Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-11 / 212. szám
4 ON KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók, 71, Hogyan lehet szakmunkásvizsgát tenni ? Papp Gyula Tolna, Bartók Béla út 90. szám alatti olvasónk érdeklődött: „1972. februárjától betanított lakatosként dolgozom a tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezetnél. Tizenhét éves vagyok, és megszerzett gyakorlatommal szeretnék szakmunkás-biionyítr ványt szerezni. Kérem segítsenek tanáccsal, hol jelentkezzek szándékommal, illetve milyen vizsgát kell tennem a bizonyítvány megszerzéséért?" A kérdésre Kaszás Imre, az 505. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója válaszolt: — Felnőtt szakmunkás' vizsgára bocsátható az a dolgozó, aki legalább két és fél év szakmai gyakorlatot tud igazolni, betöltötte a 20. életévét és 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Ha a jelzett feltételek megvannak, a dolgozónak tantárgyi vizsgát ■ kell ten- 'nie a választott szakma szaktárgyaiból, abban a szakmunkásképző intézetben, mely lakóhelyéhez legközelebb esik. Ennek sikeres letétele után bocsátható szakmunkásvizsgára. Papp Gyula, ha akart volna, az idei tanévben, még jelentkezhetett volna szakmunkástanulónak, hiszen kora ezt lehetővé tette. Mivel a következő tanévre! már a korhatáron túlesik, így csak 20 éves kora betöltésekor jelentkezhet intézetünknél felnőtt szakmunkás vizsgára. Kétkilós gázpalack töltése Paczolai Sándor Paks, Tol- buchin u. 2. szám alatti olvasónk írta a következőket: „Vásároltunk a nyár folyamán egy T—17-es típusú kemping- tűzhelyet, pb-gázpalackkal. Elvittük a Pakson lévő cseretelepre, ahol azonban nem tudták cserélni, mivel a szokásos fél kp-os helyett ez 2 kp -os. Kértük, ne nekünk kelljen a pincehelyi töltőállomásra vinnünk, vigyék el ők, és ha legközelebb jönnek, hozzák vissza megtöltve. Nem vállalták. Ilyen körülmények között a pár forintos gázcserét kb. 100 forintos útiköltséggel tudnánk lebonyolítani, nem beszélve a napi szabadságról, amit rá kéne áldoznunk. Nem értem, ha a 2 kp-os palack nem cserélhető, miért árusítják. Mi nem kértük, hogy ezt adják a tűzhelyhez, és most becsapottnak érezzük magunkat.” A kérdésre Marton János, a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat pb- gáz gazdálkodási és szállítási osztályának vezetője válaszolt: — A fogyasztók a T—17- es típusú Camping sportfőző készülékek vásárlásakor egy tájékoztatót is kapnak, melyen az ország jelenleg üzemelő pébégáz- töltő üzemei vannak felsorolva. A kimutatásban Tolna megyére vonatkozóan a Pincehely, Dózsa György úti töltőüzem szerepel. Vállalatunk nem rendelkezik 2 kg-os magyar turistapalack- készlettel, cserét eszközölni nem tudunk. Mivel hasonló kívánságról ez ideig nem értesültünk, a cseretelep nem tudott érdemben intézkedni a palack elszállításáról. A jelen levelük mellékleteként csatoltan megküldött utasítás szerint a 2 kg- os palackok töltését Pincehelyen végezzük, de a cseretelepen szállításra leadott palackot a fogyasztónak névvél és lakcímmel kell ellátnia az esetleges későbbi reklamációk elkerülése végett. Reméljük, hogy ezzel Paczolai Sándor paksi fogyasztónk problémája megoldást nyer. (Az üzletek tele vannak 2 kg-os magyar gázpalackkal, nem értjük, miért nem rendelkezik a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat ilyen palackkészlettel, hogy a cserét azonnal leljjonyolithas- sa. Reméljük, hamarosan megszűnik ez az áldatlan állapot. A szerk. megjegyzése.) Á földjét átadta, mégis adót fizet Ifjú Vájer József Paks, Haty- tyú utca 17. szám alatti olvasónk problémája a következő: „Édesapám a tulajdonában lévő szőlőterületet, mely Paks határában van, 1974. első negyedévében térítés nélkül átadta a nagyközségi tanácsnak, melyről jogerős határozatot is kapott júniusban. Meglepetésünkre az idei évre szóló teljes értékű földadót, boradót és községfejlesztési adót mégis kivetették rá, holott a földből idén már egyetlen fillérnyi hasznot nem húzott, hisz a földet már nem ő műveli. Kérem, adjanak tanácsot, ügyünk elintézéséhez.” A kérdésre a Tolna megyei Tanács V. B. Paksi járási Hivatalának elnökhelyettese, Vas János válaszolt: — Az ügyben szereplő szőlőterület után — melyet 1974. júniusában térítés nélkül átvett a Paksi nagyközségi Közös Tanács — helyesen vetette ki a mezőgazdasági jövedelemadót a községi adócsoport. Ugyanis a mezőgazdasági lakosság jövedelemadójáról szóló 47/1970. (XI. 24.) Korm. számú rendelettel módosított és kiegészített 51/1967. (XI. 24.) Korm. számú rendelet 1. §. (2) bekezdése szerint az adókötelezettség megállapítása szempontjából az adóév első napján fennálló állapottal szemben a használatban, illetőleg a tulajdonban bekövetkezett változás alapján év közben az adót nem .lehet helyesbíteni. Jelen esetben csak 1975. január 1-től szűnik meg nevezett adókötelezettsége. Az érintett személy terhére 1974. évben borforgalmi adó kivetésére nem került sor, mivel nem volt termése 1973 őszén. A községfejlesztési hozzájárulás járulékos természetű adó. Évi 300 forint tételes községfejlesztési hozzájárulást köteles fizetni minden olyan személy, akinek jüvedelemTelefonszémcrínk : 129 tanácsnál befejeződtek, SS házilagos építőbrigádot a községi tanács 1974. tavaszán megszüntette. Nem szüntette meg Taba József segédmunkás munkaviszonyát, mivel a nyugdíjjogosító korhatárt már betöltötte és az építőbrigád felszámolását követően néhány hét múlva elérte volna a résznyugdíjhoz szükséges 10 éves munkaviszonyt. A 10 éves szolgálati idő elérésének nem megfelelő számítása alapján a nyugdíjjogosultságot 1974. július 8-án érte volna el, így a munkaviszonyát a levélíró megszüntette. A községi tanács azonban a szolgálati idejének átszámításával megállapította, hogy a 10 éves munkaviszonyból még 1974. július 8-hoz viszonyítottan 10 nap hiányzik, így a munkaviszonyt tovább fenntartotta 1974. július 18-ig. Mivel korábban már a levélíró részéről volt olyan akaratnyilvánítás, mely a munkaviszony megszüntetésére irányult, ezért a meghosszabbított munkaviszony tényleges megszüntetésére mind a munkáltató, mind a levélíró, mint munkavállaló, részéről egy a munka- viszony magától értetődő megszűnésével kapcsolatos álláspont alakult ki. A munkaviszony megszűnésének idejére vonatkozó írásos intézkedés nem történt. Tény az, hogy 1974. július 18-án a gerjeni Községi Tanács gazdálkodási előadója a kölcsönös megállapodás alapján létrejött munkaviszony megszűnésére vonatkozóan figyelmeztette Taba József levélírót, hogy a következő naptól már munkára nem kell jelentkeznie, így ellentétes bizonyíték hiányában ezt felmondásnak kell tekinteni. E felmondás alapján le*' vélíró részére a gerjeni Községi Tanács intézkedett az 1974. július 19-től 1974. augusztus 2-ig terjedő felmondási időre járó munkabér utólagos kifizetéséről. Taba József levélíró résznyugdíj iránti igényét a Társadalombiztosítási Igazgatóság elismerte és az 1974. szeptember 4-én kiadott határozatával — a viTJf ’ fngatfantuíajdonosolmatt kell csak bejelentést tenniük, vagy a régiekre is vonatkozik? Idén be kell-e már jelenteni, vagy csak jövőre?" Ä kérdésre dr. Deák Kon- rád, csoportvezető ügyésztől kértünk választ; — Az állampolgárok te- lektulajdonánák egyes kérdéseiről szóló 31/1971. Korm. számú rendelet előírja: „Minden állampolgár (család), akinek a tulajdonában a 3. §-ban foglalt mértéken felüli telek van, köteles a tulajdonáról az állandó lakóhelye, valamint a telek fekvése szerint illetékes helyi tanács végrehajtó bizottságához — 1972. június hó 30. napjáig — bejelentést tenni.” ; _ „ Az állampolgárok lakás- és üdülőtulajdonának egyes kérdéseiről szóló 32/1971. Korm. számú rendelet 14. §-a ekként rendelkezik: „Minden állampolgár (család), aki egynél több lakás-, illetve üdülőtulajdonnal rendelkezik, köteles a tulajdonáról az állandó lakóhelye, valamint a lakás (üdülő) fekvése szerint illetékes helyi tanács végrehajtó bizottságához — 1972. június hó 30. napjáig — bejelentést tenni.” , / Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. számú tvr. kimondja többek között, hogy az ingatlan adatainak, valamint a jogosult nevének és lakáscímének megváltoztatását a járási földhivatal az érdekelt bejelentése alapján... vezeti át az ingatlan- . nyilvántartásba. „A tulajdonos, a kezelő szerv, a használó termelőszövetkezet köteles bejelenteni a változás tényleges bekövetkezésétől, illetőleg a tudomás- szerzéstől számított harminc napon belül...” „Az ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezését, módosulását, illetve megszűnését kérelemre vagy megkeresésre kell bejegyezni. Ä bejegyzést az köteles kérni, aki ezáltal jogot szerez, illetőleg akinek ez a bejegy- % zett jogát sérti. A kérelmet a szerződésnek vagyonátru- X házási illeték kiszabására történő bemutatásától számított harminc napon belül kell a járási földhivatalhoz benyújtani.” adó-kivetése van és az 1500 forintot az adó összege nem haladja meg. Mivel nevezett személy^ terhére 1974. évre 554 forint mezőgazdasági jövedelemadó került kivetésre, a fenti összegű községfejlesztési hozzájárulást fizetnie kell. A mezőőri járulék szintén járulékos természetű adó, és így a fizetési kötelezettség a mezőgazdasági lakosság jövedelemadójával együtt szűnhet meg, kérdező esetében 1975. január 1-i hatállyal. Hiánycikk a hímzőráma Szabó Istvánná Kölesd, Dózsa György u. 162. szám alatti olvasónk így kezdte a levelét: „Gépi hímzéssel foglalkozom, és nem kapok gépi csavaros hímzörámát, aminek az átmérője 18 centi. Honnan és mikor szerezhetnék?” A kérdésre a Tolna megyei Népbolt Vállalat igazgatóhelyettesétől Steindl Istvántól kértünk és kaptunk választ: — A gépi hímzéshez szükséges csavaros hímzőráma sajnos sehol az országban nem kapható. E cikk iránt az utóbbi években annyira csökkent, sőt teljesen leállt a kereslet, hogy egyetlen kereskedelmi vállalat sem gondoskodott a készletezésről. Miután sikertelen margót az a törekvésünk is, Ifogv legalább egy hímzőrámát valahol felhajtsunk, kedves vevőnknek sajnos nem is tudunk mást javasolni, mint hogy kisiparossal készíttessen egy megfelelő nagyságú hímzőrámát. Se nyugdíj, se jövedelem ^ Taba József Gerjen, Rákóczi a. 42. szám alatti olvasónk leveléből idézünk: „1967-től dolgoztam a házilagos építőbrigádban a községi tanácsnál, mint segédmunkás. 63. évemben vagyok. 60. évem betöltésekor, mivel nyugdijamhoz a szükséges munkaidő Hiányzott, engedtek tovább dolgozni. Idén július 15-én szóban azt közölték velem, hogy nem dolgozhatom tovább, felterjesztettek nyugdíjra. A munkaviszonyomat szóban szüntették meg, semmiféle irat, határozat nem készült, és felmondási időt sem kaptam, hogy nyugdíjam intézéséig jövedelemhez juthatnék. így most sem jövedelmem, se nyugdíjam nincs, ami tartósan elviselhetetlen lenne. Tanácstalan vagyok, miből éljek meg?" A kérdésre a Tolna megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője, Kertai József válaszolt: tás munkaviszonyok vizsgő- lása mellett — nyugdíjelőleg folyósítása iránti határozatot adott ki a munka- viszony megszűnését követő naptól kezdődően. „Hem tudok eligazodni" A fentiek mind ingatlannal kapcsolatos bejelentési kötelezettségre vonatkoznak, de sorolhatnánk tovább a bejelentési kötelezettséget előíró jogszabályokat. Minthogy azonban tanácskérő leveléből nem tudjuk, hogy közelebbről milyen bejelentési kötelezett— Taba József ügyét megvizsgáltuk, és a következőket állapítottuk meg. 1967- től kezdődően dolgozott a gerjeni Községi Tanács V. B. házilagos építőbrigádjában. Időközben, mivel a helyi munkálatok a községi —01, 123—61. Nagy Katalin Szekszárd, Ősz utcai olvasónk irta: „Nem tudok eligazodni az ingatlanbejelentési kötelezettségen. Kiknek kell bejelenteni? Ők jönnek-e helyünkbe, vagy mi jelentkezzünk önmagunktól? ség felől érdeklődik, a további jogszabályi felsorolást mellőzzük és azt tanácsoljuk, forduljon közvetlenül a szekszárdi Városi Tanács mezőgazdasági szak- igazgatási szervéhez. Ml VÁLASZOLUNK