­kásstúdió. 18.05: Bufío-áriák. 18.192 Az üzemi lapokból. 19.29: Könnyű­zene. 20.25: Bach: parasztkantáta, 21.00: Egy asztal mellett— 21.30: Johann Strauss műveiből. 22.253 Magyar együttesek felvételeiből, 23.00: Palestrina-müvek. 23.1»á Operettekből. PETŐFI RADIO 8,06: Bach- és Hand ebmű vek, 8.48: Perui dallamok. 9-03; Kiván­csiak klubja. 10.00; a zene hul­lámhosszán. 12.00: Zenekari mu­zsika. Közben: 18.40: Házunk tá­ja. 13.46: Orvosok a mikrofon előtt, 14.00: A riporterek társasá­gában. 17.03: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Szólja­tok szép szavak I 19,10: Cqncertlnp Praga ’74. 19.28; Dzsessz. 20.108 Kis magyar néprajz. 20.15: Cár­it ifiből, a Cardiff City—Ferencvá­ros KEK-roérkőzésrői. 21.isi Beethoven: I. szimfónia. 21.403 Füstbement terv. 22.00: Cherbour- gi esernyők. Legrand filmzenéjé­ből. 22.12: de Falla: Rövid életi Opera. 23.47; Régi magyar dalo* és táncok. in. MOSOB 18.05: Iskolarádió. 18.25: Doa Juan. Mozart operájából. 19.202 Külföldi tudósoké a sző. 19.35« Hangverseny magyar szerzők mű­veiből. Közben: Kb. 20.23: Leg­kedvesebb verseiről beszél Szako- nyi Károly. Kb. 21.30: DzsessnJ 21.42: Szimfonikus zene. , PÉCSI RADIO-­1 7.30: Műsorismertetés,' híréig 17,35: Hét közben, szerkeszti: Bo, ros József. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Dómján Edit ég Charles Aznavour énekel. 19.00« Szerb-horvát nyelvű műsor. Nép­szerű komoly zene. Panoráma. Kul­turális magazin. Hírek. 19.30: Né­met nyelvű műsor. Ifjúsági mű­sor: Hírek. — Iskolák, diákok. IV,' rész. — Riport. A mesekönyvben lapozunk. — Tánczíene. 20.00: Mű­sorzárás. MAGYAR TV 8,05: Iskola-tV; Földrajz (Altj Jsk. 8. oszt.) 9.20: Kémia (Közép- ísk. 1. oszt.) 9.55: Német nyelv Oíözépisk. I—H—m—IV. oszt.)' 10.20: Vértes '73 Politikai tanfolyam a honvédségnek; 10.40: Delta. 11.18: Min­den lében két kanál Tv-filmsoro- zat: „A terítés vágyon”. 12.00: Já-i ték a betűkkel. 13-35: Földrajz,’ 17.25: Hírek. 17.30: Kisíilm-össze- állltás. ií.55: A növénynemesítéa úttörői. Rövidfilm. (Színes). 19.05 4 Rcklámműsor. 19,10: MRT közön­ségszolgálat. 19.15: Esti mese. 19.301 Tv-hlradó. 20.00:, A napsugár nyok mában, ismeretterjesztő filmsoro-4 zat, I. (Színes), 20.30: Szerelem „Sz" betű alatt. Film. (Színes) j 21.30: Telesport. Labdarúgó kupa- mérkőzésekről. Kb. 22,30: Tv-hír- adó. , n. MOSOB 20.0Ű? Slágernantár. 20.45: Apa,' mint önellátó. Rajzfilm. (Színes).' 20.50: Tv-híradó — 2, 21,10: Vival­di: A tél. A Négy évszak ver­senymű utolsó tétele. Rövidfilm; 21.20: sásdi Sándor: Vízimalom. Tévéfllm. JUGOSZLÁV TV-*» 17.30: Távcső. — Gyermekhíradó. 18.15: Balkáni folklórfesztivál. 18.35: Tudományos stúdió. 20.00: A vad bolygó. Játékfilm. 21.30: Előtér­ben. 32.20: Sakk-kommentár. n. MCSOR 20.00: Szabadegyetem.' 20.451 Dzsessz. 21.05: Tv-tárca. 21.35: Hu­szonnégy óra. MOZI Október 2, BONYHAD: Aranyláz (Amerikai film). SZeksZÁRD PANORÁMA: & gejzirvölgy titka. (Szovjet film.) SZEKSZÁRD NAGYVILÁGS Hő-i szakadás (Magvas ^

Next

/
Thumbnails
Contents