Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-29 / 228. szám
V i Postagalambok levél nélkül Kevésbé ismert, kevesen csirfálják és nagy múltja van: ez a postagalamb-sport. Már az ókorban használtak galambokat hírközlésre, mert gyorsabban és biztosabban vitték az üzeneteket, mint a gyalogos, vagy lovas futárok. Hírt vittek Nagy Sándor fényes győzelmeiről éppúgy, mint a gladiátorviadalokról, ' vagy lóversenyről, de hadüzenetet is küldtek már galambokkal. A kifejezetten sportra történő tenyésztést a belgák kezdték el, és közel 150 éve megalakult az első sportegyesület Brüsszelben, a postagalamb- tenyésztők fellegvárában. Hazánkban az első ilyen egyesület 1882-ben alakult. Gyors és kitartó repülés Mi kell ahhoz, hogy valaki ezt a hobbit csinálhassa? Éioször is dúc, megfelelő felszereléssel — ez házilag is elkészíthető. Azután némi takarmány, és az állaszeretetnél valamivel több: érdeklődő szenvedély a sport és a ga- lambászat e különös keveréke iránt. No és természetesen galamb, méghozzá posta, amelynek tulajdonságai a következők; gyors, kitartó repülés, jó tájékozódóképesség és ragaszkodás az otthonhoz (fészkelőhelyzet). A sebességről annyit, hogy egy-egy galamb képességeitől, a szél irányától és erejétől függően 60—120 kilométer óránként. A tájékozódási képességről pedig nem tudni pontosan mi az, hol van az az iránytű, mivel csinálja a galamb. Titokzatos valami, „hetedik érzék”, és mivel ez a legfontosabb tulajdonság, minden tenyésztő ennek megfejtésén fáradozik; Keresek valamit, amirő csak sejtem, hogy mi. Ez az, ami állandó hőfokon tartja a kutatószenvedélyt és tenyésztői- kíváncsiságot azokban, akik foglalkoznak vele. Nyolcszáz galamb Tamási István gépészmérnök, szenvedélyes postagalamb- tenyésztő, a szekszárdi egyesület elnöke. Öt kérdeztük az egyesület munkájáról. — A helyi egyesület a „Délkerülethez” tartozik, amelynek Szeged a központja; Ez a legnagyobb az ország kerületei között. Szekszárdon jelenleg tizennégy tagunk van, mintegy nyolcszáz galambbal. — A cél: a tenyésztői munka kipróbálása, a verseny. Miképpen bonyolítják ezeket le? — Ebben a hobbiban a fő „attrakció” valóban a verseny, az izgalmak és bizonyítások ideje. Külön választjuk a bel- és külföldi versenyeket. Tavasszal kezdünk rövi- debb hazai — ötven kilométeres — távolsággal és aztán fokozatosan messzebbre küldjük a galambokat. Közbevető- leg elmondanám, hogy minden galambon egy fémgyűrű van, rajta a'tenyésztő száma, a galamb születési éve és száma, Valamint az ország kezdőbetűi. A gyűrűt háromhetes korig nem lehet felhúzni a galamb lábára, utána levenni, vagy rátenni csak a gyűrű szétvágása után lehet. De ez versenyből kizáró ok, mégpedig azért, mert ez a madárnak a „személyi igazolványa”. A célállomásra vasúton küldik el a galambokat, A fel-. adás előtti estén mindenki kiválasztja állományából a versenyeztetni kívánt egyede- ket és beviszi a gyűjtőhelyre. Ott, mielőtt betennék a rekeszekbe őket, ideiglenesen —■ a verseny idejére — gumigyűrűt kapnak, versenyszámmal megjelölve. Ezután lezárják és feladják a rekeszeket, egyeztetik a versenyórákat és következik a második nap: a versenyé. Közepes eredmények — Tudjuk a kieresztés időpontját és várjuk a madarakat — folytatja a magyarázatot Tamási István. A kirepülő ilyenkor bukóra van állítva — vagyis úgy, hogy csak be tudnak repülni a galambok, ki nem. Amikor megérkezik a „versenyző”, leveszik róla a gumigyűrűt, ezt berakják a versenyórába és blokkolják az időt. Ez a legizgalmasabb része a röptetésnek. No és az értékelés, amikor kiderül, kinek a madara az első. Az ember úgy érzi, mintha ő maga versenyezne, ő futna a cél felé. — Milyenek az idei eredmények? — Közepesek. Ebben sok minden közrejátszik, de főként az, hogy rossz volt az idő. Nem is annyira az eső, mint a szokásosnál gyakoribb és erősebb szelek. Elég nagyok a veszteségek is. — Egy-egy madár eltűnése természetes szelekciónak is felfogható? — Ügy is lehet mondani, hadd hulljon a férgese. Bár ez nem mindig igaz, mert vannak olyan egyedi okok, amilyenek miatt egy-egy jó képességű posta nem jön haza. Ragadozó madarak megtámadják, vagy söréttel meglövik, esetleg mérgezett mag miatt elpusztul. — A család mit ' szól a galambtenyésztéshez? . — A gyerekek szertik a galambokat. Nem mondanám, hogy a feleségem lelkesedik értük, de nincs különösebb kifogása ellene, már megszokta. — Visszatérve a tenyésztéshez: Milyen eljárásokat alkalmaznak? — A tenyésztési eljárások közül legtöbben az egyszerű keresztezést választják, de van aki rokontenyésztéssel próbálkozik, vagy hibrideket állít elő... Ahogy Tamási István sorolja a dolgokat, az embert önkéntelenül is elgondolkodtatja, hogy ő gépészmérnök létére a szakmabelit megszégyenítő biológiai ismeretekkel rendelkezik. Ilyen szavakat használ, mint: hibridvigor, beltenyésztéses leromlás, ma- gasfélvér, uralkodó szélirány, helységnevek, távolságokkal... Új ismeretek és* új világ a megismerés örömével. Nem üzlet, de... * Biztos, hogy a postagalambokkal foglalkozni nem jó üzlet, de nem teljesen haszontalan és különc kedvtelés, mert a postagalamb-tenyésztő új ismeretekre tesz szert és akárhogy nézzük, gazdagodik. Legalábbis szellemiekben. «— stein er — Régészét: Rubapiíykf, tőrmarkolat Ismét régészeti szenzációval szolgáltak az építkezéseket előkészítő földmunkák. Ezút- , tál a vegyiszálgyártás hazai fellegvárában, a Viscosagyár- ban, az egyik új gyárépület földmunkái során kerültek elő ritka értékű leletek: egy közép-bronzkori úrnatemető maradványai. Az esztergomi Balassa Múzeum régészei alig két hét alatt 180 sírból álló 3500—3600 éves őskori temetőt tártak fel. Méretét és a sírok számát tekintve is ez az eddig napvilágra került legnagyobb ilyen temető, így tudományos feldolgozása nemcsak, hazai, de nemzetközi viszonylatban is értékes új ismereteket ígér. Ebben a korszakban földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott a lakosság. Halottaikat — ékszereikkel együtt máglyán elégették, í majd a tűzben szétpattogott $ apró csontdarabokat, és az el * nem olvadt bronz ékszereket • egy nagyobb edény aljára tét- í ték és sírgödörbe helyezték, így leltek rá többek között , egy bronz tőrmarkolatra és ; több kerek bronz ruhapityké- ; re. A túlvilági útra élelmet jffl í helyeztek az úrnába, amelyet azután tállal lefedtek és bete-; mettek, A legnagyobb sir körül —• amelynek egy méter az átmérője — hét, benne pedig 19 edényt találtak. A restaurátorok 50 nagyobb úrnát és legalább 150 kisebb edényt tudnak majd helyreállítani. j í Az ásatások során négy késő-bronzkori sírt is feltártak és találtak egy Árpád-kori sütőkemencét is. Az ásatásokat még az idén, de legkésőbb jő vő év tavaszán folytatják. ^ ►László. Lajos, ukíhbmyaszoh — Nem figyeltem a megjegyzéseikre, mert nem akartam. Ez is ingerelte őket. Akkor más politikát kezdtek. Nekem adták a munka nehezét. A kalapácsolást, a törmelék lapátolását. És egy kőlapát harminc kiló. De így se bírtak velem. Akkor már némileg megedződtem, meg fűtött a gyűlölet is. Fizetés napja közeledett. Észrevettem, hogy kevesbednek a megjegyzések. A munka elosztásánál is jobban kedveztek, a kaparó mellé állítottak. Magyarázták, hogyan lehet köny- nyen rábillenteni az aknára. Mindez azért volt, hogy megfogjanak kártyakibicnek. És ez a bányászok körében nemcsak azt jelenti, hogy állok, és nézem a játékot, de azt is, hogy ha a partnerem pénze elfogy, kisegítem. — Tudtam én ezt, és megléptem tőlük. Megyek műszak után az ebédlőbe, gyorsan eszem, és az egyik barátommal a motorján hazamegyünk. De a barátom aznap nem volt műszakon. Akkor elindultam gyalog, két óra alatt hazaérek, gondoltam. Ám a vájár meghiúsította a tervemet. Szerzett egy kerékpárt. Utánam jött, és fölültetett. Bejött velem az irodába, fölvettem a pénzt. Nem ment el mellőlem egészen addig, míg a munkásszállóhoz be nem kísért. Ott már javában ment a parti. Huszonegyeztek. Az én „főnököm” kezdetben nyert. Háromezer forintot. Na, erre iszunk. Mindenkinek fizetett. Újból a kártya. Hajnali négyig. De akkor már ezer forinttal tartozott. Hátrafordult: „No gyerek, kenj meg egy kis pirossal!” — Mit tehettem, adtam száz forintot. Elment. Megint egy pirók. Es ital. Aztán fölálltak. Ketten megfogták a kabátom: „Te úgyis józan _ ember vagy. Családod meg nincs. Ki a fene kérdi tőled, mit hoztál? De a szegény családos ember mit küldjön haza? Nem. ne félj, nem vesszük el a pénzed. Csak kölcsönkérjük...” — Azzal levetették a kabátomat, kiszedték a fizetésemet. Illetve százat meghagytak. Egész délelőtt bolyongtam a városban. Anyám már a — 19 — rendőrséggel kerestetett. Mikor hazamentem, megpofozott. Nem mertem megmondani, mi történt, és azt hitte, elvertem a pénzt. Elzavart aludni, ő meg személyesen ment az üzemvezetőhöz, tegyenek más helyre. A pénzemet sohasem kaptam vissza, de ekkor kerültem az operátorokhoz. Volt némi érzékem a műszerekhez, hamar megtanultam a kezelésüket. Tetszett nekem ez a munka. — A barátom, aki jó nevű vájár volt, kieszközölte, hogy ennél is jobb beosztást kapjak, bányamérő lettem. A bányamérők határozzák meg a művelés irányát. Nagyon szép és felelősségteljes munka. És még ma is ott lennék, ha a barátom élne. — Mindenki szerette. Erős, vállas gyerek volt, csak az egyik karja, paralízis miatt, csökevénye- sen nőtt. Vele jártunk szórakozni, ő ismertetett össze a feleségemmel is, aki most a dúsítónál dolgozik. Laboráns. Jobb is, hogy nincs itthon, mert akárhol említik a barátunkat, elfogja a zokogás. — Úgy történt a halála, hogy egy befejezett fejtésből akarták visszaszedni a támasztékot, a biztosítást. Mondják úgy is nálunk, hogy „visszarabolják” a TH-gyűrűket vagy a gerendákat, attól függően, mikor és hol, milyen biztosítást alkalmaztak. Arra nincs ukáz, hogy életveszélyes omlásnál is vissza kell szedni a gyűrűket. Ennek eldöntését az aknászra meg a vájárra bízzák. Meg a lelkiismeretre. A főnökök mondták, hogy ne hozza ki az omlásból a gerendát. Látszólag bele is ment: mégis, amikor a többiek átmentek egy feltörésbe, megkísérelte. És ráesett egy szikla. Nagy, kétmázsás, semmit érő kődarab. __ Én is szolgálatban voltam akkor. Engem k üldtek le a bányaműszaki felügyelőség helyettes vezetőjével, hogy mérjem be a baleset pontos helyét, amiről majd a vázlatot elkészítik. Mikor megtudtam, ki fekszik a szikla alatt, nem akartam vállalni. De a bánya törvénye kemény. Nem volt más választásom, mennem kellett. Elmondani most se tudom, mit éreztem, amíg ott dolgoztunk. Ha maga leírná, azt mondanák, ízléstelen. Az agyveleje.— Hánytam, rosszabbul voltam, mint a görbe — 20 — éjszaka után. Még most Is érzem azt a szagot... A barátomét, a jótevőmét. — Ezután elkértem magam á bányamérőktől. Műszerész vagyok, mindig töröm a fejem valami új, ésszerű dolgon. Egyszer kaptam újítási díjat is. Sokat dolgozom a KISZ-ben, most már inkább én, mert a feleségem szülés előtt ált És megint dühösre vált a hangja. — Ne tartson engem mindenáron ellenzékinek. Vagy tartson, aminek akar, akkor is kimondom. Nincs élet a mi fiataljainkban. Vagy annyira intellektuálisak, hogy professzornak mehetnének, mármint az elméletieskedésük miatt. Vagy csak a szórakozás érdekli őket, az ital meg a nők, de a nemesebb időtöltés nem. Végletesek. Vagy olyannyira csak a realitás felé fordulnak, hogy semmi romantikát nem látnak az életben, vagy annyira elrugaszkodnak a valóságtól, hogy fisak az ábrándokat kergetik. — Nem gondolja, hogy a fiatal min^!” ’’ven volt? — Én azt nem tudom. Csak azt látom, hogy a mozgalomnak kellene jobban, okosabban, értelmesebben megragadni őket. Az uránvárosiak egynegyede érettségizett. A fiatalabb korosztályoknál még magasabb ez az arány. De van egy réteg, még általános iskolai végzettségük sincs. És nemcsak az idősek között vannak' ilyenek. A fiatalabbak is gyötrődnek emiatt. Mert állítom, aki ma nem rendelkezik alapműveltséggel, kínlódik. Útvesztőkbe kerül. — Azok segíthetnének, akik ezt látják, és elég tanultak a tanításhoz. — Most tapintott az elevenére. Sajnos, mi nem sokat teszünk ezért. Pedig mellettünk élnek, dolgoznak, kallódnak el azok, akik a részeges, a kártyás vájárok, segédvájárok, csillések és a ribancok kezében vergődnek. — Mikor erre gondolok, semminek érzem magam. És szeretnék valamit tenni, hogy ne így legyen. De ez nehéz. (Folytatjuk) — 21 — /
