Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-15 / 241. szám
Megyei labdarúgó-bajnokság A megye? labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a DVSÉ—Báta mérkőzés kivételével a papírforma érvényesült. A listavezető Bátaszék Paksot fogadta. A vendégcsapat a vártnál nehezebben adta meg magát, így a minimális, 3:1-es győzelemmel kellett megelégedni a hazaiaknak. A találkozón három kiállítás is történt, Bátaszékből Tóth I., Paks- ból Kiss és Vácz jutott erre a sors- ra. A Dombóvári Spartacus Fadd ellen csak a második félidőben játszotta azt, melyet a közönség várt, de ez is elég volt 1:1-es félidő után az 5:1-es győzelemhez. Lapunk szombati számában art írtuk, hogy a forduló legnagyobb meglepetése lenne, ha Báta pontot szerezne Dombóvárott, a vasutasoktól. A jelekből ítélve a bátai csapatot az „előrejelzés” felvillanyozta, mert óriási becsvággyal harcoltak Dombóvárott és 1:1-es döntetlen után egy ponttal tértek haza. Dombóvári tudósítónk szerint Báta megérdemelten jutott az egy ponthoz, melyre lelkesedésével szolgált rá. Kisdorogon a tolnaiak 02 első félidőben jól helytálltak a gyengélkedő hazaiakkal szemben. A második félidőre Kisdorog erősített, és 3:1 arányban nyerte o találkozót. Nagymányokon elmaradt a nagyarányú győzelem, meg kellett elégedni az 1 gólos győzelemmel, a rendkívül lelkesen játszó Zombával szemben. A teveliek Szedresen megkísérelték, hogy elkerüljék a vereséget, de ez nem sikerült, mert a hazaiak már az első félidőben bebiztosították 2:0-ás győzelmüket. A vendégcsapatok közül a Bonyhádi Vasas Fornádon nyert. Már az első félidőben Bonyhád vezetett 1 :0-ra, végül 2:1-es eredmény után vitték haza mindkét pontot. A böJcskeiek Simontornyára tartalékoson érkeztek, kapujukat mezőnyjátékos védte, de még így is nehezen adták meg magukat a hazaiaknak, akik végül 2:1-re nyerték a találkozót. Szekszárdon, a Vasas ellen Tamási az első félidőben jól harcolt, melyet bizonyít a 0:0-ás eredmény is. A második félidőre a Vasas feljavult és 3:1 arányban nyerte a mérkőzést, A bajnokság állása FELNŐTTEK: 1. Bátaszék 11 10 — 1 76-16 20 2. D. Spart. 11 8 2 1 24-9 18 3. Nagymányok 11 8 1 2 29-13 17 4. DVSE 11 8 1 2 18-6 17 5. Fadd 11 7 1 3 35-18 15 6. Simontornya 11 6 3 2 30-13 15 7. Tolna 11 6 2 3 21-16 14 8 Kisdorog 11 6 — 5 19-22 12 9. Zomba 11 4 2 5 20-25 10 10. Sz. Vasas, 11 5 — 6 18-25 10 31. Szedres 11 4 2 5 9-38 10 12. Paks 11 4 1 6 19-20 9 13. Bonyhád 11 4 — 7 23-30 8 14. Báta 11 2 4 5 16-28 8 15. Bölcske 11 2 1 8 15-24 5 16. Fornád 11 2 — 9 14-35 4 17. Tamási 11 1 1 9 9-32 3 18. Tevel 11 1 1 9 7-33 3 IFJÚSÁGIAK: 1. DVSE 11 11 __ — 46-5 22 2. B átaszék 11 8 1 2 42-18 17 3*. D. Spart. 11 7 2 2 26-10 16 4. Simontornya 11 6 3 2 32-15 15 5 Kisdorog 11 7 1 3 30-19 15 6. Tamási 11 6 2 3 32-18 14 7. Bölcske 11 6 2 3 27-24 14 8. Tevel 11 6 1 4 28-22 13 9. Paks 11 4 2 5 23-13 10 10. Tolna 11 4 2 5 24-26 10 11. Sz. Vasas 11 5 — 6 23-27 10 12. Fadd 11 3 2 6 20-27 8 13. Bonyhád 11 3 2 6 19-26 8 14. Nagymányok 11 4 — 7 18-35 8 15. Zomba 11 3 1 7 18-29 7 16. Fornád 11 3 — 8 30-30 6 17. Báta 11 2 1 8 16-38 5 18. Szedres 11 — — 11 5-77 — A vendégcsapatok közül csak Bonyhád győzött — A második félidőben játszott jól a Dombóvári Spartacus, Bátaszék és Kisdorog nehéz hazai győzelem HABOM KIÁLLÍTÁS Bátaszék—Paks 3:1 (1:0) Bátaszék, 86o néző. Vezette: Alt- vater. Bátaszék: Pénzes — Németh, Makk, szagai. Aradi, Maj- sai, Kovács. Zágony. To,por. Tóth I.. Tóth ír. Pák.«;: Dunai — Kiss, Kovács. Vilmányi, So módi, Vá- czi, Keresztes, Szabó. Kaiári, Kródi, Vácz. a '3. percben Maj- sai átadását Topor elhibázta. A 10. percben Zágonyi lövése az oldalhálóban akadt meg. a 17. percben Majsai remekül indította Toport, aki megszerezte a vezetést. 1 rO. A gól után a hazai csapat több helyzetet elkönnyel- műsködött. Majsai kétszer is elszaladt. majd Topor és Tóth I. hibázott. A második félidő 3. percében' reklamálásért Tóth I.-et kiállította a játékvezető. A 8. percben Ka.iári lefutotta az egész hazai védelmet és kiegyenlített. 1:1. Egy perc múlva a paksi csapatból Kisst, 2 perc múlva Váczot állította ki a játékvezető. A 14. percben Tóth II. szögletét Kovács hibázta el. a 19. percben Topor beadását Kovács, fejelte a hálóba. 2:1. A 38. percben Kovács átcselezte az egész védelmet és szép gólt lőtt. 3:1. Gyenge játékvezetés mellett nehezen nyert a hazai csapat. Jók: Aradi, Makk. Pénzes, Tóth II., ültévé Váczi. Bagó és Kajári. CSAK A MÁSODIK 45 PERCBEN JÁTSZOTT JÓL DOMBÓVÁR Domb. Spartacus —Fadd 5:1 (1:1) Dombóvár, 200 néző. Vezette: Takács J. Dombóvár: Dobos — Hertelendi, -Vida I., Újvári, G. Kiss, Varga. Pintér. Garamvári, Vámosi, Loboda, Lódri. Fadd: Soponyai — Aradi fi., Kovács I., •Boros, Papp. Szűcs, Kovács III., Fenyvesi II., Kiss II.. Kiss L, Korváthszabó. Cséré: Aradi I. A 4. nercben Vida I. 25 méteres lövését Soponyai tornászta ki a jobb sarokból. A 9. percben Hor- váthszabó kiugrott éles lövését Dobos hárította. A 23. percben Pintér beadását Loboda fejelte, de Soponyai védett. Két perc múlva Varga indította Lódrit. akinek beadását Garamvári 12 méterről lőtte a hálóba. 1 :ö. A 37. percben Lódri hozta jó helyzetbe Lobodát, de vendégkapus belevetődött a lövésbe. A 42. A MEZŐNY LEGJOBBJA A ZOMBAT KAPUS VOLT Nagymányok—Zomba 1:0 (1:0) Nagymányok. 2'f>0 néző. Vezette: Szabó. Nagymányok: Balogh — Nádasi. Fenyővári, Gyöngyösi, Lemle. Bíró 11., Demeter, Viszló, Guth, Farkas, Túrós. Csere: Balázs, Bajer. Zomba; Újvári — Fejős, Bíró, Antal J.. Kerekes, Marsai. Turbuk, Antal Gy.. Boros, Faragó,' Miklós. A nagymá- ryoki csapat azonnal támadólag lépett fel, de a helyzetek sorozatát hagyták ki a hazaiak. Pontatlanul lőttek, vagy a zombai védelem időben avatkozott közbe. a hazaiak fölénye a 38. percben érett góllá, amikor Farkas 5 méterről talált a hálóba. 1:0. BÁTA MEGÉRDEMELTEN JUTOTT EGY PONTHOZ Dombóvári VSE—Báta 1:1 (1:1) Dombóvár, 150 néző. Vezette: Berkes. Dombóvári VSE: Foki — Horváth L, Mike, Szabó. Szíjártó, Bíró. Havasi, Szőts, G. Kiss, Hosnyánszky, Szentgyörgyi. Csere; Lakos. Végvári. Báta: Sümegi — Horváth II., Nédó, Faidt. Kosár, Patai, Braun I., Tamaska, Horváth I., dr. Weitner. Pál. Az első. percekben Havasi és G. Kiss lövéseit védte Sümegi. A 10. percben Hosnyánszky nagy helyzetben az üres kapu mellé lőtt. A 11. percben G. Kiss a kapufát találta el. Egy perc múlva a hazai védelém hibájából Weitner dr. megszerezte a vezetést. 0:1. A 20. percben G. Kiss lövése a ka3SKE l RÖLCSKE NAGY ELLENÁLLÁST FEJTETT KI Területi labdarúgó-bajnokság Szekszárdi Dózsa— Pécsi Sportiskola 1:0 (0:0) A nagy víztócsákkal tarkított pályán a hazai csapat a vártnál nehezebben nyert. A Dózsa színeiben a következők játszottak: Heffner — Dávid, Prancz, Horváth, Stercz, Németh, Wahl, Molnár, Götz, Weitner J., Hegedűs. Csere: Banai. Weitner Á. A vendégek kapusa kitűnően védett, bár a hazai csatárok is sokat hibáztak. A^ győzelmet jelentő gólt büntetőből lőtte Weitner J. Jók: Horváth, Németh, Stercz, Wahl és Weitner J„ Simontornya — Bölcske 2:1 (1:1) Simontornya, 15o néző. vezette: Váradi. Simontornya: Horváth — Csepregi, Győré, Jobbágy. Baranyai, Gerussi, Kardos. Kovács, Kurek. Szelei, Mányoki. Bölcs- ke: Pásti — Rojer. Hídvégi. Lő- rincz. Lassingleitner, papp, Sipos. Esztergomi, Meszlényi, Bereczki, Fülöp. Csere: Franczkó. A simon- tornyai csapat került enyhe me-t zőnyfölénybe. és a 24. percben Gerussi góljáva,l vezetéshez jutott a bőrgyári csapat, a bölcs- keiek lelkesen és helyenként jól játszottak, így nagy küzdelem alakult ki, és a félidő befejezése előtt öt pereces1. Bereczki gólja után 1 :l-re alakult a mérkőzés állása. A második félidőben is kiegyensúlyozott volt a játék, Bölcske a CSAK A MÁSODIK FÉLIDŐ ALAPJÁN MEGÉRDEMELT A GYŐZELEM Kisdorog—Tolna 3:1 (0:0) Kisdorog, 200 néző. Vezette: Schneider. Kisdorog: Kiss — Ber- r.mg. Kerekes. Antal I., Brunner, Boda, Domokos, Cseke, Varga, Győrfi, Illés. Csere: Kniesz, Bérezési. Tolna: Mayer — Link, Fazekas L, Havasi I., Havasi II., Bag- di, Kulcsár, Fazekas II., Molnár, Pauli, Schäffler. Csere: Csendes. Kisdorogi támadásokkal kezdődött a mérkőzés, de a tolnai csatárok előtt volt több helyzet, melyet Kiss kitűnő formával hárított. A második félidőben is a hazaiak kezdtek jobban, ennek ellenére a 10. percben Pauli révén Tolna szerezte meg a vezetést. Ö:lí A gól után „felébredt” a hazai csatársor és a 18. percben a csereként beállt Bérezési kiegyenlített. 1:1. A hazai csapat ezután tovább rohamozott és a 25. percben Cseke megszerezte a vezetést. 2:1. A befejezés előtt öt perccel Kniesz állította be a végeredményt. 3:1. A mély talajú pályán nehezen alakult ki jó játék. A hazaiak akár nagyobb arányban is nyerhettek volna a második félidei játékuk alapján. Jók: Győrfi, Varga, Berning, illetve Schäffler és Havasi IL ALACSONY SZÍNVONAL — HAZAI GYŐZELEM percben G. Kiss, majd Újvári ícönnyelműsködött és Kiss H. kihasználta a helyzetet. l:i. A második félidő 6. percében Vámosi beadását Loboda lőtte a kapu közepébe. 2:1. A 11- percben. Garamvárit Kovács szabálytalanul szerelte, a 11-est Dobos lőtte, de a labda Soponyai kezébe kötött ki. A 19. percben Pintér szögletét Vámosi fejelte a hálóba. 3:1. A 29. percben Lódri —Loboda akció végén Garamvári volt eredményes. 4:1. A 43. percben Lódri kiugrott és beállította a végeredményt. 5:1. A második félidőben ellenállhatatlan volt a hazai együttes: Jók: Lódri, Garamvári, Vámosi, G. Kiss. illetve Kiss II.» Sopo- nyai. Ss. Vasas—Tamási 3:1 (0:0) Szekszárd, 50 néző. Vezette: Kiss F. Szekszárd: Resch — Ludvig, Tam, Fusz, Lehr, Papp, Bakó, Balogh, Fonyód!, Paróczai, Baki. Csere: Korcsmáros. Tamási: Németh-— Béres, Pruck, Metz, Kaj- tár, Egerszegi, Horváth, Jurasits, Horgos, Boros, Hirt. Csere: Nóé. A 8. percben szabadrúgáshoz jutott Tamási, de Jurasits a kapufát találta el. A 12. percben Baki szögletét Fonyódi a kapus kezébe emelte. A 20. percben Bakó 25 méteres lövését Németh bravúrral védte. Az ellentámadásnál Resch kitűnő védéssel mentette meg a hazai csapatot a góltól. •A második félidő elején Paróczai átlépte a labdát és az egymásra váró tamási védelem mellett Fonyódi megszerezte a vezetést. 1:0. Az 5. percben Paróczai 25 méterről leadott szabadrúgása akadt meg a hálóban. 2:0. A 12. percben Fonyódi elment, beadását Balogh a kapufára lőtte, de a kipattanó labdát Baki fölérúgta. A 17. percben Egerszegi szép cselsorozat után lőtt a hálóba. 2:1. A 25. percben az egyik vendégvédő kezezett és a 11-est Papp értékesítette. 3:1. Alacsony színvonalú első félidő után a hazai csapat megérdemelten nyert. Jók: Resch, Lehr, Papp, Baki, illetve Egerszegi, Horváth, Metz. FORNÄD TÁMADOTT, BONYHÁD GYŐZÖTT Bonyhád — Fornád 2:1 (1:0) A második félidőben tovább tartott a hazaiak fölénye, bár a vendégek is vezettek egy-két támadást, sőt két esetben nagyon közel álltak a kiegyenlítéshez. A nagvmányokiak támadásait a zombai védelem. Újvárival az élen mindig tisztázni tudta. így meg kellett elégedni az 1 :<Kás hazai . győzelemmel. Zomba lelkes iátéka és Újvári remek védése után a minimális l:0-ás hazai győzelemmel is meg kellett elégedni. Kitűnt: Fenyővári. Viszló. Túrós. Balázs, illetve Újvári. Bíró és Fejős. Fornád, 50 néző. Vezette: Si- pőcz. Bonyhád: Fritschi — Barabás, Horváth, Varga, Baumann, Bajkai, Deixler, Palkó, Ács, Gecző, Guzorán. Csere: Domány, Molnár. Fornád: Kovács I. — Németh, Prig^r, Rosenberger, Kalo, Kránítz, Banis, Kiss, Penes, Bazsonyi, Bóta. C^ere: Kovács III. és Somogyi. Az első 10 percben a bonyhádi csapat volt fölényben. A hazaiak csak fokozatosan lendütek játékba. A 16. percben Bazsonyi lemaradt egy beadásról, (gólhelyzet volt). A 25. percben Banis lövését Fritschi jó érzékkel hárította. A 40. percben Fornád támadott, de Penes cselezgetett, a 16-oson Barabás megszerezte a labdát, Varga góllá értékesítette. 1:0. A második félidőben a hazaiak kezdtek jobban és fölényük ellenére a 22. percben a csereként beállt Molnár tovább növelte előnyét Bonyhád. 2:0. A 38. percben kapura ívelésnél Bóta és Horváth egyszerre ugrottak fel és Bóta lett a győztes. 2:1. A gól után teljesen beszorultak a vendégek, de a For- nádi csatárok nem tudták bevenni a vendégek kapuját. Közepes színvonalú mérkőzésen a hazai csapat döntetlent érdemelt volna. Jók: Fritschi, Horváth, Varga, Baumann, ihletve Németh, PrJ- ger és Banis. TEVELNEK EZÚTTAL SEM SIKERÜLT A PONTSZERZÉS pufáró.1 visszapattant és a szemfüles Szentgyörgyi kiegyenlített. 1:1. A második félidő eseménytelenül telt el. meddő hazai fölény alakult ki, de a csatárok a helyzeteket sorra kihagyták. a 23. percben Horváth I. került száz- százalékos helyzetbe, de megijedt a lehetőségtől. A 43. percben G. Kiss beadását Hosnyánszky három méterről ordító helyzetben kapu fölé vágta. A végig határtalan lelkesedéssel játszó Bála megérdemelten vitte haza az egyik pontot. Jók: Szabó, illetve Tatai. Horváth H., Kosár és Horváth 1. Szedres — Terel 2:0 (2:0) Szedres, 150 néző. Vezette: Pető. Szedres: Haszeg — Merk, Koleszár, Kispál, Balogh, Gyémánt, Csizmás, Tornai, Simon, Szabján, Szabó II. Csere: Dán, Pallós. Tevel: Marton — Kerekes. Bíró, szőcs, illés 11., Illés I., Wéber, Barabás, Antal 111., Benkő, Szabó. Csere: Turbók, Miklós.' Enyhe hazai fölény után a 19. percben Simon egyéni játéka után Csizmás megszerezte a vezetést. 1:0. Két perc múlva Tornai a bizonytalan teveli védők mellett növelte az előnyt. 2:0. A gól után továbbra is a hazaiak támadtak. A 32. percben Szabján 20 méteres lövése a kapu mellett suhant el. A 44. percben Szabján veszélyeztetett, de Marton védett. A második félidő elején a vendégek elkeseredetten támadtak, de a szedres! játékosok továbbra is uralták a mezőnyt. A 15. percben Simon csak a kapussal állt szemben de hibázott. A 35. percben ismét Simon remekelt, de lövése a kapufa éléről vágódott ki. A 37. percben Tornai előtt adódott helyzet, de Marton kezébe lőtt. A szedres) ek csak az első félidőben tudták gólokra váltani fölényüket a jól védekező vendégek ellen. Jók: Kispál, Balogh, Koleszár, Tornai illetve Bíró, Szőcs, és Illés H. lapunk mai számában megjelent tudósítást írta: Jaszenovics Géza, Orbán Lajos, Farkas Lajos, Tiboi Sándor, Domokos Sándorná, Goéi István, Samu István, Teszi er Vend«!. várakozáson felül. jó teljesítményt nyújtva, nagy erőbedobásra ké-nys-zerítette a hazaiakat. A győzelmet jelentő gólt a 23. percben Kurek lőtte a bölcskei kapuba. melyben a mezőnyjátékos, Pásti állt. 2:1. Jó mérkőzést vívott a két csapat egymással, a bölcskeiek ió ellenfélnek bizonyultak. Jók: Kurek. Gerussi, Szelei, illetve Sipos, Hídvégi és Fülöp. A mezőny legjobbjai: Szedres—Tevel: Bátaszék—Paks: Domb. Spart.—Fadd: Domb. VSE—Báta: Kisdorog—-Tolna: Nagymányok—Zomba: Fornád—Bonyhád: Sz. Vasas—Tamási: Simontornya—Bölcske: Kispál (Szedres) Aradi (Bátaszék) Lódri (Domb. Spart.) Tatai (Báta) Győrfi (Kisdorog) Újvári (Zomba) Varga (Bonyhád) Papp (Sz. Vasas) Kurek (Simontornya) A HÉT JÁTÉKVEZETŐJE: VÁRAD! HENRIK (BÁTASZÉK) 1974. október 15.